Az FTC-Telekom Waterpolo női vízilabdacsapata ezüstérmesként zárta a Bajnokok Ligája 2025/26-os szezonját, miután a máltai négyes döntő pénteki fináléjában drámai csatában, ötméteres párbajt követően 17-14-es vereséget szenvedett a görög Olimpiakosztól.
Mivel három házigazdája van a labdarúgó-világbajnokságnak, értelemszerűen ennyi megnyitóünnepsége lesz az idei tornának. Csütörtök este Mexikóban, pénteken pedig már Kanadában szórakoztatták a stadionba kilátogató, illetve a világ minden táján a tévéképernyők előtt ülő szurkolókat a sztárfellépők. Felkészül az Egyesült Államok.
A Fehér Házat újabb kritika érte, amiért a közösségi médiában engedély nélkül használ népszerű zenéket. Ezúttal a Trump-kormányzat egy Ariana Grande-slágerrel igyekszik ráülni az aktuális trendre.
Így Magyarország is hozzá tudott járulni ahhoz, hogy hétfőn sor kerülhessen az Európai Unió és Ukrajna között az első csatlakozási klaszter megnyitására.
A héten a magyar mozikba is megérkezik A leleplezés napja, Steven Spielberg új sci-fi-akció-thrillere, melyben az egyik legismertebb hollywoodi filmrendező visszatér egyik kedvenc témájához, az emberiség és az idegenek közötti, kicsit sem zökkenőmentes kapcsolatfelvételhez.
1518 nyarán Strasbourg utcáin egy elsőre ártalmatlannak látszó, később nyugtalanító jelenség vette kezdetét. Egy nő táncolni kezdett, majd napokig képtelen volt abbahagyni, hamarosan pedig egyre többen csatlakoztak hozzá. A történészek ma sem tudják pontosan megmondani, mi állhatott a halálos kimerülésig tartó táncjárvány mögött.
Halácsy Péter álláspontja szerint a kérdés nem az, hogy szükség van-e ezekre a speciális intézményekre, hanem az, hogy miért akarják a családok tömegesen elvinni a gyermekeiket az általános iskolából már negyedik vagy hatodik osztály után. A szakember kiemelte, hogy az alsó tagozat egy rendkívül erős és biztonságos modell, ahol a gyermeket éveken k
Életveszélyes állapotban, mentőhelikopterrel vittek kórházba egy 11 éves fiút, miután huszonötezer Volt rázta meg a várpalotai vasútállomáson. A gyerek csütörtökön mászott fel egy tehervagonra, ekkor rázta meg a felső vezeték. Testének háromnegyedén szenvedett égési sérüléseket, információink szerint a budapesti Honvéd kórházban ápolják.
4,5 millió forintba került Nagy István korábbi agrárminiszter és két kollégájának négynapos afrikai utazása még 2024-ben - tudta meg az RTL Híradó. A tárcavezető azért ment, hogy az előző kormány vetőmagokkal segítse mások mellett Csádot is. Csak a szállásukra 3,5 millió forint közpénzt költöttek. Ráadásul honvédségi géppel utaztak, de ennek költsé
Fordulatos krimi, szívmelengető sorozat és hátborzongató gyilkosságról szóló dokumentumfilm is megtalálható a Netflix eheti premierjei között. Megérkezett az Édes magnóliák új évada is, szóval lesz miből szemezgetni a mostani esős hétvégén.
Kilencezer előnevelt menyhalat telepítettek a Balatonba a tó őshonos halállományának erősítése és az ökológiai egyensúly fenntartása érdekében. Az állománypótlás egyszerre szolgálja a természetvédelmi célokat és javítja a horgászati lehetőségeket - írta meg a Pénzcentrum.
Ez a vegyes kvíz izgalmas feladatokkal vár, ahol már hat helyes válasz is kiváló eredményt jelent. Figyelmes gondolkodással minden pont megszerezhető, miközben a tudásod is próbára kerül. A feladványok között ott van a híres festők egyik műve, történelmi uralkodók uralkodásának kezdete, a gin jellegzetes ízét adó bogyó, vagy éppen egy klasszikus sz
Bede Zsolt állítása szerint tíz rendőr kereste lakásában, de ő nem volt otthon. Orbán Viktor igehirdetőjét korábban rágalmazás miatt is feljelentették.
