2009. december 24. csütörtök

dec. 24
5:15
Ahány nép, annyi karácsonyi szokás? (Édenkert)
Egy nemrég közzétett kutatás szerint az amerikaiak gond nélkül keverik és igazítják egymáshoz különböző vallások nézeteit. Egyaránt hisznek a nyugati és keleti, de akár a törzsi vallások elemeiben is. Mindeközben nem igazán zavarja őket, hogy az adott tanítás ellentmond-e vagy sem vallási felekezetük tanításainak. Szerintük a hit és a szeretet a lényeg karácsonykor is...
dec. 24
5:17
A halászlé előtt - élőhalak a piacon (Édenkert)
Elárasztják az élő halak a bevásárlóközpontokat és piacokat - és az eddigi évektől éltérően egyre több kereskedő gondolja úgy, hogy kelendőbb, kívánatosabb a portéka, ha nem fuldoklás (pipálás) közben veheti szemügyre a vevő, illetve hogy mindenkinek jobb, ha az állatot nem élve teszik a szatyorba.
dec. 24
5:19
Téged is becsapnak? A tipikus vevő-átverésekről (Édenkert)
35 deka, maradhat? - kérdezi az eladó, miközben a kés is a mérlegen van. Mindegy, a blokkon végülis soha nem tudtál kiigazodni - már amikor kaptál...
dec. 24
5:42
Intenzív ágyat kaptak a daganatos gyerekek (WebBeteg)
A Reménytadó Alapítvány a mostani, kétmillió forintos adománya mellett, korábban pumpákkal, infúziós állvánnyal is hozzájárult a daganatos gyerekek kezeléséhez.
dec. 24
7:48
Alzheimer - GPS-es karkötő segít (WebBeteg)
Gyakran előfordul, hogy egy alzheimeres elmegy otthonról és nem talál haza. Montrealban a múlt hónapban egy 73 éves beteg asszony fagyott halálra.
dec. 24
8:51
9 tipp az egészséges karácsonyi étkezéshez (WebBeteg)
Az ünnepek alatt felszedett kilók a zsírban és szénhidrátban gazdag ételek fogyasztásának következményei. A jó hír az, hogy mindaddig lelkiismert furdalás nélkül élvezheti ezeket az összejöveteleket, míg mértéket tud tartani. Tippjeink segítik, hogy az ünnepek alatt is sikerüljön egészségesen , kiegyensúlyozottan táplálkoznia, anélkül, hogy az új évet fogyókúrával kellene kezdenie.
dec. 24
10:12
Hasplasztika utáni teendők (Blikk)
Nagymértékű fogyás, vagy szülés után a has bőre sokszor nem képes követni a változásokat. Ilyenkor a hasplasztika jelentheti az egyetlen megoldást.
dec. 24
10:57
Egy hét alatt 91 halálos áldozat Kínában - H1N1 járvány (WebBeteg)
A héten 6129 új esetet regisztráltak és az összes influenzás megbetegedésnek 87,5 százalékban volt okozója ez a típusú vírus
dec. 24
13:12
Halálos karambol Kisvárdán (Infostart)
Egy ember meghalt, három megsérült, amikor egy műszakilag meghibásodott személygépkocsiba hajtott egy másik autó Kisvárda belterületén - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletese.
dec. 24
14:42
A céges karácsony erősíti a munkamorált? (Édenkert)
Egy, a brit felmérés eredményei szerint a cégek úgy vélik, az év végi céges karácsony erősítheti az alkalmazottak elkötelezettségét, és lehetőséget ad arra, hogy a munkaadók honorálják alkalmazottaik éves munkáját. Lássuk be, ez fontos motiváció a munkaerőnek!
dec. 24
18:36
Pókernyereményből templomot újít fel a pap (Infostart)
Egy dél-carolinai katolikus lelkész lemaradt ugyan a pókerverseny egymillió dolláros fődíjáról, mégis nyert 100 ezer dollárt templomépítésre, miközben a játékon való részvételétől a papokról alkotott kép megváltozását reméli.
dec. 24
19:21
A guarana jobb mint a kávé? (WebBeteg)
A guarana Brazíliából és Venezuelából származik, hasonló hatása van mint a kávénak, és évszázadokon keresztül használták hogy segítsenek ébren tartani. Vajon a kávé vagy a guarana használata jobb-e?
dec. 24
21:27
Karácsonyi vészhelyzetek (WebBeteg)
Évtizedes tapasztalat, hogy sajnos gyakran vegyül üröm is az örömbe a szeretet ünnepén. Az egész évi rohanás után kapkodva készülünk a nagy ajándékozásra.

