2026. március 19. csütörtök

márc. 19
18:51
A Barion alapítóinak új startupja megmenti a Bubi bringákat (Helló Sajtó!)
A Barion alapítóinak új startupja, a Manfred, Budapesten indít közbringa-szolgáltatást, amely a Csepel Zrt.-vel kötött partnerség révén 2500 kerékpárt kínál, köztük 500 e-bike-ot. A cél nem csak a közlekedés megkönnyítése, hanem az egészséges és környezettudatos életmód ösztönzése is.
márc. 19
18:57
Nem elég a kiesés, súlyos büntetést kapott a Fradi (Metropol)
Pénzbüntetéssel és szektorbezárással sújtották a Ferencvárost. Az FTC-Braga Európa-liga nyolcaddöntő első mérkőzésen történtek miatt büntették meg a magyar csapatot.
márc. 19
18:57
A Pentagon szerint az iráni haditengerészet összes tengeralattjáróját sikerült megsemmisíteniük (hirado.hu)
Az amerikai hadügyminiszter hangsúlyozta, hogy az amerikai katonai nyomást napról napra fokozzák azzal párhuzamosan, hogy Irán egyre kevesebb katonai képességgel rendelkezik.
márc. 19
18:57
Így változna meg Siófok belvárosa (AQUA)
Mi nem egymás hegyére-hátára épített, bérelhető bodegákat, hanem – már a tervezés fázisába is építész szakembereket bevonva – sokkal kulturáltabb környezetet szeretnénk ott látni. Így fogalmazott a Petőfi sétányról írt bejegyzésében Siófok polgármestere, Lengyel Róbert. Tavaly elindult egy munka, létrejött egy munkacsoport, amely a Petőfi sétány új
márc. 19
18:57
Kiakadt Marczinek Norbert a Séfek Séfe visszatérő versenyzője miatt: "Melinda nagyon bosszantó számomra" (Ripost)
Feszültséggel indult a Séfek Séfe elődöntője.
márc. 19
18:57
Új eladási rekordot ért el a Lamborghini, a cég mégsem lehet maradéktalanul elégedett (Igényesférfi.hu)
Az olasz sportautó-gyártó rekordmennyiségű eladás mellett is profitcsökkenést könyvelt el a tavalyi évben.
márc. 19
18:57
Az első Bond-lány, Ursula Andress 16 millió fontot veszített a vagyonából (BorsOnline)
Ursula Andresst hatalmas pénzügyi veszteség érte.
márc. 19
18:57
Ezekért a férfi illatokért vadulnak meg a nők (Life)
Az is meghatározhatja, vonzó-e számodra egy férfi illata, hogy milyen emlékeket kapcsolsz az adott parfümhöz.
márc. 19
18:57
Nem legitim tárgyalófél a jelenlegi ukrán elnök (Magyar Hírlap)
Dmitrij Medvegyev szerint így nem lehet előrelépést tenni.
márc. 19
18:57
A "vén csataló" Orbán Viktor szerint az is siker lenne, ha hazajut az EU csúcsról (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
márc. 19
18:57
A helyi Fidesz fizette a buszokat, amikkel Székesfehérvárról vitték az embereket Orbán Viktor dunaújvárosi gyűlésére (Telex)
A Fidesz helyi szervezete válaszában hangsúlyozta, hogy a tagdíjakból és a tisztviselők hozzájárulásaiból működnek.
márc. 19
18:57
Szlovénián keresztül akár afrikai gáz is érkezhet Magyarországra (Balk)
Magyarország új vezetéket épít Szlovénia felé, de valójában nem a szomszédot keresi, hanem a világot. Az olasz rendszeren keresztül ugyanis megnyílik az út az algériai és más globális gázforrások felé is, miközben a térségben egyre világosabb: aki több irányból tud energiát beszerezni, az kevésbé szorul rá arra, hogy mások döntsenek helyette
márc. 19
18:59
"Felejtsük el Szoboszlait!" – új kedvencük van a Liverpool-szurkolóknak (Metropol)
A magyar középpályás ismét gólt szerzett a BL-ben.
márc. 19
19:03
Már temették a forintot, aztán jött a fordulat (Menedzsment Fórum)
Reggel még baj volt, estére felállt.
