2026. május 11. hétfő

máj. 11
14:21
Gyulán ünnepelt a vöröskereszt közössége (Gyulatelevízió)
A Magyar Vöröskereszt megalakulásának 145. évfordulója mellett a Vöröskereszt és a Vörös Félhold Mozgalom Világnapját is ünnepelték pénteken, az Almásy-kastély Stefánia-szárnyában. A megnyitó eseményen Párducz László, a szervezet Békés vármegyei elnöke kiemelte, a mögöttük lévő, közel százötven év alapján kijelenthető, hogy a felmerülő kérdésekre a
máj. 11
14:23
Különdíjjal ismerték el Hegedűs Zsolt mémmé vált táncát (SzMo)
A Lábán Rudolf-díj kuratóriuma alternatív különdíjjal ismeri el Hegedűs Zsolt produkcióját. A díj a magyar kortárstánc egyik legfontosabb szakmai elismerése, amelyet idén huszonegyedik alkalommal adnak át.
máj. 11
14:27
Magyar Orvosi Kamara: "A megbékélés nem előzheti meg az igazságtételt" (Menedzsment Fórum)
Lépéseket jelentett be a MOK.
máj. 11
14:27
Pár óra alatt százezrek reagáltak Magyar Péter felhívására, ezt kérte a miniszterelnök (ATV)
Magyar Péter egyetlen dologra kérte követőit, a hétvégén elhangzottak újabb megerősítést kaptak.
máj. 11
14:27
Fájdalmas bejelentést tett a népszerű játékkonzol gyártója: mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk a vásárlóknak (Pénzcentrum)
Komoly eséssel reagált a piac a Nintendo legfrissebb bejelentéseire. A vállalat emeli a Switch 2 árát, miközben a befektetők szerint egyelőre kevés a nagy dobásnak számító játék az új konzol körül. A részvények hétfőn 7 százalékot estek Tokióban. Elemzők szerint ugyanakkor a cég szándékosan foghatta vissza az előrejelzéseit, írja a Reuters.
máj. 11
14:27
Gigászi féreglyukat nyithatott a sötét anyag a galaxisunkban: meggörbíthette a teret (Life)
Félelmetes dolgot rejthet a Tejútrendszer közepe. Ha hinni lehet a számításoknak, akkor a bolygónknak is otthont adó galaxisban gigászi féreglyukat nyitott a sötét anyag.
máj. 11
14:27
Lannert Judit új oktatási törvény kidolgozásával kezd (Magyar Nemzet)
Az oktatás jövőjéről és a gyermekvédelem helyzetéről is kérdezték a Tisza miniszterjelöltjét.
máj. 11
14:27
Aktív életmód elektromosan: bemutatkozik a Toyota új bZ4X Touring modellje (Autószektor)
Az új Touring kivitel legfontosabb újdonsága a megnövelt csomagtér: a modell 669 literes raktere közel 50 százalékkal nagyobb a hagyományos bZ4X-hez képest, így könnyedén elférnek benne családi poggyászok, sport- és kempingfelszerelések vagy akár babakocsik is. A praktikusságot tovább növelik az alapfelszereltségű tetősínek, valamint az akár 1500 k
máj. 11
14:27
"Történelmet írtak" – Mága Zoltán is megszólalt a sükösdi gyerekek fellépéséről (naphire.hu)
Mága Zoltán szerint a sükösdi tamburás gyerekek történelmet írtak.
máj. 11
14:27
Kemény mondatok és tervek az agrárminiszter-jelölt meghallgatásán (Haszon.hu)
Az agrárium és az élelmiszeripar stratégiai kérdés, küldetés és komoly felelősség egyúttal, hiszen 9,5 millió ember élelmiszerbiztonságát határozza meg Magyarországon - mondta bizottsági meghallgatásán Bóna Szabolcs, a leendő agrárminiszter.
máj. 11
14:33
Vége a találgatásoknak: Presser Gábor lerántotta a leplet arról, mit mondott a Kossuth téri előadása előtt (Blikk)
Sokan csak találgatták, mit mondott Presser Gábor a Kossuth téren a Neked írom a dalt című sláger előadása előtt. Most maga a zenész tisztázta a kérdést.
máj. 11
14:33
Jó híreket hoz a kedd a kutakra (Infostart)
Habár a piaci és a védett árak még mindig elég távol állnak egymástól, azért egyre összébb zárul az a bizonyos üzemanyagár-olló.