2009. december 25. péntek

dec. 25
4:48
A mukopoliszacharidózis (WebBeteg)
A mukopoliszacharidózis nem egy egységes kórképet takar, hanem 6 különféle klinikai megjelenéssel járó szindrómát. Akad azonban néhány tünet, amelyik mindegyikre igaz.
dec. 25
10:21
Permetezőszerek fűszernövényekből (Édenkert)
Kísérletet tehetünk kertünkben a boltban kapható növényvédőszerek kiváltására. Az alábbi cikkből megtudhatjuk néhány varázsfőzet receptjét.
dec. 25
11:06
Megdőlt a melegrekord (Infostart)
Megdőlt az 1983-as országos és budapesti melegrekord is pénteken, a legmelegebb a Baranya megyei Sellyén volt, ahol 21,8 Celsius-fokot, a fővárosban délután 13,7 fokot is mértek - mondta Bozóki István, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Hozzátette, szombattól lehűlés várható, de a kemény hideg egyelőre nem tér vissza.
dec. 25
11:06
Whisky vagy vodka? Melyik kínoz meg jobban másnap? (WebBeteg)
95 önkéntessel végeztek kísérletet amerikai kutatók, melyből kiderült, hogy melyik ital keseríti meg jobban a tivornya utáni napot.
dec. 25
12:36
Füstmérgezést kapott négy ember az Annavölgy községben (Infostart)
Négy embert füstmérgezéssel vittek kórházba, miután kigyulladt egy családi ház tetőszerkezete az éjszaka a Komárom-Esztergom megyei Annavölgy községben.
dec. 25
14:12
Unod a friss gyümölcsöt? Aszaljunk télire! (Édenkert)
Túl sok alma, szilva termett? Az aszalás a legősibb tartósítási eljárás, amelyhez nem kell semmi segédanyag, tartósítószer, csomagolóanyag.
dec. 25
14:15
Vérlemezke gátlók (WebBeteg)
Az ún. vérlemezke gátlók ("vérhígítók") csökkentik a vérlemezkék összecsapódását, ezáltal csökkentik a vérrögök kialakulásának és az erek elzáródásának veszélyét. Ez az aszpirinen kívül más hatóanyagokkal, más hatásmechanizmuson keresztül is lehetséges.
dec. 25
14:33
8 másodperc alatt lángra kap a karácsonyfa - nézd csak! (Édenkert)
Minden évben gondot okoznak a felügyelet nélkül hagyott adventi koszorúk és karácsonyfák. Elrettentésül 2 videó segítségével bemutatjuk, hogy milyen gyorsan kap lángra a kiszáradt fenyő.
dec. 25
14:57
Divathullámok hódítanak karácsonykor a konyhában (Infostart)
Halételek, töltött káposzta és többféle sütemény - ezek a karácsony legfőbb étkei. Matisa Carlo gasztronómiai szakíró szerint egyre több helyen kerül az angolszászoktól átvett szokás szerint pulyka az ünnepi asztalra, miközben a hagyományok egyre inkább háttérbe szorulnak. Hozzátette: a halételek sok család karácsonyi menüjében szerepelnek, de évközben viszonylag keveset fogyasztunk ezekből.
dec. 25
16:21
"Mit tegyek a túl sok gyomorsav ellen?" - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Családtagom túlzott gyomorsav termelődése ellen ajánlották a kaukázusi kefírt, a citromlevet - hatásosak lehetnek-e ezek? Van valami speciális diéta?" Az orvos válaszol.
dec. 25
16:45
Komoly gondot okozhat a karácsonyi zabálás (Infostart)
A legjobb orvosság a megelőzés. Ez a közismert tétel a mértéktelen karácsonyi étkezések utáni rosszullétekre is igaz. A Péterffy Sándor utcai kórház toxikológus főorvosa az InfoRádiónak azt mondta: a cukorbetegeknek vagy bármilyen más anyagcserezavarban szenvedőknek nem lehetnek kivételes napok a karácsonyi ünnepek.
dec. 25
17:57
A whisky rosszabb másnaposságot okoz, mint a vodka (Infostart)
Immáron tudományosan bizonyított tény, hogy a Bourbon rosszabb másnaposságot okoz, mint a vodka. Erről számolnak be legalábbis amerikai kutatók, miután 95 önkéntessel végeztek kísérleteket.
dec. 25
18:51
Rájöttek a szépség titkára (Infostart)
Kanadai és amerikai kutatóknak nagyrészt sikerült megoldaniuk a szépség körüli rejtélyt. Az, hogy egy arcot szépnek vagy csúnyának érzékelünk, leginkább a szemek, a száj és a fülek közötti távolságtól függ.
dec. 25
19:30
Dohányzás - Miért nehéz leszokni? (WebBeteg)
A függőség kialakulásáért a cigarettában lévő nikotin a felelős, hatására dopamin szabadul fel az agyban, ami fokozza az örömérzetet, oldja a szorongást, javítja a koncentráló képességet. Talán ezzel magyarázható, hogy bár évente a dohányosok hetven százaléka szeretne megszabadulni káros szenvedélyétől, csupán két-három százalékuknak sikerül hosszabb ideig füstmentesen élni.
dec. 25
19:45
Az ellenzéki vezérről nevezte el gyermekét egy anya (Infostart)
Az ukrán ellenzék vezérének, a jövő évi elnökválasztás legesélyesebb jelöltjének tartott Viktor Janukovicsnak a vezetéknevét adta keresztnévként újszülött gyermekének egy nő a kárpátaljai Szerednyén.
dec. 25
23:42
"39 fokos lázam lett H1N1 oltás után - Normális ez?" (WebBeteg)
"24 éves férfi vagyok, a védőoltás beadása után 3 nappal megbetegedtem, a lázam 39,3 fokos is volt. Mi az esélye annak, hogy szövődmény alakulhat ki?" Az orvos válaszol.

