Télen természetes, hogy mindenki másképp viseli a hideget: van, aki kellemes melegben érzi jól magát, más inkább pulóvert húz és lejjebb tekeri a fűtést.
A friss előrejelzés szerint a köd és a felhőzet lassan csökken, többfelé kisüt a nap, de marad a hideg, s helyenként gyenge hószállingózással és élénk széllökésekkel is számolni kell. Napközben fokozatosan visszaszorul a zúzmarás köd és a rétegfelhőzet.
Az nem derül ki a nyilvánosan elérhető dokumentumokból, hogy a Bászna Takarmány Kft. elleni végrehajtás összefüggésben van-e a Bászna Gabona Zrt. botrányával.
A K&H energiafogyasztásának közel háromnegyede már megújuló forrásból származik, villamosenergia-felhasználásának pedig 100 százaléka zöld árammal fedezett – derül ki a bank legfrissebb fenntarthatósági adataiból. A K&H célja, hogy működését teljes egészében karbonsemlegessé tegye, ennek érdekében nemcsak az energiaellátásban, hanem a fiókok, a jár
Bár az ellentétek gyakran vonzzák egymást, a baráti társaságunk általában hasonló beállítottságú emberekből áll. Szeretjük olyanokkal körülvenni magunkat, akiknek nagyjából ugyanaz az érdeklődési köre, a politikai nézete és az élettapasztalata. Ez azonban hosszú távon nem biztos, hogy jó a szakemberek szerint.
A távhővezeték kilyukadása miatt állt le a szolgáltatás Kazincbarcikán január 19-én, több mint 500 háztartásban. A hibaelhárítás akár 24 órát is igénybe vehet, a városi kórház saját fűtésre állt át.
A nemek közti különbség a testmozgás terén már korán megjelenik: 8–12 éves kor között a lányok átlagosan 20 százalékkal kevésbé aktívak, mint a fiúk, ennek következménye pedig a gyengébb állóképesség, a rosszabb kéz–szem koordináció és az alacsonyabb önértékelés a fizikai képességek terén, ami aztán további problémákhoz vezet...
2026 elején a brit főváros, London ad otthont a Digital Assets Forum (DAF3) rendezvényének, ahol globális pénzügyi intézmények, szabályozók és pénzügyi vezetők vitatják meg, hogyan segítheti az új brit kriptoszabályozási keretrendszer (CARF) a digitális eszközök intézményi elterjedését. A kétnapos konferencia fő témái közé tartozik a szabályozás, a
Az okostelefonok szinte észrevétlenül átvették az irányítást mindennapjaink felett, de egyre többen döntenek úgy, hogy visszatérnek a hagyományos ébresztőórákhoz. Az alvásszakértők szerint ez nem csak nosztalgia, hanem valódi egészségügyi előnyökkel jár.
Csendben megszűnt Chris LaCivita rágalmazási pere a Daily Beast ellen. Trump kampánymenedzsere tíz hónap után visszavonta keresetét, miközben a portál sem bocsánatot nem kért, sem kártérítést nem fizetett.
A fiatalkorú elítélteket befogadó intézmény megszűnéséről már meg is jelent a rendelet. A Szőlő utcai intézet bezárása a rendszer átfogó átalakításának első lépése – egy új országos javítóintézet kialakítása a cél.
Az elmúlt napokban félrevezető információk jelentek meg különboző magyar nyelvű felületeken arról, hogy 2026-tól Magyarországon a személyi jövedelemadó 2 százalékát a szülőknek is fel lehet ajánlani. A hír azonban nem a hazai szabályozásról szól: a változás Szlovákiában lép életbe, ahol a jogszabály-módosítás valóban új lehetőséget nyit az adófelaj
Az olvasók többsége azt gondolja, hogy a klasszikus művek egyszer elkészülnek, majd érintetlen formában öröklődnek tovább generációról generációra, itt azonban egészen más történt.
2025-ben már látható volt az előrelépés a vállalati IT-piacon, de sok cég továbbra is csak akkor fejlesztett, amikor már muszáj volt, miközben egyre nagyobb üzleti kockázatot okoz az IT-kiesés.A 2024-es visszaesést követően 2025-ben mérsékelt javulás volt érzékelhető a vállalati IT-piacon, ugyanakkor a vállalkozásokat továbbra is óvatos költés jell
Januárban sokan érezzük úgy, hogy tele a szekrény, még sincs mit felvenni. A megoldás nem az újabb impulzusvásárlás, hanem a tudatos egyszerűsítés, egy téli kapszulagardrób, ami fenntartható, pénztárcabarát és meglepően inspiráló. Mutatjuk azt a 10 alapdarabot, amiből legalább 30 különböző outfit rakható össze, legyen szó a rohanós hétköznapokról,
Átadták a Nemzet Gazdásza címet az Országházban, az idén Balla Géza erdélyi borász, Feczák János agrármérnök és Rittlinger József gazdálkodó vette át az elismerést.
A nappali hőmérséklet a legtöbb helyen továbbra is fagypont alatt marad. A tartós, sűrű köd és az ónos szitálás miatt több megyére is figyelmeztetés van érvényben.
A Német Meteorológiai Szolgálat (DWD) szerint hétfő este sarki fény (aurora borealis) világította meg az eget számos németországi régióban egy heves geomágneses vihar miatt.
Mi történik az utolsó havi nyugdíjjal haláleset után? A fel nem vett nyugdíj kifizetése szigorú szabályokhoz kötött. Tudd meg, ki veheti fel az összeget és meddig igényelhető!
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (Ebrd) tagjai a tőkeemeléshez rendelkezésre bocsátott részvényeket csaknem maradéktalanul lejegyezték - közölte hétfőn a közép- és kelet-európai gazdaságok átalakításának finanszírozására 1991-ben alakult londoni pénzintézet.
A külügyminiszter közölte, hogy Magyarország nem támogat közös uniós nyilatkozatot a Grönland-ügyben. A kormány elfogadta a meghívást a gázai újjáépítést felügyelő nemzetközi testületbe.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Trump szerint sose volt még ennyire jó első éve amerikai elnöknek. Sok amerikai viszont csalódott, mert bár legtöbben a gazdaság miatt szavaztak rá, nem élnek jobban, mint Biden alatt – sőt. A Grönlandért indított vámháborúja pedig tovább ronthat a helyzeten.
Nem csak tanulnál róla, hanem csinálnád is? A szakképző iskola azoknak szól, akik gyorsan szeretnének egy használható szakmát és valódi munkatapasztalatot szerezni akár fizetéssel már a tanulás alatt. Mi az a szakképző iskola? A szakképző iskola egy 3 éves középfokú képzés, ahol egy valódi, keresett szakmát tanulhatsz.A tanulmányok végén szakmai vi
A hét második felében fokozatos enyhülés kezdődik, ugyanakkor a felhős, párás idő és a vegyes halmazállapotú csapadék esélye is növekszik, miközben a szél több alkalommal megélénkül.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Nem mindennapi lehetőséggel indul az év a magyar diákoknak a Fővárosi Önkormányzat és a Sziget Szervezőiroda együttműködésének köszönhetően: féláron fesztiválozhatnak a 2026-os Szigeten, ha a BudapestGo-ban vásárolnak havi bérletet. A kedvezményes lehetőség 2026. január 19. és július 31. között tart. Idén már féláron vásárolhatnak ötnapos fesztiv