A június mély sebeket hagyott Leslie Mandoki szívében. Néhány hét leforgása alatt két olyan embertől kellett búcsút vennie, akik nélkül nemcsak a világ zenei térképe lenne más, hanem az ő élete is. Két kivételes zenei egyéniség távozott: Clive Davis, a modern nemzetközi zeneipar egyik legnagyobb formálója, valamint David Clayton-Thomas, a Blood, Sw
Miközben a Revolut lakossági ügyfelei az elmúlt hetekben fokozatosan megkapták a magyarországi fióktelephez történő áthelyezésről szóló értesítéseket és a hozzájuk tartozó belföldi forint számlaszámokat, az üzleti ügyfelek számára eddig kevés konkrétum állt rendelkezésre. Ez most megváltozott: a Revolut emailben tájékoztatta a Business felhasználók
Az ELTE PPK és a HUN-REN TTK kutatói meglepő eredményre jutottak: a magyar anyanyelvűek beszéde automatikusan igazodik a hallott ritmushoz. A vizsgálat kimutatta, hogy ez a szinkronizáció nem csak nyelvi vagy zenei képesség, hanem a munkamemória hatékonyságával is összefügg.
Láz, köhögés, izomfájdalom vagy általános rossz közérzet – a legionella fertőzés kezdeti tünetei könnyen összetéveszthetők egy egyszerű légúti fertőzéssel.
A klímaváltozás és az egyre gyakoribb aszályok miatt a magyar mezőgazdaság termelésbiztonsága kritikus ponthoz érkezett. Mivel a hazai agráriumnak mindössze a 2-3 százalékát öntözik, a versenyképesség és a hozamok megőrzése érdekében elengedhetetlen a természetközeli vízmegtartás, a felszíni vizek hatékonyabb hasznosítása, valamint a víztakarékos ö
A Los Angeles Lakers fontos döntést hozott a következő szezon előtt: Bronny James szerződése immár teljes egészében garantálttá vált, így a fiatal hátvéd biztosan a csapat keretében kezdi meg harmadik NBA-idényét. A klub ezzel lezárta az egyik kérdést, miközben a legnagyobb továbbra is nyitva maradt. LeBron James jövőjével kapcsolatban ugyanis tová
A szilvaalany megválasztás legfontosabb tényezői Hazánkban a szilvaoltványok előállítása terén a mirobalan egyoldalú használata az elmúlt években kissé oldódott, és részben külföldi ültetési anyag importtal, részben hazai szaporítású, új alanyokkal bővült a kínálat. Az alanymegválasztás során elsődleges szempont a termőhelyhez, talajhoz való alkalm
A kriptoipar sokáig arról szólt, ki tud gyorsabban építeni: új blokkláncot, új tőzsdét, új DeFi-protokollt vagy új NFT-piacot. A munkaerőpiac is ezt tükrözte. A cégek fejlesztőket, okosszerződés-auditorokat, termékeseket, majd a bikapiacok idején tradereket és üzletfejlesztőket kerestek. Most azonban látványosan megváltozott a sorrend. A CoinGecko
130 millió forintos kártérítést követel a Vértesszőlősön meghalt Oroszi Zsolt családja a Magyar Honvédségtől. Hat évvel ezelőtt egy katonai helikopter rotor szele sodorta le a fáról a bajba jutott siklóernyőst, aki belehalt sérüléseibe. Bár a pilótát a Kúria jogerősen elítélte, a honvédség nem akar fizetni.
"Nonstop zene" – ezzel a szlogennel jelentkezett be 1986. július 1-jén a Danubius Rádió – ekkor még német nyelven, a Balatonnál nyaraló német turistákat szórakoztatva. Nekik valóban a Balaton volt a Riviéra, és a komfortérzetüket tovább fokozta a rádióból harsogó nyugati zene. A hazai rádiózás történelmi pillanata volt ez: megjelent az első kereske
A forint tegnap közel négy egységet gyengült az euróval szemben, és az árfolyam a 356-os szint fölé emelkedett. A gyengülésben elsősorban pozíciózárások és a költségvetésről érkező kedvezőtlen hírek játszhattak szerepet. A forint-dollár kurzus szintén felfelé mozdult, 309-ről 313 fölé emelkedve. Ma akár további bizonytalanságot okozhat a KSH államh
Szabó Andrea, Orvos-Tóth Noémi, Kepes András és Jaksity György segítségével beszéltük át, mi történt velünk, létezik-e megbocsátás, mit hagyjunk hátra és mit ne felejtsünk el, egyszóval: hogyan nézzünk tükörbe?
