Egy friss nemzetközi rangsor összeállította Európa legjobb nemzeti parkjainak listáját azok számára, akik a nyár hátralévő részében a természetet választanák a zsúfolt tengerpartok helyett.
Megkezdődött a szakmai párbeszéd a kormány, valamint a munkáltatói és munkavállalói érdekképviseletek között a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF) ülésén, amelyen a felek a legfontosabb munkaerőpiaci kihívásokat egyeztették – derült ki Kátai-Németh Vilmos szociális és családügyi miniszter Facebook-bejegyzéséből.
A Budapest–Lajosmizse vasútvonal villamosítása után sem lesz teherforgalom Gyálon vagy más érintett településen; a fejlesztésekkel pedig javítanák a kapcsolatot más közlekedési ágakkal és a vasút környékét is rendeznék – hangsúlyozta a közlekedési és beruházási miniszter a vasútvonal fejlesztéséről tartott pénteki gyáli sajtótájékoztatón.
A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (Nkfh) a kormányhivatalok bevonásával országos ellenőrzést végez a nemzetközi konyhát képviselő vendéglátóhelyeken. Az ellenőrzések célja a fogyasztók egészségének védelme, valamint annak vizsgálata, hogy az érintett vállalkozások betartják-e az élelmiszer-biztonsági, higiéniai és fogyasztói tájéko
Megkezdődik az egykori Óbudai Gázgyár területén a Duna medrének szennyezését mérséklő első beavatkozás: az MVM Next a vízügyi hatósággal együttműködve elkeríti a szennyezett mederszakaszt és megkezdi a beszivárgó szennyező anyagok semlegesítését. Karácsony Gergely szerint ez fontos lépés a Sziget Fesztivál előtt, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a tel
Rubint Réka a Fókusz című műsorban beszélt először arról, milyen beavatkozásra volt szüksége június elején. Bár a szövettani eredményekre még várnia kell, úgy érzi, azóta jobban van. Azoknak is üzent, akik kételkednek a betegségében.
Az idei két hőhullám komoly stresszteszt volt az áramhálózatnak, miközben több rekordot is megdöntött a magyar villamosenergia-rendszer: júniusban új csúcsra, 7488 megawattra ugrott a nyári rendszerterhelés, augusztusban pedig a nettó import érte el a mindenkori legmagasabb szintet. A Paksi Atomerőmű teljesítményét előbb a Duna vízhőmérséklete, maj
Mára nem az a legfontosabb kérdés, meddig élünk, hanem az, hogyan maradhatunk a legtovább aktívak és (főképp) egészségesek. Látványos biohacking-trükkök helyett azonban következetes, hosszú távon fenntartható szokásokra van szükség! Egy világhírű longevity-kutató és az Amway szakértőinek segítségével kiderítettük, mely szokások számítanak igazán, é
Közölték, hogy az európai uniós szabályozás értelmében minden utazásszervező köteles vagyoni biztosítékkal, vagy kapcsolódó biztosítási fedezettel rendelkezni arra az esetre, ha fizetésképtelenség miatt nem tud eleget tenni vállalt kötelezettségeinek. A csődhelyzet miatt károsult utasokat ezekből a forrásokból kártalanítják. Ha az érintett utazáss
A fényvédő akkor sem véd megfelelően, ha a legdrágább terméket választod – a legtöbben ugyanis egyszerűen túl keveset használnak belőle, és ezt a bőrük évekkel később jelzi.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága pénzbüntetést, valamint felfüggesztett szektorbezárást rótt ki az ZTE FC-re az élvonalban szereplő klub szurkolóinak sportszerűtlen viselkedése miatt.
Egy estét Budapest egyik legismertebb tetőteraszán töltöttünk. Mutatjuk, milyen újdonságokkal és programokkal várnak ezen a nyáron, és azt is, milyen élmény a város fölött megvárni a naplementét.
Az online térben eltöltött idő és a közösségi elszigetelődés jelentős hatást gyakorol az agyműködésre, ami a kognitív képességek és a beszédkészség fokozatos romlásához vezethet.
Egy gasztroújságíró tesztje szerint a paradicsom szárcsonkjának leragasztása a leghatékonyabb tárolási módszer. Ezzel a technikával a zöldség több mint egy hétig megőrzi lédússágát, messze felülmúlva a hűtést.
A bolgár Robinson Tours Ltd. utazási iroda hivatalos bejelentést tett Budapest Főváros Kormányhivatala felé, amelyben - fizetésképtelenségi helyzetére hivatkozva - jelezte magyarországi tevékenységének megszüntetését. A kormányhivatal ennek alapján 2026. augusztus 7-én törölte a társaságot a határon átnyúló szolgáltatásnyújtás keretében Magyarorszá
Georgina Rodríguez neve mára világszerte ismert, hiszen nemcsak Cristiano Ronaldo párjaként vált híressé, hanem saját jogán is sikeres modellként és médiaszemélyiségként épített karriert. Kevesen tudják azonban, hogy a gyönyörű spanyol nőnek van egy szintén feltűnő szépségű nővére, Ivana.
