Ebben a ritka betegségben szenvedő betegek alvás közben létesítenek szexuális viszonyt, ám másnap nem emlékeznek a történtekre. A betegség viszonylag jól kezelhető különböző generikus antidepresszánsokkal.
Amerikai kutatók megtalálták azt a gént, amely a nyúlszáj fő okozója. Felfedezték, hogy az IRF6 génszakaszban egyetlen változás 18 százalékkal fokozza a nyúlszáj kialakulásának kockázatát.
Ősi fogamzásgátló módszerhez folyamodtak a maszájok, hogy értékes kincseiket, a kecskéket megvédjék az aszálytól. A szerkezet - amelyet olornak hívnak - megakadályozza az állatok párzását.
Egy angol pár különös módon gyűjtötte össze a pénzt a nászúthoz: több hónapon keresztül újrahasznosítható szemetet szedtek az utcákról, amelyeknek a beváltásáért annyi jutalompontot kaptak, hogy megvehették az áhított repülőjegyet.
Letartóztattak egy orosz férfit Nyizsnyij-Novgorodban, mivel megette a volt felesége útlevelét. Pedig az asszony csak azzal tudta volna igazolni, hogy a házban lakik.
A legnagyobb példányszámú országos napilapok hirdetései között is találhatunk illegálisan forgalmazott, a hivatalos ár feléért beszerezhető, ám a szakma egyöntetű álláspontja szerint veszélyes potencianövelő készítményeket - derült ki a WEBBeteg megbízásából készült próbavásárlásos kutatásból.
Két munkás életét vesztette, amikor lezuhant egy lift egy V. kerületi Akadémia utcai lakásban. Az áldozatok a szerkezet tetején álltak, amikor elvágták a felvonó kötélzetét.
Magyarországon egy százalék a Perthes-kórral veszélyeztetett gyerekek száma a 3-13 éves korosztályban. Ezzel az aránnyal a második leggyakoribb gyermekkori csípőízületi betegség.
Miután az endoszkópia nem hozott eredményt, megröntgenezik azt a hatalmas krokodilt, amely valószínűleg megtámadott és felfalt egy skót turistát Ausztráliában. Ha a ragadozó bűnösnek bizonyul, egy krokodilfarmon végzi majd.
Ebédidőben, üzleti tárgyalás után ugrott le a szomszédos bankot kirabolni egy kanadai bróker. Cége igencsak meglepődött, amikor Kevin John Pinto föladta magát.
Két nappal az esküvő után megölte a férjét egy ausztrál asszony, mivel az mégsem csak ő volt a férfi évi egymillió dolláros nyugdíjának kedvezményezettje.
Rendszeresen elfelejti a neveket, és nem tudja felidézni az arcokat? Ed Cooke is így volt ezzel, ám egyszer kórházba került, és nem sokkal az után, hogy kijött onnan, a memória nagymestere lett.
A sorsunk nem a csillagokban, hanem a DNS-ünkben van megírva, ennek ellenére legnagyobb mértékben az életmód dönti el, hogy meddig élünk - mondta az InfoRádiónak Czeizel Endre genetikus azzal összefüggésben, hogy az állam megajándékozza legidősebb polgárait. A szakértő szerint néhány évtized múlva a világ fejlettebb részein, akik megismerik géntérképüket, sokkal tovább élhetnek.
Az egészséges életmód, a táplálkozás egészségre gyakorolt hatásának előtérbe kerülésével egymás után jelennek meg az újabbnál újabb sztárdiéták. Az óvatlan tájékozódó könnyen elveszhet a dömpingben, és az ultramodern étkezési irányzatokról is kiderülhet, hogy mégsem olyan egészségesek, mint azt a hívek gondolják.
Addig ütötték-verték azt a malajziai párt, akik a dohányzásról akartak leszokni, amíg belehaltak sérüléseikbe. Állítólag egy ősi rituálé része ez a brutális módszer.
Ne szomorkodjunk, hogy elmúlt a nyár, vidítsuk fel otthonunkat hangulatos terményekkel, falevelekkel és virágokkal. Egyszerű ötleteket mutatunk nem csak gyermekded lelkű barkácstündéreknek.
Rengeteg mítosz lengi körül a terhességet, amelyek közül jó néhányat még a legértelmesebb és legműveltebb nők is elhisznek. Ilyen az, hogy ha a has alul gömbölyű, akkor fiú lesz a gyerek - de az is, hogy a terhesség alatt büntetlenül lehet nassolni, hiszen "kettő helyett kell enni".
