A közlekedési és beruházási miniszter pénteken még azt mondta, hogy a MÁV helyzetének áttekintésétől teszi függővé a döntést. Mi történt? A HVG azt írja, hogy Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter6 felmentette Dányi Gábort, a MÁV gazdasági vezérigazgató-helyettesét. Részletek. Vitézy pénteken azt mondta az Egyenes beszédben, hogy a MÁV h
Lábas Viki egy podcastben őszintén beszélt arról, hogy tavaly sorra érkeztek az életébe olyan nehéz helyzetek, amelyek alapjaiban rengették meg az életét. Vajon hogyan tudott az énekesnő mindebből új erőt meríteni? Most elárulta!
A Fidesz volt kulturális minisztere szerint az Ópusztaszeri Emlékpark 90 millió forintot kapott a kiszáradt tó feltöltésére és karbantartására. Az emlékpark igazgatója azonban az RTL Híradónak azt mondta: a támogatást bérekre, rezsire és működésre költötték. Hozzátette: eredetileg a Feszty-körkép épületének teljes tűzvédelmi rendszerére kértek pénz
Az ország egyik legnépszerűbb, legkedvesebb és legfoglalkoztatottabb színésze a Jászai Mari-díjas Scherer Péter kedd délelőtt örökre elaludt. Társulata a Nézőművészeti Kft. közösségi oldalán rövid bejegyzésben így búcsúzott: Nyugodj Békében Pepe! Az RTL kreatív vezetője azt mondja, az az életigenlés és pozitívizmus, ami őt jellemezte, nemcsak a kép
Miért szükséges az USA-nak és Iránnak is, hogy egy éven belül lezáruljon az iráni háború? Miért érzi mindkét fél előnyösnek a mostani pozícióját? A Téma új adásában az iráni háború hatásairól és kilátásairól beszélgettünk.
A Netflix új dokumentumsorozata egészen új oldaláról mutatja meg Kylie Minogue-ot: a világsztár őszintén beszél legendás szerelmeiről, karrierje legnehezebb időszakairól, féltékenységről, kreatív harcokról és arról is, hogyan próbálta megtalálni önmagát a popzene egyik legfényesebb korszakában.
Májusban a nemzetközi klubfutball legfontosabb mérkőzései érkeznek. A futballrajongók így három kiemelt európai finálét – az UEFA Európa-ligát, az UEFA Női Bajnokok Ligáját és az UEFA Konferencia-liga döntőjét – követhetik élőben az M4 Sporton, illetve online az m4sport.hu, és nso.hu oldalain, több ország bajnokcsapatainak és meghatározó klubjainak
Digitalizáció, adatvezérelt működés, munkaerőhiány és egészségtudatos fogyasztás - egyszerre több fronton is fordulóponthoz érkezhet a magyar élelmiszeripar. A Portfolio AgroFood 2026 Konferencián megrendezésre kerülő kerekasztal-beszélgetésen a szakértők elmondták, hogy a jövő versenyképes termékpályái már nem kizárólag a termelésről szólnak majd,
Orbán Anita külügyminiszter közösségi oldalán jelentette be, hogy „hazarendeli” Magyarország varsói nagykövetét. A jelenlegi nagykövet Íjgyártó István, ez az ő lecserélését jelenti.
2027-től dupla parkolási díjtételt kell fizetni Budapesten a nehezebb, két tonna feletti villanyautók után. A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület ugyanakkor a rendelet módosítását javasolja. A szervezet elnöke, Marsi Norbert az InfoRádióban elmondta: azt szeretnék, ha az összes, tisztán elektromos gépjármű-tulajdonos az autó tömegétő
Máthé Zsuzsa és Latorcai Csaba online sajtótájékoztatón jelentette be: a KDNP elsőként nyújtott be törvényjavaslatot az új parlamenti ciklusban, amely a gyermekek digitális védelmét erősítené.
Az 5-0 azt jelenti, hogy a legyőzött briteknek nem is egy, hanem két óriási bravúrra lenne szükségük a hátralévő két fordulóban ahhoz, náluk sokkal erősebb csapatok ellen, hogy visszaelőzzék a magyar válogatottat.
De van ennél is aktívabb bemutató: az egyik műsorvezető az Egyesült Arab Emírségek zászlajára adott le több lövést a stúdió falain belül, aztán a plafonba is belelőtt párat próbaképp.
Mit lehetne mondani arról a liberálisok által vezetett államról, ahol hatvan pluszos kommentelőket visz el hajnalban a rendőrség, csak azért, mert kritizálták a kormányfő munkáját?
