2026. július 30. csütörtök

júl. 30
15:27
Adócsalási hálózatra bukkant a NAV a hazai televíziós műsorgyártásban (Kontroll.hu)
Komoly költségvetési csalást és rejtett foglalkoztatási rendszert leplezett le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a magyar tévéműsor-gyártás területén. Az érintett céghálózat több, mint 174 millió forintos adóhiányt okozott.
júl. 30
15:33
Mire kell figyelni kerítés építésnél? (SzMo)
Az esztétikai szempontok mellett legalább annyira fontos a tartósság és a funkcionalitás, hiszen egy rosszul alapozott építményt hamar kikezdhet az enyészet.
júl. 30
15:33
Fővárosi Vízművek: Senki ne sétálgasson az apadó Duna szabaddá vált medrében! (SzMo)
A Fővárosi Vízművek a rekordalacsony vízállás miatt közleményt adott ki a Duna szabaddá vált mederszakaszairól. A szolgáltató szerint ezek a területek ivóvízbázis-védelmi övezetek, ahova a belépést jogszabály tiltja.
júl. 30
15:33
Mi lehet a legjobb első autónak? (Autószektor)
A Drivers’ Choice Awards ugyan új néven fut, maga a kezdeményezés azonban korántsem új. Az Autotrader szaklap még 2017-ben indította útjára tulajdonosi elégedettségi díjait Auto Trader New Car Awards néven, és azóta minden évben hatalmas mintavétel után, sok tízezer autós véleménye alapján hirdet győzteseket. A díj neve tehát új, ám az alapelv mara
júl. 30
15:33
Otp Ingatlanpont: szép lassan fékeződik a lakásárak emelkedése (Üzletem)
Az idei második negyedévben országszerte csökkentek a lakásárak, amire több mit három éve nem volt példa. Az Otthon Start Program első rohama után láthatóan megtorpant a kereslet, de a szakemberek szerint az egész évben várhatóan így is tovább emelkednek majd az árak – derül ki az Otp Ingatlanpont elemzéséből.
júl. 30
15:33
A Nagy Márton-féle terv fele is nagy siker lenne már idén a magyar gazdaságban (Telex)
Az elemzői várakozások alsó sávját hozta csak a hazai gazdaság bővülése a második negyedévben, így már a 2 százalék is jó eredménynek számítana. Igaz, ez is sokkal több, mint az utóbbi három év adata.
júl. 30
15:39
Újabb különleges kivitelt kapnak az esztergomi Suzukik! Íme a Kuro Special Edition! (Autónavigátor)
Mind a Vitara, mind az S-Cross megkapja az új Kuro Special Editiont, amely az autó külső és belső megjelenésén is módosít egy keveset.
júl. 30
15:39
Joyce Carol Oates nem hagyta szó nélkül az Odüsszeia fordítójának "gőgös felsőbbrendűséggel" írt kritikáját (Telex)
A Szöszi írója szerint Emily Wilson olyan modorban írta meg azt a cikket, mint ahogy a MAGA-sok szoktak vitatkozni emberekkel.
júl. 30
15:39
Egyre többen mondanak búcsút a samponnak: valóban jót tesz a hajnak ez az új trend? (EgészségKalauz)
Vajon mit mondanak a szakértők az ún. No Poo módszerről?
júl. 30
15:45
Figyeljen, ha levelet akar feladni, több posta délben bezár a hőség miatt (Menedzsment Fórum)
Csaknem 600 postán nincs klíma, őket érinti a korlátozás.
júl. 30
15:45
A kukorica és a napraforgó is megsínyli az aszályhelyzetet (Piac és Profit)
A hőség tovább rontja a terméskilátásokat.
júl. 30
15:45
Kiderült, mi történik, ha véletlenül lájkoltál egy Insta-posztot (Kreatív Online)
Adam Mosseri, az Instagram vezérigazgatója elmagyarázta, pontosan mi történik akkor, amikor valaki véletlenül lájkol egy bejegyzést, majd gyorsan visszavonja.
júl. 30
15:45
Brutális adatok:ennyire szaporodtak meg a meleg éjszakák (Növekedés)
Újabb hőhullám tombol hazánkban, a nappali csúcshőmérsékletek mellett azonban arra is érdemes odafigyelni, ad-e enyhülést az éjszaka: ha a hőmérséklet hajnalra sem csökken 20 °C alá, megjelennek a trópusi éjszakák, amikor szervezetünk képtelen rendesen kipihenni magát. A globális klímaváltozás hatására a trópusi éjszakák minden évben gyakoribbá vál
júl. 30
15:45
Kávés caprese torta mézes sült szőlővel (Street Kitchen)
Igaz, ez egy tömény édesség, de nagyon finom, a szőlővel egyenesen hűsítő. Próbáld ki te is ezt a gluténmentes tortát, nem fogod megbánni!
