Az Agrár és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium átmeneti pénzügyi könnyítést jelentő kezdeményezésének hátterében az idei év rendkívüli kihívásai állnak: az aszály, a tavaszi fagykárok, a járványhelyzetek, az egyes ágazatokban tapasztalható alacsony felvásárlási árak, valamint a költségnövekedés és a nemzetközi piaci bizonytalanságok. A nehé
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2026/35. heti, pénteki nyerőszámait, telitalálat most nem született. Egyetlen külföldi játékos viszont 1,6 millió euróval lett gazdagabb.
Az agrárminiszter szerint az elmúlt évtizedekben közel egymillió hektár termőterületet vontak ki a művelésből. Úgy véli, ez a gyakorlat az éghajlatváltozáshoz is hozzájárult, az új kormány pedig elkerülné a folytatását.
A vadkár van annyira örök, mint ahogy a Nap felkel…, azonban kezelése nem mindegy, hogyan történik. Két ágazat, külön érdekekkel, a témában tele ellentétekkel. Elképzelhető lesz valaha, hogy mező- és vadgazdálkodó együtt tesz a vadkár megelőzésért?
Az ország teljes területére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatarok veszélye miatt, emellett kilenc megyére magas középhőmérséklet miatt sárga jelzés lépett érvénybe. Elsődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső előfordulhat. Egyes megyékben pedig a napi középhőmérséklet 25 fok felett alakulhat.
Sokan elsősorban esztétikai kérdésként gondolnak a foghiányra, pedig a következményei ennél jóval messzebbre mutatnak. A hiányzó vagy rosszul pótolt fogak hatással lehetnek a rágásra, az emésztésre, a táplálkozási szokásokra és az állcsont állapotára, hosszabb távon pedig az önbizalomra és a társas kapcsolatokra is.
Az országot sújtó aszály és a jelentős terméskiesés ellenére idén is több ezer gazda ajánlott fel búzát a Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem program számára.
A péntek esti Magyar Közlönyben jelent meg az Országgyűlés erről szóló határozata, amelyet Forsthoffer Ágnes házelnök, és az Országgyűlés két jegyzője jegyez.
A kormány a 2026-2027-es fűtési időszaktól 5 milliárd forintról 10 milliárd forintra emeli a Szociális Tüzelőanyag Program támogatási keretét – derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatból, amelyet a miniszterelnök jegyez.
Amikor a nagyszülők a palatábláról, a palavesszőről vagy a padba épített tintatartóról meséltek, a gyerekek úgy hallgatták, mint valami ókori legendát. Aztán eltelt pár évtized, és a nyolcvanas évek iskolai felszerelései szép csendben pontosan erre a sorsra jutottak.
A kormány a 2026-2027-es fűtési időszaktól 5 milliárd forintról 10 milliárd forintra emeli a Szociális Tüzelőanyag Program támogatási keretét - derül ki a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatból.
A hónapok óta folyamatosan érkező hőhullámok ugyan gyengülőben vannak, még augusztus utolsó hete is tartogatott 35 fok fölötti maximumokat a déli országrészben. A többhetes anomália térkép szerint pedig további meleg levegő érkezik Magyarország fölé, így szeptember első heteiben is lesz utánpótlása a 30 fok körüli hőmérsékletnek. Mindemellé még sza
A túlzott vagy elégtelen öntözés elkerülése létfontosságú a terméshozam szempontjából. Cikkünkben bemutatjuk az ásópróba, az ujjpróba, valamint a talajszonda használatának módját, hogy házilag is ellenőrizhesd a talajnedvességet, és pontosabban dönthess az öntözés szükségességéről.
Közel 800 lóerős, kompresszoros V8-as motorral mutatkozott be a Ford Mustang Dark Horse SC Convertible, amelyet elsősorban közúti használatra hangoltak.
Nádas Péter, a magyar és az európai irodalom egyik meghatározó alakja, 2026. augusztus 26-án, 83 éves korában hunyt el gombosszegi otthonában. Több mint fél évszázados pályája során regényeiben, esszéiben és emlékirataiban újra és újra ugyanazokhoz az alapvető kérdésekhez tért vissza: hogyan őrzi a test az emlékeinket, mit tesz az emberrel a történ
Az első felvétel augusztus 27-én, 16:54-kor készült Budapesten, a Jagelló úton. A beküldő kamerája előtt egy Suzuki haladt el, amelynek vezetője láthatóan nem egyértelműen választott sávot. A beküldő beszámolója szerint a sofőr végül úgy döntött, hogy a bal oldali sávban folytatja útját, ekkor azonban már egy nagyobb tempóval érkező Mazda is mellé
A gazdasági helyzet szorításában egyre többen fordulnak a múlt jól bevált takarékos szokásaihoz, hogy minden elköltött forint a lehető legtöbbet érje. Bár a takarékos embereket gyakran bélyegzik fukaroknak, valójában ezek az apró trükkök nemcsak pénztárcabarátok, de hosszú távon is fenntarthatóbb életmódot biztosítanak. Nézzük, hogyan spórolnak a l
Egyik legjobb barátnőjét, Failoni Donatella zongoraművészt, Oszter Sándor özvegyét gyászolja Dévai Nagy Kamilla. A csaknem fél évszázados barátságuk egészen egyedi, a kiindulópontja ugyanis a Rózsa Sándorként híressé vált színész iránt érzett szerelem volt.
