A bükkök nemzetségéhez tíz lombhullató alfaj tartozik, amelyek mindegyike rendelkezik néhány, csak rá jellemző tulajdonsággal. Ezek az egyedi jellemzők segítenek beazonosítani az egyes fajtákat.
Nem nyílt ki a fékszárnya, de épségben landolt a Brussels Airlines Brüsszelből Budapestre tartó járata hétfő délelőtt Ferihegyen - közölte Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. kommunikációs igazgatója
Az európai fogyasztók 31 százalékát az élelmiszerek vegyi szennyezése aggasztja a legjobban az élelmiszerekkel kapcsolatos esetleges kockázatok közül - derül ki abból a felmérésből, amit az Eurobarometer végzett el.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) sürgeti a cigaretták forgalmazásának korlátozását, a vezető dohányipari világcégek azonban igyekeznek fellépni ez ellen. A The New York Times összegyűjtötte a szigorítások elleni kezdeményezéseket.
A víztakarékosság olyan gyakorlat amit mindannyian alkalmazhatunk mindennapjainkban. Változtassuk meg a víz használatával kapcsolatos rossz szokásainkat!
Belehalt sérüléseibe az az idős férfi, akit csütörtökön nyolc nagytestű kutya támadott meg a Hajdú-Bihar megyei Nagyhegyesen. Szentgyörgyi János, a debreceni Kenézy Kórház szóvivője elmondta: a 67 éves férfi éjszaka vesztette életét, halálát a vérkeringés összeomlása okozta, amit szeptikus sokk, vagyis vérmérgezés idézett elő.
A (poli)neuropátia a perifériás (környéki) idegeket érintő károsodás, mely általában nem önálló betegségként jelenik meg, hanem valamilyen anyagcsere-betegséghez - pl. cukorbetegséghez, alkoholizmushoz, vesebetegséghez, pajzsmirigybetegséghez, vitaminhiányhoz - társul, vagy valamilyen toxikus tényező okozza (gyógyszerek, kémiai szerek).
A hatékonyabb bormarketing érdekében Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter módosította a forgalomba hozatali járulékról szóló rendeletet. A termelők jelenleg marketing célokra kötelező járulékot fizetnek minden Magyarországon forgalomba hozott bor után. A minőségi boroknál ez az összeg literenként 10, egyéb esetekben 5 forint. Jogos tehát az a termelői elvárás, hogy a befizetéseiket az állam…
Emelkedik az AIDS betegek száma Magyarországon. A Szent László Kórház infektológusa az InfoRádiónak elmondta, 2010 első félévében több mint száz megbetegedést regisztráltak. Szlávik János kiemelte, a fertőzés főleg a homoszexuálisok körében emelkedett jelentősen, nagy részük fiatal férfi.
Nincsen olyan csodaszer, amely végleg megoldja a túlsúly problémát. Életmódváltozás nélkül csak feleslegesen terheljük a szervezetünket a ciklikus fogyás-hízás jojóval – hívja fel a figyelmet tanulmányában Benkovics Péter. A szakember 19 pontban foglalta össze a legfontosabb tudnivalókat: hogyan érhető el az optimális testsúly. Lássunk néhányat!
A máj károsodása alatt a májsejtek pusztulását, működésének csökkenését értjük. Szerencsére a jó regenerációs kapacitás miatt, ha az ártalom időben megszűnik, a funkció tökéletesen rendeződik, az eltérés nyom nélkül gyógyulhat.
A dohányzók közül nagyon sokan úgy indulnak neki a boldog újévnek, hogy megfogadják, idén megszabadulnak egészségtelen szenvedélyüktől. Nagyrészüknek nem fog sikerülni, a tudósok tudni vélik, hogy miért.
Az eddigi gyakorlattal ellentétben nem Disneylandbe, hanem az Egyesült Államok első elnökének, George Washingtonnak az észak-virginiai Mount Vernon uradalmába költöztetik azt a hálaadásnapi pulykát, amelynek a Fehér Ház jelenlegi lakója, Barack Obama a hagyományoknak megfelelően meg fog kegyelmezni - jelentette hétfőn a The USA Today.
A hétvégén meghalt az a harbini hentes, aki a leghosszabb ideig élt szívátültetés után - közölték az északkelet-kínai Hejlungcsiang tartomány székhelyének kórházában.
Az amerikaiak közel kétharmada nem szabna ki halálbüntetést az elítélt gyilkosokra egy frissen közölt közvélemény-kutatás eredménye szerint. A regisztrált szavazók körében csak egyharmad körüli azok aránya, akik nem szavaznának olyan politikai jelöltre, aki a halálbüntetés eltörlését szorgalmazza.
A dohányosok nagy része annak tudatában is tovább dohányzik, hogy tisztában van annak veszélyeivel. Ennek legfőbb oka, hogy a dohányzás az egyik legsúlyosabb - a kemény drogokra jellemző mértékű - függőséget képes létrehozni.
Egy kamion az M7-en Székesfehérvár térségében, a jobb 66-os kilométerszelvénynél átszakította a szalagkorlátot, keresztbe fordult, elfoglalva a két belső sávot.
Kevesen tudják, hogy az eukaliptuszok egyes fajtái nagyon magasra nőhetnek. A világ legmagasabb fái között tartják számon őket. Vessünk egy pillantást ezekre a gyönyörű fákra.
Négy román kamion ütközött össze kedd hajnalban a 43-as főúton Kiszombor közelében; a balesetben két kamion árokba borult - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Ez tényleg dilemma lehet. Egyfelől, nem szeretnénk pazarolni és kidobni valamit, amit meg lehet javítani. Másfelől, nem akarunk megjavítatni valamit, ami újra és újra elromolhat.
Bizonyos családokban a szívinfarktus akár több generációban is előfordul, de egy friss tanulmány szerint ekkor se genetikai okok idézik elő a halmozott betegséget, hanem a család életmódja és étkezési szokásai hagyományozódnak apáról fiúra. Az Amerikai Szívgyógyászok Szövetségének idei kongresszusán bizonyítékként két vizsgálat eredményeit ismertették.
Allergiás reakciót válthat ki a mobiltelefonokban található nikkel azoknál, akik szinte megállás nélkül csevegnek a fülükre szorított apró készüléken - figyelmeztettek szakemberek az Amerikai Allergiás, Asztmás és Immunológiai megbetegedések Kollégiumának (ACAAI) éves találkozóján.
A szárnyas kecskerágó cserjének nagyszerű az őszi lombozata, és kevés karbantartást igényel. A metszést sokféleképpen lehet elvégezni. Cikkből megtudhatjuk, hogyan kell megmetszeni egy túlságosan megnőtt bokrot!
Egy nemrég végzett felmérés szerint a magas koffeintartalmú energiaitalok rendszeres fogyasztása jelentősen növelheti az alkoholfüggőség kialakulásának valószínűségét.
Ma már nem kell külföldre menni, ha exkluzív gyerekszobát szeretnék. Galériánkban található szobákat akkor is érdemes megnézni, ha csak inspirációra vágysz.