A csecsemő és családja sem volt beoltva, a haláleset után azonban a szülők kértek saját és két nagyobb gyermekük számára H1N1 elleni vakcinát - tette hozzá Sári Katalin. Mint mondta, az egy évnél fiatalabb gyerekeket nem kaphatnak oltást, ezért kiemelten fontos, hogy csak beoltott emberekkel érintkezzenek.
A 2 ezer adag európai törzskönyvvel rendelkező külföldi vakcinát karitatív adományként kapta az ország, és mivel a magyar oltóanyag csak a 12 hónaposnál idősebbeknek adható az egészségügyi kormányzat elfogadta a felajánlást.
Budapesten a Váci utca északi részén lehet a legdrágábban üzletet bérelni, de a díj még tizedét sem teszi ki a New York-inak, és a Váci utca alig drágább egy jobb bevásárlóközpontnál - derül ki a CB Richard Ellis elemzéséből.
Most igazán jó áron kapható a citrom a piacon. Készítsünk citromos desszertet! Citromhab készítése: 1 citrom, 1 kanál reszelt citromhéj, 2 tojás, 6 dkg cukor, 1 dl fehérbor A tojások sárgáját a cukorral habosra keverjük. Hozzáadjuk a citrom levét, citromhéjat, és a bort, majd lassú tűzön habverővel keverve besűrítjük. Lehűtjük, és tálalás előtt a tojások fehérjéből felvert habbot a citromos…
A nagykanizsai tanárnőt még november közepén vitték kórházba, azóta lélegeztetőgépen tartják. Korábban krónikus légzőszervi betegséggel is küzdött, és nem kapott oltást a H1N1 vírusa ellen.
A tanulmányban az izraeli nemzeti adatbázisból származó 441 ezer élveszülés tapasztalatait elemezték. A vizsgálatban szereplő, korábban már szült nők 2000 és 2005 között adtak életet újabb gyermeküknek.
Dánielisz Ágnes elmondta, hogy az intenzív ellátást igénylő hat személy a kistarcsai Flór Ferenc, illetve a váci Jávorszky Ödön kórházban fekszik. Négyüknél már beigazolódott az újinfluenza vírus jelenléte, míg az ötödik beteg esetében folyamatban van a vizsgálat.
Egy, már több éve ismert gyógyszerről derült ki nemrég, hogy nem csupán magas vérnyomás ellen hatásos, hanem csökkenti a szív-és érrendszeri megbetegedés kockázatát is. A szív-és érrendszeri betegségek világszerte vezető haláloknak számítanak.
A ritka, bakteriális eredetű betegség, amelyet a Coxiella burnetii nevű baktériumtörzs okoz, emberről emberre általában nem terjed, de az állatok átvihetik az emberre a fertőzést.
"Mostanában gyakran felébredek éjjelente. Sajnos nem mindig tudok visszaludni és előfordul, hogy csak sokára sikerül. Szellemileg eléggé túlterhelt vagyok, sok mindennel foglalkozom. Mi okozhatja ezt nálam?" - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A New England Journal of Medicine című orvosi szaklapban közzétett tanulmányban 47 embrionális őssejtvonalat vizsgáltak, melyekkel jelenleg összesen mintegy hétszáz kutatás zajlik.
Szakemberek szerint „a pikkelysömör nem válogat, minden korosztályt elér”. A világon ma mintegy 125 millióan, Magyarországon 140-200 ezren szenvednek pikkelysömörben, ebben a genetikai hátterű krónikus bőrbetegségben.
Lepd meg a kicsiket saját készítésű adventi naptárral, hogy biztosan tudják, hányat kell még aludniuk karácsonyig! A következőkben 8 adventi naptár tippet osztunk meg:ad
A szalvéta technika, avagy a decoupage (dekupázs) technika segítségével nemcsak az elnyűtt, kopott használati tárgyainkat "öltöztethetjük át", hogy ünnepi hangulatot varázsoljunk, hanem csodaszép ajándékokat is készíthetünk karácsonyra! Lássuk a technikát az alapoktól, azoknak, akik még soha nem próbálták ezt a kreatív díszítést!
Sok családban küzdenek kisebb nagyobb gondokkal a gyermeknevelés terén. Ezek közül van néhány olyan, melyik hátterében a leggondosabb orvosi vizsgálat sem derít fel szervi okokat, így felmerül a pszichés háttér.
Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték csütörtökön azt az amerikai férfit, aki korábban azzal védekezett, hogy túl kövér volt veje meggyilkolásához.
A vitaminok és az ásványi anyagok szedése biztonságosnak tűnik amiatt, hogy ezek recept nélkül kapható készítmények, de ez egyúttal veszélyes is, hiszen hamis biztonságba ringatja a beteget, mert ezek kölcsönhatásba léphetnek jelen esetben az említett kemoterápiás szerekkel.
Kevesebb védelmet nyújtanak a gyerekeknek és a fiataloknak készült sísisakok, mint a felnőtt modellek - derült ki az Osztrák Fogyasztói Tájékoztató Szolgálat (VKI) tesztjéből.
Az orosz végrehajtók a testület legszebb ifjú hölgytagjainak képét teszik ki hamarosan az internetre könnyed kapcsolatokra vonatkozó ajánlatokkal, hogy így csalják lépre a nem fizető adósokat.