márc. 19
19:03
Súlyos következményekkel jár a globális gazdaságra nézve az iráni konfliktus – jelentette ki az ENSZ-főtitkára az EU-csúcstalálozón (hirado.hu)
A csúcstalálkozóra érkező ENSZ-főtitkár újságíróknak nyilatkozva azt mondta: először is, az Egyesült Államoknak és Izraelnek véget kell vetni ennek a háborúnak.
márc. 19
19:03
Orbán Viktor hazaüzent Brüsszelből a magyaroknak: valami történt az EU-csúcson, Ukrajnánál is durvább vita kezdődik – "Itt éjszakázunk" (vg.hu)
Nem néz ki jól a helyzet.
márc. 19
19:03
"Ilyesmit még soha nem éreztem" - Kerkez Milost elképesztő élmény érte (BorsOnline)
Kiütéssel jutott tovább a Liverpool a Galatasaray ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjéből. Kerkez Milos óriási élményről beszélt a siker után.
márc. 19
19:03
Szijjártó Péter: A jelenlegi időkben nem érdemes kockáztatni az eddigi eredményeket (Demokrata)
Most kizárólag a tapasztalt, kiszámítható és megfontolt vezetők képviselhetik hatékonyan a hazájukat – mondta Szijjártó Péter.
márc. 19
19:03
Hatszáz lóerő felett: izomautó lett az Audi Rs 5 tölthető hibridje (Autószektor)
Kezdjük az ütős számokkal: Az Audi Sport legelső nagyteljesítményű hálózatról tölthető (PHEV ) hibridjének rendszerteljesítménye 470 kW (639 LE), választható olyan kivitel, amelynek végsebessége 285 km/óra és arra is képes, hogy több mint 80 kilométert tegyen meg tisztán elektromos üzemmódban a nagyvárosi forgalomban. Az RS 5 akkumulátorcellái a cs
márc. 19
19:03
Szijjártó Péter: készen állunk arra, hogy továbbra is harcoljunk az olcsó orosz energiáért (Pesti Srácok)
A kormány a jövőben sem mond le az olcsó orosz kőolajról és földgázról. Erről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt Budapesten, a HIPA járműipari konferenciáján. Hozzátette:: Magyarország energiapolitikáját nem külső nyomás, hanem nemzeti érdekek határozzák meg, különösen a jelenlegi, háborúkkal és ellátási zavarokkal terhelt nemz
márc. 19
19:05
Egy pillanatra Magyarországgal értett egyet az olajszállítás ügyében az EU, de aztán inkább törölték a közlemény vonatkozó részét (hirado.hu)
Rászólhattak a bürokratákra, inkább törölték a Magyarország álláspontját osztó közleményrészt.
márc. 19
19:09
9 isteni aprósütemény, ami nem hiányozhat a húsvéti asztalról (Mindmegette)
A húsvét nemcsak az ünnepi készülődésről és a családi együttlétekről szól, hanem a finom falatokról is. Az asztal ilyenkor megtelik sonkával, tojással és friss kaláccsal - de van valami, ami igazán teljessé teszi az ünnepi kínálatot: az aprósütemények. Ezek az ínycsiklandó kis falatok nemcsak finomak, hanem remekül mutatnak is, és szinte mindenki t
márc. 19
19:09
Szoboszlai Dominik miatt vették elő Törökországban Sallai Rolandot (Metropol)
Beleszállt Sallai Rolandba a neves török sportriporter.
márc. 19
19:09
Fokozódtak a Török Áramlat elleni támadások – Szijjártó Péter az ukránoknak üzent (ATV)
Veszélybe kerülhet a régió energiaellátása, miután az orosz Gazprom jelentése szerint az elmúlt napokban felerősödtek a Török Áramlat és a Kék Áramlat gázvezetékek elleni ukrán dróntámadások. Bár a védelmi rendszerek egyelőre megakadályozták a fizikai pusztítást, a diplomáciai adok-kapok és a gazdasági aggodalmak már most érezhetőek.
márc. 19
19:09
Bírósági ítélet: Horvátország megfenyegette a Mol vezérét – "Hernádi urat azonnal le fogják tartóztatni, ha átlép egy másik uniós országba" (vg.hu)
A Mol közleménye szerint a döntés újabb fontos állomás a hosszú jogi vitában.
