Hónapokon belül sztrájkot kezdhetnek az egészségügyi szakdolgozók, mivel elakadtak a tárgyalások a kormánnyal – mondta az ATV Híradónak a Független Egészségügyi Szakszervezet elnöke. Az érdekvédők azt sérelmezik, hogy a szakdolgozók második éve nem kaptak béremelést.
Németország hárommilliárd eurós támogatási programmal élénkíti az elektromos autók piacát, amely minden gyártó, így a kínai vállalatok előtt is nyitva áll – közölte Carsten Schneider környezetvédelmi miniszter a Financial Times tudósítása szerint.
Sokan gondolják úgy, hogy Károly király két fia nem is lehetne különbözőbb. Egy dolgot kivéve: a pletykák szerint mindketten folyamatosan a válás küszöbén állnak. Úgy tűnik, idén elsősorban Vilmos herceg és Katalin hercegné a soros ezen a téren. De vajon miért indult be ennyire a szóbeszéd mostanában?
A növényvédelmi kezelések nyilvántartására és adatszolgáltatására vonatkozó előírásoknak megfelelően, a gazdálkodóknak továbbra is jogszabályi kötelezettsége az adatszolgáltatási feladatok határidőre való teljesítése.
Hétfő reggelre elérhetetlenné vált Magyarországról a Polymarket, a nemzetközileg ismert, blokklánc-alapú előrejelzési platform. A magyar felhasználók magyar IP-címről sem asztali gépen, sem mobilalkalmazásban nem tudják megnyitni az oldalt, ahol a főoldalon egy hatósági üzenet jelzi: az SZTFH-0325927 számú döntés alapján a tartalom hozzáférhetetlen
A társadalom gyakran azt sugallja, hogy segítőkésznek lenni a legjobb tulajdonságok egyike. Ez persze igaz, de csak addig, amíg nem megy a saját igényeid rovására.
Az elmúlt időszakban több ország hatóságai is lépéseket tettek egy kevéssé ismert, mégis egyre többször emlegetett online platform ellen. A tiltások híre gyorsan terjedt, főleg azok körében, akik rendszeresen követik a nemzetközi politikát, gazdasági folyamatokat vagy a technológiai újdonságokat. Sokaknál ekkor merült fel először a kérdés, miért fo
A 2025-ös év izgalmas fordulatokat hozott a nemzetközi részvénypiacokon, miközben az arany is tartogatott meglepetést 65 százalékos, dollárban kifejezett növekedéssel. Az év első felében az európai, különösen a német részvények teljesítettek jól, míg a második félévben az amerikai piacok vették át a vezetést. Eközben a befektetők által leginkább fi
A Polymarket nevű előrejelzési platformot a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága blokkolta. A magyar kormány szempontjából a lépés kellemetlenül is elsülhet, mivel az oldal Trump amerikai elnök holdudvarához tartozik, aki korábban sem hagyta annyiban azt, ha az amerikai cégek üzletét Európában akadályozni próbálták.
A Balaton partján szolgálatot teljesítők egyre több olyan jelenséget észleltek, amely hosszabb távon komoly kockázatot jelenthet. A figyelmeztetés már érvényben van.
A csatorna korábbi közleményeiben már utalt rá, hogy Benke Lúcia januártól csatlakozik az ATV Híradó csapatához: a riporter-időjós ma, január 19-én esett át a tűzkeresztségen. A Nap Híre telefonon érte el, és még mindig a föld felett lebegett az örömtől. Interjú.
Sokan a nyári hónapokat tartják az intimfertőzések csúcsszezonjának, de télen is van mire odafigyelni, ha el szeretnénk kerülni a kellemetlen panaszok kialakulását.
Az átlagos éves kereset Ausztriában bruttó 51 185 euró volt 2025-ben, ez 19,71 millió forintos éves és 1,65 millió forintos havi bruttó bérnek felel meg. Az adatokat a Kanunu munkáltatói értékelőplatform 2025. január 1. és 2025. december 4. közötti felmérése adta.
