Alig két hónapon át egészen más perspektívából láthatjuk Párizs legismertebb látványosságát, az Eiffel-tornyot. A „Vertigo of the Tower” névre keresztelt hálós függőhíd mintegy 60 méteres magasságban szeli át a szerkezetet, és május harmadikáig bárki végigsétálhat rajta.
A Bank of England határozott fellépése és a közel-keleti háború elhúzódásától való félelem sokkszerűen érte a kötvénypiacokat. Az amerikai állampapír-hozamok megugrottak, a befektetők pedig teljesen törölték várakozásaikból az idei kamatvágást, sőt, egyesek már az emeléstől tartanak.
Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK). Az ÁKK 15 milliárd forintért vitt piacra 3 éves, 15 milliárd forintért 5 éves és 20 milliárd forintért 10 éves lejáratú államkötvényt.
Világszerte mintegy 3,5 milliárd ember él valamilyen szájüregi betegséggel, miközben ezek jelentős része megelőzhető lenne – derül ki egy frissen publikált nemzetközi szakmai tanulmányból. A kutatás szerint a dohányzás továbbra is a szájüregi betegségek egyik legfontosabb, ugyanakkor megelőzhető kockázati tényezője, és az orális egészség javításáho
Úgy tűnik, Anna hercegnő számára kiemelten fontos a fenntarthatóság, amit mi sem bizonyít jobban, mint legutóbbi divatválasztása. A 75 éves hercegnő a szerda esti windsori állami banketten egy olyan kabátban jelent meg, amelyet legutóbb 57 évvel ezelőtt, 18 éves korában viselt a nyilvánosság előtt. Miközben a fogyasztói társadalom a fast fashion bű
A két barát gasztrotúrája újabb állomáshoz érkezett, és ezúttal a csípős ízek kerülnek reflektorfénybe. Gianni és Lizsicsár Miki most kézműves chiliszószokat kóstolnak, hogy kiderítsék, melyik üveg rejti a legkülönlegesebb ízeket és a legütősebb csípősséget. A duó nem fogja vissza magát: őszinte reakciók, meglepő felfedezések és egy adag humor kísé
Hosszú távon ritkán az a legfontosabb kérdés, melyik ETF „a legjobb”, sokkal inkább az, hogy melyik típus illeszkedik egy adott befektető gondolkodásához. A népszerűség mögött ugyanis többnyire nem egyetlen látványos történet áll, hanem az, hogy bizonyos alapok egyszerre kínálnak széles piaci lefedettséget, átlátható szerkezetet és viszonylag egysz
Miután Izrael megtámadta a legfontosabb gázmezőjét, az amerikai elnök szerint már legyőzött Irán újabb csapásokat mért szomszédai energetikai létesítményeire, ismét felhajtva az olaj és a gáz árát.
A magyar konyha negyven éve egyet jelentett a kötelező háztartási robottal és a vasárnapi rántott hús illatával, mára viszont generációs frontvonallá vált. Míg a baby boomereknek a főzés még a gondoskodás oltára volt, a Z-generáció már applikációval előmelegített sütőben süti az Insta-kompatibilis vacsorát – de a kijózanító magyar valóság mit sem v
Újabb MOME-diplomafilm Annecy-ben: a világ legjelentősebb animációs seregszemléjén versenyez a magyar animáció új generációjának képviselője: a MOME Animáció mesterszakán 2025-ben végzett László Márk Bonefuzz című diplomafilmjét beválogatták a júniusi Annecy Nemzetközi Animációs Fesztivál diplomafilmes versenyprogramjába. A Nemzeti Filmintézet támo
Veszprémben elindult egy új, integrált palliatív ellátási program, amely a daganatos és krónikus betegek életminőségének javítását célozza. A fejlesztést a Veszprém Vármegyei Csolnoky Ferenc Kórház valósítja meg a Svájci Alap támogatásával, valamint a Magyarország Kormánya társfinanszírozásával. A közel 200 millió forintos projekt 2028 augusztusáig
Irán a korábbi napokhoz képest intenzívebben támadta csütörtökön rakétákkal és drónokkal a Perzsa-öböl arab országainak energetikai létesítményeit: lángba borított katari LNG-létesítményeket és két kuvaiti olajfinomítót, megtorlásul arra az izraeli támadásra, amely Irán fő földgázmezőjét érte az előző nap.
Egy hatalmas, többtonnás meteor fényes nappal robbant fel az amerikai égbolton, és olyan hangrobbanást produkált a keleti part közelében, amit több száz kilométerrel arrébb is érzékeltek.
James Joyce Ulysses című regényét nem csak az igazán elvetemült olvasók tudják élvezni, kellő magyarázattal az egyik legnagyobb olvasói kaland lehet, legalábbis Keresztes Balázs irodalomtörténész szerint, aki 18 részes online mesterkurzust készített a remekműhöz. De miért lesz jó nekünk, ha megtanuljuk olvasni Joyce klasszikusát?
A gyepmeszezés körül számos félreértés él. A mohásodás láttán sokan automatikusan meszet szórnak, pedig a beavatkozás csak indokolt esetben hoz valódi eredményt.
A nyertes családok kétmillió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek, cserébe legalább öt évig a településen maradnak. Mi történt? "Hatalmas segítség!" – kezdi cikkét a Feol.hu, melyben arról számolnak be: Mészáros Lőrinc, a leggazdagabb magyar összesen 130 millió forintot adományozott 65 bicskei családnak otthonfelújításra és korszerű
Megkezdődtek a 371 millió forint összértékű kivitelezési munkálatok a Csabai út végén található körforgalomnál. A felújítás miatt ideiglenesen a forgalmi rend is megváltozott, ami a közlekedők szempontjából a korábbiaknál nagyobb odafigyelést igényel. A csütörtökön, a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón Kónya István gyulai alpolgármester tovább
Verebes István igencsak kemény véleményt fogalmazott meg a hazai televíziós műsorokról. Elmondása szerint a tehetségkutatókat kifejezetten elkeserítőnek találja.
Közzétette idei második kamatdöntését az Európai Központi Bank (EKB), amelyet az iráni háború nyomán kibontakozó energiaválság miatt egy kifejezetten bizonytalan környezetben kellett hoznia. A várakozásoknak megfelelően az EKB Kormányzótanácsa nem változtatott az irányadó kamatszinten, a betéti ráta maradt 2 százalék. Bár a döntés maga nem volt meg
Magyar Péter egyből rárepült a miniszter szavaira, ami nem csoda: Márki-Zay Péter négy éve egy hasonló kijelentés miatt elképesztő háborúpártizást kapott a nyakába.
Cser-Palkovics András székesfervári polgármester megkeresésére a helyi Fidesz azt közölte, ők állták az utat számos szimpatizánsnak. A Kontroll stábjának már a helyszínen is többen azt mondták, hogy a Fidesz fizette a buszt, amivel Dunaújvárosba utaztak.
XIV. Leó pápa mintegy huszonötezer hívő jelenlétében tartotta meg a Szent Péter-téren a szerdai általános kihallgatást. Folytatta a II. vatikáni zsinat dokumentumairól szóló katekézis-sorozatát: ezúttal a Lumen gentium – k. zsinati konstitúció második fejezetéről elmélkedve a papi és prófétai népről tanított. Keresztség, tévedhetetlenség, hitérzék,