2026. május 20. szerda

máj. 20
0:29
Szelfizett az utasokkal, majd Krakkóban tárgyalt Magyar Péter (rtl.hu)
Kereskedelmi járattal utazott első hivatalos lengyelországi látogatására Magyar Péter. A miniszterelnök Krakkóban helyiekkel és lengyelországi magyarokkal is találkozott. Szerinte most kezdődhet a magyar–lengyel kapcsolatok "legszebb időszaka". A kormány célja a visegrádi együttműködés újjáépítése és a korábbi diplomáciai konfliktusok lezárása.
máj. 20
0:29
Egyértelmű az irányváltás, de a gyors elszámoltatás és vitatott döntések teljes visszafordítása akadozott (Telex)
Magyar Péter Lengyelországba érkezett első hivatalos kormányfői útjára. A Fideszhez hasonlóan Brüsszel ellen hadakozó PiS-t legyőző Tusk a vártnál lassabban halad a jogállamiságot megerősítő reformokkal, mint azt forrásokat részben megnyitó EU remélte. Fontos különbség, hogy Tusknak Magyarral ellentétben nem volt alkotmányos többsége, a lengyel áll
máj. 20
0:29
Balog Zoltánnak nincs több mondanivalója a kegyelmi ügyről (Telex)
A K. Endre kegyelméért lobbizó református püspök a két évvel ezelőtti interjúját osztotta meg újra.
máj. 20
0:29
Gajdos László szerint környezetkárosítás zajlik a szegedi BYD-gyár építkezésén, a kormányhivatal feljelentést tett (Telex)
Az élő környezetért felelős miniszter felszólította a kínai autógyár vezetőit, hogy tartsák be az előírásokat.
máj. 20
0:29
Balhés közgyűlést tartott a kerékpáros szövetség, egyelőre nem döntöttek az elnökség leváltásáról (Telex)
Kevés az eredmény és a pénz, jelenleg az olimpiai kvótaszerzés is távolinak tűnik az országúti szakágban a férfiaknál.
máj. 20
0:29
A magyar választásnak van egy olyan üzenete is, hogy a végtelenségig minden nem fokozható – erős idézetek Tóth Krisztina interjújából (Telex)
"Egy bizonyos teljesítmény fölött azért jobban elismerik a férfiakat, és automatikus respektet vált ki az, amit ők letettek az asztalra, és ez azért nem mindig van így a nőknél" – A majom szeme és a Kánkán az üvegpadlón szerzője volt a Buksó vendége.
máj. 20
0:29
Selena Gomez kedvenc táskamárkája megfizethetőbb, mint gondolnánk (in.hu)
Selena Gomez nemrég Londonban járt, ahol elegáns, csokoládébarna szettje rögtön magára vonta a figyelmet. Az összeállítás legizgalmasabb részlete mégis a táskája volt: egy sztárok által kedvelt darab, amely sokkal elérhetőbb áron kapható, mint elsőre gondolnánk.
máj. 20
0:29
Meghalt Scherer Péter – váratlanul távozott az ország ikonikus színésze (Médiapiac)
Május 19-én délelőtt váratlanul elhunyt Scherer Péter. A tragikus hírt a Nézőművészeti Kft. osztotta meg közösségi oldalán. A 64 évet élt színművész halálának okára egyelőre nem derült fény.
máj. 20
0:29
Döntött az Eu: régóta várt mentőövet dobnak a gazdáknak (Agrárszektor)
Az Európai Bizottság ma elfogadta a műtrágyákra vonatkozó cselekvési tervet, amelynek célja a növekvő műtrágyaárakkal és műtrágyahiánnyal szembesülő mezőgazdasági termelők támogatása, a hazai termelés megerősítése, valamint Európa importfüggőségének csökkentése. A terv közvetlenül hozzá fog járulni az élelmezésbiztonsághoz és Európa stratégiai auto
máj. 20
0:29
Bayer Zsolt nem érti, pedig Felcsúton ott a válasz (Kontroll.hu)
A Fidesz híres publicistája még mindig nem érti, hogy miért kaptak ki az egykori kormánypártok a választáson. A Kontroll vendégszerzője, Nemes György szerint már csak az a kérdés, hogy Bayer Zsolt szenilis lett, esetleg meghülyült, vagy netán egy képmutató hazudozó, aki tényleg akkora erkölcsi hulla, amekkorának a bevezetőben idézett mondata mutatj
máj. 20
0:33
Kegyelmi ügy – a Fidesz szerint összeomlott a Tisza narratívája (Infostart)
A Tisza Párt valótlan, alaptalan és indokolatlan vádakat fogalmazott meg a kegyelmi ügy kapcsán a választási kampányban – mondta a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.
