A rendőrség elfogta és gyanúsítottként hallgatta ki egy műszaki vizsgaállomás vezetőjét, aki kenőpénzért olyan járműveket is átengedhetett a műszaki és eredetiségvizsgálaton, amelyek nem feleltek volna meg a követelményeknek - közölte a Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság a police.
Kormányhatározat rendelkezik a Duna alacsony vízállása miatt a Paksi Atomerőműnél kialakult helyzetet megelőző folyamatok és döntések felülvizsgálatáról.
A forint látványosan erősödött a csütörtöki pletykákra, miszerint a Magyar Nemzeti Bank szeptemberben megállhat a kamatcsökkentéssel, és 3-ról 2,5 százalékra csökkentheti inflációs célját. Az euró árfolyama csütörtökön 367 forint környékéről 362 forintig esett, péntek reggel pedig már 361,3 forint körül járt. A dollár a hét egészében gyengült, miut
Augusztus második felében egyszerre több ágyás is felszabadul a burgonya, a cukkini, a korai paradicsom vagy más nyári kultúrák után. Ezeket a területeket azonban nem feltétlenül érdemes üresen hagyni télre: számos levélzöldség és rövid tenyészidejű gyökérzöldség éppen a mérsékeltebb késő nyári, kora őszi időjárásban fejlődik jól.
Fokozódik a verseny a magyar bankszámlapiacon: már minden nagyobb, lakossági számlavezetést kínáló banknál találni olyan csomagot, amelynél teljesíthető feltételek mellett nulla forintra csökkenthető a havi számlavezetési díj. Közben az új ügyfelekért folyó harc is egyre látványosabb, egyes bankok akár százezer forintot meghaladó jóváírásokkal prób
Ha a haspuffadás rendszeresen visszatér, tartósan fennáll, a menstruáció környékén rosszabbodik, vagy alhasi fájdalommal, menstruációs zavarokkal és más nőgyógyászati tünetekkel jár együtt, érdemes orvoshoz fordulni.
A televíziózás nagyasszonya, Borbás Marcsi csak pár napig volt munka nélkül, újra képernyős lett, tárt karokkal várták az új helyen. A köztévének nem kellett a legendás főzőműsoraitól ismert Borbás Marcsi. Átnyergelt a kereskedelmi tévézéshez, Network4 Media Group tárt karokkal várta. Azok a nézők, akik szerették, oda is követik majd. A műsorvezető
Nyári meleget hoz a péntek, az ország több pontján 30 fok fölé emelkedik a hőmérséklet. A HungaroMet előrejelzése szerint 26 és 32 fok között alakulnak a maximumok, egyes térségekben azonban ennél is melegebb lehet. Veszélyes időjárási jelenségre pénteken egyelőre nem kell számítani.
Megérkezett Szöllősi Mátyás Fóbia című regényének folytatása, amelyben újra a fizikusnő nyomába eredhetünk, a járvány pedig egyre terjed, tönkrezúzva családokat, kapcsolatokat.
Az Európai Bizottság megerősítette, hogy "szorosan és konstruktívan" egyeztet a magyar hatóságokkal a napi egymillió eurós bírságról. A szóvivő ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a megoldás kulcsa a bírósági ítélet végrehajtása, nem pedig egy politikai alku.
Pénteken egy utolsó rohammal még visszaidézi magát a nyári kánikula, ám szombat délután egy markáns front vet véget a melegnek. Hullámvasútszerű hőmérsékleti változásokra kell készülnünk a következő napokban.
A dél-koreai Csedzsu szigetének partjainál generációk óta merülnek a tengerbe azok a nők, akik búvárpalack nélkül, egyetlen levegővétellel gyűjtik össze a tenger gyümölcseit. A haenyeók közel 90 százaléka napjainkban már hatvan év feletti, közel kétharmaduk pedig a hetvenet is betöltötte.
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. Ugyanakkor a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte a kárráfordítási kiadásokat, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás t
Molnár Áron színész-aktivista rágalmazás és becsületsértés miatt állt bíróság elé, miután a fóti gyermekotthon korábbi igazgatója, Páger Pál Attila feljelentést tett ellene. A per hátterében az áll, hogy a művész nyilvánosan hívta fel a figyelmet a gyermekotthonban történt állítólagos visszaélésekre és a gyermekvédelmi rendszer hibáira. Áron most m
A jegybank volt elnöke arról beszélt, hogy ő soha nem mondott olyat, hogy az MNB-alapítványokhoz került pénzek elvesztették volna a közpénz jellegüket.
