Hét év után először tesz hivatalos látogatást német külügyminiszter Magyarországon. A jelenlegi tárcavezető egy üzleti delegációval érkezett a kétoldalú együttműködés helyreállítása céljából.
Az uniós nagykövetek hétfői ülésén nem született megállapodás az egyéni korlátozásokról. Keddig kell dönteni, különben a közel háromezer személyt és vállalatot érintő vagyonbefagyasztások és beutazási tilalmak jogi alapja megszűnik.
Miközben a platinaékszerek iránti kereslet drasztikusan visszaesett, és a lakossági vásárlók a Távol-Keleten láthatóan elfordultak a nemesfémtől, különös szegmensből érkezik a mentőöv. A Platina Világtanács legfrissebb elemzése szerint a mesterséges intelligencia (AI) adatközpontjainak és a chipgyártásnak a szárnyalása olyan brutális ipari kereslet
Szentendre, Pomáz és Budakalász határában terül el az a négyszáz holdas zöldterület, amely évszázadok óta a helyi vadvilág menedéke. Endrei Judit is rálát a területre és elkeseríti, amit a természettel művelnek.
Az őszi időszak meghatározó szerepet játszik a következő év megalapozásában. A betakarítást követő tarlóápolás, a szármaradványok megfelelő kezelése, a talaj előkészítése és a szerves tápanyagok visszapótlása egyaránt olyan munkafolyamatok, amelyek hosszú távon befolyásolhatják a talaj állapotát és a következő kultúra indulását.
Gong Tao, Kína magyarországi nagykövete egy interjúban beszélt a magyar-kínai gazdasági kapcsolatokról, a BYD-ról és az akkumulátorgyárak körüli vizsgálatokról is.
Magyar Péter miniszterelnök az Országgyűlésben, az őszi ülésszak nyitónapján fogalmazott meg súlyos vádakat a korábbi kormánnyal szemben. Egy 2016-os dokumentumra hivatkozva állította, hogy Orbán Viktor javaslatára kapott állami elismerést a bicskei gyermekotthon elítélt vezetője.
Benedek Elek: Szeresd a fát című versét szavalta Nagy Kornél, a Bay iskola tanulója szombat este, az idei hagyományőrző gazdabálon. Több, mint három évtizedes múltra tekint vissza Gyulán ez a program. Idén is elismerték a két civil szervezet, a Gyulai Gazda és Polgári Egyesület és a Hagyományőrző Gazda és Kertbarát Kör évek óta aktív tagjait; …
Justinas Kapkovičius, a Litván Séfek és Cukrászok Szövetségének séfje és elnöke bevallotta, hogy soha nem választ erdei gombából készült szószokat és krémleveseket. És nem azért, mert ételmérgezéstől tart.
A MozgóKépMás Egyesület idén negyedszerre rendezi meg a Soproni Filmes Napokat. A programsorozat nyári szabadtéri vetítéssel kezdődött, szeptember 18–20. között pedig filmes, színházi és közönségtalálkozós programokkal folytatódik.
A WHO legfrissebb adatai szerint Magyarországon a 30 és 79 év közötti felnőttek 55 százalékának, mintegy 3,4 millió embernek van magas vérnyomása. Közülük körülbelül 2,5 millió embernél nem kontrollált megfelelően a vérnyomás.
Szeptemberben 61 budapesti megállóban helyezik ki az új, digitális menetrendi táblákat, amelyek valós idejű járatindulásokat és aktuális forgalmi információkat is közölnek – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK). Egyszerre kétféle rendszert is tesztelnek, és a BKK kéri az utasok véleményét is.
Három éve még a 865 kilós termésével került reflektorfénybe Kókai Tibor, aki azóta is kitartóan neveli az óriástököket. Most ismét elképesztő méretű példánnyal jelentkezett a közösségi médiában.
Egy éve diagnosztizálták fibromyalgiával Bihal Rolandot, akit a nézők A Dalból és a Csináljuk a fesztivált! című műsorból is ismerhetnek. Az énekes állapota mostanra sokat javult, ismét dolgozik, és a zenéléshez is visszatért.
