Sokáig magától értetődőnek számított, hogy egy „szép kerthez” nagy, összefüggő gyepfelület tartozik. A tökéletesen zöld pázsit évtizedeken át a rendezett kert szimbóluma volt, ma azonban egyre többen teszik fel a kérdést: valóban fenntartható még ez a szemlélet?
● A Ix. kerület kivételével szinte mindegyik belvárosi kerületben napirendre került az airbnb-szabályozás, miután a Józsefvárosi Önkormányzat társadalmi egyeztetésre bocsátotta a lakáshotelek szabályozására vonatkozó tervezetét. ● Budapesten nagyjából minden századik lakás működik rövid távú szálláshelyként, azaz Airbnb-lakásként. A belv
Május 6. és október 15. között tart a Plútó retrográd időszaka, ami az asztrológia szerint mélyebb belső átalakulásokat hozhat. Bár a Merkúr retrográd szélesebb körben ismert, a Plútóhoz kapcsolt hatások sokkal mélyebbre nyúlhatnak: önvizsgálatra, lezárásokra és új irányok felismerésére késztethetnek. Négy csillagjegyre – a Vízöntőkre, az Oroszláno
A világ tavai között akadnak olyan helyek, amelyek már az első pillantásra is különlegesek: van, ahol elképesztően tiszta a víz, máshol pedig annyira szépek a színek és a környezet, hogy szinte nem is tűnik valóságosnak. Cikkünkben most 5 olyan helyet mutatunk, ahová érdemes legalább egyszer eljutni!
Megérkezett az új HBO drámasorozat, a Lámpások előzetese. A sorozat főszereplői Kyle Chandler, Aaron Pierre és Kelly Macdonald, de a teaserben feltűnik a kritikusok által is elismert, Laura Linney is. A DC Studios és a Warner Bros. Television sorozat premierje augusztus 17-én lesz az HBO Maxon, később pedig az HBO-n. A Lámpások című sorozat az
A Fülöp-szigetek nyugati részén elterülő Palawan-szigetcsoport a világ egyik leglátványosabb trópusi régiója, ahol türkiz lagúnák, esőerdők és fehér homokos partok váltják egymást. Itt indult el egy olyan projekt, amely sokak szerint inkább disztópikus sci-finek tűnik, mint valóságnak. Egy techcég ugyanis azon dolgozik, hogy létrehozza a világ első
Ott lapul a konyhafiók mélyén évek óta, túlélte a költözést, három karácsonyt, legalább öt maradék pizzát és valószínűleg egy kisebb konyhai identitásválságot is. Az alufóliáról ritkán gondoljuk, hogy egyszer csak "megromolhat", hiszen mégiscsak egy fémes tekercsről beszélünk – ugyan mi baja lehetne? Pedig a kérdés időről időre újra felbukkan: vajo
Egészségesen született és jól van az a kisfiú, aki azért fogant mesterséges megtermékenyítéssel, hogy még embrió korában kiszűrhessék az orvosok a családban öröklődő gerincvelő-eredetű izomsorvadás (SMA) betegséget. A vizsgálatot teljes egészében állami keretek között a Semmelweis Egyetemen végezték el elsőként Magyarországon.
A német katonai vezetés az orosz fenyegetettség miatt egy magas készenlétű haderő azonnali kialakítását sürgeti. Csiki Varga Tamás elemző szerint a németek az éberség fenntartása miatt figyelmeztetnek az orosz katonai veszélyre, de ők sem számolnak egy hagyományos "invázióval" több százezer katona bevetésével, mert azt ma már akár drónokkal is meg
Szakértők szerint a számla nélküli kivitelezés nemcsak jogi, hanem komoly garanciális kockázatot is jelenthet a lakásfelújításoknál. A nyílászárópiacon egyre nagyobb hangsúlyt kap, hogy a vásárlók pontos dokumentációt és hivatalos számlát kérjenek, különösen hosszú távú beruházások esetén. A szakma képviselői arra figyelmeztetnek: bizonylat nélkül
1981 óta nem hajtottak végre annyi halálos ítéletet világszerte, mint tavaly: az Amnesty International friss jelentése szerint a kivégzések száma 78 százalékkal ugrott meg az előző évhez képest. Izraelben törvényt fogadtak el a terroristák halálra ítéléséről, az Egyesült Államokban pedig Donald Trump is a halálbüntetés szigorítása mellett érvel.
A kezdeti időszakban, a 2010-es évek elején még csak a Down-szindróma kimutatására volt alkalmas a prenatális genetikai teszt, ma már a vizsgálatok köre kiterjed a leggyakoribb kromoszóma-rendellenességekre és a magzat teljes kromoszóma-állományának vizsgálatára is.
