A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának pénzügyőrei egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei településen tartottak ellenőrzést. Előzetes kockázatelemzés alapján érkeztek egy magánlakáshoz, majd ajtónyitással vette kezdetét egy nem mindennapi történet.
Úgy tűnhet elsőre, hogy a légiutas-kísérők munkájának lényege a mosolygás és az udvariasság, ez azonban jóval összetettebb. A fedélzeten szigorú szabályok és rutinok szerint működnek, továbbá sokszor meglepő feladatokat kell megoldaniuk, amelyek kapcsán titoktartás is kötelezi őket. Egy névtelen légiutas-kísérő nemrég azonban elárult pár meglepő ré
Akár 50 százalékos kereskedelmi visszaesést is előidézhetnek az Donald Trump amerikai elnök által belengetett vámfenyegetések, amelyeket addig tervez emelni, ameddig nem tudja megvásárolni a Dánia fennhatósága alá tartozó Grönlandot – írja a Bloomberg. A lap által prognosztizált exportkiesés mellett az uniós vezetők egyre inkább fontolgatják a gazd
Van, amikor egy beszélgetés közepén egyszer csak feltűnik, hogy a másik egészen más frekvencián gondolkodik. Gyorsabban rakja össze a részleteket, előbb érzi meg az összefüggéseket, vagy olyan kérdést tesz fel, amitől hirtelen minden világosabb lesz. Ezek nem feltétlenül látványos pillanatok, inkább csendes felismerések, amelyek csak utólag maradna
A polgári és autonóm légi közlekedés egyik legsérülékenyebb pontja a digitális infrastruktúra. Ennek megerősítésére keres megoldásokat a NASA, ami egy friss kísérletben blokklánc-alapú megoldással próbálta megvédeni a repülőeszközök és a földi irányítás közötti adatforgalmat a kibertámadásokkal szemben. Hogyan zajlott a kísérlet? A teszt során egy
A konyhai hátfal évek óta biztos pont: csempe, fuga, takarítás. Aztán jön egy friss trendjelentés, és halkan megkérdezi: mi lenne, ha ezt most újragondolnánk? 2026-ra ugyanis valami nagyon elmozdul – és nem minden ott van, ahol eddig kerested.
A Mol csoport kötelező erejű szándéknyilatkozatot (Heads of Agreement) írt alá a Gazprom Neft társasággal a szerb Naftna Industrija Srbije (NIS) vállalatban fennálló 56,15 százaléknyi részesedésük megvásárlásáról, olvasható a Mol közleményében. A tranzakció megvalósulásával a Mol irányítási jogot vállalhat a Szerbia egyetlen olajfinomítóját üzemelt
A Magyar Helsinki Bizottság nem jogerősen megnyerte a Külügyminisztérium ellen a menekültügyi eljárásokra vonatkozó statisztikai adatokért indított közadat-pert.
A győri Széchenyi István Egyetemen tartották az MIT LinQ Catalyst Europe elnevezésű, orvostechnológiai innovációkra fókuszáló program idei első állomását. Az intézmény harmadik alkalommal adott otthont a szakmai rendezvénynek, amely során hat ország fiatal kutatói kezdték meg a közös munkát tapasztalt mentoraikkal.
Rekordmennyiségű repülőgépet kezelt tavaly a HungaroControl: a vállalat légiforgalmi irányítói a magyar és a koszovói légtérben összesen több mint 1,4 millió légi jármű biztonságos közlekedéséért feleltek, ami 8,37 százalékos emelkedés 2024-hez képest - közölte a HungaroControl Zrt. hétfőn az MTI-vel.
Pontosabban egy, az általa Soros-szervezetnek nevezett intézet kritikus elemzését vette górcső alá. Human Rights Watch szerint egyebek mellett durva a nyugdíjas egyenlőtlenség Magyarországon. Gulyás Gergely szerint rosszindulatú a jelentést: a nyugdíjak vásárlóértéke 48 százalékkal nőtt a kormányzásuk alatt.
A MOL-csoport kötelező erejű szándéknyilatkozatot (Heads of Agreement) írt alá a Gazprom Neft társasággal a szerb Naftna Industrija Srbije (NIS) vállalatban fennálló 56,15 százaléknyi részesedésük megvásárlásáról.
