A tojás sokunk számára a fehérjebevitel szinonimája: gyors, megfizethető, tápláló és szinte minden konyhában megtalálható. De mit szólnál ahhoz, ha azt mondanánk, hogy a hűtődben vagy a kamrádban már most is ott lehet néhány olyan étel, amely még több fehérjét rejt magában, mint a tojás?
Vannak az unalmas, kiszámítható tesztek, amik mindig ugyanazokat a kérdéseket teszik fel, amikre már fejből tolod a választ, és van ez a személyiségteszt, ami egy olyan aspektusból világít a lelked mélyére, amire egészen biztosan nem számítottál.
"Ha egy színházi produkcióhoz meg kellett csinálni hatvan ruhadarabot, az már soknak számított. Itt egy nap alatt szabok ki ennyit" – Preisinger Ildikó varrónőként kezdte, ma jelmezkészítőként világsztárokat öltöztet hollywoodi filmekben. A szeme sem rebben, ha hajnali háromkor kell lecserélnie több száz szereplő jelmezét, vagy ezer statiszta öltöz
A győri Széchenyi István Egyetem a Hungaroring Sport Zrt. stratégiai partnereként idén először saját standdal képviselteti magát a jubileumi, 40. Forma–1-es Magyar Nagydíjon. A látogatók a kilences kanyarnál található FanZone
Minden generációnak felelőssége, hogy továbbvigye az olyan életművet, mint a 100 éve született Ujváry Lajos festőé – mondta a Kulturális és Innovációs Minisztérium kulturális kapcsolatokért felelős államtitkára szombaton a kápolnásnyéki Halász-kastélyban, ahol megnyitotta az Ujváry Lajos 100 – A Kisképző legendás festő tanára című kiállítást. K
Sokan közülünk nap mint nap szembesülnek az önbizalomhiány okozta kihívásokkal, ami akadályozhat bennünket abban, hogy teljesítményünk csúcsán legyünk, személyes vagy szakmai életünkben egyaránt. Az önbizalomhiány gyakran a belső párbeszédünkből fakad, abból a módiból, ahogyan önmagunkkal beszélünk. Lássuk, mely mondatok azok, amiket érdemes lecser
Az önbizalom hiánya sokszor nem csak a tetteinket, de a gondolatainkat és szavainkat is befolyásolja. Gyakran meg sem fordul a fejünkben, hogy bizonyos szavakkal saját magunkat blokkoljuk, és akadályozzuk előrejutásunkat. Nézzünk meg öt olyan mondatot, amelyeket érdemes újragondolni, vagy teljesen elhagyni az önbizalom növelése érdekében.
Vasárnap a Duna vonalától keletre, valamint délen, délnyugaton fordulhatnak elő zivatarok, de nem mindenütt. Eközben északnyugat felől stabilizálódni kezd a légkör. A zivatarokat általában intenzív csapadék (~15-25 mm), viharos szél (>65-75 km/h), apróbb szemű jég (~1-2 cm) kísérheti, de néhol felhőszakadás (>25-30 mm) is társulhat hozzájuk.
A csillagjegyünk sokat elárulhat személyiségünkről, viselkedési mintáinkról és arról is, hogyan kezeljük az érzelmeinket. Vannak, akik nyitott könyvként élnek, mindenki számára nyilvánvaló, ha boldogok vagy épp szomorúak. Ugyanakkor akadnak olyan jegyek is, akik rendkívül jól titkolják valódi érzéseiket, és hajlamosak eltérő arcot mutatni a külvilá
Közelít Oroszország partjaihoz az a két amerikai atom-tengeralattjáró, amelyet az amerikai elnök pénteken vezényelt át. Ezt maga Donald Trump jelentette be, miután Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök a szovjet atomcsapásmérő mechanizmust emlegette. Mint Trump mondta: amikor Medvegyev a "nukleáris" szót említette, felnyílt a szeme, és azt mondta - id
A szingliségnek megvannak az előnyei, de természetesen a maga árnyoldalai is. Egy fájdalmas szakítást követően az ember mindig kicsit magába zuhan, majd újult erővel belevág a randizás csodálatos világába, ahol számos új embert ismer meg. Azt, hogy a szingliség jó dolog-e vagy sem, mindenki döntse el maga. Mi mindenesetre összeszedtünk 5 szuper rem
A Ferencváros Gruber Zsombor vezérletével 3-0-ra nyert a vendég Kazincbarcika ellen a labdarúgó Fizz Liga második fordulójának második szombati mérkőzésén.