Az agrártámogatási rendszer jövője, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás és a gazdálkodók egyre nehezebb megfelelési kényszeréről is beszéltek a szakértők a Portfolio AgroFuture 2026 konferencián. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az időjárási szélsőségek és az egyre összetettebb támogatási feltételek miatt nagyobb rugalmasságra lenne szükség
Tudja, hogy a lila a királyok színe? És ha tudja, akkor azt is, hogy miért? Eláruljuk, ugyanis ez a kérdés nem szerepel a kvízünkben, ami – ahogy a címben is ígértük – a lila körül forog.
Nyilvános konzultációt indított az Európai Bizottság arról, hogy a MiCA, vagyis az uniós kriptopiaci szabályozás jól működik-e a gyorsan változó piacon. A visszajelzéseket augusztus 31-ig lehet beküldeni. Alig másfél év telt el azóta, hogy az Európai Unió kriptoszabályozása minden tagállam számára kötelezően alkalmazandóvá vált. Brüsszel most azt v
Hegyi Zsolt vezérigazgató a Facebook-oldalán szerdán közzétett videóban kiemelte: a pünkösdi hétvégén rengetegen kelnek útra, és ehhez sokan a közösségi közlekedést választják. A MÁV-csoport kiemelten készül erre az időszakra, a megyeszékhelyek felé és a kiemelt turisztikai desztinációkban is bővítik a férőhelyek számát, az InterCityken mintegy 10
Andalúzia továbbra is meghatározó szereplője az európai ökológiai mezőgazdaságnak. A régióban több mint 1,4 millió hektáron folyik ökológiai gazdálkodás, miközben az ökológiai agráripari tevékenységek és feldolgozóközpontok száma is növekszik.
A makrogazdasági adatok teljesen átírták a forgatókönyvet. Vajon a szabályozási hátszél megmenti a piacot az inflációs nyomástól? Miért hozhat a brutális Bitcoin fordulat soha nem látott strukturális változást és miért viselkedik teljesen másképp az árfolyam ebben a ciklusban? A globális Bitcoin piacon egy minden eddiginél összetettebb küzdelem bo
Ki mondja meg, mennyit ér egy cég, mennyit ér egy "kezelt vagyon", és ki lenne az adó alanya? Négyrészes cikksorozatunk utolsó fejezetében ezekre a kérdésekre keressük a válaszokat.
A sodrófa az egyik legalapabb konyhai eszköz, ami sütésnél, tésztakészítésnél szinte biztosan előkerül, mégis sokan ugyanazzal az egy sodrófával dolgoznak minden alkalommal. Pedig nem mindegy, milyet használsz – főleg, ha pontos, egyenletes végeredményt szeretnél.
A mai nap folyamán az ország egyes részein még megmarad a borongós időjárás. Olyan térség is akad, ahol éjfélig villámlás, jégeső, szélvihar miatt adtak ki figyelmeztetést. Ám a hétvégére rendeződhet a helyzet, és talán már a hosszú hétvége első napjait is érdemes lehet a szabadban tölteni.
A magyar cégek döntő többsége, 80 százaléka még nem foglalkozik a mesterséges intelligencia (MI) munkahelyi bevezetésével és szabályozásával, miközben a dolgozók kétharmada már használ valamilyen MI-eszközt magán vagy munkahelyi célokra - derül ki az ESET kiberbiztonsági cég hazai forgalmazójának megbízásából készített reprezentatív kutatásból.
A görög kormány átfogó turisztikai reformot készít elő: bizonyos térségekben korlátozhatják a fejlesztéseket, szigoríthatják az építkezéseket és jobban védenék a partvidéket. Görögország új intézkedésekkel reagál a turizmus egyre nagyobb terhelésére. Az ország vezetése egy úgynevezett Különleges területi keretrendszer bevezetését tervezi, amely hos
Az elosztó tipikusan az a háztartási tárgy, aminek túl sokat köszönhetünk, mégis teljesen természetesnek vesszük a jelenlétét. Egy mozdulat, és máris jut még egy konnektor a lámpának, a töltőnek, a routernek vagy annak a rejtélyes kábelnek, amiről senki sem tudja pontosan, mihez tartozik. Csakhogy van egy pont, ahol a "majd ez még belefér" mentalit
J. R. R. Tolkien neve ma szinte elválaszthatatlan a modern fantasy történetétől, Disney világa pedig a 20. századi populáris mesekultúra egyik legerősebb jelképe lett. A két alkotói szemlélet azonban aligha állhatott volna távolabb egymástól. Tolkien számára a tündérmese nem könnyű gyerekszórakozás volt, hanem ősi, mély és komolyan veendő történetf