2025. augusztus 5. kedd

aug. 5
0:37
Borús képet festettek fel a szakértők: Megvan, milyen jövő vár a magyar gazdaságra idén a második félévben (Nyugati Fény)
Nem szép.
aug. 5
0:37
Döntött a kormány: Lantos Csabának idén is kotornia kell a balatoni iszapcsapdákat (Telex)
1,5 milliárdot szánnak erre, önkormányzati strand kotrási program is indulhat.
aug. 5
0:40
Felgyorsította a kivégzéseket Szaúd-Arábia (Infostart)
Az utóbbi három napban 17 halálraítéltet - köztük külföldi állampolgárokat - végeztek ki kábítószer-kereskedelemért, illetve terrorizmusért.
aug. 5
0:40
Vonatkisiklás Rákosrendezőn – Épp a legfontosabb berendezést nem cserélték ki? (Infostart)
A Közlekedő Tömeg állítja, épp azt az ősrégi biztosítóberendezést nem cserélték ki a mostani felújítás során, amely az emberi mulasztást - "aláváltást" - kiküszöbölhetné. A MÁV szerint márpedig emberi mulasztás történt hétfőn.
aug. 5
0:41
Hátborzongató hangüzenet érkezett a Föld öt különböző pontjáról, volt amit egyenesen az űrből fogtak be (Promotions)
A titokzatos hangüzeneteket eddig senki nem tudta megmagyarázni.
aug. 5
0:41
Válságos állapotban az egykori román elnök (Magyar Hírlap)
Összeült az állami temetések megszervezéséért felelős bizottság.
aug. 5
0:41
Minden fiatal jól jár, ha megvalósul Lázár terve (Mandiner)
A miniszter a miskolci útfelújításokról és a vadkárokról is beszélt.
aug. 5
0:41
Figyelem: Fontos népszavazás jöhet a nyugdíjakról (Nyugati Fény)
Közel félmillió nyugdíjas helyzetének javításáért kezdeményeznek népszavazást.
aug. 5
0:41
Marsi Anikó, Takács Péter és Dopeman is kapott egy Digitális Polgári Kört (Telex)
Lesz Digitális Polgári Kör jó arcoknak, nőknek, bántalmazott nőknek és fradistáknak is.
aug. 5
0:42
Létezik egy falu, ahol mindenki Coca-Colát iszik víz helyett (Blikk)
Egy dél-mexikói hegyvidéki kisvárosban, San Cristóbal de las Casasban a Coca-Cola nem csupán üdítő, hanem a mindennapi élet, a vallás és a túlélés szimbóluma. Az itt élők évente akár 800 litert is elfogyasztanak fejenként, egyes gyermekeket pedig a születésük óta az üdítővel táplálnak. A jelenség mögött a nyugtalanító valóság húzódik.
aug. 5
0:44
Egyre élesebb a német vita a Közel-Keletről, felmerült a kétállami megoldás lehetősége is (Infostart)
A gázai övezeti humanitárius helyzet kiélezte a vitát német politikai körökben is a kormány közel-keleti politikájáról. Johann Wadephul külügyminiszter hétvégi, a térségben tett látogatása csak olajat öntött a tűzre.
aug. 5
0:45
Sztrájkba léptek a Boeing dolgozói (Magyar Hírlap)
Több ezer munkás vesz részt a munkabeszüntetésben három hadiipari üzemében.
aug. 5
0:45
Fordulat: Oroszország újra telepíthet kis és közepes hatótávolságú rakétákat (Mandiner)
A moszkvai tárca szerint a Nyugat rakétatelepítései közvetlen biztonsági fenyegetést jelentenek Oroszországra.
aug. 5
0:45
Most érkezett: Nemi erőszak miatt letartóztattak egy budapesti rendőrt (Nyugati Fény)
A letartóztatott férfi tagadja a vádakat.