júl. 30
15:45
A nagy gyümölcsrangsor: Íme a legmagasabb és legalacsonyabb cukortartalmú falatok (Bien)
Nézzük meg közelebbről ezeket a gyümölcsöket és adjunk egy átfogó képet a cukortartalmukról!
júl. 30
15:45
Nagy Ervin bejelentette: szakértői csapat érkezik a Magyar Állami Operaházba, átvilágítják az intézményt (Médiapiac)
Átfogó átvilágítás kezdődik a Magyar Állami Operaházban – jelentette be Facebook-oldalán Nagy Ervin kultúráért felelős államtitkár. A vizsgálat a működés törvényességére, szakszerűségére és hatékonyságára is kiterjed.
júl. 30
15:51
Elképesztő húshiány fenyegeti a világot – de miért pont a magyar csirke lehet a megoldás? (Agroinform)
Így alakul át a globális fehérjeigény a következő évtizedekben.
júl. 30
15:51
Megérkezett a bejelentés Paksról: Teljesen leáll az atomerőmű pár napon belül (SzMo)
A Paksi Atomerőmű bejelentette, hogy a Duna rekordalacsony vízállása miatt 24-72 órán belül elkerülhetetlenné válhat a teljes leállás. A probléma az, hogy a hűtővíz-szivattyúk már nem érik el a vizet, az erőmű pedig a 4 fokozatú riasztás 3. szintjén van.
júl. 30
15:51
17 vármegyére figyelmeztetést adtak ki, tovább súlyosbodik a hőséghelyzet Magyarországon (Promotions)
17 vármegyére adtak ki hőség miatti figyelmeztetést, pénteken pedig még tovább fokozódik a forróság. Közben az aszály miatt is egyre súlyosabb a helyzet Magyarországon.
júl. 30
15:51
Kemény munkával egy lólány is legyőzheti az imposztorszindrómáját (Telex)
Az Umamusume: Pretty Derby – Egy új korszak kezdete című filmben lófüles, lófarkas lányok futnak nagyon gyorsan. És akármilyen bizarrul is hangzik ez, igazából logikus, hogy nálunk is moziba került.
júl. 30
15:51
Miért fordul egyre több ember a ChatGPT-hez a lelki problémáival? (ICT Global)
Szorongás, szakítás, munkahelyi konfliktus vagy egy nehéz döntés – egyre többen a ChatGPT-hez fordulnak tanácsért. A mesterséges intelligencia gyors választ ad, nem ítélkezik, és bármikor elérhető. De vajon valóban helyettesítheti a pszichológust?
júl. 30
15:57
Bekövetkezett, amitől a boltláncok tartottak: a brutális hőség miatt egymás után állnak le a hűtők (Portfolio)
A 2026 nyarán pusztító európai kánikula rávilágított az élelmiszer-kiskereskedelem egy eddig háttérbe szoruló sebezhetőségére, mivel a szupermarketek hűtőrendszerei nem bírják az extrém hőterhelést. A Franciaországban és Hollandiában tapasztalt sorozatos meghibásodások és üzletbezárások miatt az iparág most a környezetbarát, de hőérzékeny CO₂-rends
júl. 30
15:57
Orosz nyomásgyakorlásként értékelte a Romániába berepülő drónokat Zelenszkij tanácsadója (Telex)
Mihajlo Podoljak szerint a román légteret megsértő orosz drónok nem véletlenül tévedtek oda, Oroszország így akarja megfélemlíteni az Ukrajnát támogató országokat.
júl. 30
15:57
A levelibékák nem tűnnek el, csak elhallgatnak (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a levelibékák nem tűnnek el a szaporodási időszak után, csupán elhallgatnak és rejtettebb életmódra váltanak. A felfedezés segíthet pontosabb természetvédelmi felmérések készítésében.
júl. 30
15:59
A szúnyogok egyre ellenállóbbak a gyakori rovarirtó szerekkel szemben (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint több dél-amerikai szúnyogpopulációban már megjelentek a rovarirtó szerekkel szembeni ellenállás jelei. A kutatók szerint ez hosszú távon megnehezítheti a malária elleni védekezést, ezért új, összetettebb szúnyogirtási módszerekre lehet szükség.
júl. 30
16:01
A fémbányászat karbonlábnyoma akár tízszer nagyobb lehet a becsültnél (PlanetZ)
Egy új kutatás szerint a fémkitermelés valódi karbonlábnyoma jóval nagyobb lehet a korábbi becsléseknél. A kutatók egy olyan, eddig alig számításba vett kibocsátási forrást azonosítottak, amely a bányák bezárása után évszázadokig szén-dioxidot termelhet.
