2010. november 28. vasárnap

nov. 28
9:00
Valóban véd a betegségtől a mozgás? (Infostart)
A hideg beköszöntével egyre gyakrabban náthásodunk be, és az influenzát sem könnyű ilyenkor elkerülni. Ám miközben a legújabb kutatások is azt bizonyítják, hogy a rendszeres mozgással megelőzhetőek az ilyen jellegű betegségek is, a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy az intenzív testmozgás akár még árthat is a betegeknek.
nov. 28
9:18
Égett egy kétszintes épület Újpesten (Infostart)
Égett egy kétszintes épület Újpesten a külső Váci úton tegnap este - erősítette meg a távirati iroda információját a Fővárosi Tűzoltóság.
nov. 28
9:36
Megnyitották a Sajókaza felé vezető útszakaszt (Infostart)
Megnyitották a Sajó áradása miatt korábban lezárt, Sajókaza felé vezető útszakaszt, amely a 26-os főutat köti össze a településsel.
nov. 28
9:38
Komáromban gázrobbanás történt egy házban az este (Infostart)
Komárom belterületén feltehetően gázrobbanás történt egy házban az este, de senki sem sérült meg
nov. 28
9:40
Kevesebb vendég fordult meg a Balatonnál az év első 9 hónapjában, mint tavaly (Infostart)
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint a balatoni szálláshelyek az ország kereskedelmi szálláshelyi vendégforgalmának 17 százalékát fogadták; ez 1 millió 6 ezer vendéget jelent, ami 5,2 százalékkal kevesebb, mint az előző évben.
nov. 28
9:42
178 közúti baleset történt egy nap alatt (Infostart)
Összesen 178 közúti baleset történt egy nap alatt az országban a hidegebbre fordult időjárás és a megváltozott útviszonyok miatt, de halálos áldozatot egyik sem követelt.
nov. 28
9:44
ADAC: egyre kevesebb autóst véd meg az öv és a légzsák a súlyos sérülésektől (Infostart)
Két dolog védi leginkább az életet egy autóban: a biztonsági öv és a légzsák. Hiába azonban akár az együttes használatuk, ha nem a gyártók által elképzelt, "ideális ember" ül a járműben egy frontális ütközésnél - állapította meg az ADAC legfrissebb balesettanulmánya. A német autóklub azt szorgalmazza, hogy a gépkocsikat "okos" berendezésekkel szereljék fel, amelyek igazodnak az utazó alkatához.
nov. 28
12:54
Virágzik az aranyfa Szeged belvárosában (Infostart)
A naptárra rácáfolva virágzik az aranyfa (Forsythia) advent első vasárnapján Szeged belvárosában, az Árpád téren.
nov. 28
13:30
Menekülő autósra lőttek a rendőrök a fővárosban (Infostart)
Az autó kerekeire leadott lövésekkel próbáltak feltartóztatni egy menekülő autóst a rendőrök szombaton a fővárosban - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnapi sajtótájékoztatóján Sass Oszkár, a BRFK sajtóügyeletese.
nov. 28
14:42
Épületnek csapódott egy jármű Gyálon (Infostart)
Az elsődleges információk szerint csak könnyebben sérült meg egy járművezető, aki autójával több parkoló kocsit megrongált, majd egy italbolt falának csapódott vasárnap Gyál belterületén - mondta Kovács Viktória, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
nov. 28
16:48
A hatos lottó nyerőszámai és nyereményei (Infostart)
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 47. héten megtartott hatos lottó számsorsoláson a következő számokat húzták:
nov. 28
16:50
Lakástűz a Nagymező utcában (Infostart)
Nagy valószínűséggel adventi koszorú vagy gyertya okozott tüzet vasárnap délután Budapesten, a VI. kerületi Nagymező utca egyik lakásában, ahol egy nő elsőfokú égési sérüléseket szenvedett.
nov. 28
17:24
Megnyílt Nagykarácsonyban az adventi Szeretet Posta (Infostart)
Megnyílt a Fejér megyei Nagykarácsonyban az adventi Szeretet Posta; a rendezvényen jelen volt a magyar Mikulás is. A Szeretet Postán advent idején minden héten más-más ünnepi bélyegzővel látják el a "Karácsonyi posta" feliratú leveleket és képeslapokat. Tavaly több mint 120 ezren éltek ezzel a lehetőséggel.
nov. 28
18:18
Elhunyt Irene Ludwig (Infostart)
Németországban 83 éves korában érte elhunyt Irene Ludwig, az egyik legjelentősebb műgyűjtő. Az asszony férjével együtt több mint 12 ezer műalkotás tulajdonosa volt.
nov. 28
18:20
Autóbusz-baleset Zala megyében (Infostart)
Baleset ért egy menetrend szerint közlekedő autóbuszt a Zala megyei Bak közelében, több sérült van - közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete.
nov. 28
19:12
Elavult a házasság intézménye? (Infostart)
Háromból egy amerikai gyermek olyan családban él, ahol a szülők elváltak, külön élnek, vagy nem házasodtak össze - derül ki a Pew Research Center friss felméréséből. A kutatók szerint visszaszorulóban van az a családkép, amelynek a házasság képezi az alapját.
nov. 28
20:06
Megérkezett az igazi tél (Infostart)
Az ország több részén is fennakadást gondot az utakon a havazás és a havas eső. Az Útinform tájékoztatása szerint a Dunántúl középső és északi felén, valamint az Alföld középső részén havazik, a déli megyékben többnyire pedig eső hull. A nyugati megyékben, a Bakonyban és Tatabánya környékén a közutak latyakosak, vagy hókásásak. A munkagépek folyamatosan takarítják az utakat, de az Útinform…

Keresés