A farmerszoknya sosem megy ki a divatból, de minden szezonban új lendületet kap. 2026 tavaszán a mini, midi és maxi változatok egyaránt jelen lesznek, főként az utcai viseletben. Most adunk néhány tippet, amit követve modern és stílusos módon hordhatjuk mi is ezt a sokoldalú alapdarabot.
Már az ókori civilizációk is nagy becsben tartottak. A feketekömény évezredek óta ismert és használt gyógynövény, amelyet már az ókori civilizációk is nagy becsben tartottak – olvasható az Agrárszektor cikkében.
Minden jel arra utal, hogy vége Lakatos Márk és a szerelme kapcsolatának. A népszerű stylist és az Alain néven ismert kubai férfi, Irain Gainza minden egymásra utaló képet eltávolítottak a közösségi oldalaikról. Márk két és fél évet teljesen törölt a nyilvánosságra hozott életéből, mintha a szerelem és a dániai házasság meg sem történt volna.
Nekiestek a víznek az emberek, a talajvízszint egyes területeken máris métereket süllyedt, ráadásul a fúrt kutakon át könnyebben jut be szennyezőanyag a még meglévő talajvízbe.
A mai kertek szerepe jelentősen átalakult. A hagyományos felosztás – gyep, néhány dísznövény és esetleg egy kisebb veteményes – egyre inkább háttérbe szorul. A modern kert sokkal többet jelent egyszerű zöldfelületnél: egyszerre pihenőhely, találkozási tér, termelő kert, játszótér, és akár munkahely is lehet. Ezt a szemléletet foglalja össze a multi
Tovább nyílt az olló a hazai nyaralópiacon: a Balatonnál idén átlagosan 1,2–1,8 millió forintos négyzetméterárak jellemzőek, a Tisza-tó környékén viszont már 350–500 ezer forintos négyzetméteráron is található ingatlan. A Duna House adatai szerint az áremelkedés üteme tavaly szeptember óta lassul, de a kereslet stabil maradt. A korszerűtlen házakná
A lengyel miniszterelnök megvalósította, amiről azt hinnénk, hogy Európában lehetetlen: hatalomra kerülése után célba vette a független bíróságokat, beszántotta a közmédiát, és elkezdte levadászni politikai ellenfeleit.
Belefér egy odaszúrt káromkodás a villamoson? És az, ha a felettesünk ordít ránk trágár szavakkal? Mit tanul ebből az a gyerek, aki ugyanezt hallja a parlamenti közvetítésben és a TikTokon is? A káromkodás lehet egyszerre stresszlevezető szelep, laza stíluselem vagy éppen verbális agresszió – az értelmezést az dönti el, hol, kinek és mire használju
Új true crime sorozat érkezik az HBO Max-ra, mégpedig a Trónok harca sztárja, Mia McKenna-Bruce főszereplésével. Az általa alakított Jane Andrews-t gyilkosságért elítélték. Ő volt York hercegnéjének öltöztetője.
Hála a februárban közel kilenc és féléves mélypontra zuhant inflációnak, Magyarország az Európai Unió 27 tagországából az előkelő, hatodik helyet foglalhatja el – Olaszországgal holtversenyben – az Európai Bizottság statisztikai hivatala, az Eurostat által ma publikálandó, a harmonizált fogyasztóiár-indexek alapján elkészített rangsorban. Még előré
Kábítószer-kereskedők ellen indít hajtóvadászatot Menczer Tamás, Magyarország mindaddig blokkolja az Ukrajnának szánt 90 milliárd eurós hitelt, amíg újra nem folyik az olaj a Barátság vezetéken. Kedden Egerben, a Dobó téren pedig több ezer ember előtt jelentette ki Orbán Viktor: "Magyarországot kívül kell kívül kell tartani a háborúból".