2009. december 26. szombat

dec. 26
4:57
Lesch-Nyhan szindróma (WebBeteg)
Ez az örökletes, X kromoszómához kötötten öröklődő betegség sajnos ma még gyógyíthatatlan. A betegek legfeljebb 30-as, 40-es évikig élnek, sokan közülük életük végéig tolókocsihoz kötöttek.
dec. 26
5:15
Készítsünk naspolyalekvárt! (Édenkert)
Az érett naspolyát (Mespilus germanica) nyersen nem sokan fogyasztják, mert bár ízletesen fanyar, szinte csak héjból és magokból állnak. Tudta, hogy a borhoz és a musthoz adott naspolya megnöveli az italok eltarthatóságát? És hogy lekvárnak, zselének is kitűnő? Lássuk, hogyan készíthetjük el!
dec. 26
9:09
Lefagyasztott őssejt: Mire jó? (WebBeteg)
Ahogy lehetőség van a sperma lefagyasztására és tárolására, ugyanúgy megtehetjük ezt a köldökzsinórvérből nyert őssejtekkel is. Noha a remények szerint később számos betegség gyógyításában megoldást jelenthetnek az így nyert sejtek, egyelőre kevés az érdeklődő és nagy a tájékozatlanság.
dec. 26
9:48
Még van idő elkészíteni: karácsonyi narancsos vodkalikőr (Édenkert)
A narancsos vodkalikőr kiváló saját készítésű ajándék, amivel meglepheted szeretteidet akár most, karácsonyra. Még van idő, hogy nekiláss az elkészítésének. Egyszerű és különleges csemege!
dec. 26
11:15
"Mi okozhatta az ájulásom?" - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Félévente kétszer, háromszor is előfordul, hogy elveszítem az eszméletemet, legtöbbször álló helyzetben ájulok el. Ilyenkor izzad az egész testem. Mi okozhatja ezt?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
dec. 26
11:39
Egyelőre nem tér vissza a téli hideg (Infostart)
A következő napokban biztosan nem tér vissza a zord tél - mondta az InfoRádiónak az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa. Jenki Szilvia hozzátette: legutóbb 1989-ben váltotta a hideget ilyen gyorsan az enyhe idő.
dec. 26
12:18
Antioxidánsok: csak mértékkel! (WebBeteg)
Antioxidánsoknak összefoglaló néven azokat az anyagokat tekintjük, amelyek reakcióba lépnek és semlegesítik az olyan úgynevezett szabad gyököket a szervezetben, amelyek sejt- és DNS-károsodást okozhatnak, s ezzel különféle betegségeket, így rákot is kiválthatnak.
dec. 26
14:00
Vasúti pályára sodródott a személyautó - képekkel (Infostart)
Egy ember megsérült Velence és Kápolnásnyék között, amikor egy - eddig még nem tisztázott körülmények között történt - közúti baleset következtében egy személyautó a sínekre sodródott szombaton, nem sokkal dél előtt.
dec. 26
14:18
Négy sérült egy budapesti balesetben - képekkel (Infostart)
Négy ember megsérült egy fővárosi, III. kerületi autóbalesetben szombat délelőtt - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
dec. 26
16:30
H1N1 - Két nap alatt 38 halálos áldozat Ukrajnában (WebBeteg)
Az elmúlt két nap során pedig összesen 38 ember - szenteste húszan, karácsony első napján tizennyolcan, köztük két állapotos asszony - halt bele a szövődményekbe.
dec. 26
16:42
Szexbotrány miatt kényszerült lemondani a 86 éves kormányzó (Infostart)
Lemondott egy dél-indiai szövetségi állam kormányzója szombaton, egy nappal azután, hogy a televízióban bemutattak egy állítólag róla készült videofelvételt, amelyen három nővel szerelmeskedett egyszerre.
dec. 26
18:12
Elhunyt Yves Rocher (Infostart)
Hetvenkilenc éves korában szombaton Párizsban elhunyt Yves Rocher, a róla elnevezett kozmetikai cégbirodalom elnöke - közölte a cég egyik szóvivője.
dec. 26
21:12
Az ötös lottó 52. heti nyerőszámai (Infostart)
Az ötös lottó 52. heti nyerőszámai: 4, 22, 68, 72, 82. A Joker-szám ezen a héten: 421533
dec. 26
21:45
Orgazmus: "Tudom, hogy sok nő küzd ezzel a gonddal!" (WebBeteg)
"Öt éve élek szexuális életet, voltam már néhány férfival, de sosem tudtam eljutni a csúcsra vaginálisan. Az elején volt csikló orgazmusom és nagyon jó volt, de már évek óta az sincs. Mit lehetne tenni?" - A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
dec. 26
22:48
Mennyire tartjuk be az orvos utasításait? (WebBeteg)
A betegek együttműködési hajlandóságát jelentősen befolyásolja az iskolai végezettségük és az életkoruk, habár nem feltétlenül a sokak által várt irányban - derült ki a Szinapszis Kft. a DRportál megbízásából végzett kutatásából.

