2026. szeptember 19. szombat

szept. 19
16:12
"Ezek a választások nem tudják befolyásolni, ami történni fog" – Oroszországban nem az a parlamenti választás tétje, mint bárhol máshol (Telex)
Három nap alatt megválasztják az oroszok az állami duma 450 képviselőjét. A szigorúan ellenőrzött, a Kremlnek megfelelően rendezett folyamat és eredmény várható. A kiábrándult oroszok legfeljebb a távolmaradásukkal és a kirakatellenzékre adott voksokkal jelezhetik, hogy elegük van az ukrajnai háborúból.
szept. 19
16:12
Nem lusták a pályakezdők – mégis nehezen találják a helyüket a munkahelyen (Igényesnő.hu)
Önállónak és motiváltnak tartják magukat, szeretnének már a tanulmányaik alatt szakmai tapasztalatot szerezni, és a hosszú távú elköteleződést sem utasítják el – a pályakezdőkről mégis gyakran egészen más kép él. A Global Workforce Solutions (GWS) Iskolaszövetkezet 884 fiatal bevonásával készült kutatása szerint a Z generáció munkahelyi integrációj
szept. 19
16:12
Erre a brüsszeli tervre nem sokan vannak felkészülve: sorsfordító döntés született (Agrárszektor)
Indul az AgRi 2040 program és a Food 2040 stratégia. Az Európai Bizottság szerint fel kell gyorsítani a kutatási eredmények agrár-élelmiszeripari gyakorlati hasznosulását.
szept. 19
16:14
Kibertámadás érte Oroszország szavazórendszereit a választás második napja előtt (Telex)
Fennakadás a választásokban nem volt.
szept. 19
16:18
Megállás nélkül falta fel az 1230 kilométert a Xiaomi új óriás-Suv-ja (Autószektor)
Megállás nélkül tette meg a Sanghaj és Peking közötti 1230 kilométeres utat a Xiaomi új hatótávnövelt (EREV) szabadidőautója. A vállalat hangsúlyozza, hogy a tesztet valós körülmények között hajtották végre. A jármű négy utassal és ötven kilogrammnyi csomaggal tette meg az utat. A klímaberendezés 24 fokra volt beállítva, a gumiabroncsok nyomása 2,9
szept. 19
16:18
Nyugdíjemelés 2027-ben: ennyivel nőhet a nyugdíj, és ekkor érkezik az emelt összeg (Bien)
Nyugdíjemelés 2027-ben: mutatjuk, mikor és kiknek emelkedik a nyugdíja, mi várható az alacsony ellátásoknál, és mikor érkezik a 13. és 14. havi juttatás.
szept. 19
16:18
Salman Rushdie késelés utáni megrázó felépülését felesége kamerával rögzítette (Librarius)
Salman Rushdie felesége kamerával rögzítette a felépülését – most film készült a támadásról Salman Rushdie 2022-es megtámadásának történetét új dokumentumfilm dolgozza fel, amely nemcsak az írót ért brutális támadást és annak következményeit mutatja be, hanem több mint három évtized történetét is összekapcsolja. A Knife: The Attempted Murder of Sal
szept. 19
16:24
A meccs, amely a lefújás pillanatában veszít az értékéből (Infostart)
Egy BL-döntő felvétele a lefújás után is ugyanazokat a gólokat, cseleket és drámát tartalmazza, mint a mérkőzés maga. Mégis eltűnik belőle valami, amit később már semmilyen 4K-s felvétel nem tud visszaadni.
szept. 19
16:24
A magyar-horvát határ mentén működő vállalkozások számára megjelenő európai uniós pályázatot mutatnak be Pécsen (Gondola)
Szeptember 23-án egy pécsi konferencián ismertetik annak a pályázatnak a részleteit, amely a magyar-horvát határ mentén működő kis- és középvállalkozások határon átnyúló üzleti együttműködéseit segíti.
