Közel két évtizeden át az okos szemüvegek többnyire csak bemutatók és prototípusok formájában léteztek. Néhány vállalatnak sikerült a koncepciót a laboratóriumokból a piacra vinni, és korai fogyasztói termékeket bevezetni, de a technológia a még nem elég kiforrott hardver miatt nehézségekkel küzdött. Az alkatrészek terjedelmesek voltak, az akkumulá
Kormányfői szintű látogatás lesz november 9-10-én Berlinben, Magyar Péter miniszterelnök Friedrich Merz német kancellárral találkozik – jelentette be Orbán Anita külügyminiszter a Johann Wadephul német szövetségi külügyminiszterrel közös sajtótájékoztatóján hétfőn Budapesten.
Megdöbbentő részletek láttak napvilágot a 36 évesen elhunyt amerikai színésznő, Hayden Panettiere tragédiájával kapcsolatban. A hatóságok legfrissebb feltételezései szerint a Hősök és a Sikoly sztárjának halálát egy fentanillal kevert oxikodontabletta okozhatta. A nyomozás azonban már régen túlmutat azon, mi történt a színésznő utolsó óráiban: a ha
Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben 20 évvel ezelőttre, Gyurcsány Ferenc őszödi beszédének nyilvánosságra kerülésére emlékeztetett. Felidézte, hogy akkor 25 éves, friss diplomás ügyvédjelölt volt. Úgy vélte, a jog és a nyilvánosság képes gátat vetni a kormányzati hazugságoknak.
Másokat boldoggá tenni igazán nemes cselekedet, de nem minden áron! Ha ez túl sok energiát vesz ki belőlünk, akkor kellemetlen, sőt egyenesen pusztító szokássá válhat – írja a brightside.me. Hiszen ilyenkor félretesszük szükségleteinket, megfeledkezünk a saját időnkről, és stresszhelyzetet teremtünk magunknak csak azért, hogy a körülöttünk lévő emb
"A rendőrség vizsgálja a tűzoltóautók beszerzésének körülményeit, és megteszi a szükséges lépéseket annak érdekében, hogy tisztázza az üggyel kapcsolatos valamennyi körülményt és tényt" – tájékoztatta a TASR hírügynökséget az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs és megelőzési osztálya. A rendőrség hangsúlyozta, hogy egy jármű lefoglalása önm
Johann Wadephul Orbán Anitával tartott közös sajtótájékoztatót, ahol a magyar külügyminiszter bejelentette, hogy Magyar Péter a berlini fal leomlásának évfordulóján Merz kancellárral találkozik majd Németországban.
Magyar Péter viszonválaszában azt mondta: a Fidesz és a KDNP frakcióvezetőjének bocsánatot kellett volna kérnie a gyermekvédelemben a kormányzásuk idején történt dolgok miatt.
Rákbetegségben hunyt el a West Ham United legendás kapusa, Ludek Miklosko. Az egykori cseh futballista 9 idény alatt összesen 373 alkalommal őrizte a londoni klub kapuját. Hazája válogatottjában 42 alkalommal lépett pályára.
A mesterségesintelligencia-iparág vezető szereplői szokatlan egyetértésben szólítottak fel a fejlesztések ütemének lassítására, miközben az AI-biztonsággal kapcsolatos aggodalmak a hétvégén tetőztek - tudósított a CNBC. Sam Altman, az OpenAI vezérigazgatója a közösségi médiában fejtette ki eddigi legrészletesebb álláspontját arról, miként kellene m
Elfogadta az Országgyűlés igazságügyi bizottsága a kormánypárt mind az öt alkotmánybíró-jelöltjét a hétfői meghallgatást követően. A képviselők kedden titkos szavazással határoznak a megüresedett tisztségek betöltéséről.
Az asztrológia szerint a bolygóállások nemcsak azt határozzák meg, hogyan szeretünk, hanem azt is, mennyire vagyunk hajlandóak elengedni, ha valaki visszaél a bizalmunkkal.
Miközben az ország nagy részén nyugodt, kora őszi idő várható, a HungaroMet hétfő délutánra két nyugat-magyarországi járásra elsőfokú riasztást adott ki zivatarok miatt. A figyelmeztetés mindössze a körmendi és a szentgotthárdi járást érinti, vagyis az ország területének csak egy apró részén lehet szükség fokozott óvatosságra.