Nemrégiben egy kerti munka közben egészen különleges lelet került elő egy család kertjében. Amit a szakértők megvizsgáltak és megállapították, hogy egy bronzkori öntőformát azonosítottak. Ezt a bronzkori öntőformát több ezer évvel ezelőtt használták fémeszközök és fegyverek készítéséhez, így a felfedezés igazán komoly régészeti jelentőségű. Ez a mo
Az újonnan indult társas vállalkozások számára is elérhetővé váltak a BinX számlacsomagjai, tehát nem kell más szolgáltatónál számlát vezetni ahhoz, hogy egy cég a neobank ügyfele legyen – hívja fel a figyelmet Fülöp Norbert Attila, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője. Ezzel tovább erősödhet a verseny a vállalkozói bankszámláknál, hiszen a Binx a
Bence, a négygyermekes édesapa a viharban dolgozott a háztetőn, 13 méterről lezuhant, épp egy dézsába esett. Az orvosok sem értik, hogy maradt életben Bence, a négygyermekes édesapa, aki a háztetőn dolgozott, majd három emeletnyit zuhant egy fürdődézsára. A baleset egy viharban történt. Bence be akarta takarni a házuk megsérült tetejét egy nejlonna
A Mol megbízásából Buzsák szénhidrogén-kutatási koncesszió területén végez repülőgépes geofizikai méréseket március 18. és 28. között az amerikai Bell Geospace - tájékoztatta a Mol kedden az MTI-t.
A Mol megbízásából az amerikai Bell Geospace vállalat olaj- és gázkutatáshoz kapcsolódó repülőgépes geofizikai méréseket végez a Balaton délnyugati térségében, a "Buzsák" szénhidrogén-kutatási koncesszió területén, olvasható a Mol közleményében. A mérések 2026. március 18. és március 28. között zajlanak, a speciális mérőrepülőgép naponta a Pécs–Pog
A magyar nyugdíjrendszer jövője egyre élesebb viták tárgya a romló demográfiai folyamatok és a rendszer fenntarthatóságával kapcsolatos kérdések miatt. Banyár József közgazdász szerint a megoldás egyik kulcsa az lehetne, ha a nyugdíjkorhatár automatikusan követné a várható élettartam alakulását, miközben a valódi problémát továbbra is a tartósan al
Úgy tűnik, a modern minimalizmus kezd kicsit unalmassá válni, és a lakberendezés újra a múlt felé fordul inspirációért. A legfrissebb trend most egy olyan konyhai megoldást hoz vissza, amit már majdnem teljesen elfelejtettünk – pedig hangulatban verhetetlen.
A zaj ma már állandó része az életünknek, ami észrevétlenül rontja a koncentrációnkat. A kérdés egyre inkább az, mennyit engedünk be ebből tudatosan, és mikor vesszük vissza az irányítást a környezetünk hangjai felett.
Amikor az Operettben belebújt Rómeó szerepébe, azonnal egy ország zárta a szívébe. Dolhai Attila a székesfehérvári színház igazgatójaként most jelentősebb kihívásokkal szembesül, de a szereplésnek sem fordított hátat.
Az oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott borok közül a fehérborok feldolgozói értékesítési ára 66 százalékkal, a vörös- és rozéboroké mintegy 36 százalékkal volt magasabb, mint 2025 hasonló időszakában.
Az új ízek március 3-tól elérhetők. Az Asahi japán sörgyártó cég bejelentette, hogy két ízesített, alkoholmentes Peroni sört dob piacra az Egyesült Királyságban: a Limone di Sicilia (szicíliai citrom) és
A mikrohullámú sütő ma már szinte az összes konyhában megtalálható. Németországban is alapfelszerelésnek számít, hiszen a HEA szakportál szerint a háztartások körülbelül háromnegyedében van ilyen készülék. Nem is csoda, hiszen néhány perc alatt fel lehet benne melegíteni a maradékot, az italokat vagy egy gyors ételt. Túlhevülés a mikrohullámú sütőb
Sokan tapasztalták már, hogy a levegőn szárított lepedők kemények és érdes tapintásúak lesznek. Pedig egy szakértő szerint néhány apró trükkel elérheted, hogy ugyanúgy puhák maradjanak, mintha szárítógépből kerültek volna ki. Nem kell drága megoldásokra gondolni – csak a megfelelő módszert kell ismerni. Mutatjuk, hogyan szárítsd a lepedőket úgy, ho