A Magyar Állami Operaház főigazgatója egy posztban reagált az Operettszínházat érintő botrányra. Szerinte az ő intézményében egy új mű szövegkönyvéért ennek az összegnek csupán a töredékét fizetik ki.
Az üzletember egy interjúban beszélt arról, hogy a Gogol Bordello énekese biztonsági okokból nem vállalta a fellépést. A Sziget tulajdonosa szerint a System of a Down is egy politikai ügy, az azeri baltás gyilkos kiadatása miatt bojkottálja a fesztivált.
Már nem számít különlegesnek, ha valaki 40 felett új szakmát tanul vagy teljesen új karrierbe kezd. A TanfolyamGURU.hu adatai szerint a tanfolyamkeresők 25%-a már 40 év feletti, miközben a középkorú pályaváltók körében a rugalmas, online és hétvégi képzések egyre népszerűbbek.
Tanács Zoltán szerint a feljelentés közvetlenül mintegy 100 milliárd forintnyi beszerzést érint. Ugyanakkor azt mondta, hogy ha a teljes cégcsoportot és annak valamennyi kapcsolódó vállalkozását is figyelembe vennék, akkor már 300–400 milliárd forintos nagyságrendű ügyről lehet beszélni.
A HungaroMet siófoki obszervatóriumának időjárás-előrejelzése alapján a szervező, Budapest Sportiroda a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitány egyetértésével úgy döntött, hogy a 44. Lidl Balaton-átúszást a július 18–19-i hétvégén nem tartja meg. A szervező tájékoztatása szerint szombaton egy érkező hidegfront miatt élénk, időnként erős északnyugati
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A teljes fogyasztás 2,080 milliárd liter volt az első hat hónapban; 808 millió liter motorbenzint és 1,272 milliárd liter dízel üzemanyagot tankoltak a járművekbe a vásárlók a MÁSZ-tagvállalatok összesített adatai alapján. Az üzemanyagokon belül a prémium motorbenzinből 120 millió liter fogyott hat hónap alatt, 10,5 százalékkal kevesebb, mint az e
"A BYD tegnapi igazolása engem eléggé meglepett" – nyilatkozta Orbán Anita külügyminiszter az ATV azon kérdésére, hogy mit szól elődje, Szijjártó Péter civil szférába történő elhelyezkedéséhez.
Az információtechnológiai szolgáltatással foglalkozó Deutsche Telekom ITTC Hungary Kft. lezártnak tekinti az idei évi bértárgyalást - közölte a társaság csütörtökön a cég négy telephelyén szerdán tartott munkabeszüntetésre reagálva, amelyet az Info Kommunikációs Szakszervezet (IKSZ) szervezett. A szakszervezet vizsgálja a további lépések lehetőségé
Harminc napra megerősítik a közterületi rendőri jelenlétet, amibe a BRFK-t, a Készenléti Rendőrséget és a Polgárőrséget is bevonják. Elsősorban a belváros frekventáltabb pontjain, szórakozóhelyeknél lesznek jelen az egyenruhások.
A legtöbb nézőnek a hetvenes évek kultikus sorozata ugrik be a cím hallatán: A farm, ahol élünk. Az új feldolgozás azonban sokkal közelebb áll az eredeti könyvekhez, mint arra számítottam. Új helyszínek, új konfliktusok és egy egészen más hangulat várja a régi rajongókat. Pont ettől lett ennyire érdekes a reboot.
Diana hercegné 1997. augusztus 31-én halt meg egy párizsi autóbalesetben, mindössze 36 évesen. A tragédia során életét vesztette akkori párja, Dodi Al Fayed, valamint a jármű vezetője, Henri Paul is. A hír akkor az egész világot megrendítette.
Július 22-26. között nemcsak a Hungaroringen, hanem Budapesten is a száguldó cirkuszé lesz a főszerep! A Corvin Palace és a Time Out Market Budapest például elképesztően exkluzív programmal készül az Bwt Alpine Formula One Team szurkolóinak a Formula–1 Magyar Nagydíj hetében.
A modern üzleti környezetben a munkavállalóknak egyre kevesebb idejük jut a hagyományos képzésekre, miközben az elvárások folyamatosan nőnek. A „láthatatlan tanulás” módszertana a mesterséges intelligencia segítségével a napi rutin szerves részévé teszi a fejlődést.
A magyar parlagi kecske tenyésztőinek és tenyészállományának csökkenése veszélyeztetheti a fajta hosszú távú fennmaradását, ezért átfogó genetikai és tenyésztési program készül.
A Media1 Podcastban Sükösd Miklós médiakutatóval beszélgettünk az új médiatörvényről, a közmédia átalakításáról és arról, hogy milyen hatása lehet mindennek a teljes magyar médiapiacra. A beszélgetésből kiderül, miért tekintik sokan történelmi fordulópontnak a módosított jogszabályt, és miért vált ki egyszerre reményt és aggályokat a szakmából.
A vállalkozók nagyon bíznak az új kormányzatban, de már szeretnék látni a konkrét gazdaságpolitikai lépéseket. Az üzleti bizalom a VOSZ Barométer több mint 3 éves történetében sosem volt ennyire magasan, ez azonban még nem csapódik le a beruházási aktivitás ugrásszerű növekedésében.