Fellegi Tamás cége is részt vesz az ügyészségi szóvivők képzésében, és élő szerződése szerint egyéb kommunikációs munkákat is végez a Legfőbb Ügyészségnek.
Bár még csak néhány nap telt el, a Piros csapatnál egyre nagyobb a feszültség a Farm VIP hatodik évadában. Hiába szerezték meg a beköltözés jogát az első feladat megnyerésével, azóta korántsem alakulnak úgy a dolgok, ahogy tervezték. A sikertelen építkezés után ráadásul a negyedik adásban már arról is dönteniük kellett, ki távozzon közülük.
A Tron átvette a vezetést az Ethereumtól a Tether Usdt stabilcoin hálózati kínálatában, miután a Tron blokkláncon forgalomban lévő Usdt mennyisége megközelítette a 94 milliárd dollárt. A fejlemény nem azt jelenti, hogy a Tron minden szempontból maga mögé utasította az Ethereumot, ugyanakkor jól mutatja, hogy a stabilcoin-tranzakciók és a digitális
Polgár Árpád, A legjobb ajánlat felfedezője a reneszánsz óráktól kezdve az erdélyi ezüstökön át az autókig számos különleges tárgyat gyűjt, mégsem ragaszkodik egyikhez sem mindenáron. Az rtl.hu-nak adott interjúban arról beszélt, miért veszélyes a gyűjtemény rabjává válni, és hogyan keresi ma is azt a bizonyos "nagy fogást".
Egy riadt nyúl szaladt a fiatal motoros elé tegnap éjjel, a 18 éves fiú elgázolta, majd egy villanyoszlopnak rohant, azonnal meghalt. Kácsfalu felől Laskaújfalu irányába haladt a motoros, amikor egy riadt nyúl elé ugrott. Sajnos a gép vezetője elvesztette uralmát a motor felett. Elgázolta az állatot és egy villanyoszlopba rohant. A halálos baleset
Jeles nap a mai a hazai kosárlabda-rajongók számára, ugyanis 28 év után újra egy világbajnokság során szurkolhatunk a női válogatottunknak. A mieink a berlini vb-n péntek este a franciák ellen kezdik meg a szereplésüket 14 ezer néző előtt (M4, 21), majd szombaton Nigériával, hétfőn pedig Dél-Koreával csapnak össze a csoportkörben. Az 1998-as siker
A Commerzbank 1,2 milliárd eurós részvény-visszavásárlási programot indít, miközben a UniCredit felvásárlási törekvéseivel szembeni ellenállás folyamatosan gyengül - írja a Reuters.
Évek óta vártunk arra, hogy a hajlítható telefonok túllépjenek a csukva túl keskeny távirányító, nyitva pedig ormótlan négyzet kompromisszumán. A Samsung végre meghallotta a kéréseket, és bemutatta a Galaxy Z Fold8-at, amely zsebnotesz-méreteivel és hasznosabb képarányaival azonnal megkedvelteti magát, a forradalmi ergonómiának és a prémium minőség
Az utóbbi hónapokban voltak bőven olyan előfizetők, akiknek tetszését nem igazán nyerték el a Netflix újdonságai. Ennek kommentek formájában hangot is adtak a közösségi oldalakon. Szeptemberben azonban végre igazán izgalmas sorozatok, dokumentumfilmek és filmek érkeznek a streaming óriás platformjára.
Borbély Balázs, a Ferencváros vezetőedzője ellenséges fogadtatásban részesült Győrben, de csapata 3–0-ra győzött. A címvédő ETO ezzel elvesztette veretlenségét a bajnokságban.
Legkevesebb 2,56 milliárd dollár anyagi kárt okozott ingatlanokban, lakóépületekben és az infrastruktúrában a múlt heti villámárvíz a nepáli-kínai határon - közölte ma a nepáli katasztrófaelhárítás vezetője. A nepáli oldalon 1259 ember halt meg, és több mint ötezren nyomtalanul eltűntek.
