A nők életközepi változásai nem egy látványos krízis, hanem egy lassú, belső folyamat, amely során lebontják a már nem működő szerepeiket. Miközben kívülről minden rendben lévőnek tűnik, sokan a teljes kimerültség határán állnak.
A nemzetközi gazdasági és geopolitikai helyzet ellenére az emberek nem mondanak le az utazásról: 74% továbbra is tervez nyaralást. Az Ipsos legfrissebb nemzetközi kutatása szerint az emberek továbbra sem mondanak le az utazásról, ugyanakkor a növekvő költségek és a geopolitikai bizonytalanság miatt tudatosabban terveznek: előtérbe kerülnek a közele
Összetört burkolat, megdobált kocsik, obszcén feliratok, fekália – csak néhány ok, amiért éjszakai lezárást fontolgat a Dóm téren a Pécsi Egyházmegye. Az állandó vandalizmus méltatlan állapotokat okoz a székesegyház körül, aminek a gyakori helyreállítása komoly anyagi terhet ró az egyházra.
A Fidesz történelmi vereséghez vezető kampányának kampányfőnöke arról is beszélt a Különutas YouTube-csatornának adott interjújában, hogy mire őt felkérték a pozícióra, már eldőlt a kampánystratégia.
Egy új kutatás szerint az Amazonas vizes élőhelyei a korábban becsültnél lényegesen több metánt bocsáthatnak a légkörbe. Az eredmények segíthetnek pontosítani a globális klímamodelleket és jobban megérteni a természetes metánkörforgást.
A Magyar Nemzeti Bank több bejelentést kapott arról, hogy a kibercsalók a jegybank nevével visszaélve immár nem csak az ügyfelek banki megtakarításait, hanem például a Magyar Államkincstárban vezetett értékpapír-számláikat is célba veszik. Így tudod megelőzni, hogy megkopasszanak.
Kettős győzelemmel jutott tovább a Vojvodina ellen a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga-selejtezőjének 1. fordulójából. A zöld-fehérek csütörtök este 3-0-ra győzték le a szerb riválist, így Borbély Balázs csapata 5-1-es összesítéssel jutott a következő körbe, ahol a holland Twente lesz az ellenfele. Azt a párharcot viszont már másik tévécsatornán
Sokan nem is sejtik, hogy a diófa levele speciális bánásmódot igényel komposztáláskor! Elmondjuk, miért nem jó ötlet csak úgy rádobni azt a friss komposztra és hogyan kezeld helyesen
A szemszínünket legtöbben csupán különleges külső adottságként tartják számon, pedig genetikai háttere sokkal összetettebb annál, mint elsőre gondolnánk. Egyes kutatások szerint bizonyos, a pigmentációhoz kapcsolódó genetikai sajátosságok az öregedési folyamatokkal is kapcsolatban állhatnak.
Magyarországon mérték az egyik legalacsonyabb inflációt júniusban. Svédországban és Csehországban a legalacsonyabb, Romániában a legmagasabb az infláció, az uniós átlag 2,9 százalék – derül ki az Eurostat friss adataiból.
A 2026-os világbajnokság döntőjében Argentína és Spanyolország csap össze, így Lionel Messi először játszik Lamine Yamal ellen. A két futballista 2007-ben találkozott először egy fotózáson, amikor Yamal még csecsemő volt.
Felfüggesztették állásából és vizsgálat indult Donald Trump amerikai elnök "súgógépének" kezelője ellen a bennfentes kereskedelem egy sajátos fajtájának gyanúja miatt – erősítette meg a Fehér Ház szóvivője csütörtökön, közölte az MTI.
Július 18-tól új műsorstruktúrával várja nézőit az M1: a csatorna tematikus hétvégékkel, klasszikus magyar filmekkel és a hazai filmművészet meghatározó alkotóinak életművével jelentkezik. A hétköznap esti műsorsávban pedig generációk kedvenc magyar televíziós sorozatai térnek vissza. Az első tematikus hétvégén július 18-án szombaton olyan kiemelke
Mivel a Mészáros Lőrinchez és Szíjj Lászlóhoz kötődő MKIF koncessziós szerződése 2057-ig tart, ez a döntés közel 200 milliárd forintos többletterhet jelentene a magyar államnak.