A divattervező azt állította, márkája sikere idején fideszes körök egy nemzetközi karriert ígérő ajánlattal keresték meg. Mivel nem akarta feladni az önállóságát, megvált budapesti szalonjától.
A horvát tengerparton egy vendég és egy apartmanbérbeadó közötti vitát követő levelezés tartja lázban a Redditet. A vendég új törölközőket kért az ötnapos tartózkodása alatt. A vendég megkérdezte a szállásadót, kaphat-e tiszta törölközőt, mire a következő szűkszavú választ kapta: "Nincs törölköző, szárítsd meg a meglévőket". A beszélgetésről szóló
Szombat éjszaka északnyugat felől hidegfront érte el Magyarországot, amely viharos széllökéseket, elszórtan záporokat és zivatarokat hozott magával. Bár a levegő jelentősen nem hűl le, az élénk szél sokat javít a hőérzeten, miközben az ország délkeleti felén ma még kitart a hőség - számolt be a HungaroMet Zrt.
Zivatarok miatt az egész országra figyelmeztető előrejelzést adott ki szombatra a HungaroMet. A nap első felében főként a Dunántúl északi és középső részein alakulhatnak ki viharok, de kisebb eséllyel Budapest tágabb környezetét és az Északi-középhegységet is elérhetik.
Augusztus 24-én történelmi mérföldkőhöz érkezett a fiumei (rijekai) kikötő, amikor első alkalommal fogadott egy közvetlenül Kínából érkező, kifejezetten gépjárművek szállítására tervezett Ro-Ro (Roll-on/Roll-off) tengeri szállítmányt. Az AICC Huanghu nevű óriáshajó fedélzetén több mint 2000 darab kínai gyártmányú autó érkezett meg a horvát kikötővá
Mi ez a felhajtás a Bayer Construct körül? Mit jelent az, hogy csődeljárást kért maga ellen? És mi lesz a már kifizetett, de még el nem készült lakásokkal? Összegyűjtöttük, mit érdemes tudni az egyik legnagyobb építőipari cég körüli helyzetről.
A C-vitamin az egyik legismertebb, mégis leggyakrabban félreértett vitaminunk: sokan bevesznek belőle egy nagy adagot, amikor már baj van, pedig egészen más logika szerint működik a szervezetünkben.
Egy nemzetközi kutatócsoport elkészítette az Antarktiszon őshonos virágos növény, a felemásvirágú szegfű eddigi legteljesebb genetikai térképét, ami segíthet a világ élelmezésében.
A babérlevél nemcsak a magyar konyha egyik alapfűszere, hanem mutatós, mediterrán hangulatú növény is. Megmutatjuk, hogyan ültetheted ki, mire figyelj a beltéri tartásnál, és mikor érdemes betakarítani, hogy a levelek a legjobb minőségben kerüljenek az ételeidbe.
A OneKey laboratóriumi környezetben reprodukált egy, a Ledger alkalmazás egy régebbi verzióját célzó sérülékenységet. Ezt a biztonsági hibát a Ledger már javította is az Ethereum alkalmazás 1.22.2-es verziójában anélkül, hogy felhasználók kriptoeszközei veszélybe kerültek volna. A OneKey nyílt forráskódú tárcaszolgáltató belső biztonsági csapata sz
A ropogós csalamádé a tél egyik slágere, ám könnyen elpuhul, ha néhány kulcsfontosságú lépést nem tartasz be. A zöldségek előkészítésének, a só és ecet megfelelő arányának, valamint a hőkezelés kontrollálásának nagy szerepe van a sikerben. Most bemutatjuk, mitől marad télire is friss, kemény és zamatos a csalamádé!
Büntetőfeljelentést tett a Közlekedési és Beruházási Minisztérium az M6-os autópálya üzemeltetési jogának odaítélése miatt. A korábbi döntés ugyanis a szakmai javaslatokat figyelmen kívül hagyva az MKIF koncessziós társaság több mint 100 milliárd forinttal drágább ajánlatát fogadta el egy 11 éves időtávon. Az ügyben különösen nagy vagyoni hátrányt