A bizonytalan makrogazdasági és geopolitikai környezetben az Accor ismét bizonyította, hogy képes a 2023 júniusában bejelentett középtávú növekedési célkitűzéseknek megfelelő eredményeket hozni. A Csoportot az eredmények elérésében a három évvel ezelőtt bevezetett, két divízióra összpontosító szervezeti felépítés, a szállodaportfólió földrajzi és s
Átfogó terepi felmérést végeztek a hazai farkasállomány mozgásáról és területhasználatáról a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) működési területén. A hótakaró ideális körülményeket teremtett a nyomon követéshez. A szakemberek összesen mintegy 170 kilométert tettek meg gyalog, a legtöbb egyed jelenlétét pedig a Bükkben rögzítették.
Sivatagi rózsámon pajzstetvek szaporodtak el, félek, hogy más virágomat is megfertőzik. Szobai tartás mellett milyen védekezési javaslatokat ajánlanak?
A 2025-ös év a fizikai munkaerőpiacon nem a látványos bővülésről, hanem a stabilitás megőrzéséről szólt. Az új belépők kiválasztásánál egyre inkább a tényleges kompetenciák és a gyakorlati tapasztalat került előtérbe, miközben elsősorban a meglévő állomány megtartására koncentráltak a cégek a Whc Csoport tavalyi éves elemzése alapján. A szakértők s
Egyre többen állítják, hogy a napi rendszerességgel fogyasztott meleg víz kedvező élettani hatásokkal járhat. A feltételezett előnyök között szerepel az anyagcsere támogatása, a bőr hidratáltságának javítása és az enyhe hasi diszkomfort csökkentése. De mit mondanak erről a szakmai álláspontok?
A repülőgépipar az elektromosság és az üzemanyag kombinációját teszteli – hasonlóan ahhoz, ahogyan a hibrid autók működnek. Az ezzel a megoldással elérhető legígéretesebb cél a regionális járatok környezetterhelésének visszafogása –
A munkaerőpiac az elmúlt években látványos átalakuláson ment keresztül. A digitalizáció nemcsak az adminisztrációt gyorsította fel, hanem a toborzás logikáját is új pályára állította. Ma már nem elég egyszerűen meghirdetni egy pozíciót, kiemelkedően fontos lett, hogy hogyan és milyen formában tesszük ezt. 2026-ra jól látszik, hogy az álláskeresők g
Az olasz életérzés és a több évszázados hagyomány most szó szerint sínen van, hála a La Dolce Vita Orient Expressnek. A vasúti társaság két exkluzív utazást indít Sienába, a Palio lóverseny idején. A háromnapos nyári program a legendás futamon felül igazi időutazásra hívja az érdeklődőket Toszkána szívében.
Kora tavaszias, olykor szeles idő várható február utolsó hetében, a csúcshőmérséklet napközben jellemzően 10 Celsius-fok felett alakul, de a hétvégén akár 12-18 fok is lehet. A hét elején még többfelé lehet csapadék, akár zivatar is, majd szerdától szárazabb és egyre naposabb idő várható - derül ki a HungaroMet előrejelzéséből.
A Green Factory cégcsoport stratégiai döntést hozott a hatékonyabb régiós szintű működés támogatása érdekében. A vállalat tájékoztatása szerint a Tök községben található üzeme 2026 márciusában leállítja a működését. A kieső kapacitást a cégcsoport gyáli, valamint a lengyelországi Legnicában található, korábbi Eisberg egységéből látják el, biztosítv
Tagadhatatlan, hogy eddig a Sikoly a 21. század egyik legnépszerűbb horrorsorozata. Miután az 1996-os első rész feltámasztotta az akkoriban épp gyengélkedő slasher műfaját, a széria az azóta eltelt harminc évben még öt epizóddal öregbítette a franchise hírnevét, a héten pedig a hetedik is megérkezik, hogy ismét ránk hozza a frászt.
Világszinten hódít az ázsiai gasztronómia, ami már Magyarországon is akkora jelenség, hogy még Orbán Viktor is azzal próbált lájkokat gyűjteni, hogy egy távolkeleti étteremben ebédelt. Kulturális forradalom, bevándorlás, vagy a gazdasági helyzet miatt nőhet a japán, koreai, vietnámi és kínai cégérek száma? És maradt-e még hely új próbálkozásoknak a
A pénzügyi csalás ma már nem elszigetelt bűncselekmény, hanem globális méretű, szervezett iparág. Miközben évek óta zajlik az edukáció, egyre fejlettebbek a banki védelmi rendszerek, és folyamatosan szigorodnak a szabályozások, az elmúlt két évben riasztó mértékben nőtt az eltulajdonított összegek nagysága. Hogy pontosan mennyiről beszélünk? A telj
Csak jókat lehet mondani róla és mégsem tartozik a kedvenceink közé. A fejes káposzta mindent egybevetve az egyik legszuperebb zöldség. Már árával kitűnik – lefelé. Piaci ára jelenleg 180-300 Ft/kg
Industry Expo & B2B Meetings Hungary néven rendezik meg az egyik meghatározó hazai ipari B2B szakkiállítást, amelynek célja az üzleti kapcsolatok fejlesztése és a gyártóipari szereplők közötti együttműködés erősítése. Az
A legnagyobb áldozatot Ukrajna és az ott élők hozzák, de a gazdasági hatásoktól az egész kontinens szenved. Magyarországon is forintosíthatók a négy éve tartó háború következményei.
Kürtös László az ukrán hadsereg egyik legnagyobb beszállítójának, a norvég Kongsberg hadiipari cégnek a hazai leányvállalatát vezeti, miközben Bódis Péter kampányát támogatja.
Az Ercsi Eötvös József Általános Iskolában az elmúlt időszakban megszaporodtak a verekedések, bántalmazások. Egy diákot elbocsátottak a történtek után, az iskolai bántalmazások ügye eljutott az önkormányzathoz is.