Van, aki a kortárs művészet inspirálta fine dining világára kíváncsi. Más a modern magyar konyhát fedezné fel újra, míg vannak, akik egyszerűen csak szeretnének végre eljutni Mizsei Jani éttermébe. Július 20. és 26. között a DiningCity Nyári Gasztronapok kivételes lehetőséget kínál arra, hogy a Costes Csoport három Michelin-ajánlott éttermét is meg
Kommunikációs szempontból is komplex problémahalmaz az azbesztszennyezés ügye, amely az érintett településeken súlyos egészségügyi kockázatokat hordoz. Fordulatot hozott, hogy a kormány bejelentette: elkezdi Szombathelyen eltávolítani a szennyezett kőzetet - ezzel is sugallva, hogy a hazai önkormányzatok hatékonynak vélt kezelése nem biztos, hogy c
A csütörtöki Checklistben megvizsgáltuk, hogyan és miből nyaralnak idén a magyarok - és mennyire figyelnek tudatosan az esetleges kockázatokra (15:51-től). A Groupama és az OTP Bank friss kutatásából nem csak az derült ki, hogyan befolyásolhatja az aktuális gazdasági helyzet, például az árfolyamváltozás, az emberek utazási döntéseit, hanem az is, h
A volt miniszter nem kíván tovább feljelentőként részt venni a Káncz Csaba újságíró ellen indított rágalmazási perben. A döntés következtében Rogánnak már nem kell megjelennie a magánvádas eljárás bírósági tárgyalásain.
Egy rizsbe szúrt evőpálcika, egy ajándékba adott óra vagy egy túl közvetlen köszönés Kínában egészen mást jelenthet, mint nálunk. A turistáktól persze senki sem várja el a helyi szokások tökéletes ismeretét, néhány alapvető szokás ismerete viszont sok kellemetlen pillanattól megkímélhet.
Az Erste Csoport Közép- és Kelet-Európa legjobb bankja lett az Euromoney nemrég kihirdettet Kiválósági díjai között. Az Erste Csoport emellett elnyerte a "Közép- és Kelet-Európa legjobb bankja a nagyvállalati ügyfelek kiszolgálásában" díjat is, míg osztrák és román leányvállalata a saját piacán lett a legjobb bank. Ezenkívül az Erste lengyelországi
Gyerekvállalás, nők helyzete a mai Japánban, testképzavarok, a férfivilág elvárásai. A japán Kavakami Mieko magyarul megjelent regényében tabutémákat feszeget.
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az
Vitézy Dávid szerint az állam a dunaújvárosi M6-os üzemeltetése ügyében háromszoros túlárazással kötött szerződést, és a fölöslegesen évente plusz 8 milliárd forintba kerülő autópálya-koncessziót harminc évig, 2057-ig odaadta a Mészáros Lőrinc és Szijj László tulajdonában álló cégnek.
Milyen nyelvtanárként dolgozni Ausztriában? Milyen lehetőségei vannak a külföldi, például kelet-európai nyelvtanároknak a szakmájukban elhelyezkedni, és mennyire ismerik el a tanári munkájukat? Miféle egyenlőtlenségek jellemzik a kelet- és közép-európai németnyelv-tanárok (főként nők) helyzetét az ottani nyelvoktató intézményekben? Mit mond el mind
A hazai vállalatok tőzsdei finanszírozásának ösztönzését és a lakossági megtakarítások nagyobb arányú tőkepiacra terelését nevezte a gazdaságpolitika két kiemelt céljának Kármán András pénzügyminiszter a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteki ünnepélyes tőzsdenyitóján.
Vádat emelt az ügyészség azzal az iskolai biztonsági őrrel szemben, aki a folyosón tepert földre egy kilencéves gyereket. A férfi tettéért súlyos jogi következményekkel néz szembe.
Harry herceg és családja Highgrove House-ban találkozott III. Károllyal, ahol Kamilla királyné is jelen volt. Egy királyi szerző szerint a mostohaanya elfogadása a békülés megkerülhetetlen feltétele.
Nincs nyár főtt kukorica nélkül – még akkor sem, ha a hazai vízügyi helyzet nem kifejezetten kedvez a Dél-Amerikából érkezett csemegének. A főtt kukorica évszázadok óta kedvelt csemege itthon, a szegényebb családok is gyakran fogyasztották szezonban, mióta pedig a vízparti örömök mellé némi harapnivaló is jár, elengedhetetlen kelléke a strandoknak
A fekete- és az azovi-tengeri biztonsági kockázatok fokozódása ellenére a búza ára csak mérsékelten emelkedett Törökországban. A visszafogott drágulás mögött elsősorban a kilátásba helyezett hazai rekordtermés áll, ami jelentősen csökkentheti az ország importigényét.
A Nyugat cinikus politikája révén Trianonban elszakított Kárpátalja magyarjainak a legmostohábbak az életfeltételei. Megmaradásukhoz a belső-magyarországi támogatás elengedhetetlen.