2026. július 20. hétfő

júl. 20
6:09
Varga Mihályék kezét most még Donald Trump sem tudja megkötni (Menedzsment Fórum)
Az iráni válság kiújulása ellenére sem várnak meglepetést az Mfor Elemzői Konszenzusnak nyilatkozó szakértők: egyetértenek abban, hogy nemcsak kedden, de még az augusztusi kamatdöntő ülésen is 25-25 bázisponttal csökkenteni fogja az alapkamatot a jegybank. Úgy vélik, bár a közel-keleti konfliktus és az ebből eredő energiaválság hatása érződik a for
júl. 20
6:09
A második spanyol aranygeneráció (Infostart)
2026. július 19-én, magyar idő szerint csak néhány perccel éjfél előtt eldőlt: Luís de la Fuente csapata a második spanyol aranygeneráció. S persze egyben a második, amelyik a La Roja mezében világbajnoki címet nyert.
júl. 20
6:09
Polgár Judit megválasztását javasolja köztársasági elnöknek a tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője (ProfitLine)
A tudomány, a kultúra és a sport tizenhat szereplője levélben fordult Forsthoffer Ágneshez, az Országgyűlés elnökéhez, amelyben Polgár Judit felkérését és megválasztását javasolják köztársasági elnöknek.
júl. 20
6:09
Rombolás a magyar oldalon, virágzó strandok az osztrákoknál: így fest most a Fertő-tó (rtl.hu)
Miközben az osztrák oldalon strandok és kikötők várják a turistákat, a magyar parton lezárt építési terület és félbemaradt beruházás fogadja az érkezőket. A Házon Kívül annak járt utána, hogyan alakult a Fertő-tó magyar oldalának sorsa a leállított állami fejlesztés után, és mit tervez most a kormány.
júl. 20
6:15
Erre a likviditási bombára várt a piac? (Kripto Akadémia)
Bár a geopolitikai kockázatok még jelen vannak, a makrogazdasági háttér adott. A globális pénzmennyiség növekedése elérte a ciklikus mélypontját. Ez a rejtett likviditási bomba lehet a közvetlen katalizátora a következő bikapiacnak.  A kriptovaluták piaca ritkán ad esélyt a megnyugvásra, de ami az elmúlt időszakban történt, az még a legdörzsöltebb
júl. 20
6:15
A munkáltatóknak kellene bizonyítaniuk, miért keres valaki kevesebbet (HR Portál)
Nemcsak a kínált fizetést vagy bérsávot kellene előre közölniük a horvát munkáltatóknak, hanem azt is igazolniuk kellene, hogy az azonos vagy egyenértékű munkát végző dolgozók közötti kereseti különbségek tárgyilagos okokon alapulnak - írta szombaton a Jutarnji List című horvát napilap a munkaügyi minisztérium társadalmi egyeztetésre bocsátott törv
júl. 20
6:15
Most kiderül, tartja-e a szavát az MNB – Ez a döntés a forint sorsára is hatással lehet (Portfolio)
Látszólag eseménytelen kamatdöntésre készülhetünk kedden, hiszen Varga Mihály jegybankelnök már egy hónappal ezelőtt előrevetítette, hogy a következő két ülésen egyaránt 25 bázispontos vágás jöhet. Vagyis, ha hiszünk az MNB kommunikációjának, akkor most 5,75%-ra csökken az alapkamat. A júniusi ülés óta ugyan kiújult a háború a Közel-Keleten, ez azo
júl. 20
6:15
Félbehagyott Puskás-sorozatot, utólag lepapírozott támogatásokat és egy nap alatt kiszórt 6,2 milliárdot találtunk a Szerencsejátéktól kikért dokumentumok… (444.hu)
Közérdekű adatigényléssel kértük ki a Szerencsejáték Service Kft. támogatási és szponzorációs szerződéseit, hogy megtudjuk, mire adtak évente jelentős közpénzt.
júl. 20
6:15
Alkatrészhiány miatt bukhatja az egyik autóját az Aston Martin a Magyar Nagydíjon (Player)
Van azért B-terve a csapatnak.