A felelős társadalmi szerepvállalás a PENNY Magyarország működésének szerves része: nem alkalmi vállalás, hanem következetes jelenlét. Ezt erősítik meg a vállalat 2025-ös CSR-eredményei is. A PENNY egész évben, szervezett formában támogatta a rászorulókat; különböző programjain keresztül több tízezer emberhez jutott el a segítség több tízmillió for
Fotók: Mercedes A Mercedes-Benz üzleti tervének részeként a vállalat 2022 óta mintegy egymilliárd eurót fektet be a kecskeméti telephelybe. A 2012-ben megnyitott gyár jelenleg közel 4500 munkatársat foglalkoztat. A beruházás egy részéből a meglévő gyártósorok rugalmasabbá tételét, valamint az átfogó digitalizációt valósították meg. A korszerű gyárt
Néhány hónapon belül sztrájkba léphetnek az egészségügyi szakdolgozók, ápolók, miután elakadtak a bértárgyalások a kormánnyal: az érdekvédők szerint második éve nincs béremelés, miközben egyre súlyosabb a munkaerőhiány az ágazatban.
Ha a fej hátradöntése hajmosáskor fájdalmat, szédülést vagy kisugárzó panaszt okoz, az nem véletlen. Ez az aprónak tűnő helyzet olykor hamarabb árulkodik a nyaki gerinc problémáiról, mint a mindennapi mozgás. Mikor ártalmatlan nyakfájás, és mikor komoly figyelmeztető jel?
A legtöbb fogyasztó már átélt lefagyó alkalmazást vagy leálló digitális szolgáltatást. A legtöbben viszont ilyenkor nem technikai magyarázatot keresnek, hanem alternatívát. Egyetlen hiba elég ahhoz, hogy meginogjon a bizalom és az ügyfél továbblépjen egy versenytárshoz.
A JóAutók.hu adatai szerint a hazai használtautó-piacon minden eddiginél több, 920 200 személygépkocsi cserélt gazdát 2025-ben. Ez az érték 1,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi rekordot: 2024-ben 906 900 volt a belföldi átírások száma. Ezzel a használt személyautók hazai piacának forgalma egy évtized alatt közel 70 százalékkal emelkedet
Ellepte Budapestet a turizmus és az influenszerizmus, egyre több a hely a fővárosban, amik előtt tömegek várják, hogy bejuthassanak és fogyaszthassanak. Kíváncsiak lettünk, végigjárjuk őket. A Retro Lángossal kezdtünk.
Az utazás legtöbbször a családi nyaralásokkal, vagy a páros kikapcsolódásokkal forr össze. Pedig van egy legalább ennyire fontos, mégis ritkábban hangsúlyozott formája, a barátokkal való utazás. Az ilyen közös utak egészen más élményt adnak, mint amikor a mindennapi szerepeink határozzák meg a pihenést.
Jorge Barón Biza mindössze 22 éves volt, amikor az apja a válás során sósavval leöntötte az anyját. Ezt követően pedig 12 évig támogatta az anyját egészen a felépülésig, míg ki nem ugrott az ablakon. A modern latin-amerikai irodalom meghatározó írása egy traumatikus gyerekkor és egy művészi feldolgozás összefonódása, ami leszámol a tabukkal. Ez a h
Rekordmagasságba emelkedett az arany és az ezüst ára, miközben az európai részvénypiacok eséssel reagáltak arra a hírre, hogy Donald Trump amerikai elnök új vámok bevezetését helyezte kilátásba több európai országgal szemben – számolt be róla a nemzetközi sajtó. Hétfőn az arany unciánkénti ára elérte a 4689,39 dollárt, míg az ezüst ára 94,08 dollár
Január végéig megérkezik az egységes díjkimutatás a banki ügyfelekhez. Arról, hogy hogyan találhatja meg valaki könnyen a számára legkedvezőbb bankszámlacsomagot, Herman Bernadett, az Mfor főmunkatársa a Trend FM hétfői adásában beszélt.
Egy friss elemzés szerint 2035 és 2040 között válhat működőképessé a Gibraltári-szoros alatt tervezett vasúti alagút, amely közvetlen összeköttetést teremtene Spanyolország és Marokkó között - írta a RailwayPro.
A Forbes úgy tudja, problémákkal küzd a műszaki áruházlánc, ami a fizetésképtelenség elkerülésére konkrét lépéseket ígért a beszállítóknak, és a szerkezetátalakítás részei a boltbezárások és az elbocsátások.