A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) revizorai tavaly decemberben az adventi vásárokon, piacokon, fenyőfaárusoknál, nagyobb bevásárlóközpontokban, illetve vendéglátóhelyeken mintegy 6 ezer kiemelt ellenőrzést végeztek. A vizsgálatok során minden tízediknél találtak valamilyen szabálytalanságot.
Trump enyhülő retorikáját az amerikai befektetők is értékelték: zsinórban második napja emelkedtek a tengerentúli piacok, így az S&P 500 és Dow fél százalékkal, a Nasdaq pedig 0,9%-kal zárt feljebb.
Jót tett a piaci hangulatnak, hogy a Grönland megszerzése kapcsán belengetett vámokat visszavonta Donald Trump, ami után szerdán és csütörtökön éles felpattanás jött az európai és amerikai tőzsdéken. Az emelkedés pénteken is folytatódhat, az ázsiai tőzsdék jellemzően emelkedtek, Európában kis pkuszban indult a kereskedés. A magyar tőzsdén a nagy sz
A HumgaroMet az ország jelentős részére kiadta a riasztást vagy a figyelmeztetést az ónos eső miatt. A hőmérséklet az elmúlt hetekhez képest sokat enyhül, ezt délnyugaton lehet majd a leginkább érezni.
Novemberben 600 ezer forint volt a bruttó közepes (medián) kereset Magyarországon, a közepes nettó pedig 418 ezer forintra emelkedett. Ennél is fontosabb azonban, hogyan változott a nettó átlagkereset az elmúlt időszakban.
Brooklyn Beckham egy nyilvános posztban jelentette ki, hogy nem kíván békülni a szüleivel, David és Victoria Beckhammel. A nyílt szakítás a gondosan őrzött családi imázs végét jelentheti.
Miközben a fókusz gyakran a méhnyakrákon van, a vírus mindkét nemet érinti, és a védekezés sikere azon is múlik, hogy a párok együtt gondolkodnak-e szűrésről és oltásról.
Európa innovációs lemaradását az magyarázza, hogy a politikai döntéshozatalból hiányzik az empirikus közgazdasági tudás, a hosszú távú alapkutatás kockázatvállalást tűrő finanszírozása, a mély tőkepiac és egy olyan ipar- és versenypolitika, amely egyszerre engedi a méretnövekedést és védi a piaci belépést. A kontinens csak egy szűkebb, elkötelezett
Nem gondoltuk volna, hogy egyszer majd a Bentley készít Gymkhana-stílusú klipet, de az új Supersports megjelenése kapcsán a műfaj legjobbját, Travis Pastranát kérték fel, hogy driftelje körbe a gyárat, ahol a márka történelmét és jövőjét is felvillantják.
A hosszú, egészséges élet ma már nem csak egy misztikus ígéret, sokkal inkább az apró, hétköznapi döntések következménye! Dr. Szentgyörgyi Barbara háziorvos, életmódorvos szerint elég néhány okos lépés, és máris éveket tehetünk hozzá a jövőnkhöz – anélkül, hogy smoothie-t szürcsölő remetékké válnánk! És a legjobb? Az egész jóval könnyebben kivitele
A sztárpár igazi álomnyaraláson kapcsolódik ki, ahol a luxus és az adrenalin kéz a kézben jár. L.L. Junior látványosan elemében van, a rajongók szerint Frey Timi mellett éveket tagadhat le.
Dobó Dénes azt írta, a bíróság azért tiltotta el véglegesen a vádlottat a közúti járművezetéstől, mert az igazságügyi elmeorvosi szakvélemény szerint a nő nem alkalmas a vezetésre. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosítás miatt fellebbezett, míg a vádlott és védője három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejel
Idén a táskatrendek a hordhatóság, az átgondolt formák és a visszafogott stílus felé mozdulnak. A tervezők olyan darabokat kínálnak, amelyek egyszerre praktikusak és időtállók. Összegyűjtöttük azokat a stílusokat, amelyek 2026-ban a divatot és a mindennapi viseletet egyaránt meghatározzák.
2025 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 756 400, a nettó átlagkereset 525 900 forint volt. A bruttó átlagkereset 8,9, a nettó átlagkereset 10,2, a reálkereset pedig 6,2%-kal múlta felül az egy évvel korábbit – olvasható a KSH honlapján.
Európa innovációs lemaradását az magyarázza, hogy a politikai döntéshozatalból hiányzik az empirikus közgazdasági tudás, a hosszú távú alapkutatás kockázatvállalást tűrő finanszírozása, a mély tőkepiac és egy olyan ipar- és versenypolitika, amely egyszerre engedi a méretnövekedést és védi a piaci belépést. A kontinens csak egy szűkebb, elkötelezett
Az országgyűlési választáson a magyar emberek eldönthetik, hogy békét vagy háborút akarnak, és engedik-e, hogy "Zelenszkij elnök elvigye a pénzüket a korrupt ukrán rezsim fenntartására" - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter péntek reggel a Facebook-oldalán közzétett videóban.
Már látható a mozikban Káel Csaba Magyar menyegző című filmje, amely egy kalotaszegi lakodalomba viszi el a nézőt. A rendező több mint negyven évvel ezelőtt, egyetemistaként véletlenül csöppent egy erdélyi menyegzőbe, ami akkora hatással volt rá, hogy eldöntötte, egyszer filmre viszi. Díszes viseletek, virtuóz táncok, csodaszép dallamok egy romanti
Tavaly a 200 éves Anna-bál előtt tisztelgett az Annák éve powered by GLAMOUR sorozat, minden hónapban egy híres Annával beszélgetett az est házigazdája. A beszélgetős estek sora most Anna Grand Lounge esték powered by GLAMOUR néven folytatódik, január 31-én Kovács Patrícia színésznőt látják vendégül.A páratlan, több évszázados múltra visszatekintő
"Hatalmas" amerikai hadiflotta tart Irán felé - jelentette be Donald Trump amerikai elnök, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy nem lesz szükség a hajók bevetésére.