Az elmúlt időszakban nagyon rákaptam a zöld smoothie-kra, ugyanis nem csupán kiváló napindító italok, de elképesztően egészségesek, vitamindúsak és fantasztikus hatással vannak mind az emésztésre, mind pedig az energiaszintre. Az alábbiakban 6 olyan receptet gyűjtöttem össze, amit mindenképpen érdemes kipróbálnod!
Ismét a piaci figyelem középpontjába került a chipgyártók részvényeinek árfolyamingadozása. Miközben az amerikai mesterségesintelligencia-szektorhoz kapcsolódó papírok gyengültek, a dél-koreai tőzsdét az SK Hynix és a Samsung meredek árfolyamvesztése több mint 6 százalékkal húzta lejjebb - írta meg a WSJ.
Phoebe Cates a '80-es évek egyik legnagyobb szépségikonja volt, majd szinte nyomtalanul eltűnt Hollywoodból. A Változó világ bemutatója óta 44 év telt el, a ritkán látott egykori színésznő pedig ma is természetes eleganciájával hódít.
A politikus a Medián friss felmérésére reagálva hasonlította Orbán Viktor népszerűtlenségét Gyurcsány Ferencéhez. Fekete-Győr szerint a volt miniszterelnök elutasítottsága a 2008-as válság utáni szintet érte el.
Szegedi kutatók is kulcsszerepet játszanak abban a 45 millió eurós költségvetésű európai kutatási programban, amely az antibiotikum-rezisztens szuperbaktériumok ellen fejleszt új gyógymódokat. A HUN-REN Szegedi Biológiai Kutatóközpont munkatársai olyan adatvezérelt modelleket dolgoznak ki a célzott fágterápiához, amelyek elengedhetetlenek a személy
Online közlekedésbiztonsági kérdőívet indított a kormány, amelyben a lakosság véleményét várják többek között a gyorshajtók szigorúbb büntetéséről, az utcai versenyzés visszaszorításáról, az átlagsebesség-mérés bevezetéséről és az elektromos rollerek szabályozásáról. A szeptember elejéig kitölthető kérdőív eredményei alapján jogszabály-módosítások
Influenszerként sokan ismerik, de valójában sokkal több ennél: Hadnagy Timi számára a design nem a trendekről, hanem az emberekről, a személyes történetekről, az egyediségről szól. Az Éva kanapé megszületése pedig nemcsak egy új bútor története, hanem egy személyes emléké, egy nagymamáé, és annak bizonyítéka, hogy a legjobb ötletek mindig belülről
A Bizottság új stratégiával erősítené az uniós állattenyésztést, de a termelők szerint a sikerhez kiszámítható szabályozásra és megfelelő finanszírozásra is szükség lesz.
Nemcsak a banki megtakarítások vannak veszélyben: az MNB, a rendőrség vagy egy bank munkatársának kiadva magukat, a csalók már a Magyar Államkincstárban vezetett értékpapír-számlákra is rájártak – közölte keddi közleményében a jegybank. A trükk lényege, hogy egy kitalált biztonsági incidenssel bizalmat építve rábeszélik az áldozatot a kincstári onl
Az autós tartalomgyártó egy videóban bírálta Szijjártó Péter átigazolását a kínai BYD-hez. A volt miniszter globális vezetői pozíciót kap a cégnél, amely Szegeden építi első európai gyárát.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal azonnali hatállyal menesztette két vezetőjét. A lépést a NAV egy belső vizsgálattal indokolta, amely szabálytalanságokat tárt fel az ukrán pénzszállítók ügyében.
Sokan gondolják, hogy az ADHD kizárólag a gyermekek betegsége, sőt sokan úgy vélik, hogy a gyermekkor végével meg is szűnik a figyelemzavar. A valóság azonban az, hogy a gyermekkorban diagnosztizált ADHD-val élők jelentős része felnőttkorban is hordozza magával a tüneteket, sőt, vannak olyanok is, akiknél csak ekkor derül fény a zavarra, amikor pél
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Schneider Electric és a Hon Hai Technology Group (Foxconn), melynek célja a mesterséges intelligencia (MI) használatát támogató adatközpontok új generációjának létrehozása. A két vállalat olyan megoldásokat kínál, amelyek lehetővé teszik az ilyen létesítmények gyorsabb megvalósítását és hatékonyabb ü
Bár egyre több budapesti érzi úgy, hogy romlott a közbiztonság a főváros utcáin, a problémát nem lehet kizárólag a hajléktalanság számlájára írni. A Menhely Alapítvány Facebook-posztjában arra hívja fel a figyelmet, hogy a zavaró közterületi jelenségek mögött összetett társadalmi, egészségügyi és pszichiátriai okok húzódnak meg, amelyek kezeléséhez
Bizonyára veled is előfordult már, hogy az egyetemen vagy a munkahelyen, esetleg egy új társaságban mondott valaki egy olyan kifejezést, amit nem értettél, soha nem is hallottál. Aztán kiderült, nagyon is ismert fogalmomról beszél, csak nem azt a szót használja az illető, amit te: csupán arra a tájegységre jellemző, ahonnan származik.
A "Keleti Pajzs" keretében a Belarusszal és Kalinyingráddal közös határon árkokkal, betonakadályokkal, drónokkal és aknákkal ellátott erődítményeket hoznak létre.
Az idei búzatermés mennyisége nagy területi különbségeket mutat, a minőség azonban országosan kedvező. Magas a malmi búza aránya, jók a beltartalmi mutatók, az alacsony szemnedvesség viszont megoldandó feladatokat jelent a feldolgozóknak.