máj. 11
14:33
Kamion és teherautó ütközött az M1-esen (Metropol)
Győrújbarát közelében, a 118. kilométernél történt baleset. Egy sávon halad a forgalom Hegyeshalom felé az M1-esen.
máj. 11
14:33
Lannert Judit: Nagy szó, hogy 16 év után végre önálló tárcája van az oktatásnak (Portfolio)
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszterjelölt meghallgatása az Országgyűlés oktatási bizottságában 14 órakor kezdődik, amelyről élőben tudósítunk. Az új kormány miniszterjelöltjeinek mai meghallgatási sorozata többek között vele zárul (Tarr Zoltán  társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterjelöltet hallgatja meg ma még 14 óra
máj. 11
14:33
Gyurkó Szilvia, a Hintalovon alapítója felel majd a gyermekvédelemért az új kormányban (444.hu)
A leendő oktatási miniszter jelentette be. Gyurkót az előző kormány sorosistának tartotta, és listára tette, az új kormány felismerte a lehetőséget az egyik legaktívabb és legismertebb gyerekvédőben.
máj. 11
14:33
Martin Short teljesen összetört, mióta lánya öngyilkos lett: "Ez egy valóságos rémálom!" (BorsOnline)
Katherine Short halála óta a színész visszavonult a reflektorfénytől. Martin Short most végre megtörte a hallgatását és őszintén megnyílt a gyász folyamatáról.
máj. 11
14:33
Elutasította Kaja Kallas, hogy Gerhard Schröder európai közvetítő legyen (Magyar Hírlap)
"Egyértelmű", miért akarja Vlagyimir Putyin, hogy az egykori német kancellár "az asztal mindkét oldalán üljön".
máj. 11
14:33
Gulyás Gergely alaposan helyre tette a fenyegetőző tiszást (Demokrata)
A fideszes politikust komolyan aggasztja Melléthei-Barna Márton fenyegetőzése.
máj. 11
14:33
Gulyás Gergely: A demokratikus rendszer leváltásával éppen a diktatúra jönne vissza (Magyar Nemzet)
A győzelem nem ad mindenre felhatalmazást – közölte a frakcióvezető Melléthei-Barna Márton fenyegetésére.
máj. 11
14:33
A magyar importőröknek is segít az amerikai Cape portál (Üzletem)
Az Usa vámvisszatérítési eljárásának indulása kapcsán felhívást tett közzé a Hepa.
máj. 11
14:33
Összefogással az ittas vezetés ellen: tízből hét magyar rendelt már fuvart másnak, hogy megelőzze a bajt (Digital Hungary)
Bár az ittas vezetésből eredő balesetek száma történelmi mélypontra csökkent, a közösségi felelősségvállalás ereje válik a biztonság új mércéjévé. A Bolt Magyarország országos utasfelmérése rávilágít, hogy tízből hét ember (72%) rendelt már fuvart valaki másnak kifejezetten azért, hogy megóvja az ittas vezetéstől. Ez a fajta összefogás egyfajta dig
máj. 11
14:33
Rögtön hatalmas gratulációt kapott Köböl Anita, az egyik új kormányszóvivő - ATV: „Felkészült, tájékozott és szorgalmas kolléga...” (Médiapiac)
Új szerepben folytatja pályafutását Köböl Anita, az ATV műsorvezetőjét, akit leendő kormányszóvivőjeként mutatott be Magyar Péter. A bejelentés után korábbi munkahelye sem maradt csendben: az ATV közleményben gratulált kollégájának, akit „felkészült, tájékozott és szorgalmas” szakemberként méltattak, sok sikert kívánva neki az új feladatkörhöz.
máj. 11
14:35
Célzott fejlesztések lökhetnek a KKV-k szekerén a kormányváltás után − Még több várható hatásról a pécsi szakmai fórumon (Portfolio)
Kormányváltás után a vállalkozások első kérdése rendszerint az, hogy "mi változik holnaptól?". Két, a hazai kkv-szektort közelről ismerő szakértő – Dr. Szabóné dr. Benyeda Zsófia, a Prophyl stratégiai ügyvezetője és Herbály István, a Contrall Ipari Informatikai Kft. ügyvezetője – abban egyetért: gyors csodák helyett kiszámíthatóság, hatékonyság és
máj. 11
14:37
Indul Horvátország történetének legnagyobb vasúti projektje! (Portfolio)
Az indiai Afcons Infrastructure Limited építőipari vállalatot választották ki a Dugo Selo-Novska vasútvonal rekonstrukciójára és a második vágány megépítésére Horvátország történetének legnagyobb vasúti projektjében - közölte hétfőn a HZ Infrastruktura horvát vasúti infrastruktúra-kezelő társaság.
