Ha az anyagiak nem számítanának, a magyarok közel harmada saját házat építene. A valóságban azonban a legtöbbeket nemcsak a magas költségek, hanem az építkezés kiszámíthatatlansága, a megbízható kivitelező megtalálása és a folyamat összetettsége is visszatartja. A Wienerberger friss, országos kutatása szerint ma már a bizonytalanság az építkezések
Miközben a májusi árcsökkenés után júniusban ismét emelkedtek a lakásárak Magyarországon, a panellakások ezúttal lemaradtak a drágulási versenyben – derül ki a legfrissebb Zenga Ingatlan Radarból. A fő kérdés, hogy valóban véget ért-e a panelőrület vagy csak átmeneti megtorpanásról van szó.
Felkerült a parlament honlapjára a százezer forintos iskolakezdési támogatásról szóló törvényjavaslat. A támogatás bevezetéséhez szükséges törvényi szintű módosításokat tartalmazó javaslatot a kormány nevében Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter nyújtotta be péntek délután.
A nyári melegben végzett és nem kellően felkészült intenzív testmozgás súlyos, akár életveszélyes állapothoz is vezethet. A terheléses hőguta egészséges, fiatal sportolóknál is kialakulhat, és azonnali ellátást igényel. Miért alakul ki és hogyan előzhető meg?
Orbán János Dénes költő élesen bírálta L. Simon László fideszes kultúrpolitikust a 400 milliós botránya miatt kapott kritikák után. Azt is bejelentette, hogy a vita miatt kilép a Magyar Művészeti Akadémiából.
Péntek késő délutántól nyugat felől egy hidegfronthoz kapcsolódó zivatarrendszer éri el Magyarországot. A viharok kelet felé haladva fokozatosan veszítenek erejükből, de szombat hajnalban még a keleti országrészt is elérhetik.
Derítsd ki, mennyire vagy biztonságban az interneten: vajon digitális erődítményt építettél magad köré, vagy itt az ideje egy alapos biztonsági frissítésnek?
A Fővárosi Főügyészség helyt adott Szakács István gyanúsítás elleni panaszának, miután megállapította, hogy nem állt fenn a terrorcselekménnyel fenyegetés megalapozott gyanúja. A házkutatás, a lefoglalás és a motozás miatt benyújtott panaszt ugyanakkor elutasították.
Péntek estére keletre gyengülnek és távoznak a zivatarok, szombaton már több napsütésre, forró időre és főként nyugaton, délnyugaton kialakuló záporokra, zivatarokra számíthatunk.
Megszűnt Gyarmati Eszter felügyelőbizottsági tagsága - közölte az EXIM Bank. A változás alig egy héttel követi a vezérigazgatói poszton történt cserét.
Korábban sosem gondolta volna, hogy egyszer a saját burgereit a világ másik felén, Manhattan utcáin is viszontlátja. Tóth Simon most elmeséli, hogyan született egy baráti grillpartin a legendás Simi-burgerből Magyarország egyik legnagyobb étteremlánca, és hogyan lett a márkája nemzetközileg is ismert.
Új mérföldkőhöz érkezett a magyar szélenegia program, amelyben az Európai Unió felé vállalt 700 megawatt helyett csaknem 1000 megawattnyi új szélerőművi kapacitás számára tudnak majd hálózati csatlakozási lehetőséget biztosítani - tájékoztatott a gazdasági és energetikai miniszter pénteken a Facebook-oldalára feltöltött videóban.
Nagy az igény a jogi, orvosi, pénzügyi, oktatási vagy műszaki előképzettséggel és munkatapasztalattal rendelkező informatikusokra - ezek a szakemberek már junior informatikusként is akár 900 ezer forintos kezdő fizetésre számíthatnak, ami 2-4 év után bruttó 1,2-1,5 millió forintra emelkedhet, míg a senior szakemberek fizetése elérheti a 2,5 milliót
Bóna Szabolcs figyelmeztetett, hogy ilyenkor az állatok sokkal aktívabbak, országszerte nappal is megjelenhetnek erdős, mezőgazdasági területek közelében, keresztezve a közutakat. Gyakran hirtelen, egymást követve rohanhatnak át az úttesten, amire nehéz előre felkészülniük az autóval közlekedőknek. Ezekben a hetekben tehát a szokásosnál is körültek
Szoboszlai Dominik menedzsere, Esterházy Mátyás szerint mindkét fél ugyanazt akarta, vagyis a futballista és a Liverpool FC vezetőinek közös akarata eredményezte a pénteki szerződéshosszabbítást.
Egy egykori és jelenlegi televíziósokból, újságírókból, jogászokból és médiaszakértőkből álló csoport közleményt küldött lapunknak a TV2 Csoporttal kapcsolatban, amelyben súlyos kérdéseket fogalmaztak meg a csatorna hírműsorainak elmúlt mintegy tízéves működésével kapcsolatban és a médiacsoport által, a Media1-nek megígért belső vizsgálat végeredmé
Vizsgálat indult a a Papp László Budapest Sportaréna hosszú távú hasznosítására vonatkozó bérleti szerződésével kapcsolatban. Az érintett RaMpART közölte, hogy "a megbízást szabályos, transzparens és nyílt eljárás során nyerte el."
