Az újdonság a Tensor Robocar tesztjárműven debütált. A tavalyi előzetes bemutató után most először láthatta a nagyközönség a világ első összecsukható kormányát, amelyet kifejezetten az önvezető üzemmódhoz fejlesztettek. A rendszer lényege, hogy amikor a Robocar 4-es szintű autonóm módba kapcsol, a kormánykerék automatikusan összecsukódik, majd bel
Magyarországról egyre több közvetlen repülőjárat indul Kínába, így a távol-keleti óriás most először igazán kézenfekvő úti célnak tűnik. Az első napokban persze könnyű elveszni a tempóban, a szokásokban és az egészen más logikával működő hétköznapokban, de egy kis felkészüléssel az érkezés is gördülékenyebb lehet. Összegyűjtöttük a legfontosabb tud
A Volkswagen-csoporthoz tartozó Porsche közlése szerint 2025-ben összesen 279 449 sportkocsit és terepjárót szállított le világszerte, szemben a 2024-es 310
Az operatív törzs arra is felhívta a figyelmet, hogy a várható hideg időjárásra tekintettel az autósok tegyenek a kocsiba takarót és kabátot, az üzemanyagtartályt ne hagyják kiürülni, azt tankolják tele, hogy elakadás esetén a segítség megérkezéséig tudják fűteni a járművet. Közlésük alapján a légi közlekedés zavartalan. A Dunán továbbra sem közlek
Az angliai Wycoller mára szinte teljesen elhagyatottá vált, inkább parkként működik, ahol ma is sétálhatunk a hangulatos kőépületek között. Az irodalom rajongóinak különösen érdekes lehet ez az időben megrekedt falu, hiszen az egyik épülete Charlotte Brontë Jane Eyre című regényéhez szolgált inspirációul.
A boszniai főváros vezetése úgy döntött, hogy az EURO 3-as vagy annál alacsonyabb besorolású motorral rendelkező járművek nem közlekedhetnek a város központjában, kivéve a tömegközlekedést és a sürgősségi járműveket, emellett pedig a szabadtéri rendezvényeket és sporteseményeket ideiglenesen betiltották. Bosznia évek óta Európa egyik legszennyezett
Kilenc év után ismét befagyott a Balaton, a rendőrség hivatalosan is közölte, hogy a tó déli partján már biztonságosan rá lehet menni a jégre, mert vastagsága elérte a 12-15 centimétert. Az északi parton azonban később kezdett befagyni a víz, így ott többnyire 8-12 centiméter közötti a jégvastagság, vagyis még nem mindenhol kellően szilárd a jégtak
Szaúd-Arábia látványos belépőt vett 2026-ba: január 1-jén megnyílt a Six Flags Qiddiya City, ami már az induláskor öt rekorddöntő játékkal hívta fel magára a figyelmet.
A BMW M GmbH a 2025-ös évet is kimagasló értékesítési eredménnyel zárta. A teljesítményre optimalizált modelleket és nagyteljesítményű sportautókat építő divízió sorozatban tizennegyedik alkalommal ért el rekord eladási mutatót, közvetlen riválisai előtt pedig sorozatban hetedszer végzett az élen. A világszerte eladott 213 457 darab új autó 3,0 szá
Bár egyre kevesebb új autó érhető el kézi sebességváltóval, a 2025-ös amerikai eladási adatok alapján korántsem tűnt el az igény a hagyományos megoldás iránt.
Az ASEAN NCAP teszt – amely a délkelet-ázsiai, valós közúti körülményekre helyezi a hangsúlyt – kiemelt figyelmet fordít a régióra jellemző helyzetekre, például a motorkerékpáros közlekedés biztonságára. A TIGGO7 kiemelkedő eredménye az úgynevezett "kettős modulban elért maximális pontszámnak" köszönhető: a modell mindkét kulcsfontosságú értékelési
Fotó: Wizz Air A közlemény szerint csak 2025-ben a Wizz Air több mint 300 új útvonalat indított. A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát. A tavalyi a Wizz Air számára az erőteljes, célzott terjeszkedés éve volt.
A csapatok két hét intenzív versenyzésen vannak túl extrém körülmények között, miután elérték a 2026-os Dakar-rali célját Szaúd-Arábiában. Összesen három új Hilux végzett a legjobb 10 között, és a 13-ból négy szakaszt nyertek gyári és privát Toyoták. Az idei verseny az utóbbi idők egyik legnehezebbjének bizonyult, a csapatoknak könyörtelen, sziklás
A Ford nagy dobásokkal készül 2026-ban. Többek között egy új elektromos motort tervez, amely saját bevallásuk szerint a világ legolcsóbb EV motorja lesz. A hajtásláncot a 2027-ben debütáló pickup-vonaljuk új generációja kapja majd először. Doug Field, a gyártó EV-osztályának vezetője szerint még a kínaiaknál is olcsóbb lesz, pedig az ottani fizetés
Észak-Írország egyik legkülönösebb természeti jelensége egy olyan tó, amely bizonyos körülmények között akár néhány óra alatt is teljesen eltűnhet. Az Antrim megye területén található Loughareema évtizedek óta foglalkoztatja a geológusokat, működésének részletei ugyanis még most sem teljesen ismertek.
Fotó: MÁV A vezérigazgató által közzétett 2025-ös éves jelentés szerint javult a menetrendszerűség 2025-ben, a személyszállító vonatok 81,35 százaléka 6 percnél kisebb késéssel vagy késés nélkül érkezett a célállomásra, míg 2024-ben ez a mutató 78,47 százalék volt. Különösen a nyári főszezon és a decemberi ünnepi időszak adatai voltak jelentősen jo
A Volkswagen elektromos stratégiájának hiányzó láncszeme a helyére került: végre megérkezett az első olyan VW, ami hatótávnövelő (range extender) benzinmotorral
Kínai technika, francia dizájn, de se Kína, se Európa nem kap belőle. Mi az? Ez nem más, mint a frissen bemutatott Renault Filante, amit a dél-koreai piacra lepleztek le, mint a Renault eddigi legnagyobb SUV-ja, ha úgy tetszik, legújabb zászlóshajója – akármennyire is igyekszem kerülni ezt a szörnyűséges szót. A Filante ráadásul nem csak a legnagyo
A szállodák alapvetően nagy figyelmet fordítanak a tisztaságra, a dolgozók szerint azonban van néhány pont a szobákban, ahol érdemes óvatosnak lenni. A takarításra ugyanis néha csak 10–20 perc jut, így előfordulhat, hogy bizonyos felületek inkább csak látszólag tűnnek tisztának.