Júliusban ismét erősödött a Budapesti Értéktőzsde irányadó indexe: a BUX a hónap végén 146 688,57 ponton zárt, ami közel 5 százalékos növekedést jelent. A forgalom 491,6 milliárd forint volt, az OTP Bank, a MOL és a Richter Gedeon papírjai maradtak a befektetői érdeklődés középpontjában.
Sok válást megspórolnánk, ha a férfiak megértenék ezt. A feleségem egy nap azt mondta, hogy újra meg akarja találni önmagát – és ami ezután következett, az örökre megváltoztatta a gondolkodásomat.
A jogszabály felhatalmazza Franciaország egészségügyi és biztonsági ügynökségét, hogy feltételesen engedélyezze az acetamiprid és a flupiradifuron használatát.
Továbbra is alulértékelt a forint, ha a Big Mac-indexet vesszük alapul - derül ki a The Economist napokban közzétett friss statisztikájából. A trend ugyanakkor egyértelmű: a hazai fizetőeszköz ritkán látott tempóban értékelődik fel a dollárral szemben, és a hamburger-grafikonon 12 éve nem látott szám rajzolódik ki. Ez pedig azt jelzi, hogy rég nem
A rekordokat döntő hőségben a legtöbben még mindig csak arra figyelnek, hogy ne hagyják a telefont a tűző napon, de jóval kevesebben tudják, hogy egy vastag telefontok vagy akár a vezeték nélküli töltés is hozzájárulhat a készülék túlmelegedéséhez. A Yettel összegyűjtött néhány kevésbé ismert, mégis hasznos tippet, hogy a nyári kikapcsolódás alatt
Érettségi vizsga, egyetemi előadás, állásinterjú vagy egy fontos vállalati prezentáció – a közös bennük a nyilvánosság előtti szereplés. Bár ez a képesség a modern karrierépítés alapköve, az oktatási rendszerben úgy tűnik, napjainkban mégis háttérbe szorul. A szakmai konferenciákon sokszor látni kiváló felkészültségű, ám lámpalázas előadókat, akik
A Nagykörút teljes megújulásáig sem maradnak el az ottani fejlesztések: több hely jut a gyalogosoknak, biztonságosabbá válik a kerékpáros közlekedés, miközben új parkoló- és rakodóhelyek is létesülnek a József körút egy szakaszán – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
Újra fellángoltak a pletykák Meghan Markle és Harry herceg házasságáról, miután a hercegné legújabb videójában nem viselte a jegygyűrűjét, ám egy méregdrága gyűrű átvette a helyét.
Magyarországon is a figyelem középpontjába került az egészségügy fejlesztése és az új Egészségügyi Minisztérium egyik kiemelt vállalása a betegbiztonság és az ellátás minőségének a javítása. A hazai kormányzati döntéshozatal számára meg is van a minta: az angol NHS-ben 2009 óta független szabályozó és ellenőrző hatóságként működő Care Quality Commi
Az OMV Hungária határozatlan időre felfüggesztette valamennyi saját üzemeltetésű autómosójának működését az országot érintő rendkívüli energia- és vízügyi helyzetre tekintettel , döntés 130 autómosót - 73 gépi és 57 kézi mosót - érint - tudatta a budapesti székhelyű OMV Hungária Ásványolaj Kft. az MTI-vel hétfőn.
Kedden is folytatódik a rendkívüli hőhullám Magyarországon. A HungaroMet előrejelzése szerint sok napsütés várható, a délutáni csúcshőmérséklet 36 és 41 Celsius-fok között alakul, miközben csak kevés helyen enyhítheti a forróságot egy-egy zápor vagy zivatar.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Málagában nyitotta meg július elején első külföldi éttermét a magyar Fragola lánc. Az étterem a Soluna nevet viseli, és egyrészt az olasz dolce vita életérzést képviselik a spanyol tengerparton, másrészt nemzetközi csapatukkal kísérletezgetnek a helyi ízekkel is.
A szlovén hatóságok megsemmisítettek egy Magyarországról érkezett uborkaszállítmányt, miután a határellenőrzés során tiltott rovarölő szer hatóanyag maradványait mutatták ki benne.