máj. 20
0:33
Ivan Krasztev: A trumpizmus és az európai szélsőjobb közötti törés Orbán vereségével teljesedett ki (444.hu)
A bolgár politológus szerint új konszenzus jöhet Európában: az EU-párti elitek készek elfogadni a nemzetállamok központi szerepét az európai integráció jövőjében, míg a szélsőjobb elfogadja, hogy nem Brüsszel, hanem Moszkva, Peking és Washington jelenti a valódi fenyegetést a nemzeti szuverenitásukra.
máj. 20
0:33
Nyomoznak a volt spanyol szocialista miniszterelnök ellen, ami baj Pedro Sancheznek is (444.hu)
Jose Luis Rodriguez Zapaterót azzal gyanúsítják, hogy törvénytelenül lobbizta ki egy légitársaság állami szanálását.
máj. 20
0:33
Bírósági eljárás indult a volt baloldali kormányfő ellen (Magyar Hírlap)
Lába kelt a víruspénznek.
máj. 20
0:33
A NATO-nak nincs terve a Hormuzi-szorosra vonatkozóan (Magyar Hírlap)
Nem született még politikai döntés.
máj. 20
0:33
Gajdos László felszólította az Orbán-kormány egyik kedvenc cégét, hogy azonnal fejezzék be a környezetkárosító tevékenységet (Forbes)
Gajdos László az elektromos autókat gyártó BYD vezetőihez intézett kemény szavakat.
máj. 20
0:33
A válás óta nem énekeltek együtt – óriási koncertre készül Bereczki Zoltán, Szinetár Dóra is a vendége lesz (rtl.hu)
Az egykori álompár, Bereczki Zoltán és Szinetár Dóra közös interjút adott a Fókusznak. Közös lányuk miatt ugyan eddig is kapcsolatban voltak, de a szükséges szülői szerepkörökön túl a kapcsolatuk minimális volt. Melyikük, miért és hogyan törte meg ezt a csendet, mi köze volt mindehhez Dóra legkisebb fiának és Zoli kislányának, és mit szól a közeled
máj. 20
0:33
Kapitány Istvánék elutaztak Lengyelországba, velük tartott Pálinkás Szilveszter is (Telex)
Pálinkás százados ismét Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter mellett tűnt fel.
máj. 20
0:33
Újra Orbán Viktor sajtófőnöke lesz Havasi Bertalan (Telex)
Havasi még 2025 elején, 15 év után távozott ebből a pozícióból. Akkor azzal indokolta távozását, már nem neki való a sajtófőnöki munka.
máj. 20
0:33
Nem csak az energiánál okoz bajokat Trump közel-keleti háborúja az EU-nak (Telex)
A harcok a műtrágyapiacnak is odacsapnak, az Európai Bizottság többek között támogatással és szabályváltoztatásokkal készül.
máj. 20
0:33
Mucsi Zoltán is búcsúzik Scherer Pétertől: Nem fog a nap ugyanúgy sütni, mint eddig (Telex)
"Már hiányzol!" – írta a legendás Kapa-Pepe-duó másik tagja.
máj. 20
0:33
"Nem fog a nap ugyanúgy sütni, mint eddig" – így búcsúzik a szakma Scherer Pétertől (in.hu)
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter Jászai Mari-díjas színész. Azóta sorra emlékeznek meg a színészről a közösségi médiában, többek között barátja és pályatársa, Mucsi Zoltán.
máj. 20
0:33
Amit Rubint Réka és lánya mondott, azt Lékai-Kiss Ramóna se bírta ki könnyek nélkül (Médiapiac)
Megható, emberi és mély pillanatokat hozott: Rubint Réka és lánya, Lara szereplésével a TV2 Titkok Ramónával legfrissebb különkiadása. Olyan őszintén beszéltek a kapcsolatukról, a féltésről és a betegség árnyékáról, hogy az Lékai-Kiss Ramóna szemébe is könnyeket csalt.
máj. 20
0:33
Különleges állat bukkanhat fel a magyar utakon: ezt csináld, ha látod (Agrárszektor)
A csapadékos tavaszi időjárás miatt tömegesen jelentek meg a védett foltos szalamandrák a Kemencét Diósjenővel összekötő erdészeti úton. Az Ipoly Erdő Zrt. ezért fokozott óvatosságra inti az arra közlekedőket - tudósított a nool.hu.
máj. 20
0:33
A visegrádi együttműködés fontosságáról beszélt Magyar Péter Lengyelországban (Kontroll.hu)
Krakkóban kezdte lengyelországi látogatását Magyar Péter. A miniszterelnökkel tartott Orbán Anita külügyminiszter, Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, valamint Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter is.