máj. 11
14:39
Halle Berry legújabb videójától leesett az állunk – ezt látnod kell! (Metropol)
Az édesanyákat élteti. Halle Berry videóját látnod kell!
máj. 11
14:39
Lezsák Sándor egyszerűen csak elégette a mára feleslegessé vált parlamenti névjegykártyáit (444.hu)
Az MDF-esből lett fideszes képviselő 32 év után először nem ült be a parlamentbe.
máj. 11
14:39
Hamarosan megújul a főváros egyik legfontosabb hídja: egy időre kieshet a forgalomból – már megtették az első lépést (vg.hu)
Kiírták a közbeszerzést az egyik legforgalmasabb híd felújítására.
máj. 11
14:39
"Lesokkolt" - csókbetegséggel diagnosztizáltak egy 18 évest, családja már fel sem ismerte (BorsOnline)
A fiatalnak fogalma sem volt róla, hogy létezik ilyen betegség.
máj. 11
14:39
Köböl Anita: Amikor a miniszterelnök hív, nem mondasz nemet (SzMo)
Az ATV műsorvezetője is kormányszóvivő lesz Magyar Péter felkérésére. Köböl Anita célja az, hogy tisztelettel, figyelemmel és szeretettel szóljon "egy megtépázott lelkű országhoz".
máj. 11
14:39
Sosem került még ilyen szorult helyzetbe a NASA marsjárója - egy hétig tartott a küzdelem (Rakéta)
Egy kő miatt akadt el a rover. 14 év alatt egyszer sem kellett még ilyen problémával megküzdenie a Curiosity-nek.
máj. 11
14:39
Így környékezi meg Kijev Budapestet (Demokrata)
A magyarországi választások után az ukrán fél úgy látja, hogy új lendületet kap a folyamat, amely Ukrajna teljes jogú EU-tagságához vezet.
máj. 11
14:39
Egynapos kirándulások Rómából: 5 különleges hely az olasz főváros közelében (Drive)
Róma környéke tele van olyan falvakkal, kisvárosokkal és különleges látnivalókkal, amelyek ideális célpontok lehetnek egy egynapos kiránduláshoz. Középkori sziklaváros, mesébe illő kert és hangulatos tóparti település is szerepel válogatásunkban, amelyben öt különböző hangulatú úti célt mutatunk be az olasz főváros közelében.
máj. 11
14:39
Mindenkinek illik segíteni az új kormányt, még ebben is van felelősségünk (Pesti Srácok)
Újra és újra hangsúlyozni kell, hogy ez az új kormány egy szabályos választáson jutott hatalomra, egy olyan választáson, amit a mi kormányunk írt ki a demokratikusan szokásos keretek között és időben.
máj. 11
14:45
Lemondási felszólítások: megszólalt Gulyás Gergely is (Infostart)
Semmilyen összefüggés nincs Melléthei-Barna Márton, a Tisza volt igazságügyminiszter-jelöltjének önkéntes visszalépése és a hivatalban lévő tisztviselők lemondásának igénye között – kommentálta Gulyás Gergely, a Fidesz frakcióvezetője hétfőn a Facebookon a Tisza Párt jogi vezetője, országgyűlési képviselője lemondásokra felszólító megnyilatkozását.
máj. 11
14:45
Kemény munka, úri modor: visszatértek a legendás birkanyírók (Agroinform)
Videón a mesterfogások egy hazai gazdaság jóvoltából.
máj. 11
14:45
"Annyit fogytam, hogy a gyerekeim elvesztettek a szupermarketben" (Ripost)
Stella Jane injekciók és műtét nélkül fogyott le.
máj. 11
14:45
"Beleszerettem a párom testvérébe, ezért hozzámentem, hogy közelebb legyek a sógoromhoz" (Life)
Egy internetes fórumon vallott egy 29 éves nő a tiltott érzéseiről. Megdöbbentő részleteket árult el.
máj. 11
14:45
Lesivideó készült Magyar Péterről és édesanyjáról a Parlamentben, csak a kamera látta a megható pillanatot (Promotions)
Lájkok ezrei jöttek a megható lesivideóra.
