A januári könyvelőváltás nem technikai kérdés! Ez az az időpont, amikor tiszta alapokra helyezhető a cég teljes, éves pénzügyi stratégiája. A magyar vállalatvezetők jelentős része ugyanakkor érzelmi okokból vagy a folyamatok bonyolultságától tartva halogatja a lépést, miközben a cég növekedése már régen túlmutat az aktuális adminisztrációs kereteke
Biztosan te is ismersz macskabarátot, aki úgy kényezteti kedvencét, mint egy kisgyereket. Talán egyeseknek túlzás ez a rajongás, de a cicatartók mentségére szolgáljon, hogy a tudomány magyarázatot ad erre.
A két jó barát a The Rip című új filmjük promóciója közben kapott hajba a streamingóriás módszerein. Affleck szerint a lassú, művészi építkezés is lehet sikeres.
A Nyáron a párom 2026 egyik instant klasszikusa lett, de mi történik, amikor a film véget ér, és még több romantikára vágyik a néző? Szerencsére a romantikus filmek tárháza végtelen, és ezek a címek garantáltan ugyanazt a meleg, nyárias hangulatot hozzák, amelyet Poppy és Alex nyaranként átélnek.
Mārtiņš Kazāks, a lett jegybank elnöke szerint Európa már most háborúban áll Oroszországgal, ezért a döntéshozóknak fel kell hagyniuk a naivitással, és fel kell készíteniük a pénzügyi rendszert a további eszkalációra - tudósított a Financial Times.
Szenegálban a Ladoum nem csupán egy juhfajta, státuszszimbólum is. A legértékesebb példányok ára elérheti a 85 000 amerikai dollárt, ami körülbelül 32 millió forint.
Katalin hercegné régóta ismert arról, hogy mély szeretettel viseltetik a természet iránt, és gyakran foglalkozik kertészkedéssel is. Egy különleges virág pedig – nem csupán szépsége, hanem mély jelentése miatt is – igazán közel áll a szívéhez.
A felvidéki nő már a Meseautóban kiszúrta magának a színészt. Most, hogy Stohl elvált, Ivi készen áll, hogy gondoskodjon a színész nagy mozaikcsaládjáról is.
A Blikk legfrissebb híre szerint fals információ terjed, és nem találták meg Egressy Mátyás! Rendkívüli hírt osztott meg a közösséggel az eltűnés miatt létrehozott csoport egyik adminisztrátora: megtalálták Egressy Mátyást, de ez fals információnak bizonyult. A bejegyzésben megköszönték mindenkinek a segítséget, a megosztásokat és az együttérzést,
Az amerikai bankok kényes politikikai nyomás alá kerültek Donald Trump elnök a hitelkártyakamatok 10%-os plafonjának bevezetésére vonatkozó, jogilag egyelőre tisztázatlan kezdeményezése miatt. A részletekről a Reuters számolt be.
A MINI rendkívül sikeres évet zárt 2025-ben: a világszerte átadott 288 290 darab új autó 17,7 százalékkal haladja meg a 2024-es értékesítési eredményt. A tisztán elektromos meghajtású modellek iránt kiváltképp intenzív ügyfélérdeklődés mutatkozott: a MINI 2025-ben összesen 105 535 darab ilyen modellt adott el, amely 87,9 százalékkal múlja felül az
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter jelentette be, hogy Donald Trump meghívta Orbán Viktor magyar miniszterelnököt is a Gázai Béketanácsba. Arról nem beszélt, hogy a hosszú távú tagság egymilliárd dollárba kerülne.
Közös nyilatkozatban figyelmeztetett vasárnap az eszkaláció veszélyére az a nyolc európai ország, amely ellenzi, hogy az Egyesült Államok annektálja Grönlandot, és amelyekkel szemben Donald Trump amerikai elnök februártól 10 százalékos vám bevezetését helyezte kilátásba.
Soltész Miklós államtitkár még csak nem is titkolja, hogy hányféleképpen hágja át a normákat. Most épp egy templomban kampányolt a Fidesz mellett az ott összegyűlt hívek előtt.
Az Axios négy amerikai, két izraeli és két egyéb, az eseményekre rálátó forrás alapján igyekezett összerakni, hogy mi zajlott a hét közepén a háttérben.
2026 januárja egy minden kereskedőt foglalkoztató kérdéssel indult: hol lehet még valódi hozamot elérni? Az XRP brutális korrekció után 2 dollár körül oldalaz. A Solana 140 dollár közelében jár – technikailag erős, de az árfolyam már beárazta a sikert. Mindkettő mögött komoly rali áll. Mindkettő szűk sávban mozog. A „smart money” most máshová áraml
A zenész elárulta, hogy a decemberi, Demjénnel közös Aréna-koncert feltöltötte energiával. Zorán fizikailag és mentálisan is jól van, és már a tavaszi-nyári turnéjára készül.
A Kronen Zeitung cikke. Képernyőfotó Adamuz városának lakói, köztük a polgármester is, a baleset helyszínére siettek. Borzalmas látvány fogadta őket: Állítólag egy holttest feküdt a sínek mellett. Az utasok az ablakokon mászva próbáltak kimenekülni. Sokan még mindig a vonatokban rekedtek, és az áldozatok száma még emelkedhet, jelentette a Guardia C
Télen sokan gondolkodás nélkül hagyják a legkülönfélébb holmikat az autóban, pedig van egy mindennapi tárgy, amelynek a hidegben maradása nemcsak bosszantó károkat, hanem akár veszélyes helyzeteket is okozhat.
A lincolnshire-i Olivia és Gage a házasságuk negyedik évében döntöttek a nyitás mellett. Most TikTokon adnak tanácsokat azoknak, akiket vonz a tabuk nélküli szexualitás.
A legtöbb modern háztartásban már megtalálható a páraelszívó, azt azonban csak nagyon kevesen használják megfelelően. Pontosan emiatt fordul elő olyan sokszor, hogy nem végzi el maradéktalanul a feladatát. Lehet, hogy Ön is úgy használja, hogy közben akaratlanul is akadályozza a konyhai levegő hatékony tisztítását? Ebben a cikkben most eláruljuk, h
Skandináviában a téli éjszakák rendkívül hosszúak és a nappali világosság is nagyon minimális. Ilyen körülmények között a megfelelő mennyiségű és minőségű alvás elengedhetetlen a lelki egyensúlyuk megőrzéséhez. Nem is csoda, hogy az északi országok lakói ennyire jártasak abban, hogy hogyan lehet a legjobban aludni. Ugyanis náluk a jó alvás valódi t
Kathleen Kennedy búcsúja a franchise egyik nagy korszakának a lezárása, de az öröksége elég ellentmondásos: egyszerre fűződnek nevéhez minden idők legsikeresebb Star Wars-filmjei és a rajongótábort végletekig megosztó produkciók.