Grönland délnyugati partvidékén ma is ott állnak a vikingek kőből rakott házainak romjai. Templomfalak, elhagyott gazdaságok és üres udvarok maradtak utánuk egy olyan vidéken, ahol egykor több száz éven át működő közösségek éltek.
A szimbionta gyökérgombák, melyek a növények fejlődését segítik bevonzhatók a konyhakertekbe, de vásárolhatunk is ilyen kultúrákat. A lényeg, hogy megfelelő körülményeket biztosítsunk számukra, így sokáig a kertünket szolgálják majd.
Az ELTE Informatikai Kara 2026. január 21-én Nyílt Napot tart, ahol a középiskolások és továbbtanulók megismerhetik a képzéseket, felvételi követelményeket, ösztöndíjakat és nemzetközi lehetőségeket. A program során vezetett túrák, mintaórák és laborlátogatások várják az érdeklődőket.
Nyolc tengelicet próbált egy albán férfi Magyarországra csempészni, a fokozottan védett madarakat a röszkei határátkelőhelyen találták meg a pénzügyőrök - tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Csongrád-Csanád Vármegyei Adó- és Vámigazgatósága az Mti-t. A közlemény szerint az átkelőn egy gépkocsi csomagteréből egy kalitka került elő, melyben nyo
Igaz, a Hold felszínére majd csak az ez utáni misszió tagjai lépnek majd, de a mostani is egy nagyon fontos küldetés, ugyanis ember ilyen messze még nem került az anyabolygótól.
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének hetedik fordulójában kedden több rangadót is rendeznek: az Internazionale az Arsenalt fogadja, pályára lép többek között a Manchester City, a Paris Saint-Germain és a Real Madrid is. Lássuk, melyik meccs kecsegtet a legtöbb izgalommal, vagy épp történhet-e komoly meglepetés?
Az Elte Egyetemi Könyvtár és Levéltár megosztotta, hogy mely szerzők műveit és milyen tankönyveket kölcsönöztek ki a legtöbben 2025-ben. Krasznahorkai természetesen a lista legelejére került.
Egy történelmi jelentőségű állami esemény zajlott, ahol minden adott volt az ünnepléshez, kivéve Kádár Jánost akire mindenki számított. Az ok meglepőbb, mint elsőre hinnénk.
Még tavaly nyáron vált világossá, hogy év végén búcsúzunk a Kia Ceed családtól, ami megalapozta a koreai márka jelenlétét az európai piacon. Noha meglepőnek tűnhet a döntés, igazából nincs szó másról, mint átjelvényezésről, ugyanis továbbra sem maradunk hagyományos kasztni formájú, belsőégésű motoros, kompakt méretű Kiák nélkül. Hamarosan debütál a
Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke az MLSZ 125 éves évfordulóján rendezett emléktábla-avatáson kijelentette: a magyar válogatott négy év múlva ott lesz a világbajnokságon. Az eseményen szó esett a hazai klubok fejlődéséről, a fiatal játékosok külföldi karrierlehetőségeiről, valamint a szövetség történetének kiemelkedő pillanatairól.
Fontos mérföldkőhöz érkezett a latin-amerikai fintech szektor egyik zászlóshajója: a brazil Inter digitális bank hivatalosan is megkapta az engedélyt arra, hogy banki tevékenységet folytasson az Egyesült Államokban. A lépés nemcsak a vállalat nemzetközi ambícióit erősíti meg, hanem jól illeszkedik abba a globális trendbe is, amelyben a digitális ba
Az épített műszempilla látványos, időt spórol, és sokaknak ad magabiztosságot – de nem árt tudni, hogy a természetes pillák hosszú távon milyen terhelést kapnak.
A kiegészítő bérfejlesztéssel a MÁV-csoport dolgozóinak alapbére 9,6 százalékkal nő, az összes emelést és juttatást beleszámolva 13 százalékkal kereshetnek többet az idén – közölte a társaság az MTI-vel azt követően, hogy hétfőn megállapodtak a munkavállalói érdekképviseletek, a cégcsoport, valamint az állam tulajdonosi jogait gyakorló Építési és K
Az urbexesek előszeretettel fedezik fel egy-egy úti cél titkos zugait. A Budai-hegyekben találtak már titkos ajtókat, egyikőjük pedig a Duna partja és Aquincum között szúrt ki egy különös, kétezer éves alagutat.
