Szamosvölgyi Péter a térség területi ellátásának erősítését, a szülészet-nőgyógyászat működésének további biztosítását és fejlesztését, valamint a gyerekosztály újraindítását kéri a minisztertől.
Az Európai Uniónak a Kínától való függőség csökkentését célzó tervei ellentétesek a szabadkereskedelem elveivel. A kínai és az európai ipari, valamint ellátási láncok közötti szoros együttműködés mindkét fél vállalatainak érdekeit szolgálja - közölte Lin Csien, a kínai külügyminisztérium szóvivője.
A 2026-os alaszkai tengerjáró-szezon minden korábbi rekordot felülmúlhat: több mint 65 hajó és 25 társaság jelenik meg az északi vizeken, miközben a kapacitás közel tíz százalékkal nő. A modern luxushajók és az érintetlen vadon találkozása teljesen új szintre emeli az utazási élményt - Alaszka pedig mára a prémium turizmus egyik legizgalmasabb célp
Bár a Nasdaq Composite pénteki, 4,2 százalékos zuhanása – amely pontértékben a tőzsdemutató történetének legnagyobb egynapos esését jelentette – globális pánikot váltott ki, a Morgan Stanley stratégái szerint a korrekció nem a bikapiac végét jelzi, hanem kifejezetten szükségszerű és egészséges folyamat volt - számolt be a MarketWatch.
Osváth Zsolt gyermeki lelkesedéssel posztolt az Instagramon, hiszen olyan mágikus helyen járt, ami kapásból megdobogtatta a szívét. Mutatjuk, merre vitte az útja!
Magyar Péter miniszterelnök beszédével kezdte meg a kétnapos ülést az Országgyűlés. Gyermekvédelmi vezetőket menesztett a kormány, és létrehoznak egy 1 milliárd forintos kártérítési alapot. Hétfőn megválasztják négy parlamenti vizsgálóbizottság tisztségviselőit és tagjait. A képviselők fizetése is napirendre kerül, jelentősen csökkentik a képviselő
Filmbe illő jelenetek játszódtak le június 8-án, hétfő kora reggel a Pest vármegyei Szadán. A Dózsa György utcát és annak környékét hirtelen fegyveresek lepték el. a Terrorelhárítási Központ (TEK) több kisfurgonnal és egy páncélozott járművel vonult ki az egyik helyi családi házhoz.
A New York-i Radio City Music Hallban rendezték meg az idei Tony Awards díjátadó gálát, ahol a Broadway legkiemelkedőbb produkcióit és művészeit ünnepelte a szakma. Bár az estét a zseniális színpadi produkciók uralták, a divatrajongók tekintete már a gála kezdete előtt a vörös szőnyegre szegeződött – nem csodálkozunk, hiszen lélegzetelállító kreáci
A Kulturális és Innovációs Minisztérium egy 10 milliárd forintot meghaladó keretszerződést kötött egy országos e-learning platform fejlesztésére. Azonban több egyetem is jelezte, saját rendszereik miatt nem tartanak igényt a központi megoldásra.
A kislányt május 29-én rabolták el, holttestét egy héttel később találták meg. Az ügy fő gyanúsítottja ellen már korábban is gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bántalmazás miatt tettek feljelentést, de hatóságok hónapokon át nem hallgatták ki a férfit.
Bódi Csabi bevallotta, egy tükör előtti kíméletlen mondat indította el a drasztikus életmódváltását, ami 25 kilós fogyáshoz vezetett. A zenész szerint a legfőbb motivációt mégis a családja és a kislánya jövője jelentette, mert 110 kilósan már a legegyszerűbb mozgás is nehezére esett.
Több oka is lehet annak, hogy ezek a fűszernövények gyorsan elveszítik frissességüket, azonban a megfelelő gondozással hónapokig egészségesek maradhatnak.
A marhahúspiacot szűkülő kínálat, történelmi árak és Kína növekvő kereslete jellemzi 2026-ban. Az EU termelése tovább csökken, miközben a nemzetközi kereskedelem átrendeződik.