A zambiai hatóságok figyelmeztették a lakosságot, hogy tartózkodjanak az elhullott vadállatok húsának fogyasztásától, miután egy antraxjárvány kitörése több tucat vadállat halálát okozta. Az érintettek között vízilovak, elefántok, bivalyok és egy krokodil is szerepelnek.
Az ausztrál olimpiai bajnok Ariarne Titmus szerint a színésznő sportfogadási kampánya „pofon minden nőnek”, aki az életét a sportnak szentelte. Több élsportoló is azt kifogásolja, hogy a reklám szexualizálja a női sportot.
Közzétette a pénzügyi szektor egyes szereplőinek 2025-ös éves adatait bemutató Aranykönyvét a Magyar Nemzeti Bank. Az átfogó jegybanki statisztikából csemegézve a nyugdíjpénztárak és a befektetési alapkezelők után most a hitelintézetek 2025-es sorrendjét állítjuk fel néhány releváns szempont szerint. A lakossági és a vállalati bankolás jövőjével is
A balközép ellenzék 176 helyet szerezhet a 349 fős svéd törvényhozásban a vasárnapi választások után. A Magdalena Andersson vezette blokk mögött Ulf Kristersson kormánypártjai 173 mandátummal állnak.
A KULR Technology Group értékesítette megmaradt bitcoin készletét, ezzel lezárva azt a pénzügyi stratégiát, amelynek felszámolását még júniusban megkezdte. Egy SEC bejelentés szerint az akkumulátortechnológiai vállalat augusztus 20. és szeptember 11. között mintegy 764 bitcoint adott el, összesen körülbelül 58,6 millió dollár bruttó bevételre szert
Öt tiszás és öt Mi Hazánk által delegált jogász mutatkozott be hétfőn az Országgyűlés illetékes bizottsága előtt. Volt, aki a testület tekintélyét állítaná helyre, más az alkotmányos párbeszédet, a nemzeti szuverenitást vagy a bírói önmérsékletet hangsúlyozta.
Az Európai Bizottság friss, félidős értékelése alapján a Horizont Európa kutatási és innovációs keretprogram öt uniós missziója a terveknek megfelelően halad a 2030-as célkitűzések elérése felé, az éghajlatváltozáshoz való alkalmazkodást segítő kezdeményezés pedig már most jelentősen túlteljesítette az eredeti célszámokat - közölte az uniós végreha
A német autóklub közlése szerint az E10-es benzin sosem volt még ilyen drága az országban, a hétvégén megközelítette a 2,3 eurót literenként. De a dízel ára is megközelítette a rekordot.
A Túl sok vadállat nyerte a 22. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál fődíját, míg Reisz Gábor Földszint című alkotása a zsűri nagydíját kapta. A szeptember 12-i zárógálán számos további elismerést kiosztottak, a Vádemelés rögtön két nemzetközi zsűrit is meggyőzött.
A francia Sarah Arnold első nagyjátékfilmje, a Túl sok vadállat nyerte a fesztivál fődíját, a Pressburger-díjat, míg Reisz Gábor negyedik filmje, a Földszint kapta a zsűri nagydíját, a Zukor-díjat, valamint két elismerésben részesült a Vádemelés című német bűnügyi történet.
Sorra érkeznek a hírek bezáró éttermekről, csökkenő forgalomról, óvatosabb vendégekről. Egy sajtó-háttérbeszélgetésen Herczeg Zoltán gasztronómiai szakértő és Pogátsa Zoltán közgazdász-szociológus arról beszélt: a magyar vendéglátás gondjai mögött nem pusztán éttermi problémák állnak. A szektor válsága valójában a magyar társadalom jövedelmi helyze
A balközép ellenzék 176 helyet szerezhet a 349 fős svéd törvényhozásban a vasárnapi választások után. A Magdalena Andersson vezette blokk mögött Ulf Kristersson kormánypártjai 173 mandátummal állnak.
Felpezsdült a magyar luxusingatlan-piac, a külföldi vásárlók fokozott érdeklődést mutatnak a budapesti és Balaton-parti ingatlanok iránt. Az élénkülést jelzi az olyan globális hátterű szereplők megjelenése is, mint a Sotheby’s International Realty Hungary: a nemzetközi luxusingatlan-hálózat magyar képviselete a 180 millió forint feletti értékkategó