Minden évben újra és újra rácsodálkozunk, hogy a kert és a táj milyen pontos menetrend szerint változik. Egyes növények már a tél végén virágba borulnak, míg mások kivárják a nyár csúcsát vagy éppen az őszi rövidülő nappalokat.
A tiramisu talán az egyik legkedveltebb desszert világszerte. Én most elhoztam nektek az eredeti olasz receptet, aminek hihetetlen könnyű az elkészítése!
Igazi természeti ritkaság szemtanúi lehettek azok, akik a Balatonnál töltötték a kedd hajnalát: egy rendkívül erős, G4-es besorolású geomágneses vihar következtében sarki fény ragyogta be az égboltot Magyarország felett.
A Barceloneta játékosa szerint erőt lehet meríteni a Szerbia elleni vasárnapi vereségből is, mert mintegy tízezer néző előtt vissza tudtak jönni a meccsbe ötgólos hátrányból, és a hajrában több támadást is vezethettek a döntetlenért. A világbajnok vízilabdázó az InfoRádióban elmondta: a keddi utolsó középdöntős találkozó "élet-halál meccs lesz" a s
A fizikai mesterséges intelligencia (physical AI) új korszakot nyit a robotikában: az előreprogramozott, merev működésű gépeket egyre inkább olyan alkalmazkodó, tanuló rendszerek váltják fel, amelyek képesek komplex, változó és kiszámíthatatlan környezetben is biztonságosan működni a Deloitte Tech Trends 2026 kutatás legfrissebb elemzése szerint.
Mesterséges intelligenciával generált influenszerek hamis, botránykeltő képekkel és videókkal rágalmaznak világhírű sportolókat és közszereplőket az Instagramon, a figyelmet felnőtt tartalmakat árusító oldalakra terelve.
Igazi természeti ritkaság szemtanúi lehettek azok, akik a Balatonnál töltötték a keddi hajnalt: egy rendkívül erős, G4-es besorolású geomágneses vihar következtében sarki fény ragyogta be az égboltot Magyarország felett.
Csak a céges beszámolók leadási határidejét jócskán túllépve lehetett elérni Dzsudzsák Balázs és Katona Zoltán vállalkozásának üzleti jelentését a cégadatbázisban, ennek pedig oka volt. 2026. január 9-én ugyanis végrehajtást rendelt el Dzsudzsák Balázs cégénél, a DB7.hu kft.-nél a NAV Hajdú-Bihar Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának Követeléskezelő
Kazincbarcikán hétfő óta műszaki hiba miatt szünetel a távhőszolgáltatás, több száz háztartásban nincs fűtés és meleg víz. A polgármester kedd reggeli bejegyzésében új információkat osztott meg: a rendszer lassan töltődik fel, a radiátorok csak kora délutánra lesznek melegek.
Bár a történelmi tényeket, évszámokat, eseményeket az iskolai évek alatt szigorúan megtanították nekünk, ez a tudás az évek múlásával lassan megkophat. Ha nem ismételjük át, nem kerül elő a mindennapjaink során, akkor bizony elfelejtjük őket. Hogy ez ne történjen meg, hoztunk egy rövid kvízt, hogy egy kicsit felfrissítsd a tudásodat!
A Tisza Párt EP-képviselője a Facebookon jelentette be a hírt, ami nagy port kavart. A neki megítélt kártérítést és egyéb összegeket jótékony célra fogja felajánlani.
A HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat AI Agentic Discovery Hackathonján tíz csapat versenyzett innovatív, autonóm AI-rendszerekkel, amelyek forradalmasíthatják a tudományos kutatásokat. A győztes GeNEX csapata távoli tudományterületek közötti új kapcsolatokat kereső rendszert alkotott, amely áttörő felfedezéseket ígér.
Az arctisztító olajok nemcsak hatékonyan tisztítanak, de megőrzik a bőr hidratáltságát is. Fedezd fel a legjobb termékeket, amelyekkel a bőrápolási rutinod még hatékonyabbá válhat.
Élete végéig biztosított az ellátás egy kismalac, Hope számára, akit egy vegán állatvédő egy vágóhídról hozott el. A férfi most azon dolgozik, hogy minden évben megmentsen egy haszonállatot a levágástól.
A komposztálás a hideg hónapokban is folytatható, ha odafigyelünk a nedvességre, a levegőre és a szén–nitrogén arányra. Íme, hogyan tartsuk életben és indítsuk újra a komposztot januárban!