A bíróság több mint félmilliárd dollár kifizetésére kötelezte a vállalatot egy fiatalokat segítő alap számára, mivel a Meta tevékenysége károsan hat a gyerekekre és kamaszokra.
Egyre több magyar panaszkodik arra, hogy nem fér hozzá a Revolut számlájához. Vajon mi történt? A bank most választ adott a problémára, de azokat, akik nem férnek hozzá a pénzükhöz, mindez nem vigasztalja.
Soha nem látott mértékben, csaknem ezer milliárd forinttal nőtt júniusban a magyar háztartások pénzügyi megtakarításainak állománya. A bővülést nemcsak az erős lakossági megtakarítási hajlandóság és a befektetések értéknövekedése segítette, hanem egy egyszeri hatás is: a Revolut magyar ügyfeleinek betétállománya is megjelent a hazai statisztikákban
A Jászai Mari-díjas színész egy siófoki fellépése után maradt a Balaton-parton, ahol a szállodai élményeit egy közösségi posztban tette közzé. Bejegyzésében részletezte, hogy a szobaár mellett a légkondiért és a parkolásért is külön fizetnie kellett.
Hadházy Ákos szerint összeférhetetlenséget vet fel, hogy a hulladékgazdálkodásért felelős helyettes államtitkár, Kolesár Gergely korábban a MOL vezető jogásza volt.
A World Apple & Pear Association (Wapa) előzetes becslése szerint a 2026/27-es uniós almatermés közel 9,5 millió tonnára csökken, ami 15,6%-kal marad el az előző évi végleges adatoktól (10,982 millió tonna), és az elmúlt évtized második legkisebb termésének ígérkezik. A szervezet a dél-európai áradások, a tavaszi fagyok és az elhúzódó aszály eg
Európa saját műholdas hálózattal csökkentené függőségét a külső szolgáltatóktól, miközben biztonságos kommunikációs infrastruktúrát épít a kormányzati és válságkezelési feladatokhoz. Az IRIS² a tervek szerint 348 műholddal indul, és 2029-től fokozatosan állhat szolgálatba. A rendszerhez a Magyar Péter vezette kormány egy 500 millió eurós, a helyreá
A mediterrán térség tipikus növényei, mint az olajfa, a citrusfélék és a levendula ma már itthon is egyre kedveltebbek. Nem csak hangulatot teremtenek, de odafigyelést is igényelnek – mutatjuk, hogyan lehet sikeresen nevelni őket.
Nagyjából kilencezer rendőr hiányzik jelenleg a rendszerből, miközben az állomány évente további 600–800 fővel csökken. Pósfai Gábor belügyminiszter szerint ugyanakkor már közel 900 egykori rendőr jelezte, hogy visszatérne, közülük pedig több tucatnyian ismét szolgálatba is álltak.
A szombat jó néhány meglepetést tartogathat: felbukkanhat valaki a múltból, egy spontán program új ismeretséget hozhat, vagy egy véletlen találkozás terelheti egészen más irányba a hétvégét. Most érdemes lesz némi helyet hagynod a kiszámíthatatlannak, mert a legjobb pillanatok éppen ott várhatnak rád, ahol egyáltalán nem keresed őket. Nézd meg, szá
A második világháború évtizedek óta a videójátékok egyik legnépszerűbb témája. Összegyűjtöttük azt a 10 címet, amely történelmi hitelességével, hangulatával vagy játékmenetével máig kiemelkedik.
Orbán Viktor a világhírű gučai trombitafesztiválon tűnt fel Szerbiában, ahol a Hotel Nordic kerthelyiségében ült le. A helyi sajtó szerint lazán viselkedett, és közös fotókat is készített a helyiekkel.
Korábban azért nem készültek tervek a Paksi Atomerőmű hűtéséhez szükséges vízszivattyúk áthelyezésére, mert arról volt szó, hogy megépül Paks 2, ami kiváltja az 1-es számú létesítményt, az üzemidő-hosszabbításról szóló döntés óta pedig nem volt elég idő egy ekkora beruházás kivitelezésére – ezt Aszódi Attila atomenergetikai szakértő, egyetemi tanár
Anyagcsere-folyamatnak nevezzük a szervezetünkben lejátszódó összes kémiai reakciót, melyek mindegyikében valamilyen anyag átalakulása történik, de nem magától, hanem biokatalizátorok közreműködésével, ezt a szerepet az enzimek töltik be, mindüknek specifikus feladata van.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) több mint 68 millió forint versenyfelügyeleti bírságot szabott ki a Hair-Line Kft.-re – az egyik ismert, évtizedek óta működő hazai fodrászcikk forgalmazóra – mert a vállalkozás a területi képviseleti rendszerében korlátozta termékeinek viszonteladási árait, valamint területi korlátozást is alkalmazott. A viszontela