szept. 19
16:24
Megállapodás született Balásy Gyula cégével, kifizetik az alvállalkozókat (Portfolio)
A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség (NRÜ) csütörtökön megállapodott a Lounge Event Kft.-vel több kiemelt magyarországi sporteseményhez kapcsolódó, eddig ki nem fizetett alvállalkozói követelés ügyében, így megindulhat a tartozások ütemezett kifizetése - közölte az NRÜ szombaton.
szept. 19
16:24
Számos előnye van, ha bodza bokrot ültet a kertbe (Agrofórum)
A kerttulajdonos, ill. a kertlakó madarak, rovarok számára is hasznos, ha ez az őshonos faj, a bodza megtalálható kertben.
szept. 19
16:24
Trump nagy bejelentésre készül (Magyar Hírlap)
Az ENSZ-Közgyűlésen tartott beszédében Iránra és a gázai béketervre fog összpontosítani.
szept. 19
16:24
Donald Trump felsorolta 25 legfontosabb eredményét (Demokrata)
Az amerikai elnök a félidős választások közeledtével felsorolta legfontosabb eredményeit, köztük azt, hogy hivatalos nyelvvé tette az angolt az USA-ban.
szept. 19
16:24
Nem dolgozik rendesen a közös képviselő? Így válthatja le a ház (Haszon.hu)
A társasházi közös képviselő leváltása nem igényel bizonyított mulasztást, a tulajdonosi közösség szabályos közgyűlési döntéssel bármikor felmentheti a tisztségviselőt.
szept. 19
16:30
Kifizette a szénát, de hiába várta: csaló vágta át a gazdát (Agroinform)
Takarmányhiány miatt sokan az interneten keresnek szénát, de nem szabad minden ajánlatban megbízni. Sokan visszaélnek a gazdák szorult helyzetével.
szept. 19
16:30
Bejelentették a megállapodást a Lounge Eventtel, végre elkezdődhet a milliárdos tartozás rendezése (ATV)
A Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség megállapodott a Lounge Event Kft-vel, ütemezetten fizethetik ki a tartozásokat.
szept. 19
16:30
Diplomáciai vita robbant ki Oroszország és Moldova között (Demokrata)
A Kreml az oroszországi parlamenti választásokon a moldovai szakadár Dnyeszteren túli régióban is meg akarja szervezni a szavazást.
szept. 19
16:30
Mintegy 500 állást szüntet meg az RTL és a Sky Németországban (Media1)
A két médiavállalat összehangolása miatt tervezett leépítés nagyobb része még idén megtörténik. Az RTL szerint az üzemi tanácsokkal egyeztetve, a kényszerű elbocsátásokat elkerülve csökkentenék a létszámot.
szept. 19
16:36
Lezárult a Hanon bérvitája, rekordtempóban pörög fel a debreceni BMW – ez történt a 38. héten (autopro)
Összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
szept. 19
16:36
Tévés nyereményért álltak sorba, 73 ember halt meg a tömegben (Hamu és Gyémánt)
2006. február 4-én hatalmas tömeg gyűlt össze a Fülöp-szigeteki Pasig városában található PhilSports Stadion előtt. Voltak, akik már napok óta várakoztak, hogy bejussanak az ország egyik legnépszerűbb televíziós műsorának különleges felvételére. A nézők közül néhányan pénzt, autót, sőt akár ingatlant is nyerhettek volna. Az ünneplésből azonban pill
szept. 19
16:36
Dzsingisz kán tényleg kiirtotta az emberiség tizedét? A valóság még a legendáknál is borzasztóbbak (Magyar Hírlap)
Mervben, Nisápurban és Közép-Ázsia más városaiban egész társadalmak omlottak össze. A mongol terror nem véletlen kegyetlenség volt, hanem tudatos hadviselési eszköz.