aug. 5
0:45
Az ELTE szerint Fleck Zoltán magánemberként vett részt a Tisza rendezvényén, ahol a köztársasági elnök zsarolásáról beszélt (Telex)
Bayer Zsolt Fleck kirúgását követelte az egyetemtől, de ők nem akarják kommentálni, hogy az oktatóik magánemberként milyen véleményt nyilvánítanak.
aug. 5
0:48
Oroszország szerint már nem kötelező rá egy fontos vállalás (Infostart)
Nem tekinti többé kötelezőnek magára nézve a rövid és közepes hatótávolságú rakéták telepítésére vonatkozó önkorlátozást, amely moratórium szerinte okafogyottá vált - közölte hétfőn az orosz külügyminisztérium.
aug. 5
0:49
Az EU 2027-ig kivezeti az ukrán menekültek védelmét? (Magyar Hírlap)
Az Európai Unióban 4,2 millió ukrán kedvezményezettje van az átmeneti védelmi mechanizmusnak.
aug. 5
0:49
Svédország nem viccel: csak akkor engedi be Ukrajnát az EU-ba, ha Kijev elfogadja a melegházasságot (Mandiner)
Ulf Kristerssonnak az LMBTQ-jogok a legfontosabbak.
aug. 5
0:49
Megműtötték az anyát és a nagymamát, akiket a 13 éves fiú késelt meg (Nyugati Fény)
Már nincsenek életveszélyben.
aug. 5
0:51
Madár újra ringbe száll (Magyar Hírlap)
Erdei Zsolt 51 évesen tér vissza a kötelek közé.
aug. 5
0:52
Plakátháború robbant ki az illegális bevándorlás miatt (Infostart)
A legnagyobb botrány a késes afrikaiakat ábrázoló, mesterséges intelligenciával készült képek miatt tört ki. Olaszországban a Matteo Salvini-féle Liga párt és a baloldal csapott össze a jobboldal plakátjai miatt, amelyek a migrációra figyelmeztetnek.
aug. 5
0:53
Amikor a miniszterelnök a szövetségi kapitánnyal vitatja meg a felcsúti meccset (Magyar Hírlap)
Egyetértettek abban, hogy intenzívebbek az összecsapások.
aug. 5
0:53
Fokozódik a droghelyzet Franciaországban, már az ország egyetlen része sem kábszermentes (Mandiner)
Sokkoló új jelentés látott napvilágot.
aug. 5
0:53
Döntöttek: Augusztustól megváltoznak a villany- és gázszámlák (Nyugati Fény)
Közleményt adott ki az MVM Next.
aug. 5
0:56
Terítik az orosz olajat? - Donald Trump most a föld legnépesebb országát fenyegeti (Infostart)
Donald Trump az Indiára kiszabott vám jelentős emelését helyezte kilátásba a megvásárolt orosz kőolaj továbbértékesítése miatt az amerikai elnök Truth Social közösségi oldalán tett hétfői bejelentése szerint.
aug. 5
0:57
Drónbeszerzési korrupció - hat ember ellen emeltek vádat (Magyar Hírlap)
A hatóságok szerint súlyos visszaélések történtek a háború ideje alatt.
aug. 5
0:57
Szoboszlaival és Kerkezzel is legyőzte a Liverpool a Bilbaót – egyik magyar teljesítményére sem lehetett panasz (Mandiner)
Az újdonsült apuka nélkül nem volt támadás.
aug. 5
0:57
A fél ország azon röhög, hogy a kocsmai verekedő Magyar Péter indított petíciót az erőszak ellen (Nyugati Fény)
Ez is csak nálunk fordulhat elő.
aug. 5
1:00
Könyörtelen vízumszabályokat fest most az égre Washington (Infostart)
Az Egyesült Államok az üzleti és turista vízumok kiadását 15 ezer dollárig terjedő letéthez köti a jövőben bizonyos országok igénylői számára – ezt a szövetségi jogtárban hétfőn jelentette meg a külügyminisztérium.