júl. 20
6:15
Mutatjuk a Tisza-kormány adócsomagjának részleteit (Azenpenzem)
Öt adófajtát eltörölnek, bezárnak adóelkerülési kiskapukat és megszüntetik a neres vállalkozások kiváltságait – derül ki (többek között) a már benyújtott törvénymódosító csomagból. Búcsúzhatunk például az ebadótól, amelynek bevezetésével riogattak korábban. A kormány ősszel hozzányúl a társasági adóhoz, még az adó mértéke is változhat.
júl. 20
6:15
Egyre több áldozatot követel a hőség: klímamenedékekre van szükség (NRGreport)
Portugál környezetvédő szervezetek nyílt levélben sürgetnek azonnali intézkedéseket, hogy a városok felkészüljenek az egyre gyakoribb és veszélyesebb hőhullámokra.
júl. 20
6:15
Erling Haaland titkos fegyvere: így regenerálja a testét a norvég szupersztár, hogy mindig csúcsformában legyen (Glamour)
Erling Haaland neve mára egyet jelent a kivételes sportteljesítménnyel, a robbanékony gyorsasággal és a látványos gólokkal. A norvég futballsztár azonban nemcsak a pályán dolgozik meg a sikerért: szerinte az igazi eredményeket az a több száz apró döntés alakítja, amelyeket a mérkőzések közötti időszakban hoz meg.
júl. 20
6:15
Erzsébet királynő magyar rokonai (Magyar Hírlap)
Egy különös legendaként élő történet szerint a Vayak leszármazottai között ott van az angol királynő.
júl. 20
6:15
16 az 1-ben hajtást fejlesztettek a kínaiak, több mint 180 alkatrészt tudnak vele kiváltani (Villanyautósok)
Elképesztően alacsony energiafogyasztású villanyautók gyárthatók vele.
júl. 20
6:15
Myxomatózis – élvonalban a Soproni Egyetem Kutatócsoportja (Helló Sajtó!)
2025 őszén új vírus jelent meg a magyarországi mezei nyúlállományban, amely komoly kihívást jelent a vadgazdálkodásnak és a természetvédelemnek. A Soproni Egyetem az elsők között kezdte meg a vizsgálatot, és országos programot indított a terjedés nyomon követésére.
júl. 20
6:15
Ezt hozza 2026. július 20. a numerológia szerint: önállóság és bátorság (Bien)
2026. július 20. az 1-es nap energiáját hozza – a bátor újrakezdés, az önbizalom és a friss lendület napja. Nézd meg, mit üzen neked a numerológia!
júl. 20
6:15
Trónfosztás a világ tetején: az Apple a legértékesebb vállalat (ICT Global)
Az Apple pénteken megelőzte az Nvidiát, és ismét a világ legértékesebb vállalatává vált. A cupertinói cég egyben át is rendezte a tech-óriások sorrendjét, miközben a befektetők újraértékelik a mesterséges intelligencia jövőbeli kilátásait.
júl. 20
6:15
Sokkoló számok láttak napvilágot: drámai változás előtt áll a takarmányipar (Agrárszektor)
A klímaváltozás, az aszály, az alacsony felvásárlási árak és a nemzetközi piaci bizonytalanságok egyszerre helyeznek egyre nagyobb nyomást a hazai takarmányiparra. Miközben a növénytermesztők jelentős része veszteségekkel küzd, a sertés- és tejágazat jövedelmezősége is komoly kihívások elé került. A változó klimatikus viszonyok ráadásul a takarmány
júl. 20
6:21
Sam Neill családja elárulta, valójában mi okozta a világsztár halálát (Igényesférfi.hu)
78 éves korában elhunyt Sam Neill, a Jurassic Park sztárja; sajtósa és partnere szerint a rákkezelések miatt legyengült szervezete végül tüdőgyulladásban maradt alul.
júl. 20
6:21
Fotógaléria: őrült este Budapesten, így szurkolták ki a spanyolok győzelmét a Szabadság téren (SzMo)
Egészen a hosszabbítás második félidejéig kellett várni az első és mint kiderült egyetlen gólra. Ferran Torres találatát hatalmas üdvrivalgás fogadta a téren.