Ismét elérhető a Bakony napijegy, amellyel egy teljes napon át korlátlanul utazhatunk a Győr és Veszprém közötti vasútvonalon, valamint a térség több autóbuszjáratán is. A kedvező árú jegy különösen jó lehetőség azoknak, akik autó nélkül fedeznék fel a Bakony legszebb kirándulóhelyeit, a Cuha-völgytől a várromokon és vízeséseken át a látványos túra
Tótth Árpád korábbi kórházigazgatót, egészségügyi szakértőt nevezte ki országos kórház-főigazgatónak Magyar Péter miniszterelnök – olvasható a június 30-án megjelent Magyar Közlönyben.
Az elmúlt évek visszafogottabb aktivitása után kedvezőbb környezet alakulhat ki a magyarországi vállalatfelvásárlási és összeolvadási, vagyis M&A-piacon. A Kpmg tranzakciós piaci áttekintése szerint a javuló makrogazdasági fundamentumok, a csökkenő hozamkörnyezet, valamint az európai uniós források gazdaságba történő becsatornázása együttesen hozzá
Az amerikai kereskedelmi minisztérium feloldotta az Anthropic Fable és Mythos elnevezésű mesterségesintelligencia-modelljeire vonatkozó exportkorlátozásokat – jelentette be kedden a cég, alig három héttel azután, hogy nemzetbiztonsági kockázatokra hivatkozva felfüggesztették a legfejlettebb modellek elérhetőségét.
Amerikai írók osztották meg, milyen könyveket tartanak "a nagy amerikai regénynek", és miért. Kultkönyv, western és gyerekkönyv is akadt az ajánlott regények között.
Meghalt Artur Dmitrijev, a sportág kétszeres olimpiai, kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnoka. A halálát aorta-disszekció okozta, egy moszkvai műtét után már nem tért magához a kómából.
A rendkívüli hőség és az egyre több helyen jelentkező vízhiány állt a Tisza-kormány fókuszában az előző napokban, miközben a kabinetnek több fontos politikai és intézményi ügyben is döntenie kellett. A parlament a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetéséről határozott, újabb fejlemények érkeztek az aranykonvoj-ügyben, és az egészségügyben is vezet
Egyre több élelmiszeripari terméket hoznak összefüggésbe a rák kockázatának növekedésével. Bizonyítékok utalnak például arra, hogy az olyan ultrafeldolgozott élelmiszerek, mint a felvágottak, az alkohol, a cukorral édesített italok és a snackek hozzájárulhatnak a vastagbélrák kialakulásához. És vajon mi a helyzet a dobozos üdítőkkel?
Július 1-től a legtöbb banknál megemelkednek a lakossági számlák díjai. Lejárt a másfél éves moratórium, és ezt kihasználva a pénzintézetek többsége érvényesíti a tavalyi inflációt, akad amelyik még az előző évit is. Az ügyfelek többsége így 4,4 százalékos vagy kicsivel ez alatti díjemelkedéssel számolhat – derül ki a BiztosDöntés.hu összefoglalójá
Július elsejével egy korszak lezárult Budapesten, az utcákon árválkodó, aprókat nyelő, jegyeket nyomtató fémdobozok átadják a helyüket, és a parkolás teljesen a digitális térbe költözik. De hogyan jutottunk el a híd alatti fizetős parkolástól az első parkolóórákon át odáig, hogy a telefonunkról intézzük a parkolási díj fizetését? Gyere velünk egy k
A Neoton Familia ikonikus sztárja, Csepregi Éva ma is irigylésre méltó energiával pörög: sűrű koncertszezon áll mögötte, és kiegyensúlyozottabb, mint valaha. Az exkluzív interjúban azonban világossá tette: a függetlenségéből már nem enged, a hagyományos párkapcsolati sémáknak pedig végleg búcsút intett.