Az elmúlt években tízmilliárdos nagyságrendű közpénz áramlott a Batthyány Lajos Alapítványhoz, amely ezt kormánybarát intézmények, kampányok és nemzetközi hálózatok finanszírozására fordította. Az alapítvány kulcsszerepet játszik abban, hogy állami forrásból Orbán Viktor politikáját legitimáló és dicsőítő tartalmak jelenjenek meg itthon és külföldö
A hüvelyflóra összetétele egyedi, mint az ujjlenyomatunk – éppen ezért helyreállítani és megerősíteni is személyre szabottan kell, ha el akarjuk kerülni a bakteriális hüvelyfertőzést.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) tagjai a tőkeemeléshez rendelkezésre bocsátott részvényeket csaknem maradéktalanul lejegyezték - közölte hétfőn a közép- és kelet-európai gazdaságok átalakításának finanszírozására 1991-ben alakult londoni pénzintézet.
A független honatya azt állítja, vasárnapra még szabadnapos lánglovagokat is berendeltek, hogy vágják a szociális tűzifát. Hadházy szerint a segítségnyújtás álcája alatt használják ki őket a választás előtt.
Van értelme a talaj nehézségéhez igazítani a művelés intenzitását, hiszen így kevesebb erőforrással maximalizálhatjuk a hozamot – mutat rá egy friss kísérlet.
Egyre több európai légitársaság szabályozza a powebankek használatát járataik fedélzetén. Mostantól a Lufthansa-csoporthoz tartozó gépekre is kizárólag a kézipoggyászban tartott külső akkumulátorok vihetőek fel.
Imádom Japánt, imádom a japán embereket, és imádom a japán autókat. Mindig is azok közé tartoztam, akik értik az japán autókat. Akik értékelik azt a barátságos, befogadó szeretetet, amit árasztanak magukból. A maguk ázsiai esetlenségeikkel együtt, amiket könnyedén elnézel, hiszen érzed, hogy minden lépésükkel csak jót, jobbat akartak a felhasználón
Megjelent a Kisfaludy Turisztikai Hitelközpont Start-kölcsöneihez igényelhető, vissza nem térítendő állami támogatás pályázati felhívása és útmutatója. A 350 millió forintos keretösszegre január 26-tól fogadják be a támogatási igényeket.
Az utóbbi napok időjárása és az elkövetkező időszak fagyos napjai megkövetelik, hogy a járdákat, utakat jégtelenítsük. Mit lehet és érdemes a járdára szórni?
Az állati eredetű allergiák között a macskaszőr és a kutyaszőr okozta allergia gyakran fordul elő. Ezek kezelésében nehezítő tényező, hogy az allergiás panasz jelentkezése esetén is érzelmi okokból nagyon nehéz megválni a házi kedvencektől.
Miközben a Cardano (ADA) árfolyama hónapok óta egy szűk sávban oldalaz, a háttérben látványos mozgás zajlik. Az on-chain adatok szerint a nagybefektetők – az úgynevezett „bálnák” – több mint 210 millió ADA tokent halmoztak fel az elmúlt hetekben. A kérdés adott: vajon ez egy közelgő fordulat előjele, vagy csupán hosszabb kivárás kezdete?
Sébastien Lecornu francia miniszterelnök az alkotmány 49.3-as cikkelyére támaszkodva kívánja elfogadtatni a késedelmet szenvedett, 2026-os költségvetést. A rendelkezés lehetővé teszi, hogy a kormány parlamenti szavazás nélkül vigyen át egy törvényt - írta meg a Bloomberg.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
A Nielsen Közönségmérés legfrissebb, Live adatai alapján a múlt héten ismét a nagy, országos kereskedelmi csatornák dominálták a nézettségi toplistát, de a rangsor tanulságai ennél jóval árnyaltabb képet mutatnak. A hírműsorok stabil ereje, a realityk tartós vonzereje és a török sorozatok kitartó jelenléte egyaránt meghatározta a 7 percnél hosszabb
Pénzügyi válságba került a BestByte elektronikai áruházlánc, a cég ellen szerkezetátalakítási eljárás indult a Fővárosi Törvényszéken. A vállalat üzletbezárásokkal és létszámleépítéssel próbálja elkerülni a fizetésképtelenséget, miközben a magyar elektronikai kiskereskedelem újabb szereplője kerül nehéz helyzetbe - írta meg a Forbes.