Fura betegségben szenved egy hölgy: ritka, genetikai alapú kórjának köszönhetően úgy bűzlik, mint egy hal. Eddig az orvosok csak nevettek rajta, most viszont megállapították, mi a baja. A betegség következtében az embernek tönkremehetnek a kapcsolatai is.
Legyen az születési hiba, baleset- vagy egyszerűen csak az öregedés eredménye, az esztétikai sebészeti beavatkozással nemcsak a különböző testi problémákat lehet korrigálni, hanem a páciensek lelkiállapotának is jót tesznek, ám komoly kockázatuk is van.
Számos olyan érvet lehetne felsorakoztatni, ami amellett szól, hogy a túlsúly káros az egészségre. A nagyszámú cikknek, vizsgálatnak köszönhetően az elhízás szív- és érrendszerre, anyagcserére kifejtett hatása ma már közismert, bár jelentősége nem helyén kezelt, hiszen keveseket ismerünk, akik kizárólag azért vállalkoztak fogyókúrára, hogy elkerüljenek ezzel egy esetleges szívinfarktust.
A New Garden kertészet szakértője megtanít a téli fagy elleni védekezésre. Néhány fontos alapszabály betartásával és pár őszi óvintézkedéssel megvédhetjük kerti növényeinket.
Az Alzheimer-kór jellemzően idős korban kialakuló betegség. Változik a magatartás, beszűkül a gondolkodás – hétköznapi nyelven gyakran időskori elbutulásként szokták emlegetni.
Majdnem hat kilóval született meg egy háromgyermekes házaspár negyedik gyereke Ausztráliában. Harlemnek mindenki a csodájára jár, és máris leendő baseballjátékosként emlegetik.
Négyszer gyakrabban fordul elő csonttörés azoknál, akiknek veleszületett szívelégtelenségük van, mint az akut szívproblémákban szenvedőknél, derítették ki kanadai orvosok az Albertai Egyetemen.
"Annak a valószínűsége, hogy valakit villámcsapás ér, 220-szor nagyobb, mint hogy egy asszony hatosikreket hozzon a világra" - jelentette pénteken a berlini rádió. A múlt csütörtökön világra jött 4 kislány és 2 fiú általános állapota stabil.
Az úgynevezett hirtelen csecsemőhalál (Sudden Infant Death Syndrom – SIDS), vagy ahogy a köznyelvben leggyakrabban nevezik: bölcsőhalál, egyike a legrettegettebb csecsemőkori haláloknak.
Az elmúlt napokban a hitelpiacon bejelentett szigorítások nem könnyítették meg azok dolgát, akik lakásuk eladására készülnek. Aki a leszűkült vevőkör ellenére gyorsan és jó áron szeretne túladni a lakásán, az néhány apró, és többnyire a pénztárcát kímélő trükk segítségével közelebb kerülhet céljához.
A gyümölcscserjéket (ribiszkét, köszmétét, málnát, szedert) minél korábban, ősszel ültessük el, hogy még a fagyok beállta előtt jól meggyökeresedjenek.
Minden ötödik használtan vásárolt mobiltelefonon, illetve kézi kommunikációs eszközön maradnak bizalmas adatok - derült ki egy új kutatásból. A vizsgálatok során kiderült: készülékek 23 százaléka tartalmazott elég információt ahhoz, hogy azonosítani lehessen az előző tulajdonosát és annak munkaadóját.
Eddig tisztázatlan körülmények között elgázolt egy embert a vonat Tárnok térségében szombaton délután - mondta Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.
Annyira megbízott műholdas navigációs berendezésének jelzéseiben, hogy egy mesterséges tóba hajtott egy lengyel férfi. A tó csak egy éve került oda, előtte valóban közút haladt arra.
Háborús bűnöket követtek el az angol katonák az agincourt-i ütközet során - vélekednek francia történészek. A szakértők szerint az sem igaz, hogy az 593 évvel ezelőtt vívott csatában a franciák hatalmas túlerőben voltak V. Henrik angol király seregéhez képest.
A szervizbe beadott autójában felejtette a kutyáját egy kínai nyugdíjas. A férfi egy hónap után kapta vissza a kocsit és az ebet, amely csak azért menekült meg, mert a szag a járműben elviselhetetlenné kezdett válni.
Gondolná, hogy a sör rengeteg vitamint és ásványi anyagot tartalmaz? Tudta, hogy a marhahús egészségünk egyik kulcsa lehet? Az egészséges életmód szerves része az egészséges táplálkozás.
Állatvédők és jóérzésű emberek példátlan összefogása kellett ahhoz, hogy megmeneküljön Sammy, a cetcápa, amely egy dubaji szálloda halljának akváriumában úszkált a hotel szeptemberi megnyitása óta.
Súlyosan megsérült, de nincs életveszélyben Palcsó Tamás, a Megasztár zenei tehetségkutató műsor korábbi szériájának szereplője hajnali balesete után. Utastársa szintén súlyos sérüléseket szenvedett.
Azok a férfiak, akik prosztatarákban szenvednek és elhízottak, kétszer esélyesebbek az elhalálozásra, mint a normál testsúlyúak- állítja egy új kutatás, mely szerint a magas inzulinszintnek köszönhető túlzott elhízás okolható mindezért.