júl. 30
16:03
Országos program indult a fertőzések monitorozására az intenzív terápiás osztályokon (Menedzsment Fórum)
A programban valamennyi intenzív terápiás osztállyal rendelkező intézmény részt vesz.
júl. 30
16:03
Orosz rakéta csapódhatott be Lengyelországban, a Nato aktiválta a védelmet (SzMo)
Egy azonosítatlan repülő tárgy, vélhetően orosz rakéta csapódott be Kelet-Lengyelországban, a Lublini vajdaságban. Az esetre reagálva a NATO a lengyel hadsereggel közösen azonnal a legmagasabb készültségbe helyezte a légvédelmi rendszereit.
júl. 30
16:03
Második alkalommal rendezték meg a Pont Ott Partyt Gyulán (Gyulatelevízió)
Immár második alkalommal rendezték meg a Pont Ott Party elnevezésű eseményt Gyulán. Ezúttal nem a Csigakert, hanem a Göndöcs-kert volt a helyszín. A ponthatárok kihirdetése az egyik első nagyobb jelentőségű esemény a felvételiző diákok életében, hiszen az a várva várt SMS olykor egy egész életet megváltoztathat. A szülők, barátok és a diákok együtt
júl. 30
16:09
Újra növekedési pályán Európa hőszivattyúpiaca, amely már több tízmillió háztartást véd az energiaárak ingadozásától (ProfitLine)
A kontinensen már 29,3 millió lakossági hőszivattyú működik, miközben az értékesítések 2025-ben ismét növekedésnek indultak. Ennek köszönhetően ma már több tízmillió európai háztartás fűti és hűti otthonát úgy, hogy jóval kevésbé van kitéve a fosszilis energiahordozók világpiaci ármozgásainak.
júl. 30
16:09
Itt vannak Barack Obama idei kedvenc nyári olvasmányai (Könyves Magazin)
Nincs nyár Barack Obama szokásos könyajánlója nélkül! Mutatjuk, mivel töltötte az idejét a volt amerikai elnök.
júl. 30
16:09
Nagy Ervin bejelentése: Átvilágítás indul a Magyar Állami Operaházban (SzMo)
Az államtitkár szerint mivel "az állami fenntartású kulturális intézményeink éves szinten sok-sok milliárd forintnyi közpénzzel gazdálkodnak, a magyar adófizetők joggal várják el, hogy minden egyes forint felhasználása átlátható, indokolt és felelősségteljes legyen."
júl. 30
16:09
Megszűnik a taxik 5 perces díjmentes áthaladási lehetősége a repülőtéri parkolókban, a taxisok az intézkedés felfüggesztését kérik (Demokrata)
A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. 2026. augusztus 3-tól megszünteti a budapesti taxik 5 perces díjmentes áthaladási lehetőségét a területén lévő parkolókban.
júl. 30
16:09
Fidesz-közeli hírrádiótól érkezik az ATV Híradó új műsorvezetője (Media1)
Varga Edit, a fideszes káderképzőként emlegetett MCC-hez tartozó InfoRádió műsorvezetője, az M1 Híradó egykori arca szeptembertől az ATV Híradó esti műsorvezetője lesz.
júl. 30
16:09
18 ezer kilométer, tíz ország, egy több mint húszéves Bmw – különleges közel-keleti expedícióra indul a magyar utazó vlogger (Digital Hungary)
Egy közel húszéves BMW 7-es (E65) volánja mögött indul útnak augusztus közepén az utazó vloggerként ismert Polesz Ábel, hogy több mint 18 ezer kilométert tegyen meg a Közel-Keleten egészen Omán déli részéig, majd onnan vissza Európába. Az expedíció azonban jóval több egy hosszú autós utazásnál, inkább igazi csemege: egyszerre szeretné bemutatni a t
júl. 30
16:09
Csőben sült gnocchi (Street Kitchen)
A szuper nyári idő ontja a kertben a szebbnél szebb zöldségeket. Célom az volt, hogy ezek felhasználásával olyan tartalmas ételt tegyek az asztalra, hogy a család elégedetten álljon fel az asztaltól, miközben egy gramm húst sem ettek.
júl. 30
16:09
Miért érdemes pályázni az Urban Tech & Smart City Awards versenyre? (Gyártástrend)
Már lehet nevezni a GyártásTrend és a Pph Media által életre hívott versenyre, amely idén először gyűjti egy platformra az intelligens városfejlesztés legjobb megoldásait.
júl. 30
16:09
Itt a Q9, az Audi történetének legnagyobb SUV-ja (InStyle Men)
Az 5,31 méteres Audi Q9 hét üléssel, automata ajtókkal és business class hangulatú utastérrel érkezik a luxus-SUV-k közé.