A Legjobb Ajánlat műsorában egy második világháborús német vitorlázórepülő bukkant fel, amelynek szárnya alatt még az eltakart horogkereszt is látható. A 83 éves Révy László három évig restaurálta a ritka, 1935-ös modellt, amiből mindössze 110 darab készült. A gép iránt még külföldi gyűjtők is érdeklődhetnek.
Ahogy arra Lannert Judit oktatás- és gyermekügyi miniszter is felhívta a figyelmet, hosszú küzdelem után végre nagyobb anyagi megbecsülést kaphatnak a nevelést és oktatást közvetlenül segítő dolgozók. Az MTI beszámolója szerint a béremelés első része már október közepén megérkezhet, a második lépcső pedig 2027. január 1-jén következhet.
Az ELTE PPK kutatóinak friss vizsgálata szerint nem igaz, hogy a mai fiataloknak összességében több érzelmi és viselkedési problémájuk lenne, mint a korábbi generációknak. A Clinical Child and Family Psychology Review folyóiratban megjelent kutatás arra jutott, hogy az elmúlt mintegy 40 évben inkább a nehézségek jellege változott meg: míg egyes pro
Amikor valaki kimondja, hogy párkapcsolatában elért a tűrőképessége határára, az sosem egy hirtelen jött impulzus eredménye. Az eltávolodás egy jól kirajzolódó ívet követ – ha időben felismered a fázisokat, esélyt kaphattok a változtatásra.
Szeptember 6-án startol el a Viasat csatornáin két teljesen új műsor, A Te kék zónád, illetve a VASCANGA – Hadházi meg a Bellus két keréken. A beszélgetős műsor leginkább életutakról, életmódról, döntésekről szól, míg a biciklizős a Balaton rejtett kincseit tárja a nézők elé.
A Houston Rockets hosszú távra bebiztosította egyik legfontosabb fiatal játékosát, miután megállapodott Amen Thompsonnal. Az újoncszerződése meghosszabbításáról. Shams Charania információi szerint a 23 éves hátvéd ötéves, 208 millió dolláros kontraktust kap, amely a 2027–28-as szezontól lép életbe, és egészen 2032 nyaráig Houstonban tarthatja. A me
Egy csütörtökön megjelent kormányrendelet szerint mostantól bizonyos feltételek mellett póráz nélkül is sétáltathatók a segítő kutyák. Az új szabályozás a vakvezető, mozgáskorlátozott személyt segítő, hangot jelző, rohamjelző és személyi segítő ebekre is vonatkozik.
Újabb fejezetéhez érkezett az olasz bankszektor konszolidációjáért folyó küzdelem. Az Intesa Sanpaolo továbbra is bizakodó a Monte dei Paschi di Siena (MPS) felvásárlására tett ajánlatával kapcsolatban, miközben az MPS jóváhagyást kapott az Európai Központi Banktól a korábban megszerzett Mediobanca beolvasztására - írja a Reuters.
Egy egykori tehetségkutatós versenyző a TikTokon tálalt ki arról, hogyan alázta meg Tóth Gabi a válogatón. Az énekesnő kőkemény kommentekben vágott vissza.
A Meteorológiai Világszervezet (Wmo) riasztást adott ki: az El Niño jelenség felerősödött, és közel 100% az esélye annak, hogy 2027 februárjáig érezteti hatását. Az extrém tengerhőmérsékleti anomáliák globális klímafordulatot és a mezőgazdaságban jelentős stresszfaktorokat vetítenek előre.
Egészen szürreális jelenetet rögzített egy ház kapucsengő-kamerája az USA-beli Houstonban. Egy férfi ételt rendelt házhoz a DoorDash szolgáltatásán keresztül, ám arra aligha számított, hogy a futár ruha nélkül jelenik meg a bejárati ajtaja előtt.
Németország láthatóan meghátrált a Commerzbank megszerzéséért folytatott küzdelemben, a berlini kormány ugyanis immár hajlandó tárgyalóasztalhoz ülni a UniCredit vezérigazgatójával, Andrea Orcellel, ami új lendületet adhat az európai bankrendszer konszolidációjának.