aug. 5
1:24
Vége! Véget ér a nyár! Itt a pontos időpontja (ProfitLine)
Szeptemberre fordulva milliók sóhajtanak fel: vége a nyárnak. Az iskolatáska cipzárja felhangzik, a napbarnított bőr lassan fakul, a strandpapucs helyét pedig újra a zárt cipők veszik át. De vajon tényleg itt a nyár vége? És mi alapján döntjük el, hogy mikor zárjuk le az év legmelegebb, legfelszabadultabb időszakát? Mikor mondhatjuk "hivatalosan" i
aug. 5
1:45
Németország bejelentette az Oroszországgal vívott háborúra való felkészülését (Magyar Hírlap)
Oroszországgal kapcsolatban semmit sem lehet kizárni - mondta Andreas Henne vezérőrnagy.
aug. 5
2:21
Édességmogulból véleményvezér – egy kormánykritikus milliárdos, aki tüntetést szervez (rtl.hu)
A szívószálas cukorkával lett ismert, ma már több mint 100 országba exportál. Felföldi József azonban már nem csak az édességpiacon hallatja a hangját. Egyre többször szólal meg közéleti kérdésekben, és kormánykritikus posztjaival, valamint egy tervezett tüntetéssel jelezte: elege van abból, ahogyan a hatalom működik.
aug. 5
2:33
Klíma és okosotthon – milyen lehetőségeink vannak? (InStyle Men)
A klímatechnika és az okosotthon-rendszerek egyre szorosabb kapcsolatban állnak egymással, és ma már szinte elvárás, hogy egy új berendezés ne csak hűtsön vagy fűtsön, hanem kényelmesen irányítható is legyen távolról, alkalmazáson vagy automatizált rendszeren keresztül. A fejlesztéseknek köszönhetően ma már nem számít luxusnak az okosvezérlés, sőt:
aug. 5
2:37
Halhatatlanná teszik a Heroes Might and Magic játékokat (InStyle Men)
A GOG újabb Heroes of Might and Magic-címeket vett fel a Preservation Programjába. A Heroes of Might and Magic III: Complete változatát még egy 5D-kristályon is archiválják.
aug. 5
2:45
Miért pusztultak el Hatsepszut női fáraó szobrai? (Magyar Hírlap)
Rengeteg a kérdés.
aug. 5
3:27
A világ leggazdagabb magyarja már a dollármilliárdosok globális topligájában játszik (Igényesférfi.hu)
Péterffy Tamás (vagyis Thomas Peterffy) ma mintegy 75 milliárd dolláros (26 ezer milliárd forintos) vagyonnal rendelkezik, s a világ leggazdagabb embereinek listáján már a húszas élbolyt közelíti.
aug. 5
3:33
Alaposan ki volt varrva a 2500 éves szibériai jégmúmia (InStyle Men)
Olyan tetoválásokat rekonstruáltak az ötven év körüli nő testén, amik még a mai művészeknek is becsületére válnának.
aug. 5
3:39
Zelenszkij: Külföldi zsoldosok harcolnak Oroszország oldalán (Magyar Hírlap)
Kínai, pakisztáni, közép-ázsiai és afrikai fegyveresek is részt vesznek a harcban.
aug. 5
3:57
Svájc vékony jégre tévedt: Trump recesszióba taszíthatja az országot (Igényesférfi.hu)
Svájc kormánya nyitottnak mutatkozik arra, hogy felülvizsgálja az Egyesült Államoknak szóló ajánlatát. Az európai ország vezetése a kilátásba helyezett - igen súlyos mértékű - vámok miatt kényszerült rá a lépésre - közölte Guy Parmelin gazdasági miniszter.
aug. 5
3:57
Botrányos dolgok derültek ki az ókori egyiptomiakról, elképzelni is szörnyű (Promotions)
Egyiptom lenyűgöző piramisokat és titkokat őriz, de kevesen tudják, milyen borzalmakat rejtenek az ősi papiruszok lapjai.
