Castaldo jelenléte Erdélyben a Habsburg-hatalom megszilárdítását szolgálta, ugyanakkor a helyi politikai viszonyokat tovább destabilizálta, hozzájárult a társadalmi elégedetlenség növekedéséhez, és közvetve az oszmán terjeszkedés felgyorsulásához is.
A televíziós újságíró egy személyes hangvételű bejegyzésben erősítette meg, hogy elfogadta a kormányszóvivői felkérést. Szerinte a a társadalmi megosztottság felszámolását a kommunikációval lehet megkezdeni.
Május 11-én hétfőn, a Tisza leendő minisztereinek bizottsági meghallgatásával kezdődött el az első igazi munkanap az Országgyűlésben az alakuló új kormány számára. Kapitány István, a Tisza gazdasági és energetikai miniszterjelöltje is felfedte a következő 4 év legfontosabb célkitűzéseit.
A tűz május 7-én keletkezett, a szakembereknek mostanra sikerült meghatározni, hogy pontosan hol. A tűzoltók a sugárfertőzött terület szakértőivel közösen dolgoznak az oltáson.
A NAV ügyfélszolgálatain az egyik leggyakoribb kérdés, hogy az adószámla egyenlegét hogyan kell értelmezni: az ügyfél tartozik-e, vagy épp ellenkezőleg, visszakaphatja pénzét. Alapszabály, hogy csak a túlfizetés összege téríthető vissza, de ha egyidejűleg más adónemen tartozása van, azt is rendezheti vele, ha erről külön nyilatkozik, olvasható a
A leendő Tisza-kormány legfontosabb külpolitikai célkitűzéseiről beszélt a párt külügyminiszterjelöltje, Orbán Anita, a parlament Külügyi Bizottsága előtt tartott meghallgatásán, május 11-én. A fókuszban Európa, a nyugati szövetségi rendszer lesz, a fő cél pedig a bizalom helyreállítása.
Hihetetlennek hangzik, de igaz, a kialvatlanság valóban elhízáshoz vezethet. Az alváshiány komoly fizikai és mentális következményekkel jár, egyéb tünetei mellett a plusz kilók észrevétlen felcsúszásának is ez állhat a hátterében. De vajon miért van ez? Ennek jártunk utána.
Drasztikus fordulatot vehet az adóhatósági ellenőrzések fókusza. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal a házipénztárak mellet a fejlesztési tartalékok fizikai meglétét is szigorúan vizsgálja. A hazipenztar-doktor.hu szakértője arra figyelmeztet, hogy vagyonvisszaszerzésre fókuszáló, ígért kormányzati stratégia és a mesterséges intelligencia alapú kontroll m
Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszterjelölt meghallgatása az Országgyűlés oktatási bizottságában 14 órakor kezdődik, amelyről élőben tudósítunk. Az új kormány miniszterjelöltjeinek mai meghallgatási sorozata többek között vele zárul (Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszterjelöltet hallgatja meg ma még 14 óra
Fehér szövedékbe burkolt, teljesen lerágott kecskerágók jelentek meg országszerte. A látványos pusztítás mögött a pókhálós kecskerágómoly (Yponomeuta cagnagella) hernyói állnak, amelyek idén különösen nagy számban jelentek meg.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) képviselői az országgyűlési bizottsági meghallgatásokon a miniszterjelölt személyes képessége, szakmai múltja és elképzelése alapján szavaznak igennel, nemmel vagy tartózkodással – közölte Rétvári Bence frakcióvezető.
Újabb fontos lépés történt a Petőfi híd felújításának előkészítésében: a BKK közbeszerzési eljárást indított a korszerűsítés tervezésére. Az engedélyezési tervek elkészítését és a szükséges hatósági engedélyek megszerzését követően a Fővárosi Önkormányzat megalapozott döntést hozhat a hídfelújítás mértékéről, valamint a kiviteli tervek elkészítéséh
Kazahsztán történelmi csúcsra emelheti a lenmag exportját a futó mezőgazdasági szezonban. A kínai és európai kereslet ugyanis megugrott, amit jobban ki tudnak használni, mint riválisuk, Oroszország.
Kevin Hart humoristát roastolták a Netflix egyik különkiadásának felvételén, a műsor apropójából össze is gyűltek a sztárok, köztük Jennifer Lopez is. Az énekes-színésznő melltartó nélkül jelent meg a vörös szőnyegen, minden szem rá is szegeződött.
Dexter Keaton érzelemdús bejegyzésben emlékezett meg a néhány hónapja elhunyt édesanyjáról. Diane Keaton lánya korábban soha nem látott közös képeket is megosztott közösségi oldalán.
A BKK több járat közlekedését is módosította közműjavítás és felújítási munkák miatt. Az érintett autóbuszok terelve járnak, emiatt több megszokott megálló is kimarad Budapesten. A változások több kerületet és fontosabb csomópontot is érintenek.
Végre érkezik Jason Momoa sorozatának 2. évada: a Csavargások dokumentumfilmszéria május 14-én tér vissza az HBO Maxra, s zömében teljesen a színész munkája.
Marcus Rashford góllal járult az el Clásico megnyeréséhez, első légiós-idényében spanyol bajnok lett. Szívesen maradna a Barcelonánál, de a jövője egyelőre bizonytalan.
A svéd hatóságok két embert vettek őrizetbe azzal a gyanúval, hogy olyan fejlett technológiai eszközök beszerzésében segítették Oroszországot, amelyeket Moszkva az ukrajnai háborúban is felhasználhat - közölte hétfőn a svéd titkosszolgálat (SAPO).
Jávor Benedek élesen bírálja a 2010 és 2026 közötti időszakot, majd felteszi a kérdést: "Milyen bíróság számítja be a büntetési tételbe az ellopott 16 évünket?"
A metélőhagyma a hazai kiskertek egyik legmegbízhatóbb fűszernövénye, amely nemcsak egyszerűen termeszthető, hanem évről évre visszatérő, stabil hozamot is biztosít. Sokoldalúan felhasználható a konyhában, miközben a kert ökológiai egyensúlyát is támogatja.
Indul az Exportstratégia workshop a Proactive Management Consulting (Pmc), a Hepa és az Een közös programja. A megszerzett tudás közvetlenül alkalmazható a saját vállalati környezetben is.
Mihalik Enikő ritkán enged bepillantást a családi életébe, anyák napja alkalmából azonban kivételt tett. A modell új fotókat osztott meg kislányáról, Eva Rose-ról, akinek arcát általában gondosan óvja a nyilvánosságtól.
A Budapesti Közlekedési Központ több napon át tartó programsorozattal csatlakozik a kezdeményezéshez. Közös mozizás, tematikus városi séták, bringázás.