júl. 20
6:21
Pócs János kifakadt: "Magyar Péter orvvadász! Magyar Péter skalpvadász!" – közben Erdélyből is üzentek neki (Promotions)
Pócs János újra megszólalt, ezúttal Magyar Pétert támadta kemény szavakkal. A politikus videóban bírálta a Tisza vezetőjét, miközben az alkotmánymódosítás és a köztársasági elnök ügye is szóba került. Közben Erdélyből is érkeztek reakciók.
júl. 20
6:21
Nemzeti Parkba költöztettek egy egyetemi tanszéket (Rakéta)
A Debreceni Egyetem kihelyezett tanszéke kutatási partnerségre lépett a Bükki Nemzeti Parkkal.
júl. 20
6:21
Nemzetközi tész a Rábaközben (Magyar Mezőgazdaság)
Az idén éppen húsz esztendeje annak, hogy létrehozta jelenlegi telephelyét a Rábaközi TÉSz Szövetkezet a Győr-Moson-Sopron vármegyei Szil községben, a Rábaköz szívében.
júl. 20
6:21
Villanyszerelő szakma: biztos jövő, modern technológia és keresett tudás (Szakmát Szerzek)
A villanyszerelő nemcsak egy szakma, hanem a jövő egyik legfontosabb hivatása. Napelemek, okosotthonok, ipari automatizálás és biztos megélhetés várja azokat, akik ezt az utat választják. Ismerd meg, miért érdemes villanyszerelőnek tanulni!
júl. 20
6:21
5 jól fizető állás, amihez még diploma sem kell (Karrier Trend)
Sokan úgy gondolják, hogy a magas fizetés kizárólag felsőfokú végzettséggel érhető el, pedig ez nem minden esetben igaz. Bár számos szakmához elengedhetetlen kritériumnak számít, vannak olyan munkák is, ahol diploma nélkül is versenyképes fizetésre lehet számítani. Mutatunk öt olyan állást, amellyel kifejezetten jól lehet keresni. A cikk az Indeed
júl. 20
6:21
10 érdekesség Willem Dafoe-ról, amiről talán nem is hallottál (InStyle Men)
„Azt hiszem, azért ábrázolnak gyakran rosszfiúként, mert nem vagyok átlagos kinézetű. Valahogy erőszakosnak tűnök. Én vagyok a kakukktojás, a kívülálló” – Willem Dafoe.
júl. 20
6:21
10 legjobb balatoni fagyizó a nyaralók szerint (Vince)
A balatoni nyaralásokhoz a fagyizás is hozzátartozik. Az azonban nem mindegy, melyik fagyizóban állunk sorba egy-egy gombócért. A választásban most a Balatoni Turizmus Szövetség rangsora segíthet. A Balatoni Turizmus Szövetség
júl. 20
6:21
Milliárdos cégházasság, az Uber elvitte Foodorát (Haszon.hu)
Az Uber csaknem 14,8 milliárd dollárért (4700 milliárd forint) veheti meg a Foodora céget is birtokló német Delivery Herót. Az üzlet világszerte átrendezheti az ételkiszállítási piacot, és a magyarországi szolgáltatást is egy olyan cégcsoporthoz kapcsolhatja, amely az utazástól az ebédrendelésig egyre több területen van jelen.
júl. 20
6:27
"Amikor dolgozom, valahogy mindig össze tudom szedni magam" – Kafi Rea Milla várandósan is modellkedik (Blikk)
A második gyermekét várja Kafi Rea Milla, aki kevesebb mint egy évvel a kisfia, Jonatán születése után osztotta meg az örömhírt. A várandósság első időszaka ugyan nem volt könnyű az édesanya számára, hiszen rosszullétek nehezítették a mindennapjait, ám ezek mára szerencsére enyhültek. Bár az alig egyéves Jonatán mellett bőven akad teendője, a munká
júl. 20
6:27
A legtöbb ember kihúzza és eldobja, mintha gyom lenne, nem tudva, hogy ez mentené meg az éhségtől: tele van vasal, kalciummal és fehérjével (Blikk)
Amikor az egészséges életmód jegyében egzotikus szuper élelmiszerek után kutatunk, gyakran megfeledkezünk arról, hogy a természet legnagyobb kincsei sokszor ott hevernek a lábunk előtt. Ilyen például a fehér libatop: a növény, amelyet a legtöbben egyszerű gyomnövényként ismernek, valójában egy táplálkozási csoda, amely évszázadokon át szolgálta az
júl. 20
6:27
Sokan nem tudták mire vélni ezt a felvételt a Balatonról – videó és magyarázat (Infostart)
Mégsem felhő, valami más látszódott a radarképen.