aug. 5
3:57
Szállj szembe a belső félelmeiddel! Napi horoszkóp 2025 augusztus 5. (Bien)
A hét közepe elhoz egy különleges energiát, amely áthatja a mindennapok szövetét. Az égiek különféle üzenetekkel látják el a csillagjegyeket, új lehetőségeket kínálva és kihívásokat állítva elénk. Ez a nap az önmagunkkal való találkozás napja is, amikor figyelmes hallgatók lehetünk saját belső hangunkra.
aug. 5
4:21
Ködös a jövő az egyik csillagjegy számára! (Karrier Trend)
A Rák ne ragadjon le az apró dolgoknál, a Mérleg ma hallgasson a felettesére! Karrier horoszkóp: 2025.08.05. Kos Valakinek a főnökösködő hozzáállása rosszul esik neked. Feltétlenül szembesítsd ezt a személyt, és magyarázd el neki, hogy a viselkedése hogyan hat rád. Ne legyen durva vagy gonosz a hangnemed. Ehelyett koncentrálj a saját érzéseidre és
aug. 5
4:24
Idd ezt reggel a kávé helyett. A beleid kitisztulnak, de a derakad is karcsúbb lesz tőle (Blikk)
Bár sok ember számára a reggeli kávé élvezet, érdemes más italra cserélni. Egy egészséges koktélt pár koronáért elkészíthet, és a szervezete gyorsan meghálálja majd a tápanyagok adagját.
aug. 5
4:24
Ijesztő számok: ezért nem játék az e-roller (Infostart)
Huszonnyolc gyermek került be a Heim Pál Gyermekkórházba júliusban elektromos rollerrel összefüggő baleset miatt.
aug. 5
4:24
Stagnáló gazdaság: mire figyeljen egy KKV a pénzügyi tervezésnél? (ProfitLine)
2025-re a magyar kormány a GDP-növekedést eredetileg 3,4 %-ra várta, ám a legfrissebb adatok alapján ezt már 1 %-ra mérsékelték. Bár talán a recessziót sikerül elkerülni, de az szinte már biztos, hogy a tényleges növekedés elmarad a tervezettől. Ugyanakkor ilyen környezetben is különösen fontos a KKV-k számára a tudatos pénzügyi tervezés – hangsúly
aug. 5
4:27
Pécsi Ármin bemutatkozott a Liverpoolban (Igényesférfi.hu)
Pécsi Ármin győztes mérkőzésen mutatkozott be az angol bajnoki címvédő Liverpool labdarúgócsapatában.
aug. 5
4:27
Napi horoszkóp - augusztus 5: a Merkúr és a Vénusz szextilje lágyítja a kommunikációt, a nehéz témákat ma könnyebb lesz átbeszélnünk (Promotions)
A Nap-Hold kvadrát kérdéseket vet fel az önazonosságunkkal kapcsolatban.
aug. 5
4:27
A tudósok összefüggést találtak az ultra-feldolgozott élelmiszerek és a tüdőrák fokozott kockázata között (Magyar Hírlap)
Amerikai kutatók szerint.
aug. 5
4:27
Milyen nasit adj a vakációban a gyereknek? 3 egyszerű és egészséges recept (Bien)
A modern életvitel mellett különösen nagy kihívás lehet, hogy a gyermekeinket mindig kiegyensúlyozottan és egészségesen tápláljuk. A boltok polcain sorakozó számtalan gyorsétel csábítónak tűnhet, de tápláló és egészséges alternatívákkal is megmutathatjuk a kicsiknek, hogy a finomságok nemcsak ízletesek lehetnek, hanem táplálóak is.
aug. 5
4:30
Ne féljünk a természetes édességektől, együnk gyümölcsöt! (WebBeteg)
Gyakori táplálkozási tévhit, hogy a gyümölcsökben található természetes cukrok (azok közül is a fruktóz) hizlalnak, megemelik a vércukor- és inzulinszintet, ezért egészségtelenek.

Keresés