szept. 19
16:42
Elkészült a rangsor – Világszinten is a legjobbak között a Semmelweis Egyetem (Blikk)
Újabb komoly nemzetközi eredményt ért el a Semmelweis Egyetem: a 2026-os ShanghaiRanking szakterületi világrangsorban gyógyszertudományokból a világ 50 legjobb egyeteme közé került. Több más területen is javított a tavalyi helyezéséhez képest az intézmény.
szept. 19
16:42
Davis-kupa osztályozó: magyar diadal! (Infostart)
Füle Mátyás és Makk Péter két szettben nyert párosban, ezzel a magyar férfi teniszválogatott 3-0-s, behozhatatlan előnyre tett szert Luxemburgban a Davis Kupa osztályozójában.
szept. 19
16:42
A sírás kerülgette a válogatott sztárját, amikor először lépett pályára a Fradi ellenfeleként (Blikk)
Meghatódva nyilatkozott Imre Bence, miután először lépett pályára ellenfélként a Ferencváros kézilabdacsapatának otthonában, az Elek Gyula Arénában. A Veszprém jobbszélsője 8 gólt szerzett nevelőegyesülete ellen. A találkozó után elárulta, hogy a bevonulásnál a sírás kerülgette.
szept. 19
16:42
"Miniszterelnökként először Pécsen" - Itt tudod élőben követni Magyar Péter országjárásának második állomását (SzMo)
Folytatódik Magyar Péter első országjárása miniszterelnökként. Szombaton Pécsre látogat - kövesd nálunk élőben!
szept. 19
16:42
Pécsen folytatja országjárását Magyar Péter (Magyar Hírlap)
Az eseményen a Tisza több országgyűlési képviselője is részt vesz.
szept. 19
16:48
A pislogás jelentése a kutyáknak – Többet mond minden szónál (Blikk)
Lehet, hogy négylábú kedvence sokkal jobban figyeli az arcát, mint gondolná. Egy friss kutatás szerint a kutyák észreveszik, amikor a gazdájuk pislog, és bizonyos esetekben maguk is gyakrabban pislognak. A kutatók szerint azonban ennél sokkal érdekesebb, hogy ez a reakció elsősorban a számukra ismerős embernél jelent meg.
szept. 19
16:48
Már 53 ezer forintért Renibe érkezik az ukrán kukorica (Agroinform)
Miközben Magyarországon folyamatosan drágul a kukorica és az árpa, Ukrajnában továbbra is esik az ára. Csakhogy nehéz kivinni az országból.
szept. 19
16:48
Ilyen nincs, életmentő felszereléseket loptak a tűzoltóktól, százezrekben mérhető az okozott kár (naphire.hu)
Közleményükben arról írtak, hogy a héten valaki feltörte a parkoló tűzoltóautójukat és több, akár életmentéshez is használható felszerelést tulajdonítottak el belőle.
szept. 19
16:48
"A kamu ‘rendes srác’ a legrosszabb" – A toxikus férfi 6 típusa (Bien)
A toxikus férfiak nem mindig nyilvánvalóak – néha épp a legártatlanabb külső mögé bújik a legveszélyesebb viselkedés. Mutatjuk a hat leggyakoribb típust: melyikkel volt már dolgod?
szept. 19
16:48
Huawei Mate XT 2: Tripla kijelzős trifold Samsung beütéssel (telefonok.hu)
A Huawei bemutatta legújabb, háromrét hajlítható telefonját, a Mate XT 2-t, amely nemcsak a Samsung tri-fold dizájnját, hanem a privát kijelző technológiáját is integrálja, megújult belsővel és megnövelt védelemmel.
szept. 19
16:54
Kombájn beállítása kukoricához: hogyan csökkentsük a szemtörést? (Agroinform)
A megfelelően beállított kombájn jelentősen csökkenti a kukorica szemtörését, ezzel növelve a termés értékét és csökkentve a veszteségeket. Az alábbi cikkben bemutatjuk a fő beállítási lehetőségeket és gyakorlati tanácsokat adunk, hogyan teremtheted meg a legkedvezőbb aratási körülményeket.
