A Magyar Telekom megállapodott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatósággal (NMHH) a 2100 MHz-es frekvenciasáv használati jogosultságának megújításáról, így a vállalat 2042. június 28-ig biztosan használhatja az érintett frekvenciablokkot. A megállapodás további öt évvel is meghosszabbítható.
Ahogy az évek telnek, gyakran felfedezhetjük magunkban azokat a vonásokat, amelyeket sosem szerettünk volna. Egykor szánalommal néztem az idősebb nőkre, ma már magam is az vagyok.
Az olajár kedden emelkedett, miközben továbbra is fennáll a világpiacot érintő jelentős ellátási zavar, Irán pedig cáfolta, hogy tárgyalásokat folytatott volna az Egyesült Államokkal a Perzsa-öböl térségében zajló háború lezárásáról. Donald Trump amerikai elnök korábban arról beszélt, hogy megállapodás születhet rövid időn belül. A Brent nyersolaj
Átfogó szakmai tanulmány készült az egészségügyi alapellátás állapotáról: a szakmai szervezetek azonnali beavatkozást sürgetnek, mert a háziorvosi rendszer működőképessége már rövid távon is veszélybe kerülhet.
Jelentősen rontotta a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a gazdaságnövekedési és az inflációs előrejelzését is. Az MNB szerint idén 1,7 százalékkal nőhet a GDP, miközben az infláció 3,8 százalék lehet 2026-ban.
A Monetáris Tanács a mai ülésén végül nem változtatott az alapkamaton, és 6,25 százalékon tartotta azt, jelezve, hogy a jegybank egyelőre kivár a gyorsan változó gazdasági környezetben.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
Rényi Ádám kötetei olyanok, mint Forrest Gump bonbonosdoboza: hol egy mogyorósat veszel ki, hol egy marcipánosat, de az se kizárt, hogy a következő konyakos meggyes lesz. Az viszont meglehetősen valószínűtlen, hogy kifogj egy rothadthering-ízűt, vagy egy hatnapos zoknisat. Kritika.
A derékfájás alattomos dolog: van, hogy egy tüsszentéstől „beáll”, máskor pedig hetekig tartó tompa sajgással keseríti meg a mindennapokat. Bár a legtöbb esetben a pihenés és a kímélő mozgás segít, léteznek olyan jelek, amelyeket tilos figyelmen kívül hagyni.
A Fülöp-szigetek nemzeti energia-vészhelyzetet hirdetett az iráni háború miatt kialakult üzemanyag- és energiaellátási válság következtében. Az országot más kelet-ázsiai államokhoz hasonlóan súlyosan érinti, hogy Irán gyakorlatilag elzárta a Hormuzi-szorost a nemzetközi hajóforgalom elől - közölte a Sky News.
Egyedülálló program jelenik meg a lakossági napelemes beruházások megtérülésének felgyorsítása érdekében. A hazai energetikai szektor egyik legrégebbi szereplője a jelenlegi 5 forintos hatósági átvételi árral szemben akár ötszörös kifizetést garantál a hálózatba jókor visszatáplált energiáért. A hazai napelemes bőség ma még komoly kihívás: napsütés
Egy új kutatás szerint Ausztrália bár jelentősen bővíti a védett területeket, ezek nem fedik le a legkritikusabb élőhelyeket. A probléma így nem oldódik meg, és sok faj továbbra is veszélyben marad.
A műsorvezető hatalmas aggodalommal figyelte lánya, Mici légtornász gyakorlatát a Fővárosi Nagycirkuszban, aki a díjugratás mellett ebben a sportágban is jeleskedik. Édesanyja elmondta, mi az az egyetlen dolog, ami megnyugtatja.
A magyar kormánynak a gazdaság az első, aki nem ezt mondja, az hazudik – így fogalmazott a nemzetgazdasági miniszter a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara "Vállalkozói körkép - Fejlesztési lehetőségek és növekedési utak kis- és középvállalkozások számára" című konferenciáján.
A műsorvezető hatalmas aggodalommal figyelte lánya, Mici légtornász gyakorlatát a Fővárosi Nagycirkuszban, aki a díjugratás mellett ebben a sportágban is jeleskedik. Édesanyja elmondta, mi az az egyetlen dolog, ami megnyugtatja.
Az idén június 11. és július 19. között három országban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban megrendezendő labdarúgó-világbajnokság még az eddigi legszennyezőbb vb-nél, a 2022-es katarinál is nagyobb károsanyag-kibocsátással járhat. A nyári futball seregszemlén elsősorban a mérkőzések miatt megnövekvő repülőgépforgalom jelenti a leg
Két érdekvédelmi szervezet bepanaszolta a FIFA-t az Európai Bizottságnál a magas jegyárak miatt. Indoklásuk szerint a nemzetközi szövetség visszaél monopolhelyzetével azzal, hogy rendkívül drága jegyeket árul és tisztességtelen körülményeket állít elő.
A hazai zenei életben ritkán születnek olyan együttműködések, amelyek már az első pillanatban ekkora figyelmet generálnak. Tolvai Reni és DJ Yamina közös dala, a Feel The Fire pontosan ilyen: egy energikus, szenvedéllyel teli produkció, amely nemcsak a klubokban, hanem a hallgatók fejében is gyorsan megragad. A két előadó karizmája és zenei világa
Rendkívül megosztó kérdésnek számít az autósok körében a négy évszakos, vagy az évszaknak megfelelő gumi használata. A négy évszakos ellenzői általában úgy érvelnek, hogy nem biztonságos télen-nyáron ugyanolyan abroncsot használni az utakon, míg a másik tábor arra esküszik, hogy teljesen felesleges évente kétszer gumit cserélni. A Google Trends ada
Változékonyra fordul az időjárás: a nyugodt, csillagfényes éjszakát szerda napközben megerősödő szél, majd az esti órákban északnyugat felől érkező csapadék váltja fel.
Ugyanaz a pimasz humor, csak jobban működik. A Ted új évada végre ráérzett, mi teszi igazán élvezetessé ezt a világot. Meglepő módon nem a botrányos poénok a legerősebbek.
A budapesti autósok évente közel két és fél napot vesztegelnek dugóban – derült ki egy friss kutatásból. A Bolt a városi autózás kihívásaira válaszolva elindítja a Car Ownership Simulatort, így téve kézzelfoghatóvá a száraz adatokat.
A Balassagyarmati Járási Ügyészség vádat emelt egy 28 éves férfi ellen, aki az interneten árusított autókat, majd a vételárak átutalása után elérhetetlenné vált.
Töretlen a digitalizáció térnyerése a mezőgazdasági gépgyártásban, ezzel párhuzamosan a klímaváltozás és a költségcsökkentési kényszer a forgatás nélküli talajművelés felé tereli az ágazatot. Bár a hazai géppark egyelőre öregszik, a folyamatban lévő pályázatok elbírálásával jelentős piaci fellendülés várható. A gazdálkodók helyzetét ugyanakkor megn