2009. december 27. vasárnap

dec. 27
3:00
Köhögés - Halálos kórra is utalhat (WebBeteg)
250 millió ember – az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kimutatásai szerint legalább ennyien érintettek a krónikus obstruktív tüdőbetegségben. A COPD annak ellenére tartozik a kevésbé ismert betegségek körébe, hogy évente több ember halálát okozza, mint a tüdő- és a mellrák együttvéve. November 18-a, a betegség világnapja.
dec. 27
5:03
Mi a varjútövis titka? (Édenkert)
A középkori füveskönyvek a varjútövist (Rhamnus catharticus) a torok és száj megbetegedéseinek kezelésére, illetve zöld színezőanyagként említik. A babona szerint az ereje elűzi a démonokat. Lássuk, mire jó a teája?
dec. 27
9:18
"Hogyan történik a terhesség megszakítása?" - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Hogyan működik az abortusz? Valamilyen nyilatkozatot, kérvényt kell aláírni?Altatással csinálják?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
dec. 27
12:45
Egy tököli család kapja meg az ország karácsonyfáját (Infostart)
Egy hat gyerekes tököli család kapja meg tüzelőnek az ország karácsonyfáját - közölte a kormányszóvivői iroda.
dec. 27
13:30
Baráti unszolásra isznak a tinik (WebBeteg)
Az alkoholfogyasztás alapvetően a társas élet, a szórakozás, a szabadidő eltöltésének szerves részeként van jelen, a tinik közel harmada társaságban a barátai győzködésére fogyaszt alkoholt, s e tekintetben a férfiak befolyásolhatóbbak, mint a nők.
dec. 27
16:39
Leiden mutáció - Az orvos válaszol (WebBeteg)
"Egy nem szült, fiatal nőnek Leiden heterozigóta státusz mellett, csak az óvszer és a spermicidiek maradtak fogamzásgátlási alternatívának?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

Keresés