Sárközi Ákosnak újabb versenyzőjétől kellett megválnia az Éttermek csatájában. Az eredményhirdetés meglepő módon sokkal jobban megviselte a bent maradó kékeket, mint azt, akinek végül távoznia kellett. A Michelin-csillagos séf ráadásul meglepte a kiesőt, ugyanis kritikája mellett egy különleges ajánlatot is adott neki.
Többféle kegyelemmel is élt Novák Katalin az évek során a Hunnia-perben, amiben végül a terrorizmusért elítélt Budaházy György lóháton hagyhatta el a váci börtönt.
A közel-keleti válság elhúzódása egyre komolyabb bizonytalanságot okoz a holland kertészeti ágazatban, különösen az inputanyagok elérhetősége, valamint a tartósan magas gázárak miatt. A probléma súlya majd akkor válik igazán érezhetővé, amikor a jelenlegi szerződések lejárnak - sok esetben 2026 végén vagy 2027-ben.
A lengyelországi látogatáson lévő kormányfő azt mondta, úgy tudja, a lengyel hatóságok elől eddig Magyarországon bujkáló Zbigniew Ziobro és a házastársa a Tisza elnökének miniszterelnöki beiktatása előtt pár órával lépett le.
Az idei év nagy bejelentéseinek sorát az MSX125 Grom frissítésével kapcsolatos információk közzétételével zárta a Honda. Az örökzöld zsebrakéta megújulása 2025 májusában, látványos formai átalakulással, a CBF125 ráncfelvarrásával egyidejűleg kezdődött és a mostani színválaszték-bővüléssel zárul – így válik teljessé a márka 2026-os kínálata. Az elm
A magyar nyugdíjrendszer története valójában nem csupán pénzügyi vagy jogi kérdés. Sokkal inkább annak lenyomata, hogyan gondolkodott az állam, a társadalom és a politika az időskorról, a munkáról, a szolidaritásról és az egyéni felelősségről. Az öregségi nyugdíj ma természetesnek tűnő intézmény, de hosszú út vezetett odáig, hogy a munkában eltöltö
Kicsik maradnak a földi epreid, pedig mindent megteszel értük? Ne aggódj, összeszedtük, milyen hibák állhatnak a háttérben, és mikor kell gyorsan cselekedni!
Napjainkban talán minden korábbinál nagyobb szerepe van a közösségi összefogásnak. A Rex Kutyaotthon Alapítvány tavalyi eredményei egyszerre mutatják meg a szervezet erejét és a feladat nagyságát, miközben munkájuk révén több…
Egy Maldív-szigeteki esküvő a romantika csúcsa, ugyanakkor komoly szervezési feladat elé állítja az embert. Amikor egy ilyen távoli, egzotikus helyszínen mondjátok ki a boldogító igent, a távolság és a kulturális…
Palya Beának határozott elképzelése van arról, hogyan tud jól működni egy párkapcsolat. Azt vallja, fontos hozzá párkapcsolati szerződést kötni. Az énekesnő, amikor még szingli volt, az első ilyen vázlatot egyedül készítette el, amikor pedig a kedvesével összejöttek, együtt fogalmazták meg a kritériumaikat a jól működő kapcsolathoz.
A fürtös cherry paradicsom sok kertben úgy viselkedik, mint egy kiszámíthatatlan aranybánya: néha ontja a termést, máskor pedig csak virágzik, de alig köt. A titok sokszor nem a több locsolásban vagy a még erősebb tápoldatban rejlik, hanem néhány kevésbé ismert, de látványos eredményt hozó termesztési fogásban.
Sokan nem is gondolnák, de az, hogy a tej ne romoljon meg, tényleg apróságokon múlik. Felfedjük, mik a friss tej titkai, és hogyan kerülheted el a leggyakoribb hibákat!
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (Mkik) mellett működő független Teljesítésigazolási Szakértői Szerv (Tszsz) 66 új kérelmet vett nyilvántartásba az idén az első negyedévben, ezekben a felek több mint 3,3 milliárd forint vitatott összeget jelöltek meg; végül az építőipari szerződésekből eredő viták gyors és szakértői rendezését szolgáló Tszsz 33
Az ország egyik legnépszerűbb, legkedvesebb és legfoglalkoztatottabb színésze a Jászai Mari-díjas Scherer Péter kedd délelőtt örökre elaludt. Társulata a Nézőművészeti Kft. közösségi oldalán rövid bejegyzésben így búcsúzott: Nyugodj Békében Pepe! Az RTL kreatív vezetője azt mondja, az az életigenlés és pozitívizmus, ami őt jellemezte, nemcsak a kép
Május 19-én, délelőtt elhunyt Scherer Péter – derül ki a Nézőművészeti Kft. Facebook-on közzétett posztjából. A Jászai Mari-díjas színész generációk számára vált meghatározó arccá és hanggá, hiszen egyszerre tudott groteszk, szerethető, szarkasztikus és mélyen emberi lenni a színpadon és a kamerák előtt is.
