Hőhullám tombol jelenleg Magyarországon, az extrém magas hőmérséklet mellett pedig az aszály mára már súlyos mezőgazdasági károkat okoz. Az elmúlt időszakban a nyilvánosságban azonban egyre gyakrabban merül fel érvként, hogy az országos szinen működő Jéger jégkármérséklő rendszer lehet felelős a szárazságért. Egy ötezer gazdálkodót bevonó felmérés
Az új kormány nagyon hamar kapott a nyakába egy történelmi összevetésben is méretes válságot. Ez ráadásul az éppen bimbózó gazdasági kilábalást is veszélyezteti. Az energiakrízis ugyanis egészen biztosan növekedési áldozatokkal is jár. Ezt különböző tanulmányok a világ egészére már az előző években is kimutatták.
Hamarosan elindul a Most Wanted második évada, amelyben huszonnégy híresség ölti magára a narancssárga rabruhát, hogy túljárjon az üldözők eszén. A sztárpárosok országszerte menekülnek majd, miközben telefon és pénz nélkül, saját határaikat feszegetve próbálják elkerülni az elfogást a hatnapos hajtóvadászat során.
2023-ban nagy visszhangot keltett a Balatonakarattyánál felszínre hozott vadászgép híre, a gép azonban nem az első repülőgép volt, amit ki kellett emelni a magyar tengerből, és vélhetően nem is az utolsó: szakmai becslések szerint még három-négy repülőgéproncs rejtőzhet a Balatonban.
Két év után nyilvánosságra kerültek a magyar állam által felvett kínai hitel részletei. Az 1 milliárd eurós kölcsön változó kamatozású, és több egyszeri díj is kapcsolódik hozzá.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint Európában folyamatosan emelkedik az erdőtüzek száma, amelyek egyre nagyobb egészségügyi kockázatot jelentenek. Az idei év januárja és július közepe között összesen 1254 erdőtüzet észleltek a kontinensen, amelyek több mint 8,31 millió tonna szén-dioxidot bocsátottak a légkörbe.
Donald Trump bejelentette a Hamász és a gázai fegyveres csoportok teljes lefegyverzéséről szóló megállapodást. Részletek a kairói tárgyalásokról és a békekötés feltételeiről.
Óriási a boldogság Szandi családjában, hiszen az énekesnő hivatalosan is nagyszülő lett! Lánya, Bogdán Blanka a tengerentúlon adott életet első gyermekének.
Fehér köntöst és nyári színeket kapott a Bulgari Aluminium kollekció. Ha könnyű, fémből készült órát szeretnénk, akkor a titán az első és a leglogikusabb választás, pedig vannak olyan már-már egzotikusnak
Ausztrália hétfőn arra figyelmeztetett, hogy a H5N1 madárinfluenza tovább terjedhet, miután az országban először fordult elő tömeges elhullás vadon élő tengeri madarak körében. Adelaide-től délre mintegy 50 üstökös csér pusztult el.
A nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés első szakaszában a legtöbb ellenőrzött termék és vállalkozás megfelelt, ugyanakkor a Nébih és a kormányhivatalok több súlyos szabálytalanságot is feltártak. Több tonnányi élelmiszert vontak ki a forgalomból, és az ellenőrzések augusztus 20-ig folytatódnak országszerte.
A BYD a South China Morning Postnak megerősítette, hogy augusztusban bemutatja saját humanoid robotjait. Az egykori akkumulátorgyártó mára a világ egyik legnagyobb tisztatechnológiai cége lett.
Fontos lenne, hogy a gazdák ne csak azért tartsák be az előírásokat, mert kötelező, és mert arra kapják a támogatást, hanem azért, mert látják, ezek tényleg segítenek nekik megtartani a vizet a talajban, sőt jobban művelhetővé teszik a területeiket - közölte Dr. Juhász Anikó az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium helyettes államtitkára az Ax
Ha szereted a komoly kihívásokat, ez a műveltségi kvíz biztosan nem okoz csalódást. Nyolc változatos kérdés vár, amelyek között csak a legfelkészültebb játékosok tudnak igazán kiemelkedően teljesíteni. A Kvízguru oldalán nap mint nap új tudáspróbák várnak minden korosztály számára. Tedd próbára magad és derítsd ki, hány kérdést tudsz helyesen megvá
Júliusban tovább csökkentették az elektromos autókra adott árengedményeket a német autógyártók, miközben a belső égésű motorral szerelt modellek átlagos kedvezménye nőtt – derült ki a Center Automotive Research (CAR) piackutató intézet rendszeres havi felméréséből.
A darazsak megjelenése sokak számára a nyári pihenés végét jelenti, pedig néhány egyszerű, de következetesen betartott szabállyal jelentősen csökkenthető az esélye annak, hogy a kertben vagy a teraszon telepedjenek meg. Összegyűjtöttük a kártevő- és kertészeti szakértők legfontosabb tanácsait.
A méltányossági nyugdíjintézkedések nem a nyugellátások feltételei vagy számítási szabályai alól mentesítenek, hanem azt teszik lehetővé, hogy a kérelmezők a rászorultság szempontjait figyelembe véve kaphassanak meghatározott összegű ellátást, illetve ellátáskiegészítést.
Júniusban személyi kölcsönből 156 milliárd, míg lakáshitelből 282 milliárd forintot vettek fel a magyarok. Mindkettő rekord összeg egy hónap alatt. A lakáshitelek felvétele egy év alatt közel duplázódott (96,3%-os emelkedés) főként az Otthon Start megjelenése miatt - derül ki a jegybank adataiból.