máj. 20
0:37
Nem is gondolnánk, mennyi mindenre kell figyelni a nyári táborozásnál – szervezőnek, résztvevőnek (Infostart)
Magyarországon a táborszervezés szigorú szabályhoz kötött, amelynek elsődleges célja a gyermekek biztonságának és egészségének védelme – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ élelmezés-, táplálkozás-, gyermek- és ifjúság-egészségügyi osztályának vezetője, Csizmadia Hajnalka. Hozzátette: a táborokban biztosítani
máj. 20
0:37
Balog Zoltán közölte, hogy semmivel sem fog többet elárulni a szerepéről a kegyelmi ügyben (444.hu)
A volt miniszter és református vezető "a sajtómegkeresésekre tekintettel szükségesnek" látta ezt megosztani.
máj. 20
0:37
Csapdába csalnák a vírusos rágcsálókat (Magyar Hírlap)
Hantavírus-keresőben.
máj. 20
0:37
Hormuzi-szoros: a NATO komoly lépést fontolgat júliustól (Forbes)
Több tagállam támogatná, hogy a szövetség hadihajókkal segítse a kereskedelmi hajók áthaladását. A NATO-országok vezetői július elején találkoznak majd Ankarában. Mi történt? A Bloomberg azt írja, hogy a NATO-n belül egyre komolyabban fontolgatják, hogy a szövetség katonai segítséget nyújtson a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóknak, ha Irán július ele
máj. 20
0:37
Borzongás a The Floorban: felismered a legendás horrorfilmeket egyetlen kép alapján? (rtl.hu)
Csati és Balázs a "Borzongás a moziban" témakörben tették próbára filmes tudásukat a The Floor párbaján. Olyan ikonikus filmeket kellett felismerniük képek alapján, amelyek a mai napig mindenkit megborzongatnak. Vajon egyetlen kép is eléggé árulkodó lehet ahhoz, hogy a játékosok felismerjék az alkotásokat?
máj. 20
0:37
A BL-döntő idején újra üzemel a Liszt Ferenc reptér 1-es terminálja (Telex)
Várhatóan megduplázódik a járatok száma az esemény időszakában, közölte a Budapest Airport.
máj. 20
0:37
Vaszily Miklós lemondott az igazgatósági tagságról Schmidt Mária legfontosabb cégében (Telex)
A TV2 elnök-vezérigazgatója a BIF Nyrt. auditbizottságából is távozik.
máj. 20
0:37
A mandalóri és Grogu csak egy mellékküldetés, nem pedig mozifilm (Telex)
Egyszer abszolút nézhető film, de az emberek már nem ezért járnak moziba.
máj. 20
0:37
7 zseniális pszichológiai thriller, amit szinte mindenki elfelejtett (in.hu)
A pszichológiai thrillerek világa egyszerre nyugtalanító és lenyűgöző, ezek a filmek nem külső szörnyekkel, hanem az emberi elme legsötétebb zugaival dolgoznak. Bár sok közülük kultikus státuszt érdemelne, mégis méltatlanul kevés figyelmet kaptak.
máj. 20
0:37
„Többé ne forduljon elő, hogy újságírókat inzultálnak” – Kész a magyar sajtószabadság és médiapiac helyreállításának javaslatcsomagja (Médiapiac)
Elkészült az átfogó javaslatcsomag a Médiafórum Egyesület vezetésével, amely a magyar sajtószabadság és médiapiac helyreállítását célozza az érintett szereplők részvételével.
máj. 20
0:37
Megvan, milyen nyár várható Magyarországon: ijesztő jóslat érkezett (Agrárszektor)
A klímaváltozás hatásait vizsgáló különböző modellfuttatások szerint az évszázad végére nőni fog az átlaghőmérséklet a Kárpát-medencében, a nyarak egyre szárazabbak lesznek, miközben nő a talajközeli ózonkoncentráció - hangzott el a HungaroMet Nonprofit Zrt. által szervezett szakmai konferencián, Budapesten, amelyen a szakértők beszámoltak az Éghaj
máj. 20
0:39
Volt szerb miniszter: ha nem sikerül megállapodni a Mollal, Szerbia is ajánlatot tehet a NIS-re (ProfitLine)
Amennyiben nem sikerül megállapodni a Mollal a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) orosz tulajdonrészének átvételéről, Szerbia is ajánlatot tehet a részesedés megvásárlására - közölte Zorana Mihajlovic volt energiaügyi miniszter kedden.
máj. 20
0:41
A politika helyett a szakmaiságot helyezné előtérbe a belügyminiszter (Infostart)
A rendvédelem tekintélyének helyreállítását, a rendvédelmi dolgozók megbecsülésének növelését és a déli határkerítés megtartását ígérte egyebek között a minisztérium keddi állománygyűlésén Pósfai Gábor belügyminiszter, aki egyértelművé tette, hogy a szakmaiságnak elsőbbséget kell élveznie a politikával szemben.