Arra ébredt fel egy ausztrál tinédzser, hogy egy kígyó belebújt az ágyába, a mellkasára csúszott, és belemart a karjába. A 16 éves lányt a sógora mentette meg, aki egy jól irányzott csapással szinte lefejezte a hüllőt.
A legtöbb ember nem örül, ha lepiszkítja a ruháját egy madár - még akkor sem, ha ez a mondás szerint szerencsét hoz. Nem így a Beckham házaspár; mint kiderült, ők egy egészen új bőrápoló készítményt használnak, amely madárürüléket is tartalmaz.
Az egészséges életmód, a táplálkozás egészségre gyakorolt hatásának előtérbe kerülésével egymás után jelennek meg az újabbnál újabb sztárdiéták. Az óvatlan tájékozódó könnyen elveszhet a dömpingben, és az ultramodern étkezési irányzatokról is kiderülhet, hogy mégsem olyan egészségesek, mint azt a hívek gondolják.
Rózsaillatú bor, cukorka vagy csokoládé - hamarosan mindez megvalósulhat, ráadásul nem mesterségesen előállított, az eredeti illathoz csak távolról hasonlító adalékok által, hanem egy genetikai eljárásnak köszönhetően. Jeruzsálemi kutatók arra már rájöttek, hogyan lehet például egy petúniát rózsaillatúvá tenni a géntechnológiai segítségével.
Négy éven belül lesz AIDS elleni oltóanyag - jósolja az egyik friss orvosi Nobel-díjas. Luc Montagnier virológus hétfőn kapta meg az orvosi Nobel-díj felét kolléganőjével, Francoise Barre-Sinoussival együtt az AIDS-t okozó HIV vírus felfedezéséért.
Fittnek érzi magát? Rendszeresen sportol vagy teljesen távol áll öntől az edzés? A brit Guardian összegyűjtötte azokat a módokat, ahogyan bárki lemérheti saját testének fizikai állapotát.
A lányok születési hossza alapján következtetni lehet a későbbi mellrák kialakulásának kockázatára - állítják brit kutatók. A szigetországi orvosok feltételezése egy olyan elemzésen alapszik, amely során összesen 600 ezer nő adatait vonták be. Közülük 22 ezren szenvedtek emlőrákos megbetegedésben.
A házi kedvencekként tartott egzotikus állatok, de akár a hörcsögök és sündisznók is veszélyesek lehetnek a gyerekek és a felnőttek egészségére - állapította meg egy friss tanulmány.
A terhesség alatt számos veszélyforrás leselkedhet a kismamákra, amely a magzata fejlődését rossz irányba terelheti. Azonban a veszélyt gyakran mi magunk is okozhatjuk. Terhesség alatt oda kell figyelni arra, hogy milyen gyógyszereket viszünk be szervezetünkbe!
Ahogy a kortársai, Keeley Green is gyors felfogású és csintalan, szereti a zenét és a társait ugratni. Keeley azonban nem olyan, mint a kortársai - neki ugyanis csak fél agya van.
A tengerek bemutatásával bővíti kínálatát a Google Earth. A felhasználók a jövőben a víz alatti világgal és látvánnyal ismerkedhetnek meg videók, fényképek és leírások segítségével.
Sokak számára szokatlan lehet, ahogy Philip Sharp éli az életét. A brit férfi, aki magát rabbinak kiáltotta ki, hét nővel él együtt, bár hivatalosan egyikük sem a felesége. Hamarosan, majdnem egy időben két gyermeke is megszületik.
"Fáj a derekam!" minden magyar elmondja ezt a mondatot életében legalább egyszer, de inkább többször. Egy kisebb szúró vagy húzódó fájdalom azonban teljesen normális és hamar elmúlik.
Kiskora óta háznál nevelkedett, kétévesen mégis nekivágott a vadonnak. Négy napig bírta, majd egy arra járó autósnál bekéredzkedett a furgonba. Roxey, a bagoly végül örömest foglalt helyet megszokott kalitkájában.
Eve úgy hallgat a nevére, mint egy kutya vagy macska, és erős személyisége van. Azonban nemrég rákot kapott, ezért gazdái félmillió forintnak megfelelő összeget áldoztak arra, hogy kezeltessék kedvenc csirkéjüket.
"Fáj a derekam!" minden magyar elmondja ezt a mondatot életében legalább egyszer, de inkább többször. Egy kisebb szúró vagy húzódó fájdalom azonban teljesen normális és hamar elmúlik.
Ki gondolná, hogy az árvácskát még októberben is érdemes elültetni! Ilyenkor a téli fagyokig virágot bont, megerősödik, majd tavasztól nyárig virágzik. Az édenkert bemutatja a praktikákat.