A sör az emberiség egyik legrégebbi itala, a kézműves sörforradalom pedig az elmúlt évtizedekben új lendületet adott a sörfőzésnek. Ma már a klasszikus receptek mellett számtalan modern stílus, különleges alapanyag és újszerű sörfőzési eljárás teszi változatossá a főzdék kínálatát. Te mennyire vagy képben a craft sörök világával? Töltsd ki kvízünke
A 2010-es évek vége óta észrevehetően gyakoribbá váltak a Dunán a szélsőségesen kis vízállások, a mostani, sorozatos negatív rekorddöntéseket hozó, súlyos társadalmi, környezeti és gazdasági következményekkel járó helyzetben pedig felvetül a kérdés: meddig súlyosbodhat a helyzet az előttünk álló évtizedekben, fel kell-e készülnünk akár a folyó idős
A nagy forróságban szinte feleslegesnek érezzük, hogy bármit is felvigyünk az arcunkra, hiszen úgyis csak leolvadna. Ennek ellenére a nyár folyamán is szeretnénk a legjobb formánkat hozni, ráadásul számtalan olyan alkalom adódhat, legyen szó akár nyaralásról vagy esküvőről, amikor szívesen viselnénk egy kis sminket. Éppen ezért most elmondjuk, mily
Kulcsár Edinát a Most Wanted című reality promóciójában fogták el a műsor stábjának tagjai. A műsorban 24 híresség menekül a Sebestyén Balázs vezette nyomozók elől, a nézők segítségével.
Kihirdette keretét a Real Madrid a Ferencváros elleni budapesti mérkőzésre, amelyen Vinícius Júnior pályára lép. A világbajnokság végjátékában érintett sztárok, köztük Kylian Mbappé és Marc Cucurella pihenőt kaptak.
Azt hiszem nyugodtan állíthatjuk, hogy a világ legszebb túraautóit mindig az Alfa Romeo szállította, legyen szó akármilyen szabályrendszerről a múltban. Nem kivétel ez alól a 155-ös sem, aminek szögletes formája jól állt a világ minden bajnokságában, különösen a Német Túraautó Bajnokságban, azaz a DTM-ben, ahol nem kis sikereket értek el az erősen
Az új Agent Wallet lehetővé teszi az AI alapú ügynökök számára, hogy a felhasználó által meghatározott korlátokon belül, on-chain tranzakciókat hajtsanak végre, miközben a MetaMask is belép az AI alapú kriptokereskedésbe. A MetaMask szerint a tárca olyan kereskedőknek és fejlesztőknek szól, akik AI alapú ügynököket használnak a piacok monitorozásár
Az ingatlanhirdetési szakportál szerint kettévált az albérletpiac: az egész országban visszafogottabb a szezonkezdet, ám több nagy egyetemvárosban a tavalyinál, sőt bizonyos helyeken a 2024-esnél is erősebb keresletnövekedés látható.
Az elektromos rollerek kényelmesek és gyorsak, a baleseti adatok szerint azonban jóval komolyabb sérüléseket is okozhatnak, mint elsőre gondolnánk. Egy friss brit kutatás szerint az e-rolleresek több mint háromszor nagyobb eséllyel szenvednek traumás agysérülést, mint a motorosok.
Mindhárom fő devizával szemben erősödni tudott a forint pénteken. Az euróárfolyam délelőtt volt 367 felett is, a parlamenti választás óta a legrosszabb szintet érte el.
Joseph Blatter, aki 1998 júniusa és 2015 októbere között vezette a FIFA-t, a héten közösségi oldalán Gianni Infantino lehetséges utódjáról úgy fogalmazott: az akár Lise Klaveness, a norvég szövetség elnöke is lehetne.
Első nagyjátékfilm-rendezésére készül Gerő Marcell, a Káin gyermekei című dokumentumfilm alkotója. A Care egy Berlinből a nyári szünetre hazalátogató magyar nőről szól, aki komoly dilemmába keveredik két nehéz sorsú falusi kisfiú családi helyzetével kapcsolatban. A filmtervet beválogatták a jeruzsálemi Sam Spiegel forgatókönyvfejlesztő laborba, mel
A gyenge júliusi amerikai munkaerőpiaci adatok jelentősen csökkentették annak az esélyét, hogy a Federal Reserve szeptemberben kamatot emeljen, annak ellenére, hogy az elmúlt napokban több jegybanki tisztségviselő is a szigorítás mellett érvelt.
A legtöbb magyar otthont jelenleg nem lehet elviselhető szintre hűteni, új értelmet nyert a klímapolitika szó. A Tisza Párt hőhullám-stratégiája nem működő és nem is emberséges: a lakossággal akarták elvégeztetni a legnagyobb fogyasztók feladatát, miközben Vitézy Dávid a 45 fokos HÉV-en utazik. De hová tűnt a vízügyi államtitkár? Ezek jutottak esze
A Nagy Ő, az Igazi, a lelkitárs – általában így nevezik azt a személyt, akivel valamiért tökéletesen összepasszoltok. Az alábbiakat pedig biztos, hogy érezni fogod mellette!
