A világ talán legismertebb elméleti fizikusa, Carlo Rovelli is az idei Brain Bar vendége lesz - jelentették be a jövőfesztivál szervezői. A magyar előadók sorát többek közt Polgár Judit legendás sakknagymester és Szoboszlai Dominik nevelőedzője és édesapja, Szoboszlai Zsolt erősítik. A Brain Bar fesztivált szeptember 17-18-án rendezik a Magyar Zene
Justin Bieber Coachella-fellépése idén nemcsak a slágerekről szólt, hanem egy olyan különleges találkozásról is, ami az egész internetet lázban tartja. Bár a színpadon két szupersztár állt, a pillanat valójában egy gyerekkori álom beteljesüléséről szólt, amiben meglepő módon az énekes feleségének, Hailey Biebernek is kulcsszerepe volt. De vajon mi
Magyar Péter a Tisza Párt hétfői frakcióülése után ismertette az ország nyilvánosságával a hamarosan megalakuló kormánya néhány tagját. A környezetvédelmi és az egészségügyi minisztérium vezetőjét is bejelentette.
Magyarországon az egészségügyre fordított kiadások GDP-hez viszonyított aránya elmarad a visegrádi országokétól. A változás első lépése az lehet, ha a kormány valóban prioritásnak tekinti az egészségügyet. A legnagyobb megtérülés a gyerekek és a nők egészségi állapotának javításában mutatkozik, de a mentális egészség terén is bőven van fe
A térítésmentesen kiosztott szén-dioxid-kibocsátási egységek kompenzációs hatását semlegesítő nemzeti szabályozás ellentétes a kibocsátási egységek kereskedelmi rendszeréről szóló EU-irányelv céljaival, írja az Európai Unió Bírósága C-519/24. számú ügyben hozott ítéletében.
A Veszprém Vármegyei Pedagógiai Szakszolgálat szakmai napot szervezett, amely a kiégés megelőzésének, a kommunikáció fejlesztésének és a vezetői kompetenciák erősítésének témáját járta körül. A rendezvény a Veszprémi Tankerületi Központ „Esélyt a gyermekeknek!” elnevezésű, RRF- 1.2.4-25 2025-00008 azonosítószámú
A Pannon Egyetemen 2022. 01. 01. és 2025.12.31. között valósul meg az a pályázati program, amely a környezetterhelés jelentős mértékű csökkentésére irányuló innovatív technológiák fejlesztését (és elterjesztését) megalapozó kutatásokkal foglalkozik. A projekt a Tématerületi Kiválósági Program 2021 (TKP2021-NKTA-21) Nemzeti Kutatások alprogram keret
A várakozásnak vége: 2026-ban ismét Budapesten gyűlnek össze az elektronikai gyártás meghatározó szereplői az InnoElectro kiállításon és konferencián. A Magyarországi Elektronikai Társaság (MELT) szervezésében megvalósuló eseményen közel 80 kiállító vonultatja
Az Uránusz belép az Ikrekbe ezen a héten: így hat az erőteljes energiaváltás a csillagjegyedre 2026. április 20. és 26. között.A hirtelen változások bolygója felforgatja a mindennapokat, és új fejezetet nyit a csillagjegyek életében.
A Föld napja nem csak egy dátum a naptárban, hanem emlékeztető arra, hogy felelősséggel tartozunk bolygónkért. A környezetvédelem, a fenntarthatóság és a tudatos életmód mindannyiunkat érint, hiszen a döntéseink hatással vannak a jövő generációira.
Megtartotta első ülését a 141 tagú Tisza frakció, amelyet Bujdosó Andrea fog vezetni. Magyar Péter korábban bejelentette, az országgyűlés elnökének Forsthoffer Ágnest, a párt egyik alelnökét javasolja. Az új kormányban 16 miniszter lesz, minden terület külön irányítót kap, nem lesznek úgynevezett csúcsminisztériumok. Mutatjuk a listát.
A 444.hu birtokába jutott levelezések szerint a Miniszterelnöki Kabinetiroda kötelező érvényű utasításokat küldött más tárcáknak a kampányban. Az üzenetek között szerepelt például az, hogy Magyar Pétert Zelenszkijjel hozzák összefüggésbe.
Megnevezte a leendő Tisza-kormány hét miniszterét Magyar Péter pártelnök, leendő miniszterelnök hétfőn, a Tisza Párt parlamenti frakciójának első ülése után tartott sajtótájékoztatóján.
Orvos, katona, bankár és multinacionális vezető is helyet kapott a hétfőn Magyar Péter által bejelentett miniszteri csapatban. Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakuló névsor egyszerre épít volt kormányzati szereplőre és nemzetközi tapasztalattal rendelkező szakemberekre. A kijelölt tárcavezetők háttere jól jelzi, milyen irányba tervezi vinni
A város felett, ahol a tavasz első, tiszta energiái már megjelennek a horizonton, a Virtu Restaurant új szezonális kínálata a természet újjászületését emeli fine dining élménnyé. A MOL Campus 28. emeletén található, Michelin-ajánlott étterem idei tavaszi fogásai a frissesség, a szezonalitás és a kifinomult polgári konyha találkozását ünneplik könny
Magyar Péter bemutatta a Tisza Párt első miniszterjelöltjeit, miután a történelmi méretű frakció megtartotta alakuló ülését. A leendő kormányfő szerint 16 tárcával működő kabinet körvonalazódik.