júl. 30
16:11
Visszatér a mozikba a Yellowstone alkotója (InStyle Men)
A Yellowstone alkotója két új nagyjátékfilmmel tér vissza Hollywoodba, miután az elmúlt években szinte kizárólag sorozatokon dolgozott.
júl. 30
16:13
Ezt a Pókembert vártuk már évek óta - Kritika: Pókember - Vadonatúj nap (InStyle Men)
Öt év után visszatér a mozikba Peter Parker, a Marvel Stúdió komoly tervekkel pozicionálja újra egyik legnépszerűbb karakterét.
júl. 30
16:15
Megszűnik az ingyenes 5 perc a reptéren, a taxisok szerint az utasok fizetik meg az árát (Piac és Profit)
Fizetős lesz a reptéri ki- és beszállás a taxisoknak.
júl. 30
16:15
Igazi Kincsvadászok: alig fizetett 2 ezer forintot egy gyűrűért a nő, de milliomos lett miatta (Femcafe)
Csak azért vette meg a gyűrűt a hölgy, mert tetszett neki, de azt nem tudta senki, milyen értékes gyémánt van benne.
júl. 30
16:15
Milliárdokat érhet a labda, amellyel Maradona történelmet írt (InStyle Men)
Ezzel a labdával született az „Isten keze” és az évszázad gólja is. Most vagyonokat fizethetnek érte egy aukción.
júl. 30
16:15
Eddig tűrte a Magyar Színház a lejáratókampányt, közleményben reagáltak (Demokrata)
A Magyar Színház reagált a közelmúlt kritikáira: szerintük összehangolt lejárató kampány zajlik az intézmény ellen.
júl. 30
16:15
Így menthet életeket a mesterséges intelligencia, még mielőtt elkészülne az autó (Autószektor)
Évtizedeken keresztül az autóbiztonság fejlesztésének leglátványosabb pillanata az volt, amikor egy vadonatúj prototípust nagy sebességgel falnak vezettek. Ezek a töréstesztek nemcsak a mérnökök számára szolgáltattak nélkülözhetetlen adatokat, hanem a fogyasztók szemében is az autóipari fejlesztések egyik szimbólumává váltak. A jövő biztonságos aut
júl. 30
16:15
A Binance további 10 tokenizált részvénnyel bővíti bStocks kínálatát (BitcoinBázis)
A Binance 10 új tokenizált bStocks részvénypárral nyitotta meg a kereskedést. A csomagba az Apple, az Amazon, a Goldman Sachs és a PayPal részvényei is bekerültek. A tőzsde júniusban indította el a bStocks részvényeket számos jegyzéssel, köztük a Circle Internet Group, az NVIDIA és a Tesla részvényeivel. Azóta folyamatosan bővíti a listát. A bStock
júl. 30
16:15
Helyet cserélnél a repülőn? Ezzel a trükkel bárkit rávehetsz (Bien)
Egy repülőút során sokféle utassal találkozhatunk: vannak, akik csendben olvasnak, mások beszélgetnek vagy filmet néznek, de akadnak olyanok is, akik könnyen próbára teszik a körülöttük ülők türelmét.
júl. 30
16:15
100–150 milliós lakáshitelt vennél fel? Ennyit kell keresned hozzá (Biztos Döntés)
A 200 millió forintnál drágább prémiumkategóriás ingatlanok megvásárlásához ma már akár 100–150 millió forintos lakáshitel is elérhető a bankok kínálatában. Az ilyen kölcsönök havi törlesztőrészlete azonban meghaladhatja az egymillió forintot is, amihez igazodnia kell a havi jövedelemnek is. Pontosan mekkora törlesztőrészletekre számíthatsz, mekkor
júl. 30
16:17
Nagyon fontos mutatóban járnak élen az Erste magyar ügyfelei (Biztos Döntés)
Fél év alatt csaknem az ötödével emelkedett Magyarországon az Erste ügyfélhiteleinek összege, ami a legerősebb növekedési ütem az anyacég régiós érdekeltségei között. A bankcsoport teljes lakossági hitelezésének további bővüléséhez nagyban hozzájárult a jelzálogkölcsönök iránti kereslet élénkülése.
júl. 30
16:21
Vészhelyzet: megjelent a kártevő, ami miatt menthetetlenek a magyar kőrisfák (Agroinform)
A Nébih megerősítette, hogy a rendkívül veszélyes kőrisrontó karcsúdíszbogár megtelepedett és szaporodik Magyarországon. A hatóság szigorú intézkedéseket vezetett be a hazai kőrisállomány védelme érdekében.

Keresés