Gondolkoztál már azon, hogy a magyar könnyűzene legnagyobb klasszikusai hogyan születtek? Milyen időtálló, ikonikus slágerekkel lehet találkozni már abból az időből is, amikor még javában állt Magyarországon a Vasfüggöny? Bródy János nevét mindenki ismeri, de sokan akusztikus, gitáros előadásokra gondolnak. Pedig Bródy nem egyszerűen előadó: ő a ma
Rétvári Bence, a KDNP frakcióvezetője, a Szociális és Családügyi Minisztérium táblájának azonnali levételét sürgeti. A politikus szerint a Várnegyedben kihelyezett, kormánykritikus felirat törvénytelen, mert nincs rá hatósági engedély.
A csók a legtöbbünk számára a szerelem és a vonzalom egyik legtermészetesebb kifejezése – de vajon tudod, mi történik valójában, amikor összeérnek az ajkak? Kutatások szerint a csókolózás fontos szerepet játszik a párválasztásban, az érzelmi kötődésben, sőt még az egészségünkre is hatással lehet.
Annak, hogy éppen melyik napszakban járunk, jelentős hatása lehet a mentális egészségünkre. Egy komplex, rengeteg megfigyelésre, és a belőlük kinyert adatokra alapozó kutatás szerzői arra következtettek, hogy nemcsak egy adott napnak, de egy hétnek is megvan az az időszaka, amikor a leginkább derűsnek és elégedettnek érezhetjük magunkat.
Jól halad a kórházi hűtőrendszerek korszerűsítését célzó, több mint 3,6 milliárd forintos kormányzati program - számolt be Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter Facebook-oldalán.
Sokaknak eszébe jut, hogy a mangó elfogyasztása után megpróbálják elültetni a magját. De vajon tényleg lehet otthon mangófát nevelni egyetlen magból? A válasz igen – némi türelemmel, megfelelő körülményekkel és néhány alapvető lépéssel a mangómagból szép, erős növény fejlődhet, amelyből később akár látványos szobanövény, sőt megfelelő klímán kerti
Szombat este a Budavári Palota Oroszlános udvarába költözik a nemzetközi klubvilág élvonala: a világhírű DJ és producer, Gordo érkezik, hogy egy exkluzív szabadtéri fellépéssel varázsolja el a közönséget.
A kormány a jövőben egyenrangú partnerként kívánja bevonni a szakszervezeteket a munkavállalókat érintő döntések előkészítésébe – derült ki a Magyar Szakszervezeti Szövetség (Maszsz) és Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter egyeztetéséből. A tárgyaláson szóba került a munkahelyi hőterhelés szigorítása, amelyről már jogszabályterveze
Megszületett Szandi első unokája, aki a Hazel Rose nevet kapta. A kislány koraszülöttként jött világra Los Angelesben, ezért jelenleg is kórházi ellátásra szorul.
A hétvégén az InfoRádióban hallható lesz mások mellett Gerendai Károly, Csörnyei Géza, Lakatos Mónika, Kaiser Ferenc, Rudolf Péter, Bóka János, Aszódi Attila, Koren Balázs és Nagy-Kálózy Eszter.
A stabilcoin APY azt mutatja meg, hogy egy stabilcoinban elhelyezett befektetés egy év alatt mekkora hozamot termelhet a kamatos kamat hatását is figyelembe véve. Bár első pillantásra egyszerű százalékos mutatónak tűnik, a háttérben hitelezési, likviditási, kereskedési és akár derivatív piaci mechanizmusok is működhetnek. Éppen ezért két azonos APY
A román kormány felhatalmazta a Transelectricát, hogy szükség esetén korlátozza vagy lekapcsolja a nagy ipari fogyasztókat az energetikai egyensúly fenntartása érdekében, miután az esti órákban 1700–2500 megawattos villamosenergia-hiány alakult ki. A problémát a megújuló termelés esti visszaesése és az elégtelen energiatároló kapacitás okozza – írj
Fotó: CUPRA A CUPRA Raval Plus 99 kW-os (135 lóerős) villanymotorjához vadonatúj lítium-vas-foszfát (LFP) akkumulátor társul, amely akár 300 km-es hatótávolságot biztosít. A töltés 11 kW-os váltóárammal vagy 88 kW-os egyenárammal lehetséges; utóbbi esetben a 10-ről 80 százalékra történő gyorstöltés mintegy 23 percet vesz igénybe, ami mindössze egy
Visszatér a magyar televíziós piacra az AXN Crime. Az Antenna Entertainment hivatalosan is bejelentette, hogy a true crime dokumentumsorozatokat és megtörtént bűnügyeket feldolgozó műsorokat kínáló csatorna szeptemberben a Viasat Film helyét veszi át.
Polgár Judit minden idők legjobb női sakkozója, aki pályafutása során az addig szinte kizárólag a férfiak uralta abszolút világranglistán a történelmi 8. helyig jutott. A sikeres karrier mellett azonban boldog magánéletet is magáénak tudhat. Férjével épp a napokban ünnepelték 26. házassági évfordulójukat.