Új korszak kezdődhet a magyar közmédiában: a Tisza Párt által benyújtott friss törvényjavaslat megszüntetné a jelenlegi MTVA-modellt, és egy új, kilenctagú Független Közmédia Testületre bízná a közmédia felügyeletét. A tervek szerint a testületben a kormánypárti, ellenzéki és a médiaszakmai szereplők egyaránt helyet kapnának. A javaslat benyújtását
A Fidesz-kormány "túltolta" az Európa-ellenes politikát, Ukrajna ügyében félfordulatra van szükség, és a Fidesznek vissza kell térnie a polgári, nyugatos, konzervatív patrióta irányhoz – mondta el pénteken, egy nappal a Fidesz-kongresszus előtt Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának alelnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője az M5 Ké
Hivatalossá vált a történelmi megállapodás Magyarország és Ukrajna között a kárpátaljai magyarság oktatási, kulturális, nyelvhasználati és politikai jogairól – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök pénteken. Az ukrán fél hivatalos jegyzékben vállalta a megállapodás összes pontjának végrehajtását, amelyet az uniós kisebbségi akciótervbe is beépí
A társházigazda kanadai csapat a bosnyákokkal játszott 1–1-es döntetlennel pénteken története első pontszerzésének örülhetett a labdarúgó-világbajnokság B csoportjának nyitófordulójában.
Itt a 2026-os labdarúgó-világbajnokság első meglepetése. A társházigazda Kanada nem bírt a második tornáján szereplő Bosznia-Hercegovinával Torontóban. Az 1-1-es döntetlen viszont történelmi eredmény a kanadaiak számára, tengerentúli gárda ugyanis a korábbi két vb-részvétele alkalmával lejátszott hat meccs mindegyikét elvesztette.
Több mint 900 járat, közel 17 év és több tízezer utas: a kanadai rendőrség szerint ilyen sokáig dolgozhatott kapitányként az Air Canada egyik korábbi pilótája a szükséges engedély nélkül. Az ügy annyira filmszerű, hogy a hatóságok egyik vezetője is egy kiforrott forgatókönyvhöz hasonlította.
Hujber Ferenc 2017 márciusában a magyar televíziózás egyik legikonikusabb mémét teremtette meg pár perc alatt, amikor egy reggeli műsorban azt mondta: "Jézus színész volt, ő volt a kor Stohl Andrása". A színész most elárulta, mi történt akkor pontosan, miért kellett őrültet játszani még a saját szülei előtt is, és miért büszke nagyon mégis erre a p
Lökdöséssel és büntetőszékkel fegyelmez egy II. kerületi óvoda pedagógusa a Híradónak nyilatkozó szülők szerint. Többen fogtak össze, azt mondják, az óvónő fizikai bántalmazással és elkülönítéssel is megfélemlítette a gyerekeiket, akik szorongva jártak óvodába ezután. Panaszukkal a fenntartóhoz fordultak és a rendőrségnél is bejelentést tettek. Az
Az EU már 2024 júniusában megkezdte a csatlakozási tárgyalásokat a két országgal, de az érdemi egyeztetések elindítását Magyarország vétója akadályozta.
Ez az agykarbantartó kvíz frissítő kihívás minden játékosnak, ahol már öt jó válasz is igazi sikerélményt ad. A feladványok ügyesen keverik a logikát, a tudományt és a kultúrát, így koncentrációra és figyelemre is szükséged lesz. A kvízben felbukkanhat a Galilei-holdak keringése, Arany János műveinek felismerése, vagy akár víz alatti szerkezetekhez
A Kontroll elérte Farkas Örsöt, aki a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokért felelt az "aranykonvoj" ügy idején. A politikus tagadta, hogy az Orbán-kormány és a Fidesz ukránellenes kampányába jól beilleszthető akció előkészítése során utasítást adott az Alkotmányvédelmi Hivatalnak. Ehhez egyébként lett volna joga.
Bár Nagy Adri szívéhez mindig is közel állt a sütés-főzés világa, a rajongók mindeddig nem láthatták őt gasztronómiai tematikájú műsorban vagy versenyben szerepelni. Ez azonban korántsem a véletlen műve.