júl. 20
6:27
Milyen gyakran kell öntözni a paradicsomot? A szakértők szerint ezen múlik a termés minősége (Éva Magazin)
A nyári hőségben a paradicsomnak különösen nagy szüksége van a megfelelő mennyiségű vízre, de a túl gyakori vagy rossz időben végzett öntözés többet árthat, mint használ. Megmutatjuk, hogyan érdemes locsolni, hogy egészséges, zamatos termést szüretelhess.
júl. 20
6:27
Döbbenetes látvány: a növény, ami szó szerint kiszívja a nehézfémeket a földből, hogy meggyógyítsa a kertet (Agroinform)
Hihetetlen, de igaz: a mustármag és a napraforgó szó szerint kiszívja a nehézfémeket a leterhelt földből! Most mindent elárulunk a fitoremediációs kerti csodákról.
júl. 20
6:27
Két spanyol utasszállító repülő azonos magasságon repült egymással szemben az Atlanti-óceán felett (444.hu)
A gépek fedélzeti ütközéselkerülő rendszere akadályozta meg az esetleges katasztrófát.
júl. 20
6:27
A Beckhoff megmutatta, hogyan lehet egy konténerből intelligens erőmű (autopro)
A megújuló energiaforrások térnyerésével egyre nagyobb kihívást jelent az ingadozó villamosenergia-termelés kiegyensúlyozása.
júl. 20
6:27
A Revolut nagy dobása után még ádázabb a verseny a mobilunkban – ezekkel az újdonságokkal rukkoltak elő a bankok (Forbes)
Nincs olyan magyar bank, amelyik ne fejlesztette volna a mobilbankját az elmúlt hónapokban, ez lett az ügyfelekért folyó verseny legfontosabb helyszíne. Erre még rátett egy lapáttal, hogy a Revolut is az elmúlt hónapokban hozta haza a magyar ügyfeleit.
júl. 20
6:27
Egy amerikai katona meghalt, egy pedig megsebesült Irakban egy iráni támadás következtében (Telex)
A konfliktusban az amerikai áldozatok száma mostanra 17-re emelkedett.
júl. 20
6:27
Tényleg tilos visszafagyasztani a kiolvadt húst? (Street Kitchen)
A kiolvadt húst vissza lehet tenni a fagyasztóba, vagy ezzel már az egész vacsorát kockára tesszük? A kérdésre nincs egyszerű igen vagy nem válasz, mert minden azon múlik, hogyan olvasztottuk ki a húst, és mennyi ideig volt melegebb hőmérsékleten.
júl. 20
6:27
Akiket egymásnak teremtett az ég! Ezzel a jeggyel alkotod a legtökéletesebb párt a kínai asztrológia szerint (InStyle)
A kínai asztrológia szerint minden jegynek megvannak a maga természetes társai. Olyan másik zodiákusok, melyekkel harmonikus, pozitív és boldog kapcsolatot tudnak kialakítani.
júl. 20
6:27
Botrány a közmédiában: mocskos politikai bosszút emlegetnek az olasz sztárújságíró műsorának leállítása után (Médiapiac)
Komoly politikai és szakmai vita robbant ki Olaszországban, miután a közszolgálati televízió felfüggesztette a Report című oknyomozó műsor nyári ismétléseit. A műsor vezetője, Sigfrido Ranucci korábban fenyegetéseket kapott, 2025 őszén pedig pokolgéppel robbantották fel a háza előtt álló autóját.
