Már eddig is számos előnyét ismertük a szoptatásnak, a többi mellett azt, hogy csökkenti az allergia kialakulásának esélyét és erősíti az immunrendszert. A szoptatás az anyának is hasznos, megvédheti például a mellrák kialakulásától. A legfrissebb kutatások egy újabb előnyét fedezték fel: az anyatejes táplálás csökkenti a gyermekek későbbi viselkedési zavarait.
Egyre több háztartásban barátkoznak meg a néhány éve még ismeretlen avokádóval. Ezt bizonyítja a számtalan receptváltozat, melyet olvasóinktól gyűjtöttünk.
Egy brit felmérés szerint a férfiak többsége legszívesebben szőke hölggyel randevúzna, feleségnek azonban inkább sötétebb hajú nőt választana. A jelek szerint a hajszínnel kapcsolatos sztereotípiák még mindig tartják magukat.
Ketten sérültek meg abban a gázrobbanásban, amely délelőtt történt Pécsett, egy társasházban. Egy szerelő égési sérüléseket szenvedett, egy járókelőt pedig az üvegszilánkok sebesítettek meg.
Kis alkoholfogyasztás terhesség alatt nem árt a születendő kisgyereknek, sőt, még mintha használna is - erre a meglepő következtetésre jutottak a londoni University College egyetem kutatói.
A tavaszi és őszi (mindig vasárnapra eső) óraállításkor belső, biológiai óránk megzavarodik, alvási ritmusunk változik és ez néha napokig eltart. Ön megérezte?
A British Medical Journal 2008. október 24-i számában közzétett felmérés szerint az orvosoknak több mint fele álreceptet ad ki annak érdekében, hogy a beteg jól érezze magát.
Sok más mellett egy ausztrál gyógyszergyár is kutatja, milyen mesterséges szerrel lehetne fokozni a női nemi vágyat. Tudósok serege dolgozik a probléma megoldásán. Nézzük, hogy áll az ügy. És egyáltalán: mi a helyzet a női libidóval?
Két évtizedes múltra tekint vissza a látásjavító lézeres szemsebészet, ez idő alatt a világon több mint 10 millió – rövid-, vagy távollátó, illetve szemtengelyferdüléssel élő – ember döntött a beavatkozás mellett. De mekkora a kockázat: végleges látásjavulás, vagy esetleges műtéti hiba? Tény, a döntés eredménye életünk végéig megmarad.
Néhány hetes szervezési munkára van szükség, hogy az ellátás visszaállhasson a megszokott szintre, mert a kórházvédők belső ellenállása miatt nem tudták végrehajtani a kórház menedzsmentjével kidolgozott átadási-átvételi programot - közölte sajtótájékoztatón pénteken az egri Markhot Ferenc Megyei Kórházat szombattól működtető HospInvest Zrt. elnöke. A rendőrség közölte: nem működik közre az…
A legnépszerűbb magyar és külföldi aerobic- és fitneszoktatók adnak órát, továbbá egészség- és életmód-kiállítás, valamint 14 féle ingyenes egészségügyi szűrővizsgálat várja a látogatókat a Budapest Expo D pavilonban november 8-án, az egészség és wellness napján.
Az elmúlt napokban sorra látnak napvilágot különböző becslések arról, mennyivel nőhet a munkanélküliek száma a gazdasági válság egyik következményeként. Adler Judit, a GKI kutatója szerint jövőre a foglalkoztatottak három százaléka, mintegy 100-120 ezer ember veszítheti el állását. Ezzel a munkanélküliek száma megközelíti a 450 ezer főt, amellyel a munkanélküliségi ráta átlépné a 10 százalékot.
A Heves megyei közgyűlés elnöke arra kérte Eger polgármesterét és a Fidesz megyei frakcióvezetőjét, nyilatkozzanak arról, hajlandók-e részt venni egy, a kórház működését ellenőrző testület munkájában - Sós Tamás elnök ezt sajtóközleményben tudatta pénteken. Eger polgármestere úgy reagált: semmiféle törvénytelenséghez nem kíván asszisztálni.
A terhesség ideje alatti mérsékelt alkoholfogyasztás nem károsítja a magzatot, sőt, jótékony hatással lehet a születendő gyermek viselkedésére és szókincsére is - állítják brit tudósok.
Mindössze napi 3 gramm zab fogyasztásával csökkenthetjük a szívinfarktus kockázatát és szervezetünk koleszterinszintjét - állítja egy brit táplálkozási szakértő.