A Digitális Demokráciafejlesztési Ügynökség változatos módon segíti a kormánypárt kampányát. A cég egyik regionális vezetőjét, Balog Gézát többek között a DDÜ legemlékezetesebb húzásáról kérdeztük.
Sokak szerint teljesen eltorzították a kozmetikai beavatkozások az 59 éves Tia Carrere arcát, aki egyébként több alkalommal nyíltan is bevallotta, hogy bizony nem veti meg a botoxot.
A Revolut 2025-ös éves jelentése alapján világosan látszik, hogy a vállalat immár messze nem csupán egy látványosan növekvő fintech szereplő, hanem egy olyan globális pénzügyi platform, amely egyre határozottabban közelít a teljes értékű banki működés felé. Az elmúlt év eredményei nemcsak a növekedés tempója miatt figyelemre méltók, hanem azért is,
Még most sem lehet tudni, hogy kinyit-e 2026-ban a Magyarország északi részén található Sasbérci-kilátó. A húsvéti időszakban biztosan zárva marad, későbbi sorsa pedig az üzemeltetők szerint bizonytalan.
Négy év kihagyás után tért vissza a TV2 legendás sport-realityje, az Exatlon Hungary. A Bajnokok hétfőn megnyerték a luxus bázist, ma a jutalomjátékban pedig egy karibi kalandért folyik majd a harc.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – mint bejelentette – a benzinkutak 85 százalékát már ellenőrizte. Azt vizsgálják kiemelten, hogy a benzinkutak és a telephelyek betartják-e a védett árú üzemanyagokra vonatkozó szabályokat. A szabályozást megszegő üzemeltetők súlyos bírságra számíthatnak.
A pécsi közgyűlés elfogadott egy rendeletet, amely megtiltja a városképet romboló és uszító hirdetések kihelyezését. A döntés az újonnan kihelyezendő plakátokra vonatkozik, a már kint lévőket nem érinti.
Egy szuverén ország, Magyarország külügyminiszterét, Szijjártó Pétert legalább egy másik ország titkosszolgálata lehallgatta, egy magyar újságíró aktív közreműködésével; mindez ráadásul az ellenzéki Tisza Párt tudtával és érdekében történt - jelentette ki Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportjának vezetője az EP-kép
Közgyűlési felhatalmazás alapján legalább 1 milliárd forint összértékben vásárolhat vissza saját részvényt az Opus Global Nyrt. – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett kibocsátói felhívásban.
Zoltán Gábor 125 év háború címmel 2026. március 19-én tartotta székfoglaló előadását a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémián. Az előadás felvételét és teljes szövegét, amelyet a SZIMA bocsátott rendelkezésünkre, most megtekinthetik a Literán.
Szijjártó Péter külügyminiszter Szabadkán, egy mezőgazdasági beruházás átadásán kijelentette, hogy a vajdasági magyarok továbbra is a jelenlegi magyar kormány támogatására számíthatnak.
Azt meg nem tartja beavatkozásnak a szlovák belpolitikába, hogy 2020-ban a választások előtt Szijjártó Péter járt ki moszkvai találkozót az akkori szlovák kormányfőnek.
A tavasz beköszöntével időszerűvé válnak a gyepápolási munkálatok, amelyek meghatározzák a pázsit egész éves állapotát. A dús és egészséges fűszőnyeg titka az első nyírás helyes időzítésében, a szakszerű tavaszi magvetésben és a megfelelő tápanyag-utánpótlásban rejlik. Ugyancsak elengedhetetlen a felmerülő problémák, például a sárgulás, a mohásodás
Budapest legkeletibb, 15-ös választókörzetében volt a legszorosabb a verseny 2022-ben – és ez volt az egyetlen egyéni körzet, ahol a Fidesz akkor nyerni tudott a fővárosban. A kormánypártok ugyanazt a jelöltet, Dunai Mónikát indítják, miközben a Tisza jelöltje, Porcher Áron eredményét a DK-s Gy. Németh Erzsébet és 2022-höz hasonlóan újrainduló kuty
A Digi brit piac felé nyitása újabb mérföldkő a román telekommunikációs vállalat európai terjeszkedésében. A cég közleménye szerint a Digi Communications N.V. angliai leányvállalatán, a Fiber One Ltd.-n keresztül többségi részesedést szerzett egy helyi infrastruktúrában.
Bella Hadid régóta kísérletezik farmerstílusokkal, ám mostanra úgy tűnik, megtalálta a kedvencét. A modell nemrég egy bővülő szárú mini bootcut fazonú farmert viselt, a hozzá párosított ruhadarabokkal pedig egyenesen úgy festett, mintha egy 2000-es évekbeli magazinból lépett volna ki.
A német rendőrség házkutatásokat hajtott végre Berlinben és több tartományban a berlini technológiai park áramellátását érő szélsőbaloldali támadással összefüggésben – közölte a berlini főügyészség.
Elhagyja a süllyedő hajót a Dacia, a jövőben tudatosan pozicionálják magasabbra a termékeiket, illetve új ügyfélkörre is támadnak a kínai konkurencia miatt.
A miniszterelnök a Facebookon támadta be Magyar Péter pártját a külügyminiszter lehallgatása miatt. Magyar szerint a vád azért sántít, mert a pártja akkor még sehol sem volt.
A katari állami energiavállalat, a QatarEnergy vis maiorra hivatkozva felfüggeszti egyes hosszú távú cseppfolyósított földgáz-szállítási szerződéseit több európai és ázsiai partnerrel, miután iráni rakétatámadás súlyos károkat okozott létesítményeiben.
A USS Gonzalez fedélzetén egyebek mellett légi és a felszíni fenyegetések felderítésére alkalmas radarrendszerek vannak, továbbá olyan eszközök, amelyek képesek elhárítani a tengeralattjárók által okozható fenyegetéseket is.
A magyar média- és kommunikációs piac forgalma tavaly 6,2 százalékkal, 758,7 milliárd forintra nőtt, de reálértéken még mindig 4,5 százalékkal elmarad a 2019-es szinttől - mondta Novák Péter, a Magyar Reklámszövetség (Mrsz) elnöke kedden, a szektor évértékelő konferenciáján Budapesten.
A méhnyakrák még napjainkban is kiemelkedő helyet foglal el a nők daganatos megbetegedései között, ugyanakkor a betegség védőoltással 90 százalékos eséllyel megelőzhető, a szűrővizsgálatokon való részvétellel korai stádiumban felismerhető, és időben megkezdett kezeléssel jól gyógyítható betegség.