júl. 20
6:33
Meddig ússzuk meg forróság nélkül? Ilyen időjárás vár ránk (Blikk)
Hétfőn sok napsütés várható, jelentős mennyiségű csapadék nem érkezik a térségbe. Többfelé élénk, főként északon időnként erős lesz a nyugati, északnyugati szél. Mutatjuk, milyen időjárásra kell számítani a hét első napjaiban.
júl. 20
6:33
Nyugdíjszámítás, ha valaki több EU-tagállamban szerzett szolgálati időt (Adózóna)
Magyarország Európai Unióhoz (EU) történő csatlakozását (2004. május 1.) követően azon öregségi nyugdíjigények elbírálása során, amelyeknél az érintett személyek Magyarország mellett más EU-s tagországban is álltak biztosításra kötelező jogviszonyban, a korábban érvényes szociális biztonsági, illetve szociálpolitikai egyezmények helyett az eljáró n
júl. 20
6:33
Új korszak jön a bizalmi vagyonkezelésben: bezárja a Tisza-kormány az adózási kiskaput (Portfolio)
A Tisza-kormány első adócsomagja gyökeresen átalakítja a bizalmi vagyonkezelés adózási szabályait: a 2026. augusztus 31. után vagyonkezelésbe adott vagyonelemeknél megszűnik az eddigi ötéves adómentességi szabály. A módosítás célja az adóelkerülési célú struktúrák kiszűrése, miközben a valódi családi vagyontervezési és generációváltási célú vagyonk
júl. 20
6:33
Így fürödjünk biztonságosan (AQUA)
Nem kiugró a mentések száma az idei strandszezonban, ám az extrém melegre való tekintettel érdemes sok folyadékot inni, és olyan kijelölt fürdőhelyekhez menni, ahol biztosan van vízi mentő a helyszínen. Eddig szerencsére többnyire csak apró balesetekről lehet beszélni, amik fürdőzés közben szinte mindennaposak, a különböző hámsérülések, sebzések, k
júl. 20
6:33
Kígyóbőrrel és nyitott szekrényajtókkal segítették a szülést a középkorban (Hamu és Gyémánt)
Manapság egy szülőszobában orvosok, szülésznők és korszerű műszerek figyelik az anya és a baba állapotát, sőt gyakran az apuka is jelen van, még akkor is, ha időnként inkább neki lenne szüksége megnyugtatásra. A középkorban viszont jóval szerényebb volt a fájdalomcsillapítás, a megfelelő higiénia helyett pedig imákkal, gyógynövényekkel, amulettekke
júl. 20
6:33
Moszkva szerint szoros az egyeztetés Kínával az ukrajnai rendezésről (Magyar Hírlap)
Az orosz külügyminiszter-helyettes méltatta Peking kiegyensúlyozott álláspontját.
júl. 20
6:33
Magyar Péter 19-re lapot húzott a köztársasági elnök személyével (naphire.hu)
A Tisza szimpatizánsok is meghökkentek azon, hogy Magyar Péter Polgár Juditot kérte fel köztársasági elnöknek.
júl. 20
6:33
Gyakran görcsöl a vádlija? Ezt jelezheti a szervezete (EgészségKalauz)
A vádligörcs a legtöbbször váratlanul jelentkezik, gyakran éjszaka vagy sportolás közben, és néhány másodperctől akár több percig is tarthat. Bár az esetek többségében ártalmatlan jelenségről van szó, a gyakran visszatérő görcsök hátterében többféle ok is állhat.
júl. 20
6:33
Polgár Judit lehet a Tisza államfőjelöltje, de a döntés megosztotta Magyar Péter táborát (Kontroll.hu)
Megszületett az első olyan bejelentése a miniszterelnöknek, amivel nem sikerült egyértelműen maga mögé állítani internetes követőit. Polgár Judittal hétfőn találkozik, hogy felkérje a távozó Sulyok Tamás helyére, ugyanakkor sokan inkább mást látnának szívesebben a Sándor-palotában.
júl. 20
6:39
Oda lehet a világ kedvenc sajtja, ez a magyaroknak is fájhat (Infostart)
Az eredeti parmezán sajtokat öt olaszországi régióban készíthetik. A rekordhőség miatt ezek a területek is gondban vannak.

Keresés