Moszkvában beköszöntött a héten a hideg, a hőmérő a városban mínusz 17-18, a környéken mínusz 20-25 Celsius-fokot mutat, s mivel ez manapság már nem megszokott, a Komszomolszkaja Pravda hasznos tanácsokkal látta el olvasóit.
"Tanulmányunk érdekes bepillantást jelent abba a folyamatba, hogyan is őszülnek meg a nők, s az eredmény arra utal, hogy a környezeti tényezők szerepe nem annyira fontos, amennyire azt korábban hittük" - mondotta Gunn.
A számítások szerint a következő órában 225 ember fog stroke-ot kapni Európában, közülük 75 javul, 75 tartós rokkantsággal fog élni, 75 pedig egy éven belül meghal - derül ki a Magyar Stroke Társaság közleményéből.
A vérveszteség okozza traumás sérüléseknél a legtöbb halálozást, mert amíg egy kisebb vágásnál megfelelő a véralvadás, addig a komolyabb sérüléseknél gond adódhat a folyamatban.
Holnap kezdődik a szezon a magyarországi sípályákon. Mátraszentistvánon, Eplényben, Kékestetőn, Visegrádon és a szilvásváradi pályán is elindulnak a felvonók. Eplényben átadják az ország első, négyüléses sífelvonóját is.
Virágfüggönyök, keleties hangulat. A most következő színpompás afrikai hangulatú összeállítás a legkomorabb helyiséget is vidámabbá varázsolja. A vegyes színű textíliák és a szárított termésekbe helyezett változatos virágok különleges, pezsgő látványt nyújtanak. Érdemes otthon is kipróbálni!
A vizsgált fehérjék nem védtek a HIV és a hepatitisz C ellen, ám számos más esetben eredményesen szálltak szembe a vírusokkal, például a sárgalázat okozó kórokozóval is.
"Anyósomnak volt egy agydaganata, szerencsére jóindulatú, megműtötték és azóta rendben van. A problémám abból fakad, hogy a betegsége óta még jobban ragaszkodik az egyetlen fiához." - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.
A víz alatti világ az idők kezdete óta izgatja az emberek fantáziáját. A keszonkamrát - mert lényegében erről van szó - már Hérodotosz is megemlítette, illetve ősét, a búvárharangot megénekelte művében.
Az ÁNTSZ felívása szerint más, a szezonális influenza megelőzését segítő homeopátiás készítményt is hirdetnek különböző internetes portálokon Influenzinum CH30 néven. Ennek a szernek sincs engedélye, így forgalmazásuk és hirdetésük egyaránt tilos.
Jürgen Debus professzor, a HIT orvos-igazgatója szerint a sugárkezelésnek a gyógyszeres kezelésekkel szembeni előnye, hogy a gyakorlatban alig vannak mellékhatásai.
Török kutatóknak sikerült egy 4000 éves lencsemagot rávenniük arra, hogy kihajtson. A magot a Törökország nyugati részén elhelyezkedő Kütahya városa mellett zajló ásatások során találták meg.
A Moszkvára köszöntött hidegben kezdenek befagyni a bankjegykiadó automaták, amitől érdekesen működnek: csak nagyobb összegeket nem hajlandó kiadni a több tucat "mirelitmasinának" a zöme, és csupán néhány nem ad semmit.
Minden ötödik amerikai fogyasztó a mobiltelefonját használja a karácsonyi vásárlásokhoz, a mobilok az ünnepi vásárlási szezon alapkellékévé váltak a tengerentúlon - ismertette a Deloitte könyvvizsgáló cég felmérését a The New York Times.
A magyar felnőtt lakosság nyolc százaléka nyilatkozott úgy, hogy állandóan fáradtságérzéssel, energiahiánnyal küzd, míg a lakosság 27 százaléka érez állandóan, vagy rendszeresen fizikai fájdalmat – derül ki a Szinapszis Kft., a WEBBeteg.hu egészségportál kérésére készített felméréséből, amely a magyar társadalom fizikai és lelki állapotát mérte fel.
Egy, a New York University által végzett kutatás eredménye szerint, a fogínybetegségben szenvedők jelentős többségénél nagy a diabétesz kockázata is. A kutatók szerint a fogorvosok lehetnek az elsők, akik segíthetnek a betegség felismerésében és kezelésében.
A karácsony és a szilveszter alapvető eleme a közös ünnepi étkezés. Azonban sokan esünk abba a hibába, hogy túlzásba visszük az evést az ünnepek alatt, így pluszban felszedett kilókra, fáradékonyságra és stresszre tehetünk szert az év azon napjain, amelyek feltöltődésre adhatnának alkalmat.
Napi 10 ezer euró, azaz 2,7 millió forintnyi kártérítés megfizetésére kötelezte a Google-t egy párizsi bíróság mindaddig, amíg az informatikai óriásvállalat le nem veszi keresőszolgálatának kínálatából az engedély nélkül digitalizált francia irodalmi műveket.
A Fragilis X-szindróma, vagy ahogy szerzői néven emlegetik a Martin-Bell betegség, az X kromoszóma törékenységével járó örökletes kórkép, mely a Down-szindróma után a második leggyakoribb oka a veleszületett mentális retardációnak.