Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen újabb szankciós csomag előkészítését tervezheti, ami ezúttal nem közvetlenül Moszkva, hanem Peking ellen irányulna, miután világossá vált, hogy Kína hadieszközöket is biztosít Oroszországnak a háború további folytatásához. Az időzítés azért is lehet fontos, mert mintegy fél évnyi geopolitikai bizony
Sokan nem engedhetik meg maguknak, hogy saját zsebből autót vásároljanak. Milyen finanszírozási formák közül választhatunk? Önerő nélkül is lehet? Melyiknek mi az előnye és a hátránya? Íme néhány hasznos tanács.
Távozott az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) stratégiáért felelős vezérigazgató-helyettese, Bebes András augusztustól az MNB igazgatójaként dolgozik – írja a Global Capital. A szakember 12 évig dolgozott az adósságkezelőnél, a lap értesülései szerint egyelőre nincs tervben a közvetlen pótlása.
Sajnos a szúnyogok is örökös társak a nyáresti kinti ücsörgéseken, ezért érdemes egy-két riasztó megoldást eszközölni, hogy távol tartsuk őket. Ehhez szerencsére nem kell vegyszereket használni, hiszen rengeteg természetes, aromás növény van, amit a szúnyogok nem szívlelnek igazán.
Hétfő este a Balatonnal kapcsolatban adott ki határozatot a kormány a Magyar Közlönyben. A tó vízminőségének javításához szükséges azonnali, illetve középtávú beavatkozásokról döntöttek. Az Orbán Viktor által jegyzett dokumentumban fontos feladattal látták el Lantos Csaba energiaügyi minisztert és Nagy Márton nemzetgazdasági minisztert is.
Illés Adorján vezető mérnöki karrierjét hagyta hátra, hogy elinduljon élete első expedíciójára és megkerülje a Földet kerékpárral. A négyéves utazás során számtalan kihívást, közöttük a saját félelmeit is le kellett győznie, ám a nehézségek, váratlan élethelyzetek leginkább azt erősítették meg benne, mennyi mindenre képes az ember, ha hisz magában
Pénzügyi tudatosság a munkahelyen: a kommunikáció legalább annyira fontos, mint a juttatás maga – beszélgetés a BeneFit PRIZE – for Happy Employees pályázat szakmai zsűritagjával, Sipos Csabával a pénzügyi wellbeing jövőjéről.
A Mészáros Csoport reagált Felföldi József kijelentésére, miszerint 2021-ben üzenetet kapott, hogy mindenképpen elveszik tőle a cégét. A vállalkozói csoportosulás jogi lépéseket fontolgat a "szívószálpápaként" elhíresült milliárdos ellen.
A Széchenyi István Egyetem két intelligens takarítórobotot állított üzembe, amelyek a campus központi auláját és a kollégiumi tereket tisztán tartják. Az eszközök nemcsak a munkaerőhiányt enyhítik, hanem az intézmény technológiai fejlesztési céljait is szolgálják, miközben a hallgatói rendezvények támogatásával is hozzájárulnak az együttműködés sik
A Fehér Ház új rendeletet készít elő, amely büntetést szabna ki azokra a bankokra, amelyek politikai okokból utasítanak el ügyfeleket – írja a Wall Street Journal.
A 3 százalékos kamatú Otthon Start Programot egyedülálló lehetőségként emlegetik, miközben számos európai országban hasonló vagy még kedvezőbb feltételekkel érhetők el piaci lakáshitelek állami beavatkozás nélkül is.
Skóciában a Floris szélvihar jelentős zavarokat okozott a vasúti közlekedésben, a szél sebessége elérte az óránkénti 144 kilométert - közölte a helyi vasúttársaság útvonaligazgatója.
Sokkoló körülményeket talált a NAV egy illegális szociális otthonban Hajdú-Bihar vármegyében. Volt olyan szoba, ahol hat férőhelyet alakítottak ki, de még a folyosón is voltak ágyak. A kevesebb nyugdíjjal rendelkezők a pincében kaptak elhelyezést. Egy idős hölgytől a bankkártyáját és annak PIN-kódját is elvették.