Lajtos kocsikból osztották a vizet, több helyen órákra elapadtak a csapok, miközben a hőmérséklet a 40 Celsius-fokot közelítette Pest vármegyében. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. szolgáltatási területén az átlagoshoz képest 55 százalékkal ugrott meg az ivóvízfogyasztás. Szadán, Veresegyházon és Erdőkertesen a rendszer már nem tudta mindenhol fol
A Balaton ökológiai állapotát egyszerre fenyegeti a parti beépítés, a nádasok pusztulása, a vegyszerek és a klímaváltozás hatására melegedő víz. Vasas Gábor, a Balatoni Limnológiai Intézet főigazgatója szerint a tó természetes működéséhez vízszint-ingadozás szükséges, és a vízmérleg változásai is kulcsfontosságúak a tó jövője szempontjából.
Farkasházy Tivadar 17 éven át, a műsor korábbi évadaiban végig tagja volt a Heti Hetesnek. A 2026-os szériában már nem szerepel a humorista, aki Majkának és az új gárdának is üzent. Bár elismeri az új szereplők igyekezetét, úgy érzi, a megújult formátum már nem képes reprodukálni azt a fajta humort és szellemi színvonalat, ami az ő generációjukat j
Tyúklépésben, de jönnek lefelé a bankok a hitelkamatokkal. Ha az MNB a nyáron folytatja a kamatvágásait, az segítheti, hogy a személyi kölcsönöknél több legyen a 10 százalék alatti ajánlat, és olcsóbban vehessék fel ezt a hitelt az ügyfelek, akiknek ma még átlagosan 14 százalék fölötti kamatot kell fizetniük ezért – derül ki a BiztosDöntés összegzé
Közérdekű adatigénylésből derült ki, hogy a külügyminisztérium 245,9 millió forintot fizetett Szijjártó Péter tavaly februári, amerikai útjához bérelt magángépért. Az összeg jelentősen meghaladja a korábbi becsléseket, amelyek 100 és 200 millió forint közé tették a költséget.
Kiss Judit, a Rossmann Magyarország HR vezetője cégvezetői kinevezést kapott. A vállalat nemzetközi vezetésének jóváhagyásával Judit bejegyzett cégvezetőként folytatja munkáját, ezzel tovább erősítve a Rossmann vezetői csapatát és a vállalat mindennapi működését. Kiss Judit 2022-ben csatlakozott a Rossmannhoz HR vezetőként. Az elmúlt években meghat
Nyolcan voltak testvérek, fiatalon dolgoznia kellett, majd évtizedekig ápolta beteg feleségét és lányát, így nem tudott továbbtanulni. Gogolák József azonban a tragédiák ellenére talpra állt, és 82 évesen leérettségizett Kecskeméten. Az ország legidősebb érettségizője ráadásul már a főiskolára készül.
Július több csillagjegy számára is erős pénzügyi fordulatot hozhat. A siker ezúttal nem kizárólag a bankszámlán látszódik majd, ugyanis elérkezett az idő újragondolni, mit jelent számunkra a valódi bőség. Három jegy különösen erős lehetőségeket kaphat arra, hogy stabilabb, szabadabb és önazonosabb életet építsen.
Július 1-jétől az özvegyi nyugdíjak egyes részletszabályai megváltoznak. Az InfoRádió Farkas András nyugdíjszakértőt, a Nyugdíjguru honlap alapítóját kérdezte.
Jelenleg is vízkorlátozás van érvényben az ország 71 településén. Mi történt? Már nemcsak Pest vármegyében, hanem Zalában és az ország más pontjain is vízkorlátozást kellett bevezetni a kánikulában megnövekedett fogyasztás miatt. A 24. hu Kurdi Viktorral, a Magyar Víziközmű Szövetség elnökével beszélgetett, aki szerint a jelenlegihez hasonló víz