Hiába jutott fel a Kazincbarcika a labdarúgó NB I-be, a siker után olyan történt vele, mintha éppen kiesett volna. Távozott ugyanis a sikeredző, illetve a meghatározó játékosok közül is többen. Mostanra kiderült az is, hogy a tulajdonos által szóban megígért sokmilliós feljutási prémiumot sem kapták meg a csapat tagjai.
Fájdalmas napok vannak az Egri Vízilabda Klub mögött, amely az elmúlt hetekben két fontos támogatóját is elveszítette. Szécsi Zoltán szerint mindkét üzletembernek, Haraszti Péternek és Hervai Zsoltnak is nagyon sokat köszönhetett az egyesület.
A Mersey-parti együttesre hétfőn az Anfielden két felkészülési találkozó várt az Athletic Bilbao ellen. Az elsőn a Puskás Akadémiától érkezett U21-es válogatott kapus a második játékrészre állt be 3-0-s állásnál és egy gólt kapott, a Liverpool pedig 4-1-re nyert.
Miközben Forma–1-es Magyar Nagydíj során a pályán elképesztő jelenetek szórakoztatták a nézőket, a paddockban szebbnél szebb hölgyek fordultak meg. A nyári szünet előtti utolsó versenyhétvégére ugyanis a száguldó cirkusz számos főszereplőjét kedveseik is elkísérték Mogyoródra.
A sportolók is csak emberek, vannak köztük rosszak és jók. Világégések idején előbbiből lesznek a háborús bűnösök, utóbbiakból pedig a mártírok. Következzen három futó története, akinek sorsát a II. világháború változtatta meg.
Megjelent a WRC-történelem első paraguayi versenyének nevezési listája, melyen 48 páros szerepel, 10-en Rally1-es autóval állnak rajthoz, míg a WRC2-ben 29-en küzdenek meg.
Kiemelkedik a labdarúgó-NB I mezőnyéből 204 centiméteres magasságával az ETO FC 20 esztendős ukrán támadója, Olekszandr Piscsur, aki természetesen góljaival is szeretné felhívni magára a figyelmet. Vasárnap, az Újpest elleni hazai bajnoki (1-1) 95. percében is ezt tette, első élvonalbeli találatával a győriek ráadásul pontot tudtak menteni a rangad
Alig ért véget az idei Forma-1-es Magyar Nagydíj futama, máris megindult a roham a jövő évi jegyekért. A Hungaroring történelmi jelentősége és a pálya teljeskörű megújulása csak fokozza az érdeklődést – nem véletlen, hogy bizonyos jegytípusok már most elfogytak.
Roope Korhonen, a veszprémi Rally Hungary győztese hazájában, a Finn Rallyn igen kiélezett verseny végén megszerezte első WRC2-es futamgyőzelmét a Toyota csapatfőnökével, Jari-Matti Latvalával vívott csata végén.
Őszintén beszélt a Ralf Schumacherrel való, zátonyra futott házasságáról az egykori Forma–1-es pilóta volt felesége, Cora Schumacher. Mint ismert, a szőke hölgy 2001-ben házasodott össze a hétszeres világbajnok Michael Schumacher öccsével, s 13 évig voltak együtt, fiukból, a 23 éves Davidból pedig szintén autóversenyző lett. Ralf tavaly júliusban v
Arne Slot, az angol bajnok Liverpool vezetőedzője elégedett volt együttese nyáron vásárolt játékosaival, így a magyar válogatott Kerkez Milossal is az együttes hétfői, Athletic Bilbao elleni felkészülési mérkőzésén.
Hiába nyert Bajnokok Ligáját a Paris Saint-Germain, úgy fest, a Brighton egyik játékosa számára mégsem eléggé vonzó. A PSG, miközben próbálna erősíteni, már készül a jövő szerdai európai Szuperkupa-mérkőzésre, és nem kizárt, hogy az ellenfél, a Tottenham mezében láthatjuk majd az egyik, jelenleg papíron még a párizsiakhoz tartozó csatárt.
Kilenc hónap szünet és gyermekének születése után a cseh Barum Rallyn visszatér az ERC-mezőnybe Chris Ingram, aki rajthoz áll a többi kontinensbajnoki futamon is az MRF versenyzőjeként.
Máris elképesztő érdeklődés mutatkozik a 41. Forma–1-es Magyar Nagydíj iránt. A jövő évi versenyre szóló belépők értékesítése azonnal megkezdődött a vasárnapi futam után, és van olyan jegytípus, ami már elfogyott és nem elérhető.
Igaznak bizonyultak az m4sport.hu értesülései, a Puskás Akadémia FC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy szerződtette saját nevelésű középpályását, Kern Martint, aki az elmúlt szezonban az osztrák Sturm Graz játékosa volt, a következő négy évben pedig újra a Puskás mezét viselheti. A játékos menedzsere, Esterházy Mátyás szerint képviseltje lehet