szept. 19
16:54
Berettyán Nándor és Schilling Árpád is bejelentkezett az Újszínház vezetésére (SzMo)
A kulturális tárca titkolózása ellenére kiderült, kik pályáztak az állami fenntartású teátrumok vezetői posztjaira. A Trafó és a Madách élére is van már nyilvánosan bejelentett pályázó.
szept. 19
16:54
Peking lehet a híd Irán és Washington között? (Magyar Hírlap)
Teherán egyre nagyobb szerepet szánna Kínának a konfliktus diplomáciai rendezésében.
szept. 19
16:54
A húszi lázadók megtámadták a rijádi repteret, egy olajtartály gyulladhatott ki (Telex)
A reptéren jelentősek a fennakadások.
szept. 19
17:00
Magyar Péter bejelentése Pécsett: lehet, hogy a kormány rendezi meg a Békemenetet (Infostart)
Ezen gondolkodik a miniszterelnök és Ruff Bálint kancelláriaminiszter azok után, hogy a megrendezni tervezők idő előttiségre hivatkozva lemondták az október 23-ra tervezett rendezvényt. Magyar Péter Pécsett beszélt őszi országjárásán. Bejelentette: elengedhetik a szolidaritási hozzájárulás egy részét az önkormányzatoknak.
szept. 19
17:00
Rekordszintre nőhet jövőre a francia államadósság (Portfolio)
Franciaország eladósodottsági szintje tovább fog növekedni, és jövőre rekordszintet érhet el: a bruttó hazai termék (GDP) 119,3 százalékát 2026-ban, és 121,7 százalékát 2027-ben - jelezte szombaton a francia gazdasági és pénzügyminisztérium.
szept. 19
17:06
Van, ahol már alig lehet alkudni: elszálltak az ingatlanárak vidéken (Piac és Profit)
Nyugat-Magyarország négy fő ingatlanpiaci térségében, a Tatabánya környéki, a Székesfehérvár-Veszprém-Siófok háromszögében fekvő, a Győr-Sopron-Pápa-Mosonmagyaróvár térségi és a Szombathely-Zalaegerszeg-Keszthely-Körmend vonalon fekvő piacokon is tovább drágultak idén a lakóingatlanok. A Duna House 2026 első nyolc hónapjának tranzakciós adatai szer
szept. 19
17:06
Megnyílt a müncheni Oktoberfest sörfesztivál (Magyar Hírlap)
A szokásokhoz híven az első liter sört a bajor miniszterelnök vehette át a polgármestertől.
szept. 19
17:06
Franciaországban kezd elfogyni az üzemanyag: ellátási gondok a benzinkutakon! (Növekedés)
Franciaország-szerte egyre komolyabb feszültséget okoz az autósok körében az üzemanyagtöltő állomásokon tapasztalható termékhiány. Bár a hivatalos kormányzati kommunikáció hangsúlyozza, hogy globális üzemanyaghiányról nincs szó, a benzinkutak jelentős részénél valós, részleges vagy teljes készletkiürülésekkel szembesülnek a fogyasztók.
szept. 19
17:06
A Bánki Erikkel való kapcsolata miatt kizárták a baranyai főügyészt a Volvo-ügy nyomozásából (Kontroll.hu)
Újabb fordulat történt a pécsi Volvo-ügyben: Hadházy Ákos közlése szerint a Baranya megyei főügyész személyes érintettséget jelzett, ezért a nyomozás ügyészi felügyeletét is Fejér megyébe helyezték át. Az eljárás Hadházy áprilisi feljelentése nyomán indult újra.