A lengyel hajdinapiacon három hete stabilak az árak, a tartós hőhullám ugyanakkor egyre komolyabb kockázatot jelent az új termésre. A fizikai piacon kiegyensúlyozott a kínálat, miközben a kereskedési aktivitás továbbra is visszafogott.
A Fidesz frakcióvezetője a jelenlegi kormány felelősségét hangsúlyozta az energiaválság kezelésében és a "vezetetlenség" állapotának folytatódásáról beszélt hétfőn, a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnök, a miniszterelnök és a parlamenti frakcióvezetők részvételével a Sándor-palotában tartott egyeztetés után tartott sajtótájékoztatóján.
Itt a kánikula, a fürdők belépői pedig az egekben? Nem kell vagyonokat költened egy kis hűsölésre, Budapesten is várnak a szuper és ami a legfontosabb: ingyenes dunai szabadstrandok!
Olaszországban 2025-ben 2868 halálos áldozatot követeltek a közúti balesetek (-5,3% 2024-hez képest), és 237 822 személy sérült meg (+1,7%) az összesen 177 207 közúti baleset során (+2,2%). 2019-hez képest a halálos áldozatok és a sérültek száma -9,6%-kal, illetve -1,5%-kal csökkent, míg a közúti balesetek száma nőtt (+2,9%). Ez derül ki az Istat-A
Donald Trump új szolgáltatást indított közösségi platformján, a Truth Socialön, amely alapjaiban változtathatja meg azt, hogyan jutnak hozzá a piacokat befolyásoló információk a befektetők. Az új, előfizetéses rendszer lehetővé teszi, hogy a fizető ügyfelek a nyilvánosság előtt értesüljenek Trump bejegyzéseiről – mindössze potom 100 ezer dollárért.
A Portugáliában, Görögországban, Spanyolországban, Olaszországban és Franciaországban kialakult óriási vegetációtüzek számos halálos áldozatot követeltek és több százezer embert kényszerítettek otthonuk elhagyására. Miért egyre nagyobb az erdőtüzek kockázata Európában és Magyarországon is, és mit tehetünk ez ellen?
Az ösztrogéndominancia nem azt jelenti, hogy sok ösztrogén van a szervezetedben, hanem azt, hogy az ösztrogén és a progeszteron aránya kibillent az egyensúlyból, és ezt gyakran pont a legapróbb, legmegszokottabb napi rutinjaink mozdítják el rossz irányba.
A hardvertárcákat sokan a kriptovaluták tárolásának legbiztonságosabb módjaként tartják számon. A Coldcard eszközeit különösen a bitcoin-közösség kedveli, mivel a vállalat a maximális biztonságot helyezi előtérbe. Most azonban kiderült, hogy egy szoftverhiba öt éven keresztül észrevétlen maradt, és ezt kihasználva támadók több ezer tárcát fosztotta
Szalmonella jelenléte miatt a MH Magyarország Kft. visszahívta a 250 grammos Auchan Kedvenc vöröshagymás sertés tepertőkrémet – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).
A stratégiai gondolkodás és a szellemi csúcsteljesítmény nem a mesterséges fényben és a 21 fokra beállított klíma alatt születik. A megfelelően kialakított terasz nem csupán a pihenés helyszíne, hanem a legproduktívabb szabadtéri munkaterületeddé is válhat. Adunk pár tippet a tökéletes szabadtéri munkaterület kialakításához.
Medical Logisztikai Gyógyászati Termékforgalmazó Kft. néven indított új vállalkozást Hajdu János. A cég ügyvezetője Biró Erzsébet Katalin, aki korábban szintén a TEK-nél dolgozott előadóként, és 2023-ban állami elismerésben is részesült.
A nyári forróság már nemcsak a gyepet és a dísznövényeket viseli meg, hanem a kert élvezhetőségét is csökkenti. Egy napsütötte terasz vagy pihenősarok délutánra használhatatlanná válik, miközben néhány méterrel arrébb, egy lombos fa alatt érezhetően kellemesebb a klíma.
James Harden továbbra sem szerepel a Cleveland Cavaliers hivatalosan bejelentett szerződtetései között, ami az elmúlt napokban számos kérdést vetett fel az NBA-ben. A háttérben azonban nem szakadás vagy bizonytalanság állhat, hanem egy tudatos pénzügyi stratégia, amely lehetővé teheti a Cavaliers számára, hogy még egy jelentős igazolást végrehajtso