A nemzetközi hangulatnak megfelelő mozgásokat láthattunk pénteken a magyar tőzsdén. A blue chipek közül az OTP teljesített legrosszabbul a hét utolsó kereskedési napján.
A volt igazságügyi miniszter egy Facebook-posztban bírálta a kormányt, amely szerinte több alaptörvény-ellenes döntést is hozott. A Fidesz ezért az Alkotmánybírósághoz fordul.
Szigligeti Ivett hivatalosan is kezdeményezte, hogy felvegye januárban elhunyt vőlegénye, Dudás Miklós vezetéknevét. Döntését érzelmi okokkal indokolta, és azzal, hogy így egységes nevet viselhet a két gyermekükkel.
Társadalmi egyeztetés a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetési modelljéről címmel jelent meg a Pénzügyminisztérium által közzétett kormányrendelet tervezete.
A Liverpool hivatalos honlapján megjelent információ szerint Szoboszlai Dominik 2031 nyaráig marad a klub alkalmazottja. A megállapodás jelentőségéről Dénes Ferenc sportközgazdász beszélt az InfoRádióban.
Gyakorlati útmutató fitoftóra megelőzéséhez: mikor számít rizikósnak a csapadék, mely permetszerek és hatóanyagok ajánlottak paradicsomra és krumplira, és hogyan használhatók a biológiai megoldások a kiskertben.
Fontos döntéseket hozott a Tisza-kormány annak érdekében, hogy megszüntessük a milliárdos bizalmi vagyonkezelő alapítványok adóelkerülési gyakorlatát - kezdi péntek délutáni videóját a miniszterelnök. A bejelentésből kiderült: 5 kisebb adónemet kivezet a kormány, valamint a BVK esetében szeretnék visszamenőleg is megvizsgálni az adóelkerülési prakt
Győrfi Pál bejelentette, hogy távozik az Országos Mentőszolgálattól. Az OMSZ korábbi kommunikációs igazgatója a közösségi oldalán jelentette be, hogy a júniusi leváltása után meghozta a döntést a jövőjéről, és nem marad a kötelékben.
Három hete nem látott mértékű heti tőkebeáramlást könyvelhettek el a globális részvényalapok a július 8-ával zárult héten. A befektetők kockázatvállalási kedvét a mesterséges intelligenciához kapcsolódó technológiai termékek iránti élénk kereslet, valamint az amerikai jegybank (Fed) kamatemelési várakozásainak enyhülése egyaránt növelte.
Az Oktatási Minisztérium kitolta az egyetemi alapítványok kuratóriumi és felügyelőbizottsági posztjaira való jelentkezés határidejét – adta hírül Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter. Az alapítványok jövő augusztusban szűnnek meg, azonban a kormány addig is lecserélné a vezetőket, ezért korábban pályázatot írt ki.
A hétvége első napján a Mérlegbe lépő Hold lágy, békére törekvő energiái veszik át az irányítást. Ez a szombat nem a hangos, kifelé forduló bizonyításról, hanem a minőségi időtöltésről, az esztétikumról és az emberi kapcsolatok finomhangolásáról szól. Kiváló alkalom ez arra, hogy egy elegáns, ráérős nyári vacsorával kényeztesd a szeretteidet, szépí
A Schroders 2026-os amerikai nyugdíjfelmérése szerint a foglalkoztatói nyugdíjprogramok résztvevői átlagosan 1,2 millió dollárra becsülik azt az összeget, amelyre a nyugdíjba vonuláshoz szükségük lesz. Sokan azonban kételkednek abban, hogy ezt valaha is sikerül összegyűjteniük, ráadásul jelentős részük azt sem tudja pontosan, hogyan oszlik meg a je
Öt konkrét elvárást fogalmazott meg Magyarországgal szemben az Európai Bizottság a 2026-os jogállamisági jelentésében. Brüsszel egyértelműen értékeli a kormányváltás után megkezdett reformokat, de több területen új jogszabályokat, a magas szintű korrupciós ügyekben pedig mielőbb mérhető eredményeket szeretne látni.
Fontos döntéseket hozott a kormány a többi között a nagy cégek és a szennyező vállalatok adóztatásával, a bizalmi vagyonkezelők adóelkerülési gyakorlatának megszüntetésével kapcsolatban és az egyéni vállalatokat szelektíven büntető adózási gyakorlatról – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán.
A miniszterelnök a közösségi oldalán jelentette be a Tisza-kormány új adócsomagját, amely több adónem megszüntetését is tartalmazza. A változások érintik a települési adót és az ebrendészeti hozzájárulást is.
Szerző: Bánffi Tibor A Toyota a legendás minőségéről híres. Számos gyártási eljárás szavatolja a kifogástalan végterméket. Ennek egyik módja az andonzsinór. Az egyszerű eszköz nem más, mint egy gyártási folyamatot megszakító zsinór, amely lehetővé teszi a gyártósor megállítását bármelyik munkafázisban, ha a munkás bármilyen minőségi problémát észl