máj. 11
14:45
Az AI korában minden eddiginél nagyobb szükség lesz az emberi agyra (MMonline)
Hogyan születnek az üzleti döntések a jövőben, ha a vezetők a mesterséges intelligenciához (AI) fordulnak tanácsért és ugyanazokat a válaszokat kapják majd? Ángyán Balázs, a Számlázz.hu ügyvezetője szerint az AI világában az átlagos és az igazán sikeres vállalatokat olyan tényezők fogják megkülönböztetni, amely az embereken múlik, nem az AI-on. A k
máj. 11
14:45
A Facebook rejtelmei (Magyar Nemzet)
Na most tessék! Hát ki hitte volna?
máj. 11
14:45
Képernyőszünet: az európaiak az algoritmusok helyett idén nyáron az utazást, a gasztronómiát és a személyes élményeket választják (Digital Hungary)
Az európaiak ezen a nyáron le akarnak csatlakozni az internetről, és belevetnék magukat a személyes élmények sűrűjébe: élni akarnak, megszabadulva az algoritmusoktól valamint a digitális nyomástól.
máj. 11
14:45
"Megemelem a boltban a mérleg sarkát, hogy kevesebbet fizessek a zöldségért" – Piti spórolási trükkök, amiket szégyellsz bevallani (Bien)
A mai gazdasági helyzetben az ember ott spórol, ahol tud. Néha ezek a módszerek meglepően kreatívak és talán kissé szégyenletesek is.
máj. 11
14:45
Eddig tartott a meleg: kemény hideg köszönt be Magyarországra (Agrárszektor)
Hamarosan itt vannak a fagyosszentek, Pongrác, Szervác és Bonifác. A népi megfigyelések szerint ilyenkor gyakori az erős lehűlés, átmenetileg visszatérhetnek a hajnali fagyok. Idén beválik a népi hiedelem, hiszen éppen az első fagyosszent, Pongrác napján északnyugat felől erős hidegfront érkezik, amely jelentős lehűlést és többfelé kiadós csapadéko
máj. 11
14:51
Amikor Antonio Banderas tanít osztrigát feltörni - megjelent az Anthony Bourdain-film előzetese (FilmHu)
Előzetest kapott a világutazó séf pályakezdését feldolgozó film, melyet a legnevesebb amerikai független filmstúdió, az A24 forgalmaz. A Téli szünettel berobbant Dominic Sessa játssza Antony Bourdaint, mellékszerepekben lesz látható Antonio Banderas, Emilia Jones és Leo Woodall. A rendező Matt Johnson, aki korábban a BlackBerry telefon feltalálóiró
máj. 11
14:51
Lannert Judit: Előkészítjük a KEKVA-egyetemek rendszerének átalakítási koncepcióját (Portfolio)
Az állami egyetemek autonómiájának helyreállítása érdekében átalakítják a kuratóriumi rendszert, előkészítik a KEKVA-rendszer átalakításának koncepcióját, mondta Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszterjelölt az Országgyűlés oktatási bizottságában tartott meghallgatásán, amelyről élőben tudósítunk.
máj. 11
14:51
Tragédia: 14 éves lány holttestére találtak egy családi háznál (Ripost)
A halál eset körülményeit még vizsgálja a hatóság.
máj. 11
14:51
Ez már nagyon közel van Magyarországhoz: megvan az első eset, felütötte a fejét a hantavírus a visegrádi országban – nyugtatnak a szakértők (vg.hu)
Pánikra semmi ok, ebből nem lesz világjárvány.
máj. 11
14:51
Aki megmutatta, hogy a természet az igazi kincs – 4 könyv a 100 éves David Attenborough életművéből (Könyves Magazin)
David Attenborough több generáció számára is meghatározta, mit is jelent a természet és annak szeretete. Elhivatottsága és kíváncsisága szinte egybeforrt azzal a tisztelettel teli, mégis gyermeki hevülettel, ami mindannyiunkban ott él a környezetünk iránt. A híres természettudós nemrég töltötte be a 100. évét, ezért 4 emlékezetes könyvet ajánlunk a
máj. 11
14:51
Három új kormányszóvivő lesz, Szondi Vanda, Magyar Éva és Köböl Anita (Márkamonitor)
Magyar Péter miniszterelnök Facebook-oldalán jelentette be Magyarország kormányának három szóvivőjét: Szondi Vandát, Magyar Évát és Köböl Anitát.   A szabad sajtó nem ellenség, hanem a demokrácia egyik legfontosabb garanciája – írja a miniszterelnök. – Egy kormány akkor szolgálja jól a hazáját, ha nem fél a kérdésektől. Ha nem elbújik az újságírók
máj. 11
14:51
Hatalmas fogolycsere jöhet Ukrajna és Oroszország között (Magyar Hírlap)
Az orosz fél már megkapta a listákat.

Keresés