A Peaky Blinders alkotója, Steven Knight írja a következő James Bond-film forgatókönyvét – erősítette meg a Deadline értesülései alapján több nemzetközi forrás is. A brit írónak Denis Villeneuve rendezővel kellett találkoznia, mielőtt a producerek rábízták volna a 26. Bond-film történetének megírását.
Az elmúlt hetek a különböző átigazolásokról és röpködő eurómilliókról szóltak az átigazolási piacon a futballban. Jó az időzítés arra, hogy összeszedjük, hogy szerintünk melyik volt az elmúlt évtized tíz legnagyobb kapufája a transzferpiacon.
A közszolgálati dolgozók számára bevezetett, évi egymillió forintos állami lakhatási támogatás valóban fedezheti a teljes éves törlesztőrészletet – különösen a korábban felvett hitelek esetén. Ugyanakkor nem mindegy, hogyan használják fel az összeget: Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője szerint az előtörlesztéshez kapcsolódó banki
A Balaton történetében akadnak neves családok, akik több szállal kapcsolódtak a vidékhez. Ilyen például a Korbuly família, amely beírta magát a magyar ipartörténet nagykönyvébe, de a Balatonhoz is több szállal köthető. Korbuly József volt az első gépészmérnök a családban, ő hozta létre az ún. Korbuly-féle csapágyat, melyet az 1878-as párizsi világk
Nem mindenkinek indult jól az év és bizony így augusztusra sokaknak tarthaatlanná válik. Szerencsére közel a fellélegzés ideje, még egy kicsit tartson ki mindenki!
Az idei Sziget Fesztiválon először működnek majd kizárólag Android-alapú terminálok az ételárusító pontokon, ami nemcsak a fizetési folyamatokat gyorsítja fel, hanem lehetőséget ad a szervezőknek és partnereknek arra is, hogy valós idejű fogyási adatok alapján reagáljanak a látogatói igényekre - többek között erről is beszámolt a Portfolio-nak a fi
Vasárnap még változékony, záporokkal tarkított időre kell készülni, különösen az ország keleti felén, de hétfőre már naposabb arcát mutatja az időjárás. A hőmérséklet fokozatosan emelkedik: míg vasárnap 22 és 33 fok között alakulnak a maximumok, hétfőn már 24-30 fokos csúcshőmérséklet várható. A szél több helyen élénk, zivatarok környékén akár viha
Óvodavezető nélkül maradt Ostffyasszonyfa óvodája, miután egy TikTokra feltöltött intim videó miatt a közfelháborodás nyomására megszüntették az intézményvezetői megbízatását. Az informátorok szerint az eset sajtónyilvánosságot kapott, ami eldöntötte a vezető sorsát.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok, és hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot, olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a napi horoszkóp szerint. Asztrológusunk mindig alaposan elemzi a csillagok állását, és megpróbál rámutatni, milyen energiákkal kell kalkulálnod az adott napo
Elfogja az embert egy bűnös élvezet, amikor Meghan Markle és férje bukdácsolását nézi a brit királyi udvaron kívül. Nem ők voltak azonban az egyetlenek, akik nem kértek az uralkodói létből.
Egyetlen politikai erő sem feledkezhet meg büntetlenül a "mítoszképesség" kritériumáról, mert ha ez a képesség – s vele a "kezdet iránti érzék" – meggyengül, akkor a mítoszra képtelen közösséget már semmi sem védi meg mások mítoszképességével szemben. Czopf Áron írása.
Irak lerohanta Kuvaitot, a világ pedig később tévéképernyőkön keresztül, percről percre követte a Sivatagi Vihar hadművelet bombázásait. A háború gyorsan véget ért - de a következményei máig érezhetők. Miért robbant ki egyáltalán ez a fegyveres konfliktus? Hogyan lett belőle újabb amerikai invázió? És mi történt Szaddám Husszein bukása után?
Megtartották az első erdélyi Tisza-sziget-tábort Nagyadorjánban, ahol erdélyiekkel beszélgettünk arról, milyen hatása volt Orbán tihanyi beszédének, és hogy mit tud kínálni Magyar Péter a határon túliaknak. A tábort rövid időre megzavarta néhány helyi, köztük a polgármester is, a szomszéd telekről üvöltették hangszóróból, hogy "tele van a tököm vel