Az Alfa Biztosító otthoni munkavégzés átmeneti elrendelésével, erre az időre a székház klimatizálásának teljes leállításával, valamint az esti kivilágítás lekapcsolásával csökkenti az energiafelhasználását - közölte az Alfa Vienna Insurance Group Biztosító Zrt. hétfőn az MTI-vel.
A nyári szabadságok jelentős részét a magyarok a tengerparton töltik, a legnépszerűbb úti célok közé Horvátország, Olaszország és Görögország tartozik. A nyaralás szervezésekor általában nagy figyelmet kap a szállás, az útvonal vagy éppen a programok megtervezése, az utasbiztosítás kiválasztása azonban sokszor az utolsó pillanatra marad.
A ventilátor már csak a forró levegőt kavarja, a lakás estére sem hűl le, te pedig úgy érzed, mintha egész nap egy szaunában ülnél? Szerencsére nem csak a klíma segíthet: néhány egyszerű praktikával sokat javíthatsz a hőérzeteden, ráadásul a legtöbbhöz semmi extra dologra nincs szükség.
A kínai DeepSeek V4-Flash nevű mesterségesintelligencia-modellje messze a legalacsonyabb működtetési költséggel rendelkezik a nemzetközileg ismert modellek között egy független elemzőcég összehasonlítása szerint. A modell használata a tesztek alapján több mint százszor olcsóbb, mint az Anthropic Claude Fable 5 modelljéé.
Tovább fokozódik a kánikula Magyarországon. A HungaroMet legfrissebb előrejelzése szerint kedden egész nap zavartalan napsütésre és perzselő hőségre számíthatunk, s a hőmérők helyenként akár 41 fokot is mutathatnak.
A kormány felülvizsgálja és csökkenti a magánpiaci hitelezéshez kapcsolódó állami garanciákat az állami kockázatok mérséklése érdekében és azért, hogy teljesítse a Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (RRF) uniós mérföldköveinek teljesítéséhez szükséges reformot a támogatott hitelezésben.
A Nacra 15 osztályú világbajnokságon 58 egység küzdött meg a helyezésekért. Az ötnapos sorozat végén a legfiatalabb magyar páros, a Litkey Sámson – Litkey Trisztán duó (Pöff) nyerte az U17-es korosztályos értékelést, miközben az összetett mezőnyben a 11. helyen zárt. A magyar testvérpár teljesítményének értékeléséhez hozzátartozik, hogy Sámson 14,
A grillezés egyszerűnek tűnik, mégis van egy gyakori hiba, amely miatt a hús könnyen kiszáradhat, odakozmálhat vagy egyenetlenül sülhet meg. A jó hír, hogy néhány apró trükkel könnyedén elkerülhető.
Egy ember nagyságú üst, fortyogó olaj és egy apa, aki utolsó erejével a feje fölé emeli kisfiát, hogy legalább őt megmentse a rettenetes haláltól. Ishikawa Goemont 1594-ben különösen kegyetlen módon végezték ki, amikor egy forró olajjal teli üstbe dobták. A híres rablót tettei révén az évszázadok során Japán Robin Hoodjaként kezdték emlegetni, lege
Súlyos áresést és zuhanó számítási kapacitást hozott az újabb Bitcoin kapituláció, a bányászok mégis aranykorukat élik a tőzsdén. Soha nem látott módon vált szét a Bitcoin árfolyama és a bányászati szektor teljesítménye. Különös és eddig soha nem látott anomália a Bitcoin-piacon. Miközben a Bitcoin árfolyama súlyos csapásokat szenved el, a hálózat
A cukkini és a többi nyári tökféle nemcsak azért népszerű, mert alig tartalmaz kalóriát, hanem mert sokoldalúan felhasználható, laktató és tápanyagokban is meglepően gazdag. Megmutatjuk, miért kerüljön gyakrabban a bevásárlókosárba, és azt is, hámozás nélkül vagy inkább meghámozva érdemes-e fogyasztani.
Azt hiszed, hogy a legtrükkösebb nyelvi csapdákon is azonnal átlátsz, és sziklaszilárd a logikád? Most kiderül! Elhoztunk 10 olyan ravasz feladványt, amelynél a felületes olvasás garantált bukást jelent. Töltsd ki a tesztünket, és derítsd ki, hogy valóban átlag feletti-e az IQ-d!
Több rosszullét és tragédia is történt a tartós kánikula idején. A szakemberek szerint a 35 fok körüli hőség már az egészséges szervezetet is komolyan megterheli, ezért különösen fontos időben felismerni a hőkimerülés és a hőguta jeleit, valamint betartani az ilyenkor javasolt óvintézkedéseket.
Majka többször is nyilvánosan és dühösen kelt ki magából amiatt, hogy internetes csalók számtalanszor visszaélnek a nevével és a fotóival. A rapper-műsorvezető esete nem egyedi, de az online csalók különösen gyakran veszik őt célba, hogy a hiszékeny rajongókból pénzt vagy adatokat csaljanak ki. Most ismét egy fontos üzenetet osztott meg a közönségé
Az egyik legnépszerűbb autós portál összeállításában akad minden: cserbenhagyás, rosszindulat, hajmeresztő manőverek és teljesen váratlan helyzetek is.
Egy apró konyhai trükk is elég ahhoz, hogy a töltött paprika még zamatosabb legyen. Mutatjuk a módszert, és egy jól bevált receptet is hozunk hozzá. Próbáld ki!
Kedden 41, szerdán és csütörtökön már 42 fokkal érheti el csúcspontját a hőhullám. Péntekre már némileg mérséklődik a hőség, hétvégén pedig már 35 fok alá hűl vissza a levegő.