A Yettel és a Demján Sándor Program - Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja pályázatnak köszönhetően újabb magyar kisvállalkozás lépett be a digitális térbe: a több mint harmincéves, Kopasz László egyéni vállalkozó által működtetett Gasztro-Kopasz Nagykereskedés ma már saját weboldalon szolgálja ki partnereit. A Demján Sándor Program célja, h
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) Budapesti Helyi Csoportja 12. alkalommal szervez nyári madárgyűrűző akciót Budapesten, a cinkotai Naplás-tónál, ahova augusztus 8-25. között várja az érdeklődőket - közölte az Mme az Mti-vel. A közleményben kifejtették, hogy a madarak befogása és gyűrűzése az időjárás függvényében naponta regge
A szegedi vár egy fontos ostromának, illetve egy fal leomlásának nyomait is megtalálták a Huszár Mátyás rakparton zajló feltárás során – írja az Mti Molnár Csilla ásatásvezető hétfőn, a helyszínen tett bejelentése nyomán.
Szolgáló szeretet A húsvéthétfőn elhunyt Ferenc pápa több tekintetben is „különlegesnek” számított az egyházfők között. Az apostoli szegénységet hirdette az egyház és a hívők egyik fő erényeként, ugyanakkor elvetette a szélsőséges szociális demagógiát; fontosnak tartotta az emberi élet és a teremtett világ védelmét, s markánsan föllépett a terroriz
L. Ritók Nóra átadja operatív feladatait az Igazgyöngy Alapítványban, de stratégiai szerepben a háttérben marad. Azt mondja, sokszor elment a falig, de most visszavonul a napi harcoktól, elfáradt az értelmetlen konfliktusokban: "Az a politikai klíma, ami kialakult, könnyen ellehetetleníthet minket is."
A nyári szezon csúcspontján a legtöbben már túl vannak a nyaralás legnagyobb pénzügyi kérdésein. A repülőjegy és a szállás mellett azonban van egy sarkalatos pont, amin sokan veszthetnek, vagy éppen spórolhatnak: a devizaváltás. Egy friss kutatás szerint a magyar bankhasználók egyre tudatosabbak és a hagyományos, drága megoldások helyett a mobilalk
Szulák Andrea ritkán mutatja meg a nagyközönségnek szeretett lányát, Rozinát, ám most mégis kivételt tett. Az édesanya Franciaországban készített egy közös fotót a gyermekével, aki annyira hasonlít rá, hogy le sem tagadhatná. A fiatal lány azonban nemcsak külsőleg hasonlít megszólalásig az színész-énekesnőre.
A Cardano közössége történelmi jelentőségű döntést hozott: 74%-os többséggel megszavazta, hogy a hálózat fejlesztőcsapata, az Input Output Global (IOG) 96 millió ADA-t – azaz közel 71 millió dollárt – fordíthasson a következő egy év hálózati fejlesztéseire. A cél: gyorsabb, skálázhatóbb, fejlesztőbarátabb Cardano, új felhasználási lehetőségekkel és
Országos népszavazást kezdeményezett a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesülete annak érdekében, hogy egyetlen 65 év feletti magyar állampolgár jövedelme se legyen alacsonyabb a KSH által meghatározott nagyon szűkös megélhetési küszöbnél. A kezdeményezés célja a legkiszolgáltatottabb idősek helyzetének javítása és az időskori méltóság alkotmányos vé
Tíz vármegyében és Budapesten lesz a héten biológiai szúnyoggyérítés, amely során 32,5 millió négyzetméternyi vízfelületre juttatják ki a lárvák elleni természetes készítményt - közölte a katasztrófavédelem hétfőn az MTI-vel.
A Surveillance Watch egy olyan platform az internet egy kevésbé ismert szegletében, amely a megfigyelési technológiában és megfigyelésekben részt vevő vállalatokat igyekszik listázni. Küldetése, hogy leleplezze azokat a szervezeteket, amelyek személyes adatokat gyűjtenek, elemeznek és ezt aztán pénzzé teszik. Mindezt természetesen az esetek többség