szept. 19
17:12
A következő Békemenetet a Tisza tartja? – Magyar Péternek az országjárása pécsi állomásán jutott eszébe ez – videó (Blikk)
Magyar Péter folytatja az országjárást, ezúttal Pécsre látogatott el. A helyszínen a tömeg alig akarta felengedni a színpadra, mindenki fotózkodni akart a miniszterelnökkel. A háttérben Deák Bill Gyula emlékére az István, a király rockopera Áldozatunk, fogadjátok! című dala szólt. A nemrég elhunyt legendás énekes az 1983-as ősbemutatón Torda szerep
szept. 19
17:12
Újabb részleteket közölt a kormány az iskolakezdési utalványokról (ProfitLine)
Újabb részleteket közölt a kormány az iskolakezdési utalványok felhasználásának szabályairól szombaton a honlapján; a 100 ezer forintos támogatás második, 50 ezer forintos részletét utalvány formájában november 30-ig juttatják el a 400 ezer jogosult gyermek családjához.
szept. 19
17:12
Minden, ami a magyar gazdaságban számít: jön a Portfolio kétnapos csúcskonferenciája (Portfolio)
Kevesebb mint egy hónap múlva "duplázunk", hiszen október 6-án és 7-én jön a kétnaposra bővült Budapest Economic Forum konferencia. Az ősz gazdasági csúcsrendezvényén ezúttal is a magyar gazdaságpolitika legfontosabb irányítói, hazai nagyvállalatok vezetői, neves külföldi szakértők és magyar közgazdászok osztják meg gondolataikat. Annyit ígérhetünk
szept. 19
17:12
A bringások is egyre magasabbra merészkednek a Himalájában (Drive)
Nepálról legtöbbünknek elsőként a Mount Everest és a magashegyi túrák jutnak eszünkbe. Solukhumbu egyik kisvárosában azonban az elmúlt években egy másfajta kalandturizmus is egyre nagyobb teret kapott: Phaplu környékén hegyikerékpáros útvonalakat alakítottak ki, vendégházak nyíltak, a helyi serpa fiatalokat pedig túravezetésre, kerékpárszerelésre é
szept. 19
17:12
Felszólítják a magyarokat: a Nav is lecsaphat arra, aki ezt elmulasztja (Agrárszektor)
Az erdőgazdálkodás egyik legalapvetőbb fenntarthatósági szempontja, hogy az erdő faállománya a véghasználatát követően fel legyen újítva. A fontosságára tekintettel ennek a biztosítására a szabályozás az elmúlt évtizedekben a hagyományos bírságolás mellett egyéb eszközöket is alkalmazott: a korábbi, erdőfenntartási járulékra és erdőfelújítási támog
szept. 19
17:18
Schmitt Máriának újabb kérdése van a Terror Házával kapcsolatban (Infostart)
A kérdés címzettje ismét Tarr Zoltán kultuszminiszter.
szept. 19
17:18
Verstappen átgázolt a silverstone-i gokartmezőnyön (Autószektor)
A "Max vs 100" elnevezésű látványversenyt a Red Bull rendezte a silverstone-i versenypályán kialakított különleges gokartkörön. Verstappen feladata egyszerűnek hangzott: az utolsó rajthelyről indulva meg kellett előznie mind a száz résztvevőt. A mezőnyben rajongók, tartalomgyártók, sportolók, streamerek és autós újságírók is helyet kaptak. A teljes
szept. 19
17:18
A születési dátumodból hiányzó számok elárulják, mi a te karmikus leckéd (Bien)
A numerológia szerint minden hiányzó szám egy olyan területet jelöl, ahol ebben az életben tanulnod kell, ahol nincs meg az a bizonyos automatikus rutin, ami másoknak természetes.
szept. 19
17:18
A Galaxy Z Fold 8 reklámkampány az iPhone Foldnak? (telefonok.hu)
A Samsung Galaxy Z Fold 8, bár kiváló eszköz, akaratlanul is az Apple hajlítható telefonjának, az iPhone Foldnak készít talajt az érkezéséhez, rávilágítva a szoftveroptimalizálás fontosságára.

Keresés