Az ipari automatizálás ma már nem pusztán technológiai kérdés, hanem szervezeti és kulturális kihívás is. Tóth József, a HEPENIX Kft. üzletfejlesztési igazgatója az autopro.hu-nak adott interjúban arról beszélt, miért nem elég egy új gépet telepíteni a sikerhez, hogyan lehet hosszú távon skálázható rendszereket építeni, és miért kulcsszereplő továb
Az új kormányzati ciklus megkezdésével alapvető szemléletváltás várható a hazai közbeszerzési piacon. A „tiszta lap” jegyében meghirdetett reformok középpontjában a piaci verseny helyreállítása, az egyajánlatos tenderek visszaszorítása és a források decentralizálása áll. A szakértő szerint azok a kis- és középvállalkozások válhatnak az új korszak n
A május 30-i budapesti Bajnokok Ligája döntő előtt legalább akkora figyelem övezi a játékosok megjelenését, mint a kezdőcsapatok összeállítását. Ami David Beckham előtt elképzelhetetlen volt, az ma már természetes, a labdarúgók divatkampányokban szerepelnek, az első sorban kapnak helyet a párizsi vagy milánói divathéten is a kifutók mellett. A kérd
2026 nyara extrém hőhullámokat hoz, a Homokhátság talajvize tovább zsugorodik. A 200 éve emlegetett Duna-Tisza-csatorna a szakértők szerint inkább rontana a helyzeten.
Galla Miklós üzent a 73. születésnapján arról posztolt, hogy a csuklás miatt egy doktornő az utolsó reménye. Egy doktornő az utolsó reménye, Galla Miklós már csak benne bízik, hogy a kilenc hónapja őt gyötrő csuklás ellen van gyógymódja. Hiába lett a 73 éves Galla Miklós, a csuklása miatt képtelen az önfeledt ünneplésre. Mint ismeretes, a […]
A Szűz ne legyen zárkózott, bizonytalanná válik a Halak támogatása! Karrier horoszkóp: 2026.05.20. Kos Ma a fellegekben vagy, és megvan hozzá az okod! Jelentős előnyben vagy a munka világában. Ne hagyd, hogy az emberek azt higgyék, hogy ők vannak fölényben. Te vagy az, akinél a jollyjoker van.. A siker ma egyértelműen a te oldaladon áll!
Te is azok közé tartozol, aki két munkafolyamat között gyors bekapsz valamit? Netán rendelés útján érkezik az ebéd, menzán eszel, esetleg az asztalodnál fogyasztod el az ételt? Nemcsak az a fontos, hogy hol, hanem az is, hogy mit ebédelsz. A modern munkahelyeken egyre nagyobb figyelmet kap, hogyan befolyásolja az étkezés a dolgozók közérzetét és ha
Szikrázó napsütés, kevés felhő, szerelemszagú szél és simogató meleg, ez vár ránk szerda reggeltől késő estig. Szerdán napos idő kevés felhő várható, délután helyenként zápor, esetleg zivatar előfordulhat, legkisebb eséllyel a középső országrészben. Az északias szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és
Reviczky Gábor már megtapasztalta, milyen a halál, amit egy kifejezetten nyugodt, csodálatos állapotként élt meg. A 77 éves Reviczky Gábor már megtapasztalta, milyen a halál, amiről megrázó őszinteséggel beszélt. Korábban úgy fogalmazott, „rajta volt azon az úton, ami a halálba vezet”, és ezt egy kifejezetten nyugodt, csodálatos állapotként élte me
64 éves korában meghalt Tom Kane amerikai szinkronszínész, akinek hangját generációk ismerték a Star Wars-sorozatokból, animációs filmekből és videójátékokból. A színész halálhírét ügynöksége erősítette meg. Kane pályafutása során olyan ikonikus karaktereket szólaltatott meg, mint Yoda vagy Ackbar admirális.
A magyar bérek látványos felzárkózása 2010 után megtorpant, majd az inflációs sokk évei után újraindult - de messze nem olyan ütemben, hogy érdemben csökkentse az uniós bérszakadékot. Bár 2024-2026 között ismét nőnek a reálkeresetek, a minimálbér gyors emelése komoly terhet ró a vállalatokra, és a foglalkoztatás visszafogásán keresztül akár a pozit
Egy friss NMHH-tanulmánykötet riasztó képet fest a magyar fiatalok mentális állapotáról: a felsőoktatásban tanulók több mint 40 százaléka depresszióra utaló tünetekkel küzd, miközben a kutatások a digitális világ és a közösségi média hatásaira is rámutatnak.