Az európai állattenyésztési és húsipari ágazat képviselői arra szólították fel az Európai Bizottságot, hogy szigorúan tartassa be a brazil marha- és baromfihús importjára vonatkozó, szeptember elején életbe lépett uniós korlátozásokat. A szakmai szervezetek egyenlő versenyfeltételeket és az európai élelmiszer-biztonsági előírások maradéktalan érvén
Nappal színes házak, macskaköves utcák és középkori tornyok fogadják az erdélyi Segesvárra érkezőket, sötétedés után azonban egészen más arcát mutatja a város. A több száz éves temető, a hosszú fedett falépcső és III. Vlad alakja is hozzájárult ahhoz, hogy a National Geographic egykor a világ tíz leghíresebb szellemjárta városa közé sorolta. De vaj
Nyári kulturális koktél Néptánc és katonazene töltötte és tölti meg a szegedi belvárost a nyári hétvégéken. Alighogy lezajlott a XVI. Martin György Néptáncfesztivál – a debreceni Hajdú Táncegyüttes, a ráckevei Kéve Táncegyüttes, a Szeged Táncegyüttes, a szegedi–deszki–szőregi Tiszavirág Néptáncegyüttes és a jászberényi Viganó Táncegyüttes csoportja
Az orvosok több fémtárgyat találtak a szervezetében, egy 36 milliméteres varrótű pedig a szíve bal kamrájába fúródott. Az esetet még különösebbé tette, hogy a betegnek mindeközben semmilyen szívpanasza nem volt.
Első ránézésre sokszor úgy tűnhet, hogy a fiatalabb kollégák túlságosan lazán veszik a feladataikat – mintha hiányozna belőlük az a fajta munkamorál, amiben több generáción keresztül felnőttünk. Amit sokan ellustulásnak látnak, az valójában egy újfajta hatékonyság és tudatos határhúzás, amit a megváltozott munkaerőpiac hívott életre.
Úgy tűnik, talán elindulhat egyfajta párbeszéd az állami keretek közé szorított lombikintézetekről. Dr. Kovács Péterrel, a Dunamenti REK Reprodukciós Központ orvosigazgatójával készült interjúnk nyomán válaszcikkel kereste meg lapunkat Dr. Vesztergom Dóra, a Humánreprodukciós Intézet volt igazgatója. A 2025-ben a HRI éléről távozott szakember úgy é
Ha egy gyereknek egészségügyi okból már nem kell kórházban maradnia, a gyámhatóságnak legfeljebb nyolc napon belül el kell készítenie a teljes gyermekvédelmi helyzetfelmérést és az intézkedési tervet. Előkészítik a szociális és gyermekvédelmi ágazat kétlépcsős bérrendezését. A médiaszolgáltatóknak még szigorúbban kell kiszűrniük a korhatáros tartal
Kétrészes film készült a francia szabadságot szimbolizáló Charles De Gaulle tábornok életéből. A De Gaulle – Az ellenállás hajnala című első részt a Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be, itthon az ADS forgalmazásában kerül mozikba október 22-én. 1940 júniusában Franciaország összeomlik és fegyverszünetet ír alá. Ám a káosz közepette egy ember nem h
Nepál kevéssé kutatott hegyi erdeiben kameracsapdák rögzítettek veszélyeztetett vörös pandákat. A felvételek segítségével a kutatók pontosabban felmérhetik az állomány nagyságát, élőhelyét és mozgását, ami a faj hosszú távú védelmét is segítheti.
A Traco Power a TEN 80WI sorozattal bővíti DC/DC átalakító-kínálatát – ezek izolált, nagy teljesítményű átalakítók, amelyek 80 watt teljesítményt nyújtanak az iparági szabványnak megfelelő 2”×1” méretű házban. A sorozatot úgy tervezték, hogy ötvözze a költséghatékonyságot a bevált minőséggel, így ideális megoldást kínál számos alkalmazási terület s
A Tisza Párt frakciójának alkotmánybíró-jelöltjeit támogatta az Országgyűlés igazságügyi és alkotmányügyi bizottsága hétfőn a jelöltek meghallgatása után.
A FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet az árrésstoprendszer haladéktalan megszüntetését követeli, mivel az szerintük súlyos károkat okoz a hazai zöldség- és gyümölcságazatnak, miközben az infláció csökkentéséhez érdemben nem járult hozzá. A szervezet szerint az intézkedés felgyorsította az import áruk térnyerését, és versenyhátrány