A 2027-es CRF450R gyakorlatilag teljesen új modell. Fejlesztését az egyszerű, de annál hatásosabb alapelv vezérelte: nagyobb teljesítmény, kisebb tömeg és még könnyebb kezelhetőség. Az előző generáció erősségeire építve új, jóval erősebb motorral, könnyebb vázzal és átdolgozott futóművel érkezik. A számok önmagukért beszélnek: 10,3%-kal nagyobb cs
Új modellezési eredmények szerint a Stonehenge központi oltárkövének útjában szerepet játszhattak a jégkorszaki gleccserek, de a végső szállítást szinte biztosan emberek végezték. A kutatás tovább erősíti ezt az elképzelést.
Az Alfáktól omegáig – Családi Piknik célja, hogy a családok számára valódi, közös élményeket és gyakorlati kapaszkodókat adjon a mindennapi egyensúlyhoz.
A kormány miniszteri biztost nevez ki a gyermekvédelemben elkövetett bántalmazások kivizsgálására, emellett már a héten döntés születhet egy egymilliárd forintos kártérítési alap felállításáról - jelentette be Magyar Péter hétfőn a parlamentben. A miniszterelnök hozzátette: a gyermekvédelem kasszája felülről nyitott lesz, többek között bérrendezésr
A gyermekbántalmazás témája sokszor megreked a düh és a büntetés iránti vágy szintjén. A valódi változáshoz ennél többre van szükség: érzékenységre és a tabuk módszeres lebontására, mert az áldozatok és az elkövetők is köztünk járnak.
Gárdonyban a változó időjárási körülmények és komoly kihívások ellenére is alacsony költségszint mellett jó eredménnyel gazdálkodik Dörömbözi Ádám és családja. Direktvetést alkalmaz és nagy hangsúlyt fektet a talajtakarásra, tapasztalatairól kérdeztük.
Az Országgyűlés hétfőn, kétnapos ülésének első napján többek között az országgyűlési képviselők tiszteletdíjának mérsékléséről, valamint a még folyamatban lévő devizahiteles ügyekhez kapcsolódó perek és végrehajtások felfüggesztéséről tárgyalhat és dönthet. A miniszterelnök egy szívszorító megemlékezéssel indította a sajtótájékoztatót.
A Miss Universe Hungary 2026-os elődöntőjét június 7-én tartották, ahol kiválasztották a legszebb 12 lányt. Június 19-én derül ki, kiknek a fejére kerül végül az első három helyezettnek járó korona és ki kerekedik felül mindenkin. Mutatjuk azt a 12 gyönyörű nőt, akik bejutottak a döntőbe.
Christian Eriksen a mellkasát markolva esett össze a pályán az ukrán válogatott elleni felkészülési mérkőzésen. A középpályás öt évvel ezelőtt már szívrohamot kapott a pályán, akkor újra kellett éleszteni, azóta kardioverter-defibrillátor van belé ültetve. Már akkor is felmerült, hogy nem kellene folytatnia profi pályafutását.
Mindannyiunkkal megtörténhet, hogy a munkanap végén töprengünk; vajon maradni vagy váltani lenne a jobb döntés? Lehet, hogy már benned is megfogalmazódott a gondolat, hogy felállj a munkahelyedről, mert a főnököd elviselhetetlen, vagy a kollégáid folyamatos konfliktust generálnak.
A problémára az átfogó KRESZ-reform jelenthetne végleges megoldást, azonban az új szabályozás életbe lépésére még várni kell. Vitézy Dávid emiatt úgy döntött, hogy nem lehet halogatni a beavatkozást, és a kormány lépését sürgeti. Úgy fogalmazott, a rolleres balesetek számossága és súlyossága miatt a KRESZ nagy teljesítményű rollerekre vonatkozó sza
A Magyar Állami Operaház gyerekkórusa az egyetlen olyan együttes az országban, amelynek tagjai kemény rosták és komoly kikérdezések után léphetnek csak színpadra. A fiatal tehetségek heti több próbán, sokszor idegen nyelven tanulják a szólamokat, miközben az iskola mellett késő estig a színházban dolgoznak. A Szépség és a Szörnyeteg Eiffel műhelyhá