máj. 20
0:41
Pásztó önkormányzata visszavonta a kamu "Tisza-adótervet" elítélő határozatát (444.hu)
Miután a fideszes polgármester fogadta a térség tiszás parlamenti képviselőjét.
máj. 20
0:41
Szakmai egyeztetést szorgalmaznak a kormánnyal a munkáltatói érdekképviseletek (Magyar Hírlap)
A harmadik országból érkező vendégmunkások ügyében tárgyalnának.
máj. 20
0:41
Folytatódnak a kirúgások: ezúttal a Rogán Antal által bekebelezett hírszerzésért felelős hivatal főigazgatójának kell mennie (Forbes)
Az új kormányzati struktúrában a hivatal visszakerül az Orbán Anita vezette külügyminisztérium felügyelete alá. Mi történt? Panyi Szabolcs tényfeltáró újságíró azt írja a Substack-oldalán, hogy menesztik az Információs Hivatal (IH) még Rogán alatt kinevezett főigazgatóját, Oláh Krisztiánt. Az újságírónak több magyar nemzetbiztonsági és kormányzati
máj. 20
0:41
Rácz Jenő belekóstolt valamibe, amit nem emberi fogyasztásra szántak (rtl.hu)
Rácz Jenő éppen kóstolókört tartott az Espelette konyháján, hogy leellenőrizhesse, hogy állnak az elemek. Miközben Kónya Flóra amiatt mérgelődött, hogy a séf mindig talál valamit, ami nem tetszik neki, Rácz Jenő arca egészen más miatt ugrott össze. Olyan dologba sikerült belekanalaznia, ami nem éppen arra készült, hogy húslevesként kóstolgassák. Se
máj. 20
0:41
Aki kérelmezte, aki aláírta és aki megúszta – bemutatjuk a kegyelmi ügy szereplőit (Telex)
A mellékszereplővé vált pedofil igazgatótól a K. Endrével egy napon kegyelmet kapó, terrorizmusért elítélt Budaházy György ügyvédjéig mindenki, akinek a rendelkezésre álló iratok alapján köze lehetett a magyar közéletet bő két éve felrázó botrányhoz.
máj. 20
0:41
Itt a folytatás: ekkor fut be a The Walking Dead új évada (Médiapiac)
Örömhírt kaptak a The Walking Dead sorozat rajongói: érkezik a sorozat új etapja, már az sem titok, mikor kerül fel a 3. évad a magyar AMC platformra.
máj. 20
0:41
Új szereplő tűnt fel a baromfihúspiacon: lenyomta az Usa-t és az Eu-t is (Agrárszektor)
A dél-afrikai baromfiágazat jelentős beruházási és termelési növekedésről számolt be a 2019-ben indított Baromfiipari Mesterterv keretében. Ezt azután jelentették be, hogy a kormányzat és az iparági szereplők közös felügyelőbizottsága értékelte az elmúlt évek eredményeit - írta meg a Poultry Worls.
máj. 20
0:45
Visszatér Orbán Viktor mellé Havasi Bertalan (Infostart)
Havasi Bertalan egy nemrégiben lezajlott, zárt ajtók mögötti egyeztetésen végérvényes megállapodásra jutott Orbán Viktorral. A harmincéves kommunikációs tapasztalattal rendelkező szakember világossá tette: lojalitása kizárólag egyetlen politikushoz köti.
máj. 20
0:45
Szegény fideszes megpróbált visszavágni Magyar Péter bejárásos videóiért, de nem értette a lényeget (444.hu)
Nem talált luxust, csak kutyaól méretű irodákat, ezért a túl jó kilátást kezdte cinkelni. Csakhogy a Tisza még jobb panorámáról mondott le emiatt az épület miatt.
máj. 20
0:45
Lízingszövetség: jól startolt 2026-ban a lízingpiac (Üzletem)
Az idei első negyedévben tovább bővült a hazai lízingpiac: az új finanszírozások volumene és a szerződések száma egyaránt emelkedett. A személyautó-finanszírozás továbbra is a piac legnagyobb szegmense maradt, de a mezőgazdasági és egyéb gépfinanszírozásban is látványos volt a növekedés. Ezzel szemben a nagyhaszonjárművek és az építőipari gépek pia
máj. 20
0:45
Mikortól alhat a baba takaróval? (Babanet)
A szakértők szerint nem biztonságos, ha a csecsemők takaróval, párnákkal és szőrös játékokkal alszanak. De vajon miért? Mikortól biztonságos, hogy a baba takaróval aludjon?
máj. 20
0:45
Sérülés döntött a sztárteniszező sorsáról (Magyar Hírlap)
Carlos Alcaraz kihagyja a Wimbledont.

Keresés