A kutya nem játék, hanem érző lény, saját határokkal és igényekkel. A békés együttélés feltétele, hogy azt a családban élő gyermekek is mielőbb megtanulják.
A közgazdász jövő tavaszra teszi, hogy lehull a lepel, s jön az ébredés, a kétharmados győzelem után a fekete leves. Boros Imre szerint ugyanis Magyar Péter, a Tisza Párt az ígéreteit nem tudja betartani, miután Brüsszel utasításait kell végrehajtani.
Úgy tűnik, a konyhakertészek között is kezd elterjedni egy olyan technológia, amit eddig leginkább csak a profi nagyüzemekben láthattunk. Bár mi, hobbikertészek megszoktuk, hogy tavasszal elvetjük a magot, vagy megvesszük a piacon a sima palántát, egyre többen keresik az úgynevezett oltott zöldségeket. Elsőre furcsán hangzik, hiszen az oltásról min
Magyar Péter leendő miniszterelnök hétfő délutáni sajtótájékoztatóján ismertette az új kormánya hét miniszterét. A személyek és tárcák megnevezése eddig nem okozott meglepetést. Az is kiderült, hogy melyik lesz a további 9 minisztérium. Kérdésre válaszolva úgy fogalmazott, hogy a költségvetés helyzete lesújtó, és rengeteg csontváz eshet ki belőle,
A láncfűrész megbízható működése érdekében elengedhetetlen a rendszeres karbantartás. Tudd meg, hogyan tisztítsd, olajozd, mire figyelj a hibák elkerüléséhez!
Egy újabb, körülbelül 292 millió dolláros támadás rázta meg a kriptoszektort a hétvégén, feltárva a decentralizált pénzügyi (DeFi) infrastruktúra sebezhetőségeit, és aggodalmat keltve a hitelezési protokollok közötti dominóhatások miatt. Bár a nyomozás még folyamatban van, a korai elemzések azt sugallják, hogy a támadás a Kelp rsETH tokenje – az et
A vastag- és végbélrák lett a fiatalok első számú daganatos gyilkosa. A friss adatok szerint egy furcsa dolog döntheti el, hogy ki éli túl a betegséget.
A pénzhamisítás egyidős magával a pénzzel – ez a mondat már-már közhelynek tűnhet, mégis tökéletesen leírja azt a jelenséget, amely évszázadok óta kíséri a gazdaság működését. Ami azonban az elmúlt években változott, az nem más, mint az eszköztár. A Fintech Világa legutóbbi adásában Érczfalvi András és Siklós Bence, a Peak tanácsadója arról beszélg
2026-ban a kkv-k sikerét egyre inkább az dönti el, hogy mennyire gyorsan tudnak reagálni a gazdasági környezet változásaira, milyen tudatosan választanak finanszírozást, és hogyan fordítják a technológiai, működési és energiaoldali fejlesztéseket mérhető eredménnyé. A Portfolio kis- és középvállalatoknak szóló szakmai rendezvénysorozatának pécsi ál
Veszélyben érzi az előnyét a Mercedes? Toto Wolff figyelmeztette az FIA-t, hogy a lemaradó motorgyártók megsegítésével nem avatkozhat be drasztikusan a bajnokságba.
Mi vezet oda egy papot, aki élethosszig tartó szolgálatra esküdött fel, hogy belássa, egyszerűen nincs tovább? Hodász András újságíró és párkapcsolati coach, egykori katolikus pap életrajzi könyve a Könyvhétre érkezik.
Bóna Szabolcs lesz a megalakuló Magyar-kormány agrár - és élelmiszergazdálkodásért felelős minisztere – jelentette be Magyar Péter hétfőn, mikor megnevezte a leendő tárcavezetőinek egy részét. A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. igazgatósági elnöke, a Tisza Párt vezető agrárszakértője ismert agrárszakembernek számít, különösen az állattartók körében.
Minden évben ugyanaz volt a nóta: tavasszal még büszkén mutogattam a kertet, aztán jött a júliusi kánikula, és augusztusra az udvarom úgy nézett ki, mint egy kiégett tarló. Próbáltam mindent, locsoltam orrvérzésig, mégis barna foltok éktelenkedtek a kerítés mellett. Aztán tavaly beszéltem egy sráccal, aki golfpályák fenntartásával foglalkozik, és r
Nálunk tavaly júniusban telt be a pohár, amikor egyetlen esős éjszaka alatt a meztelencsigák konkrétan lelegelték a frissen ültetett salátáimat. Aki kertészkedik, tudja, milyen dühítő érzés a nyálkás nyomokat nézni a lerágott csonkokon. Próbáltam én is mindent, de rájöttem, hogy nem a méreg a megoldás, hanem az, ha okosan „berendezzük” az utat elől
Nincs is annál bosszantóbb, mint amikor az ember egész évben várja a saját cseresznyéjét, aztán amikor végre beleharapna, látja, hogy a fele kukacos. Tavaly én is így jártam: gyönyörű volt a fa, roskadásig tele, de mire észbe kaptam, a gyümölcsök fele barna és puha lett belül. Ez a kis fenevad, a cseresznyelégy, nem válogat –
A piac tehát továbbra is mozgásban van, de nem egyszerűen arról van szó, hogy több autó kerül új tulajdonoshoz, hanem az is egyre jobban látszik, hogy a vevők ízlése is változik. A klasszikus tömegmodellek stabilitása mellett erősödnek a SUV-k, és a kínai érdekeltségű vagy kínai hátterű márkák is egyre látványosabban jelennek meg a használtautó-pia
A Magyar Péter által vezetett Tisza Párt újabb kulcspozíciókról döntött: Bujdosó Andrea frakcióvezetőként, míg Forsthoffer Ágnes az Országgyűlés elnökeként kaphat szerepet. A jelöléseket a párt egyhangú támogatása övezi, miközben a leendő kormány összetétele is fokozatosan körvonalazódik.
Idén 15. alkalommal rendezte meg az Árukereső.hu Az Ország Boltja versenyt, amelynek célja, hogy megtalálja Magyarország legnépszerűbb és legkiválóbb webáruházait a vásárlók visszajelzései alapján. Az ünnepélyes díjátadó gálán kiderült, mely webshopok nyerték el a fogyasztók bizalmát, valamint az is, hogy mely márkák számítanak a legnépszerűbbnek a
Szijjártó Péter a választás utáni első nem spontán interjúját adja Telexnek szerdán. A leköszönő külgazdasági és külügyminisztert korábban a választás utáni napokban, futás közben kapta el az újság stábja, és akkor azt mondta nekik a tárcavezető: lehet, hogy nekik ad majd elsőként interjút a választások után.
Odáig voltam azokért a kertekért, ahol a futórózsák úgy borítják be a falat vagy a lugast. Sokáig próbálkoztam, de nálam valahogy mindig csak a szárak tetején szerénykedett pár szem virág, az alja meg felkopaszodott. Idővel rájöttem, hogy nem a drága tápoldatokon múlik a dolog, hanem egy olyan apróságon, amit a legtöbb hobbikertész elfelejt tavassz