A ma születésnapos Oroszlán Szonját 2009-ben különleges meglepetés érte: a Honvéd Férfikar tagjaival futott össze a Margit-szigeten, ahol a mintegy 40 fős együttes egy zenés produkcióval köszöntötte, és egy hangulatos szerenáddal lepte meg a színésznőt. "Meg vagyok hatva, azért ez ritkán fordul elő egy nő életében, hogy 40 férfi ad neki szerenádot"
Nyilvánosságra hozta a kormány a kegyelmi ügy minisztériumi iratait. Ezekből kiderül, Varga Judit nem javasolta, hogy Novák Katalin kegyelmet adjon a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának falazó K. Endrének. Az akkori államfő viszont megváltoztatta a döntést, amelyet Varga Judit is ellenjegyzett. Sulyok Tamás államfő azt közölte: hivatalos ké
A miniszterelnök azt mondta, nem tudja, hogy a volt lengyel igazságügyi miniszter melyik országból utazott az Egyesült Államokba, de tájékoztatja a lengyel kormányt az általa ismert információkról.
A bíró vallomást tett arról, hogy ezt nyomásgyakorlásnak érezte. Az ügyben Varga Zs. András, a Kúria elnöke tett feljelentést, az eljárás azóta lezárult.
Az 5–0-s győzelemből Nagy Krisztián és Terbócs István duplával vette ki a részét. Jó volt nézni a válogatottat, úgy verte a feljutó briteket, ahogy egy A csoportos nemzetnek kell.
Előző regényét dicsérte a New York Times, de addig nem akart hazatérni Magyarországra, amíg Orbán Viktor a miniszterelnök. Beszélgetés a Buksóban nemzetközi sikerről és magyar közérzetről, a novella műfajáról, groteszk humorról, emlékezetről, és arról is, hogyan lehet még mindig pontosan beszélni egy olyan korban, amelyben mintha egyre nehezebben t
Sok macskatartó ismeri a helyzetet: a macska odasétál, a lábunkhoz dörgölőzik, ránk néz, majd abban a pillanatban, amikor megsimogatnánk, egyszerűen továbbáll. Elsőre úgy tűnhet, mintha meggondolta volna magát, pedig a legtöbb esetben nem elutasításról van szó, hanem arról, hogy félreértjük a jelzéseit.
A drasztikusan emelkedő műtrágyaárak miatt vonultak ma utcára az európai gazdák. A Copa-Cogeca által szervezett akció Strasbourgban, az Európai Parlament épülete előtt hívta fel a figyelmet a műtrágyaválság következményeire. A résztvevők, köztük a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) szerint a kialakult helyzet azonnali megoldására van szükség, elle
A kegyelmi ügyről szóló keddi rendkívüli miniszterelnöki sajtótájékoztatón elmondottakból egyértelműen következtetni lehet Gaudi-Nagy Tamás szerepére. Magyar Péter azt mondta, hogy „én magam nagyon szeretem a katalán építészetet”. Itt nyilvánvalóan a világhírű katalán építészre, Antoni Gaudíra gondolt a kormányfő. Gaudi-Nagy azonban cáfolt.
Jó hír érkezett az állásukat az MI miatt féltők számára. Egy friss Gartner kutatás szerint ugyanis a fehérgalléros munkavállalói tömegeket mesterséges intelligenciával helyettesítő vállalatok túlnyomó többségénél nem mutatható ki érdemi bevételnövekedés.
Új gazdasági vezető a MÁV-csoportnál, Bakos Krisztina kontrolling főigazgató eredeti pozíciója megtartása mellett vezeti a gazdasági területet – tájékoztatta a MÁV-csoport kedden az MTI-t.
A keresztény szellemiségű könyvkiadók legnagyobb magyarországi seregszemléje, a Szent István könyvhét második napját tartotta kedden, az igényes könyvolvasók a budapesti Ferenciek terén betöltötték a könyvsátorsorokat.
El se kellett pakolni a vörös szőnyeget: az amerikai elnök után az orosz elnök is tiszteletét teszi a kínai diktátornál. Trump kínai látogatása külsőségekben bővelkedett, tartalomban kevésbé. Most Putyinon a sor.
Laca és Bence a "Szeretjük a focit" kategóriában párbajoztak egymással a The Floorban. A játék során a magyar futball történelem legnagyobb alakjairól láthattak képeket, ami alapján minél gyorsabban be kellett mondaniuk a neveket. Vajon kihagyták legnagyobb ziccereket vagy kapura lőttek?