márc. 19
19:09
Szétesik a magyar középosztály – az Elte szerint már a diplomások 46 százaléka sem polgárosodott (SzMo)
Az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont felmérése kimutatta, hogy a felső réteg aránya 9-ről 5, a felső középrétegé 24-ről 14 százalékra zuhant, míg 31-ről 43 százalékra duzzadt a magyar társadalom alsó rétegének aránya. A Tisza Párt a teljes népességben 32 százalékkal vezet, a Fidesz pedig már csak a községekben és a 62 év felettiek körében néps
márc. 19
19:09
"Nagyon tetszeni akartam neki" – Agárdi Szilvi kitálalt a randijáról, erre biztos nem számítanál! (BorsOnline)
Egy első randi sokszor kiszámítható, de van, amikor egészen másról szól. Agárdi Szilvia története most sokakat meglepett.
márc. 19
19:09
Még Szájer József is meglepődne, ha látná, hogy fest az eresz, amin lecsúszott (Promotions)
Az emlékezetes botrány helyszíne már szinte turistalátványosság.
márc. 19
19:09
Olaszország és Belgium máris új gázforrást kereshet a piacon (Magyar Hírlap)
Beintett Katar az európai vevőknek.
márc. 19
19:09
Vetőmagüzem avatás Kiskunhalason (Magyar Mezőgazdaság)
Nem csupán egy beruházás záróaktusa, hanem tudatos jövőépítés – hangzott el a Pannon Genetic Kft. kiskunhalasi vetőmag üzemátadóján.
márc. 19
19:15
4 millió forint zöld fejlesztésekre: Elstartolt a Zöld Rügy díj a határ menti településeknek (Agroinform)
Az Arrabona EGTC Zöld Rügy díjjal jutalmazza a magyar–szlovák határ menti települések környezetvédelmi és klímaalkalmazkodási projektjeit. A 4 millió forintos keretösszegű pályázatra 2026. április 30-ig lehet jelentkezni.
márc. 19
19:15
Hidegzuhany éri a Revolut magyar ügyfeleit: innentől keményen fizetni kell egy alapvető szolgáltatásért (Pénzcentrum)
A Revolut magyarországi fióktelepének indulása miatt a hazai felhasználók magyar bankszámlaszámot kapnak, ezzel együtt pedig életbe lépnek az első olyan díjmódosítások, amelyek már a hazai banki szabályozáshoz igazodnak. A 2,3 millió magyar Revolutügyfél számára ez egyszerre jelent kényelmi előnyt és új költségeket: a magyar IBAN megkönnyíti a mind
márc. 19
19:15
Ettől az ébresztőhangtól sokkal frissebben kelsz – A kutatók úgy látják, ez a nyerő (Femcafe)
A reggeli ébredés nem csupán akaraterő kérdése, hanem biológiai és környezeti tényezők összjátéka.
márc. 19
19:15
Mutasd, hogyan jársz, megmondom, mit érzel (SzMo)
Lehet, hogy észre sem veszed, de már messziről üzensz magadról. Egy kutatás szerint a járásodból mások könnyen kitalálják, mit is érzel valójában.
márc. 19
19:15
Ha gyerekként a szüleid esti mesét olvastak neked, ezzel a két ritka tulajdonsággal rendelkezel (Life)
Gondolnád, hogy kicsiként az esti mese nemcsak az elalvásban segített? A mese hatása a gyerekekre ugyanis ennél jóval szerteágazóbb.
márc. 19
19:15
Politico: Az EU reménye, hogy Orbán Viktor feladja, semmivé foszlott (Demokrata)
Az európai uniós tagállamok vezetőinek nem sikerült meggyőzniük Orbán Viktort – írta a brüsszeli Politico.
