Hogyan készítsünk hóembert? Kreatívan és egyszerűen! Akár egy méter magasat is alkothatunk, ami nem csak vidám dekorációnk az ünnepekre, de nagyon egyedi is. Olcsó, mutatós és nem kell különösebb kézügyesség az elkészítéséhez!
Két lovat gázolt el a vonat Ürömnél, ezért Óbuda és Solymár között pótlóbuszok járnak, késésekre kell számítani - tájékoztatta Both Ferenc, a Mávinform ügyeletese
Még négy hónapja sincs, hogy megütötték minden idők legnagyobb nyereményét az olasz hatoslottón, de máris újból 100 millió euró fölötti összeg vár gazdára.
Meghalt egy 43 éves férfi, amikor frontálisan összeütközött két személygépkocsi hétfő reggel Komáromnál, a régi tatai úton - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
Holnap délután negyedháromkor vesznek végső búcsút Iglódi István színművésztől a Magyar Színház igazgató-főrendezőjétől Budapesten, a Farkasréti temetőben.
Mindkét irányban több kilométeres kamionsor torlódott fel hétfőn kora estére a 86-os főút zalai szakaszán, a hóesésben egymásnak ütközött teherjárművek miatt.
A Hortobágyi Nemzeti Park illetékességi területén főleg télen és kora tavasszal jelentkeznek a sasmérgezések. Idén eddig 3 esetben bukkantak globálisan veszélyeztetett fajok mérgezett tetemére a tavalyi 14-gyel szemben - ismertette Sándor István, a nemzeti park igazgatója.
Az elektronikus levelek, az internet, a televízió és az egyéb médiumok naponta százezernél is több, azaz másodpercenként 23 szóval bombázzák az emberi agyat - állítják kutatók.