márc. 19
19:15
A birtokteremtés művészete és a pazar luxus (egy.hu)
Savoyai Jenő Schloss Hof-ja
márc. 19
19:15
Orbán Viktor nem engedett a zsarolásnak (vasárnap.hu)
Az Európai Unió vezetői hiába próbálták meggyőzni, a magyar miniszterelnök nem hátrált meg, és továbbra is ellenzi a kilencvenmilliárd eurós ukrajnai hitelt. A csúcstalálkozón feszültté vált a hangulat, Brüsszel mégis a megállapodás végrehajtására készül. Orbán Viktor nem enged a zsarolásnak. – írja a Magyar Nemzet.   A Politico beszámolója szerint
márc. 19
19:15
Ezért lesz kiábrándító egy nő, ha nincs önbizalma – férfiak szerint (Bien)
Mindannyiunknak vannak bizonytalanságai, de partnerünknek nem az a dolga, hogy ezekből kigyógyítson minket. Az önbizalom minden nőt vonzóvá tesz, ennek hiánya viszont éppen az ellenkezőjét éri el és ha az alábbi kilenc pont igaz rád, tudnod kell, hogy ez nem tetszik a férfiaknak.
márc. 19
19:17
Kórházba került Chuck Norris (Demokrata)
Chuck Norrist kórházba szállították Hawaiin – értesült a TMZ.
márc. 19
19:21
Miért tesz tönkre a folyamatos pörgés? Lassíts, hogy gyorsabban érj célba! (Igényesférfi.hu)
A folyamatos növekedés kényszere kifáraszt. Mutatjuk, miért ad valódi újraindítást az összehúzódás és a melankólia – és hogyan tanulhatsz ritmusban élni.
márc. 19
19:21
Orvosi vészhelyzet, Szoboszlai Dominik egy pillanatig sem tétovázik (BorsOnline)
Bizarr sérülést szenvedett a vendégek egyik játékosa.
márc. 19
19:21
Éveken át használta ki szexuálisan diákját egy győri angoltanárnő: Egy férfi áldozat megrázó története (WMN)
A szexuális visszaélésről több felnőtt is tudott, köztük a fiú apja, egy segítő szakember, és egy másik pedagógus is. Mégse segített senki.
márc. 19
19:21
Jermak, aki azt ígérte, hogy a frontra megy, Sean Pennnel együtt pózolt Donbaszban (Magyar Hírlap)
Zászló, emlékérem és személyes támogatás.
márc. 19
19:21
Magyar Péter támogatására kiterjedt dezinformációs propagandahálózatot hoztak létre az ukránok (Demokrata)
Az Ellenpont szerint az ukránok által kiépített rendszer egyszerre épít az ellenzéki médiára és egy álprofilokból álló online hálózatra.
márc. 19
19:21
Milánó-Cortina 2026: Samsung-technológia a téli olimpiai és paralimpiai játékokon – Indul a felkészülés a 2028-as Los Angeles-i olimpiára (Digital Hungary)
A 2026-os milánó-cortinai téli olimpiai és paralimpiai játékok végével új szakaszához érkezett a Samsung Electronics és az olimpiai mozgalom immár közel három évtizedre visszatekintő partnersége. Hegyeken, nagyvárosokon és stadionokon át – a San Sirótól a livignoi lejtőkig, az olimpiai falutól Milánó szívéig – a Samsung mobilinnovációi idén is segí
márc. 19
19:21
Darksword: Súlyos biztonsági rés fenyegeti a régebbi iPhone-okat (Smarteast)
A Google kutatói az iVerify és a Lookout szakértőivel közösen egy rendkívül veszélyes sebezhetőségre bukkantak az Apple operációs rendszerében
márc. 19
19:27
Orbán Viktor az EU-csúcson: Egyik oldalon zsarol bennünket Zelenszkij az olajjal, ők meg zsarolnak innen (hirado.hu)
A kormányfő szerint harapófogóba került, ahogy Magyarország is.
márc. 19
19:27
Felbukkant egy váratlan figura, elszabadultak az indulatok a Fradi-meccs után (Ripost)
Kommentcsata alakult ki a Fradi közösségi oldalán.
márc. 19
19:27
Most lesz nagy baj: itt az első két nyugat-európai ország, ahol kitörhet a gázválság – Katar megmondta nekik, hogy bukják az LNG-t (vg.hu)
Az iráni támadások miatt komoly zavarok fenyegetik a globális LNG-piacot, ami Európában is erősíti az ellátásbiztonsággal kapcsolatos aggodalmakat. Bár több ország igyekszik megnyugtatni a piacokat.

Keresés